Családban marad - magyar király Velencéből, aki végül egy kolostorban húzta meg magát

Publikálás dátuma
2019.08.11. 20:44

Fotó: wikipedia
A nyár régészeti szenzációja az a sír, amelyet a pécsi bazilika altemplomában tártak fel: második Árpád-házi királyunk, Orseolo Péter eredeti nyughelye. A velencei ifjú, Géza fejedelem unokája kétszer is ült a magyar trónon, de nem sok szerencsével. Apai ágon dózsék leszármazottja volt, egy híres dinasztia utolsó tagja.
Péter a nagybátyját, Istvánt követte a magyar trónon. Az államalapító király őt, a messzi földről jött rokont szemelte ki utódjául unokatestvére, Vazul helyett, miután egyetlen fia, Imre vadászbaleset áldozata lett. István halála után a főurak nem is voltak hűségesek az itáliai jövevényhez, mindvégig idegennek tartották. Pár év múlva (1038–41) Aba Sámuel vezetésével elűzték. Péter másodjára a német-római császár támogatásával, a birodalom hűbéreseként kaparintotta meg a hatalmat (1044–46). Újabb rövid országlása leginkább arról nevezetes, hogy akkor halt mártír­halált Gellért püspök. A dunai rév közelében meglincselt főpap – a budai Gellért-hegy névadója – egyébként szintén velencei születésű volt. A Vata-féle pogánylázadás, majd András és Béla hercegek hazatérése bevégezte Péter uralmát; onnantól az Árpád-ház kihalásáig Vazul leszármazottai viselték a koronát. A kor borzalmas szokása szerint megvakították szerencsétlen királyt is, hogy többször ne térhessen vissza a hatalomba. Harmincöt éves lehetett akkor. További életét nem ismerjük, halálának idejét vitatják. Sorsa méltó epilógus az Orseolók történetéhez. „Velencei Péter” apja, apai nagyapja és dédapja egyaránt dózse (hercegi rangú, élethossziglan választott államfő) volt, ám a nagyhatalmú család csillaga leáldozott.

A szent, aki lelépett

Nem kecsegtetett barátsággal a magyarok és a velenceiek első találkozása. A városállamot létében fenyegette honfoglaló őseink 899-es itáliai hadjárata – az első, amelyet a Kárpát-medencéből indítottak. A „kalandozó” (kevésbé romantikusan gyilkoló, gyújtogató és fosztogató) magyarok a Brenta menti csatában győzelmet arattak Berengár király serege felett, és szemet vetettek Velencére. Ám a sztyeppék lovasai nem ismerték a tengert, esetlenül mozogtak a lagúnák között, az ellenséges gályahad megfutamította őket. Ki hitte volna, hogy másfél évszázad elteltével az időközben (többé-kevésbé) keresztény hitre térő magyaroknak velencei királyuk lesz? Az Orseolók ebben az időben már dúsgazdag kereskedők voltak, házasságaik révén a legelőkelőbb családokkal kerültek rokonságba. Pietro, aki egy emberöltővel a magyarok feletti sorsdöntő győzelem után született, grófnőt vett feleségül. Nehéz időkben, polgárháborús helyzetben választotta dózsénak a népgyűlés. I. Orseolo Péter (uralkodott 976–978) magánvagyonából építtette újjá a belharcokban félig lerombolt városállam sok középületét, köztük a Szent Márk-templomot és a dózse palotáját. Bőkezűen adakozott a szegényeknek, népszerűsége óriásira nőtt. Annál furcsábban ért véget kétéves regnálása. A krónikák szerint éjszaka, álruhában hagyta el Velencét, és egy távoli francia kolostorba vonult. Kortársai dicséretes vallási buzgalmának tulajdonítják a váratlan döntést. Vajon tényleg spirituá­lis élmény érte? Vagy megelégelte az államügyeket? Netán prózaibb oka volt menekülésszerű távozásának? Csak találgatni lehet. Az bizonyos, hogy utolsó évtizedét visszavonultságban, remeteként élte le a Pireneusokban. A katolikus egyház szentté avatta – egyedül a Serenisima (a Velencei Köztársaság) történetének 120 dózséja közül. (Más kanonizált republikánus államfőről azóta sem tudunk.)

