Szexuális kényszerítés miatt nyomoz a rendőrség, a TV2 szerint Donáth László ellen

Publikálás dátuma
2019.08.07. 13:39
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A rendőrség nem közölt neveket.
A Gaudiopolis szeretetotthon egyik alkalmazottja feljelentést tett Donáth László evangélikus lelkész, Donáth Anna momentumos EP-képviselő édesapja ellen zaklatás miatt - közölte a kormányközeli TV2 a Tények című műsorban. A BRFK a hvg.hu kérdésére megerősítette, feljelentés alapján 2019. június 13-án nyomozást rendelt el szexuális kényszerítés gyanúja miatt, melyben gyanúsítotti kihallgatás még nem történt. A rendőrség hozzátette, névre szóló megerősítést nem közölnek, azaz nem árulják el, ki az ügy érintettje.  Donáth László egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Szerző
Frissítve: 2019.08.07. 22:23

Ennyit a nagy összefogásról: csak lesz néhány nem fideszes polgármesterjelölt is Erzsébetvárosban

Publikálás dátuma
2019.08.07. 12:37

Fotó: Facebook
A volt MSZP-s Hunvald György után a volt LMP-s Moldován László is bejelentette, hogy függetlenként indul.
Elindul a VII. kerületben a polgármesteri címért az LMP volt budapesti elnöke, Moldován László - írja az Azonnali. Moldován a pártoktól függetlenül, de az Élhető Erzsébetváros Egyesület és az Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatásával méretteti meg magát – utóbbi a független főpolgármester-jelöltként induló Puzsér Róberthez köthető egyesület. A kerületben jelenleg a fideszes Vattamány Zsolt a polgármester. Az ellenzéki pártok a DK volt EP-képviselőjét, a tavaly áprilisi parlamenti választáson egyéniben még a II. kerületben induló Niedermüller Pétert támogatják a bulinegyedet is magában foglaló pesti VII. kerület polgármesterjelöltjeként. Az MSZP-ből nemrég kilépett, egyébként jogerősen elítélt korábbi polgármester, Hunvald György is bejelentette már: újra polgármester akar lenni. Moldován az Azonnali felvetésére, mely szerint az indulása a Fidesz malmára hajtja a vizet, azt mondta: Nidermüller Péter az első perctől esélytelen legyőzni a regnáló polgármestert, hiszen semmi köze a kerülethez. Hozzátette: ő és támogatói a kerületben élő, kompetens jelöltet akarnak állítani, „és szerencsére többen azt gondolják, hogy ez én vagyok”. Moldován Lászlóról még azt érdemes tudni, hogy miután hevesen kardoskodott az ellenzéki összefogás ellen és az LMP önálló indulása mellett, a párt fővárosi elnökeként ő vezette a párt fővárosi tárgyalódelegációját.
Szerző

Megrongálták a Coca-Cola előítéletmentességre buzdító plakátjait

Publikálás dátuma
2019.08.07. 12:15

Fotó: Koncz Márton / Népszava
A vandálok hazafiaknak nevezik magukat és arra biztatják olvasóikat, hogy adják meg adataikat egy Kreml-közeli oldalnak.
„Magyar hazafiaknak elege lett a Coca-Cola által folytatott agresszív LMBTQP+ reklámkampányból és belekezdtek az utcák mentális mocskának eltakarításába. Mindenkinek ajánljuk követni a jó példájukat!” – így buzdít rongálásra az Anti-Gender Propaganda nevű blog, szúrta ki elsőként a 444. A rongálásról videófelvételt is közöltek oldalukon, bár valamiért az arcukat eltakarták a „hazafias tett” végzése közben. A vandalizmus mellett
arra is biztatják olvasóikat és támogatóikat, hogy adják meg személyes adataikat a Citizengo nevű, Kreml-közeli ortodox oligarchához köthető nemzetközi petíciós oldalnak,

Szerző
Témák
LMBTQ
Frissítve: 2019.08.07. 13:04