Mészáros Lőrincék cége rakta ki a Coca-Cola plakátokat

Publikálás dátuma
2019.08.08. 09:48

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Érdekes szálra bukkant a kólabotrányban a Magyar Hang.
A fideszes Boldog István idegszálait borzoló, előítélet nélküli szemléletre buzdító Coca-Cola-kampányról újabb érdekes részletre bukkant a Magyar Hang. A lap kiemeli, hogy nem a multicégek, hanem 
a Fővárosi Önkormányzat dönti el, hogy a tulajdonában álló cég vállalja-e az adott reklámok terjesztését a hirdetési felületein, vagy sem.

A BKV ugyan villámgyorsan lerázta magáról a felelősséget, ám a közlekedési vállalat megnevezte azokat a reklámcégeket, melyek felelősek a hirdetések elhelyezéséért:  „A metrókocsik belső felületeinek kivételével a BKV Zrt. hirdetésre alkalmas felületeit 1999 óta a Peron Reklám Kft. hasznosítja, amely a BKV felületeinek reklámcélú hasznosítására akár albérletbe adás útján is jogosult. A hirdetési kampányokat tehát a Peron Reklám Kft. és szerződött albérlői (jármű külső felületekre vonatkozóan a Publimont Kft., belső felületekre a JCDecaux Hungary Zrt.) koordinálják és bonyolítják. A hirdetőkkel, illetve a reklámanyagokat kihelyezőkkel is ők állnak közvetlen kapcsolatban."  
A Peron Reklám Kft. kisebbségi tulajdonosa a Tarlós István vezette fideszes Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló és a felelősséget másra hárító BKV Zrt. A Publimonté pedig nem más mint Mészáros Lőrinc.

Coca-Cola illusztráció
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A Publimont tulajdonosai között van még két cég, az egyik a PRO-AURUM Vagyonkezelő Zrt., a másik pedig a NEO-MET Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Kft. Korábban mindkét cég – ahogy a Publimont is – Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott, mára azonban mindkét vállalat – idén április 5-i hatállyal – Mészáros Lőrinc tulajdonába került.    
A Pro-AURUM vezérigazgatója ma Vida Idikó volt APEH-elnök,

a NEO-MET vezetője pedig Tóth Marianna, aki korábban a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Kft-t is vezette.
Szerző
Frissítve: 2019.08.08. 11:17

Ahol sosem ér véget a háború: még mindig 2500 esetben riasztják a tűzszerészeket évente