Arccal az Adria felé

Dinasztiaalapításra aligha gondolt Pietro dózse, amikor sietségében faképnél hagyta azonos nevű kamasz fiát is. Ám az a név olyan jól csengett a velenceiek fülében, hogy amint az ifjú felnőtt, megválasztották városuk élére. E szerencsés döntéssel rendkívül sikeres korszak kezdődött. II. Orseolo Péter (991–1009) receptje mintául szolgált az eljövendő évszázadokra: a költséges hadakozással szemben előnyben részesítette a jövedelmező kereskedést. Hátat fordított Itália állandó kicsinyes viszályainak, arccal a tenger felé. Remek diplomáciai érzékkel bizalmi viszonyt alakított ki a korszak minden fontosabb hatalmával. Legidősebb fia, Giovanni bizánci hercegnőt vett feleségül. Még a pápát is megbékítette, pedig az egyház rossz szemmel nézte, hogy „hitetlenekkel” üzletel. Ehhez azonban ragaszkodott az éles eszű dózse, mert felismerte a kapcsolatban rejlő tőkét. Szerződéseket kötött a Mediterráneum muszlim fennhatóság alatt álló városaival, Damaszkusztól Alexandrián és Palermón át Córdobáig. Arab kereskedők révén jutott a mesés Kelet luxuscikkeihez (fűszerek, selyem, szőnyegek, üveg, papír, elefántcsont, illatszerek). Ez biztosította a városállam kivételezett helyzetét egészen a nagy földrajzi felfedezésekig. A keleti kereskedelemből származott az a mérhetetlen gazdagság, amelyből a bizánci–gótikus–reneszánsz–barokk Velence épült, a varázslatos város, amilyennek ma megcsodálhatjuk. De Pietro fejedelem nem olyan kalmár volt, akinek inába szállt a bátorsága. Nem tűrte a zsarolást. Megtiltotta, hogy védelmi pénzt fizessenek a tengeri rablóknak. Ütőképes hajóhadat szervezett, és fokozatosan kiszorította a kalózokat az Adriáról. Sorra fogadtak neki hűséget a dalmát szigetek és a parti városok (Póla, Zára, Spalato, a mai Pula, Zadar és Split). A dózse büszkén vette fel a Dux Dalmatiae címet. Flottájával elűzte a szaracénokat Bariból. Ám dicsősége csúcsán személyes tragédia törte derékba életét: utódjául kiszemelt Giovanni fiának váratlan halála. II. Péter hátralévő három évére bezárkózott palotájának egyik szobájába. Akárcsak remete apja, ő sem volt többé kíváncsi az emberekre.

A köztársaság visszavág

Ottó (Ottone) fia tizenhat évesen lépett apja helyébe (1009–26). Szokatlan neve szintén diplomáciai manőver eredménye: a német-római császár volt a keresztapja. Szárazföldi szövetségest keresve folytatta a bevált házasságpolitikát, és az új magyar királyságra esett a választása. Géza fejedelem lányát, István húgát vette feleségül – így kerülhetett közös gyermekük, Péter később a magyar trónra. Ám Ottó nem tanulta el apja mértéktartását és kifinomult módszereit, vagy csak túlságosan ifjú volt még (sógoránál, Istvánnál csaknem húsz évvel fiatalabb). Elvetette a sulykot. Családi vállalkozásban kormányozta Velencét, fivéreinek püspökségeket adományozott. Hol volt már a nagyapja, aki saját zsebből építtette újjá a várost? A velenceiek kétszer is fellázadtak a királyként viselkedő Ottó ellen, végül elkergették. Megvédték a köztársaságot. Nem hagyták, hogy elvegyék tőlük a városállamukat. Nem akartak alattvalókként élni egy örökletes monarchiában: sosem tűrtek meg despotát maguk fölött a Serenisima fennállásának ezerszáz éve alatt (697–1797). (Ilyesmivel csak svájci kantonok büszkélkedhetnek.) A megbuktatott dózse olcsón megúszta, különösen középkori mércével mérve. A fejét és szeme világát meghagyták, csak a haját és szakállát vágták le, úgy száműzték Konstantinápolyba. Péter fia ezután menekült Árpád-házi rokonaihoz, Magyarországra, ahol 12 év múltán uralkodó lett – az egyetlen király a dózsék családjában. Velencében még egy Orseolo próbálta puccs-szerűen magához ragadni a hatalmat, de Domenico elvetélt kísérlete – Roberto Cessi olasz történész szavaival – „miserabila parodia” volt. Válaszul a családot kiközösítették, tagjai nem viselhettek tisztséget a köztársaságban, amely flottája, értékálló ezüstdukátja, kereskedőházai és bankjai, valamint Marco Polo felfedezései révén a Földközi-tenger vezető hatalmává emelkedett a reneszánsz idejére. Az Orseolók dicső napjai azonban véget értek. A szenzációs pécsi lelet jelképes végpontja ennek a rendkívüli családtörténetnek: Péterrel sírba szállt a dinasztia.

A sír

A királysírt a pécsi székesegyház altemplomában találták meg a Janus Pannonius Múzeum régészei, Tóth Zsolt vezetésével. Noha a csontok nem kerültek elő, a szakemberek biztosra veszik, hogy a temetkezési hely Orseolo Péteré. A Képes Krónika számol be arról, hogy ott helyezték nyugalomra a velencei származású uralkodót. A kora középkor szokása szerint egyedül az alapító földi maradványait temették a székesegyházakba, márpedig a pécsi bazilikát Péter építtette, egy római kori, ókeresztény temetkezőhely fölébe. A 164 centiméter hosszú sírkamra a mai altemplom padlózata alatt található, tehát a XI. századi, tűzvészben megsemmisült templom szintje alatt lehetett. A kutatók szerint a nyomok arra utalnak, hogy nem kifosztották, hanem gondosan áthelyezhették a második Árpád-házi király ereklyéit.

Frissítve: 2019.08.11. 20:56

Képesek szenvedni

Publikálás dátuma
2019.08.11. 12:43

Fotó: Carol Smiljan/NurPhoto / AFP
Három nap alatt csaknem 125 ezren írták alá a petíciót, amelyben azt követelik, hogy a kutyáját brutális módon kivégző balotaszállási asszony a lehető legszigorúbb büntetést kapja. Hosszú idő után megszólalt a politika is: a kormánypárt ifjúsági szervezete a büntető törvénykönyv szigorítását sürgeti az ilyen esetekre, az állatvédők szerint viszont a meglévő törvényeket kéne betartani. Mindez a szerencsétlen jószágon már nem segít, de legalább ismét megmozdult valami.
Egyetlen nap alatt két brutális állatkínzási esetre derült fény: a Baranya megyei Dencsházán a kocsmárosnő a gyanú szerint azzal bízott meg egy helyi férfit, hogy némi alkohol és étel ellenében végezze ki a kutyáját, majd ássa el azt. A Bács-Kiskun megyei Balotaszálláson pedig egy asszonyt tetten értek az állatvédők, amikor a kutyáját egy zsinórra kötve húzta a kocsijával. A 68 éves nagymama azzal védekezett, hogy csak meg akarta leckéztetni a kutyát, amelyik elszökött otthonról. Az állat nem élte túl a kínzást.