Publikálás dátuma
2019.08.08. 08:15

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Továbbra is 30-35 ezer harcászati robbanóeszköz kerül elő minden évben, a tűzszerészek szerint még sokáig ad nekik munkát a világháború hagyatéka.
Bár a világháborús fegyverek hetvennégy éve elhallgattak, évente még mindig 2200-2500 esetben hívják a tűzszerészeket azért, mert robbanószer kerül elő. Ráadásul a tapasztalatok szerint amikor kiszállnak a helyszínre a tűzszerészek, akkor az esetek többségében nem csak egy gránátra, bombára, töltényre, aknára bukkannak: a bejelentések nyomán évente összesen 30-35 ezer valamilyen harcászati robbanóeszköz kerül elő. Az idén sincs jelentős változás, hiszen augusztus elejéig már ezer bejelentést kaptak a tűzszerészek. – Megbecsülni sem lehet azt, hogy mennyi fegyver lehet még a földben. Csak annyi biztos, hogy Magyarországra hónapokon át megszámlálhatatlanul szórták a bombákat – jelzi Horváth Csaba őrnagy, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred vezető tűzszerésze, hogy bár a háború réges-régen véget ért, nekik még hosszú évekig adnak munkát az akkori fegyverek. Elsősorban a fővárosban, Pest, Fejér és Hajdú Bihar megyében kerülnek elő nagyobb számban robbanóeszközök, ám az ország majd minden részére kiszálltak már a tűzszerészek, akik nem győzik hangsúlyozni: ha valaki bombát talál, azonnal értesítse a rendőrséget vagy a jegyzőt és véletlenül se nyúljon hozzá. A fel nem robbant bomba ugyanis önmagában nem jelent veszélyt – de csak addig amíg nem "babrálják." A kockázatokról sokat elárul, hogy még a nagy tapasztalatú tűzszerészek is a legnagyobb elővigyázatossággal járnak el, hiszen a megtalált szerkezetek túlnyomó részéről utóbb kiderül, hogy még ma is működőképes. A háborút sohasem látott laikusnak pedig sejtelme sem lehet arról, hogy a látszólag rozsdás, „bedöglött” vasdarab milyen elképzelhetetlen pusztításra képes. Ez utóbbi ki is derült a közelmúltban a Pest megyei Tatárszentgyörgy melletti honvédségi robbantási területen, ahol – épp azért, hogy demonstrálják a bombák veszélyeit – a sajtó képviselői előtt semmisítettek meg több, fővárosi építkezésen talált világháborús bombát. A gyújtószerkezetüktől már megszabadított bombákat egy-egy három-négy méter mély robbantógödörbe tették. Ezután a fegyverekhez 5-25 kilogrammnyi semtex-szet, plasztik ipari robbanószert rögzítettek. Az első gödörbe a Budafokon, a Dunából kiemelt egytonnás amerikai óriás rombolóbomba került. A következőben a tavasszal, a Bozsik Stadion építésekor előkerült 250 kilogrammos angol, MC -500 Lb típusú rombolóbomba várta, hogy beteljesüljön a sorsa. A harmadik – legkisebb – gödörbe szovjet fegyvereket tettek: a Vörösmarty téren előkerült FAB – 100 kilogrammos rombolóbomba és a XII. kerületben a Testnevelési Egyetem sportpálya alól előkerült 203-as betonromboló tüzérségi gránát. A gödörbe tett robbanótesteket óvatosan betemették, majd a négy méter mélyen lévő bombákra még 1-1,5 méternyi földet hordtak.
Bár az óriásbombákat mélyen a föld alá temették a tűzszerészet exkavátorai, így is 800 méterre kellett távolodni a robbantás helyszínétől. Végül, egy órányi várakozás után az utolsó fázisához ért az előkészítés: –Mérés! – hangzott el a parancs, ami után még egyszer, utoljára ellenőrizték a gyújtásközpontból, hogy a föld alá temetett bombákra erősített robbanóanyag gyújtókábelei megfelelő állapotban vannak. Mindent rendben találtak, így újabb parancs hasított bele a feszült csendbe: – Gyújtás! A robbanás – a bombákra húzott vastag földréteg miatt – nem volt olyan hangos, mint ahogyan azt az ember gondolná. Inkább morajlás hallatszott. És közben, mintha csak egy vulkán tört volna ki, az ég felé „fröccsent” soktonnányi föld. A bomba által megindított föld és por több tíz méter magasra emelkedett, aztán lassan aláhullott. A következő pillanatban aztán a lökéshullám is megérkezett. Bár majdnem egy kilométerre robbant a bomba, a föld így is megmozdult a nézők lábak alatt. Mintha az ember egy hullámra futó csónakban állt volna.
Miután mindhárom bomba felrobbant, a tűzszerészek alaposan ellenőrizték a területet, hogy kiderüljön, minden megsemmisült-e. Mindent rendben találnak, így szembesülhettünk a robbantás helyszínén az irgalmatlan pusztítással. A nagy amerikai rombolóbomba helyén úgy tizenöt méter széles és kilenc méter mély kráter tátongott. Ugyan a mélyre temetett bomba erejét tompította, hogy a fegyvernek sok tíztonnányi földet kellett maga körül megemelnie, így is elég ereje volt arra, hogy a közelben tőből csavarjon ki fákat, bokrokat. És akkor még ott voltak a repeszek. Az egytonnás bombának valójában csak kevesebb mint felét, 435 kilogrammot tesz ki a TNT robbanóanyag, a többi súlyt a bomba acél köpenye jelenti. A robbanásnál a bomba köpenye sok száz 1-3 kilogrammos acéldarabra hasad. A bombaköpeny pikkelyesen hasad, a kialakuló repeszek szélei pedig borotvaélesek. Az izzó vasdarabok ilyenkor forogva, több száz kilométer per órás sebességgel repülnek és keresztülvágnak mindent – embert, gépjárművet – ami eléjük kerül. Az egyik bokor tövében látni is egyet. Fél órával a bomba robbantása is alig lehet megérinteni, olyan forró.