A törvény erőtlenségével

Azt, hogy évente hány emberölési vagy zseblopási ügyben nyomoz a rendőrség, pontos statisztikák tartják számon. Azt viszont, hogy hány állatkínzásos eset történik, nem lehet pontosan tudni, „arról ugyanis senki sem vezet statisztikát vagy az esetek nem kerülnek napvilágra” – mondta néhány hónappal ezelőtt a VG.hu-nak Schreiter Katalin, az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkatársa egy akkori eset kapcsán. Ráadásul – tette hozzá – állatot nemcsak fizikálisan lehet kínozni, hanem mentálisan is. Ha egy kutya például ki van kötve egy félméteres láncra úgy, hogy nem tud leülni vagy lefeküdni, az lényegében állatkínzás, de a jogszabály szerint inkább a gondatlan állattartás kategóriájába tartozik, ha a tulajdonos úgy nyilatkozik, hogy az állatot csak nemrég kötötte meg. A szakember szerint a hatóságoknak meg kéne tudni különböztetni ezeket a jogeseteket egymástól, de legfőképp foglalkozniuk kellene velük. A hivatalos szerveknek viszont sem kapacitásuk, sem szakmai tapasztalatuk nincs az ilyesmire. És miközben egymásnak dobálják az éppen aktuális esetet, az állat már talán nem is él. Pedig a törvények nem rosszak. Ezt már az Állatvédőrség vezetője mondja a Népszavának. Tornóczky Anita szerint van jó állatvédelmi törvényünk, és a büntető törvénykönyv ide vágó passzusai is viszonylag egyértelműen fogalmaznak, de a jogalkalmazók legtöbbször nem élnek a felkínált lehetőségekkel. „Nagyon sok enyhítő körülmény van, amit általában figyelembe vesznek a bíróságok, ha egyáltalán eljut hozzájuk az ügy. Ilyen, ha az illető családfenntartó, ha büntetlen előéletű vagy ha beismeri a tettét” – mondja a hivatásos állatvédő. Hozzáteszi, hogy az ügyek nagy része már nyomozati vagy ügyészi szakban elvérzik, mert akiknek ez dolguk lenne, nem megfelelően gyűjtik az adatokat. Például a lehető legritkábban boncolják fel az állatot, ami viszont egyértelművé tehetné a brutális kínzásokat. (A mostani, balotaszállási esetben ezt megtették, mert felmerült a gyanú, hogy az állat még élt, amikor az asszony eltemette.) Volt olyan ügyük – meséli –, amikor egy óvodai gondozóként dolgozó hölgy kidobta a harmadikról a saját kutyájukat, mert az állítólag megkapta a gyereket. A kutya mindössze 3 kilós volt, a gyereken pedig hajszálnyi karcolás keletkezett. Az ügy el sem jutott a bíróságra, mert a nyomozók szerint nem történt bűncselekmény. A „máshogy el nem hárítható veszély okozása” kezdetű passzust alkalmazták, ami ugye azt jelenti, hogy ha az asszony nem dobja ki az ablakon a kutyát, a gyerek élete került volna veszélybe. „Nonszensz” – summázza az esetet az állatvédő.

Nem mondják nekik

Mindez azért is különösen érdekes, mert avatatlan szemlélő számára úgy tűnhet: igenis van társadalmi nyomás a hatóságokon. A mostani balotaszállási ügy kapcsán például százezernél is többen írtak alá egy online petíciót, amelyben a legsúlyosabb (3 év) letöltendő börtönt kérik az asszonyra. „Ilyen kirívó esetek kellenek ahhoz, hogy a jogalkotók, de főleg a jogalkalmazók megtapasztalják, igenis van társadalmi nyomás” – mondja Tornóczky Anita, aki szerint a legnagyobb probléma az, „még mindig nincs benne a fejekben, hogy ezek az esetek valós társadalmi veszélyekre mutatnak rá”. Ilyen például, hogy az állatkínzók legalább fele kiskorú, akikkel szemben semmilyen retorziót nem alkalmaznak, így valószínűleg sosem tanulják meg, hogy ilyet nem szabad csinálni. „Az Egyesült Államokban számos kutatást végeztek, amelyek egyértelműen kimutatták, hogy a fiatalkorú állatkínzók jelentős része később más erőszakos bűncselekmények elkövetője lesz. Nálunk a hatóságok inkább szemet hunynak ezek felett, a gyámhatóság például általában nem kapcsolódik be egy-egy ilyen esetbe. Pedig egy 8–12 éves gyerek nem véletlenül lesz állatkínzó. Ő maga is lehetett bántalmazás áldozata” – mondja Tornóczky Anita. A bírósági gyakorlat szerint, ha valaki először követ el állatkínzást (vagyis első alkalommal sikerül rábizonyítani), akkor megússza egy dorgálással vagy legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztéssel, mondván: tette nem veszélyes a társadalomra. Mármint az emberire. De – mondják az állatvédők – ez nem igaz. Ha valaki a kutyáját a kocsi után köti és hagyja kimúlni, az nemcsak állatkínzó, hanem garázda is, aki félelmet, megütközést kelt a társadalomban. És ha ezt nem ítélik el egyértelműen és következetesen, az felmentést adhat a hasonló esetekben. A nő, aki szadista módon végezte ki a kutyáját, „valószínűleg beszűkült tudatállapotban volt, de ettől még keményen büntetendő a cselekedete, az ilyen magatartásnak nincs helye a társadalomban. Ha valaki ma ilyet tesz egy állattal, az legközelebb akár mással is képes lehet így viselkedni” – erősítette meg kollégája szavait Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke. „Az az ember, aki csak azért, mert a kutya elszökött, úgy viszi haza, hogy a kocsi után köti, arra nem bíznám rá se a gyerekemet, se az unokámat. És ez az ember állatokat tarthat a mai napig. Ahol ennyire egyértelmű, hogy kínzásról van szó, egyszer s mindenkorra el kéne tiltani az illetőt az állattartástól. Azonnal. De abban az országban, ahol a pedofil, ha szabadul, nevelheti a saját gyermekét, mit várhatunk?” – teszi fel a kérdést Tornóczky.

Dolog, nem dolog

Harcos állatvédők és magukat „józan polgárnak” tartó, kétségkívül jóérzésű emberek is vitatkoznak azon, vajon milyen alapon járnak jogok egy állatnak? Bizonyított tény, hogy a gerinces állatok rendelkeznek értelmi képességgel, sőt énképpel is, ebből következően pedig képesek érezni és gondolkodni, ezáltal cselekedni. Nagyjából ezt fogalmazza meg az állatok védelméről és kíméletéről szóló legalapvetőbb törvényünk, az 1998. évi XXVIII. törvény. A jogszabály első mondata szerint „Az Országgyűlés – annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó köz­érzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége…”. Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet Kasza-Szalontai Éva jogász, aki egy cikkíró pályázat keretében foglalkozott a kérdéssel – a polgári törvénykönyv 2013-as változata az 5. könyvben foglalkozik az állati jogokkal. Az 5. könyv pedig az úgynevezett dologi joghoz kapcsolódó szabályokat foglalja magába, vagyis a jog itt már egyértelműen mint „dolgokat” kezeli az élőlényeket. „Miért ne kaphatna, egy saját kis részt, mondjuk a második könyvben, az ember mint jogalany után, egy önálló cím alatt? Egy állatnak miért ne lehetne jogképessége, amely konkrét alapvető jogokat juttat számára?” – teszi fel a kérdést a jogász, majd hozzáteszi, hogy az új Ptk. legalább már foglalkozik az állati jogokkal, és úgy fogalmaz, hogy bár „az állatok nem dolgok, de a természetüknek megfelelő eltéréseket megállapító törvényi rendelkezések figyelembevételével rájuk is a dolgokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni”. Ha az olvasó ezt fából vaskarikának érzi, ne aggódjon, nincs egyedül. A jog nem mindig képes (vagy akar) megfelelni a józan paraszti észnek. A legutóbbi két sokkoló eset után talán ismét lépéskényszerbe kerülnek a jogalkotók és a jogalkalmazók. Ennek egyik jele, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas sajtóközleményt adott ki, melyben arra kérik a „Nagy Testvért”, hogy támogassa a büntető törvénykönyv szigorítását az állatkínzókkal szemben. Szeretnék, ha az Országgyűlés őszi ülésszakában már napirendre is vennék a tervezett módosítást. A dolog értékéből semmit sem von le, hogy az MSZP frak­ció­ja évek óta az állatkínzók büntetésének szigorításáért lobbizik, a Fidesz pedig eddig rendre leszavazta a javaslataikat. A bíróságok egyébként az enyhe ítéleteknél arra hivatkoznak, hogy súlyozniuk kell: nem ítélhetnek valakit 2-3 éves börtönre egy állat megkínzásáért vagy haláláért, amikor egy ember ellen elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértésért is ugyanekkora büntetés jár. „Ezzel mélyen nem értek egyet – mondja Tornóczky Anita. – Krimino­lógiai kutatások bizonyítják, hogy az állatok elleni bűncselekmények az emberek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények előszobái.”

Nekilódult a politika

A Fidelitas mostani törvénymódosító javaslata értelmében akár már jövő évtől börtönbüntetéssel lehetne sújtani azokat, akik állatokat bántalmaznak. A szocialisták szeretnék, ha ezzel együtt növelnék az orvvadászati és -halászati büntetési tételeket is a védett állatfajok esetében. Azonnali börtönbüntetést kérnek továbbá azokra, akik tiltott állatviadalokat szerveznek vagy arra állatot átadnak, illetve kiképeznek.

Szerző
Frissítve: 2019.08.11. 12:51

Heti abszurd: Boldog bojkottot!