Rafinált bestiák

Noha a föld mélyéből, padlásokról, tetőszerkezetekből előkerülő bombákat sokszor vastag sár vagy rozsdaréteg borítja, és ártalmatlan ócskaságnak tűnnek, Szilágyi Zsolt ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnokának előadásából kiderült: nem szabad hagyni, hogy a látvány bárkit is megtévesszen. A fegyverek némelyike például több detonátorral szerelt rafinált bestia, van amelyiknek az orr részéből kiszerelik a gyújtószerkezetet, ám a fenékrészben lévő gyújtószerkezet még el tudja indítani az eszközt. Sőt, van kifejezetten olyan detonátor, amelyet úgy alakítottak ki, hogy robbantsa be a bombát, ha megpróbálják kiszerelni belőle a gyújtásindító eszközt. Van olyan fegyver is, amelynek nemhogy nem lehet babrálni a detonátorát, de még egy viszonylag kicsi, akár 20 centiméteres mozdítás-rázkódás is elég ahhoz, hogy beindítsa a szerkezetet.

Magányos és veszélyes szakma

A világ legmagányosabb szakmája a bomba mellett foglalatoskodó tűzszerész járőrparancsnoké derül Horváth Csaba őrnagy szavaiból. A járőrparancsnoknak kell ugyanis megállapítania a rozsdás, sárlepte vasdarabról, hogy az pontosan milyen típusú robbanóeszköz, hol, mennyi és milyen detonátora van. És aztán neki kell kiszerelnie a 75 évvel ezelőtt élesített robbanóeszközökből a gyújtószerkezetet. Ilyen, első osztályba tartozó tűzszerész járőrparancsnokból alig két tucat szolgál a magyar hadseregben. Hosszú évek, közel egy évtized folyamatos képzése, és éles, terepi gyakorlata kell ahhoz, hogy valaki maga is első osztályú tűzszerész lehessen. Noha az őrnagy nem mondta ki, de szakmájuk, nem csak „magányos”, hanem veszélyes is. Erre emlékeztet a három évvel ezelőtti hortobágyi tragédia is. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsérült 2016 július elején amikor hatástalanítás közben felrobbant egy 250 kilogrammos bomba.

Frissítve: 2019.08.08. 09:38

Matrózhiány miatt zárva

Publikálás dátuma
2019.08.08. 07:30
A szerző felvétele
Nem jár a tököli komp, mert nincs elég hajós. Nem egyedi esetről van szó, ebben a szakmában is nagy feszültséget okot külföldi bérek elszívó hatása.
Másfél hónapja nem jár a Százhalombatta és Tököl között a dunai komp. Mindkét oldalon a lehajtónál tábla hirdeti, hogy a járat matrózhiány miatt szünetel. Amúgy nyár elején tulajdonosváltozás történt a százhalombattai kompnál, s az új gazda – megkeresésünkre – csak annyit mondott, hogy várhatóan a hónap végén indul újra a Dunát menetrend szerint óránként átszelő, alkalmanként hat személyautót és több tucat embert szállító hajó. Arról már évek óta hallani, hogy Magyarországon a szükségesnél kevesebb a matróz. Egy újságcikk szerint a Hableány 28 áldozatot követelő tragédiájában is szerepet játszhatott az, hogy a baleset idején csak egy matróz volt a fedélzeten, holott kettőnek kellett volna szolgálnia. Tegyük hozzá, hogy a hajót üzemeltető cég cáfolta ezt a feltételezést. Hogy mi az igazság, azt majd az ügyben indított büntetővizsgálat feltárja, ám a dunai tragédiától függetlenül a battai komp okán több vízijárművet üzemeltető céget is megkérdeztünk arról, mennyire jellemzi a szakmát itthon a matrózhiány. A kapott válaszok alapján nagyon. S nemcsak a matróz kevés, akadozik a hajóvezető utánpótlás is. Különösen igaz ez ott, ahol idényhez kötött a hajósok munkája. Így például a Balatonon. A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt.-nél komoly kihívást jelent, hogy a nyári félévben megfelelő alkalmazottakat találjanak. A Bahart jelenleg száz hajóst foglalkoztat, eddig még egy jármű sem rekedt a kikötőben a hajóvezetők, a gépészek vagy a matrózok hiánya miatt, ám a cég szívesen felvenne még néhány hajóst, tudtuk meg a zrt. sajtóreferensétől, Dobos Döniztől. A társaságnál úgy látják, hogy egyrészt a hajózást kevesen választják hivatásként, ezért sokan hamar elhagyják a pályát, másrészt kevés helyen folyik szakmai képzés. Ezért a cég a Siófoki Szakképzési Centrummal közösen 2019 elején hajós képzést indított. A Balatoni Sétahajózási Kft. egy százfős hajót működtet, ami nyáron naponta 8-9 alkalommal úszik ki a tóra. Az almádi cég hajóján 2-3 matróz szolgál, s az elkötelezett személyzet biztosítása számukra is kemény feladat. A Duna dél-magyarországi szakaszán 10-12 fős társaságoknak indít egy kicsi hajót a Dunasafari nevű magánvállalkozás, hogy megmutassa a folyó rejtett szépségeit. Lakatos Tamás, a cég vezetője nem titkolta, hogy nehéz gyakorlott hajóvezetőt és matrózt találni, főleg olyat, aki beszél valamilyen idegen nyelvet, holott ez nagyon kell, hisz a hajót kibérlő turisták gyakran külföldiek. A mohácsi komp hajnali öttől este nyolcig szállítja az utasokat. A 33 járművet befogadó hajó zavartalan üzemeléséhez az kell, hogy az önkormányzati tulajdonú cégnél legalább 18 „vízjártas” ember szolgáljon. A létszám biztosítása nem könnyű ismerte el Csóka István a városgazdálkodási kft. hajózási ágazatvezetője. Matrózhiány dolgában – természetesen – megkerestük a Mahartot is, ám a cég nem kívánt válaszolni kérdéseinkre. Matrózokat egy fővárosi szakgimnáziumban képeznek, emellett több cég is rendszeresen indít 40-60 órás – 60-100 ezer forintba kerülő – tanfolyamot a leendő csíkos pólósoknak. Az úszni tudó, nagykorú jelentkezők el kell sajátítsák a vízi közlekedés, az evezés, a csomókötés, a hajókarbantartás, az életmentés, valamint a tűz- és balesetvédelem alapvető szakmai fogásait. A kurzusokat indító vállalkozások szerint egyébként azért kevés a matróz és a hajóvezető a honi vizeken, mert elcsábítják a külföldi cégek a magyar szakembereket. Ezt a véleményt nem vitatják a hajózással foglalkozó hazai cégek vezetői sem. A Hajós Akadémia éveken át indított matrózképzést, s az alapítványi tulajdonú intézmény szakmai vezetője, Horváth Imre hajózási mérnök állítja, hogy a Magyarországon végzett matrózok 80 százaléka immár a határainkon túl dolgozik. Horváth szerint itthon a matrózok bére 150-200 ezer forint, a szezonálisan működő hajókon ennél valamivel több, nyugaton viszont 450-550 ezer forintnyi eurót keres a hajók segéd- és betanított munkásnak minősülő személyzete. A hajóvezetők fizetése nálunk általában 350-450 ezer forint között mozog, ám a külföldi hajókon – megfelelő vonalismerettel és nyelvtudással - millió fölött keresnek a kormányosok. Vagyis amíg a matrózok és hajóvezetők itthoni bére nem közelíti meg a határon túl dolgozók bérét, a hazai vízijárművel folyamatosan munkaerőgondokkal küszködnek majd. Ez különösen igaz a – szakmában csak pingpong-hajónak becézett - kompok esetében, mondta az egyik matróztanfolyamokat szervező cég irányítója. A legtöbb komp nem tudja emelni a jegyárat, némelyik az érintett önkormányzatok támogatása nélkül nem is működhetne. Így viszont a hajón szolgálók bére rendkívül alacsony. Olyannyira, hogy az elmúlt években fellendült kivitelező iparban napszámosként is többet keres egy férfi, mint matrózként. Így aztán az idegen nyelvet nem beszélő matrózok feladják a hajós életet, és inkább maltert kevernek.
Témák
hajók komp Tököl