Publikálás dátuma
2019.08.11. 10:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
„A színes kis palackok terve már akkor elkészült, amikor főméltóságú Boldog István még szakmányban itta a Coca-Colát, nem is sejtve, hogy e nemzetellenes ivászattal végzetes sebet ejt az ország testén, oda a magyarság megmaradása, irgalom anyja, ne hagyj el.”
Most, hogy kólát iszik az is, aki nem szereti, és soha többet nem iszik, aki igen, váratlanul eljutottunk az emberiség végső nagy kérdéséhez. De mivel bemelegítés nélkül soha nem állunk neki a glóbusz megemelésének, de még a világ megváltásának sem, pihenjünk meg picit ebben az üdítő történetben. Nyár van, káni-kóla, szórakozni vagyunk. Mert mi történik velünk, drága véreim, magyarok, finnugor und huntürk barátim? Egy átlagosan ravasz világcég kieszelt egy nem túl eredeti, de még mindig hatásos marketingkampányt (Love is love), és szivárványszínbe öltöztette a termékeit a csúcsszezonra, jelezvén, a nemi identitás nem adhat okot kirekesztésre, de még egy lightos koncentrációstábor-építő programra sem. De leginkább azt jelezvén: a haszon (is) kulcs. A színes kis palackok terve már akkor elkészült, amikor főméltóságú Boldog István még szakmányban itta a Coca-Colát, nem is sejtve, hogy e nemzetellenes ivászattal végzetes sebet ejt az ország testén, oda a magyarság megmaradása, irgalom anyja, ne hagyj el. Boldog képviselő nem mellesleg vezethetné a Fidesz szélsőjobb szárnyának melegellenes kabinetjét, annyi melója van már a Pride betiltásában, hogy tíz percre igazán betilthatná magát a szerveződést, de akár a kikezdett kólagyártó is alkalmazhatná a honatyát, mert a hírverésben összehasonlíthatatlanul sikeresebb. Nem baj, csak csinálja négy fal között, mondaná erre a Facebook egyszeri népe, de nem: a képviselő elment a falig, és azon túl is képvisel.
De mit is? Egy olyan politikát, ami alighanem akarva sem tudna kevésbé kártékony lenni, mint a világ bármilyen (gondoljon bárki, amire csak akar, én nem merek) nemi identitása. Szerintem a jófejség nem nemiség kérdése, erre bizonyság a Fehér Heteró Férfiak (és nők) jelenlegi kormánya, ami annyira elkúrta, hogy bármi jobb náluk. Tényleg bármi. Mert nézzük a kormány egyetlen szerelmetes médiáját. Bizonyos Kunszabó publicista konkrétan elvitte a show-t, és felszólította a kólát, azt a bizonyos szénsavas, kiöntéskor ragacsos üdítőitalt, hogy ne szóljon bele a nagyok dolgába. „Kóla létedre meg akarod mondani nekünk, hogy mi a jó és mi rossz?” Szegény kóla, azóta gondolkodik, megmondja-e az igazat. A nemzetikóla-kutatásban rövidesen előrehaladott állapotba kerülő MTA ügye méltatlanul alul habzik ezekben a napokban. Pedig itt van ez a Maróth akadémikus, Nagy József csinált vele interjút a 24.hu-n, ahonnan megtudhattuk, a klasszika-filológus egyetlen akadémikussal sem találkozott, aki ne örvendett volna a soha vissza nem térő alkalomnak (az a gyakori tömeg a Széchenyi téren a Békemenet lett volna?), miszerint mostantól végre a kormány tudja szűk 7:6-os többséggel megmondani, mit érdemes kutatni. Egyszerűbb és olcsóbb volna, ha a kormány megalapítaná a Rákosi Mátyás óta áhított éceszgébert, a Kutatási Végeredményeket Igen Ügyesen Megsaccoló Intézetet, és akkor mindenki nyugodtan elmehetne kólát nem inni. Maróth professzor úgy látja, a „mai politikai vezető rétegnek nincs vagyona, szemben az előzővel” (Tiborcz, Mészáros, Rogán, Lázár etc., arcizom se rezdül), és „az ellenzéki jelölteknek csak pitiáner ígérgetésre futotta”. Orbán Viktor legyen a talapzatán, aki ettől az akadémiától nem kap heveny gyönyörrontást. De hogy szavamat ne felejtsem, az emberiség végső nagy kérdése olyan förtelmesen vulgáris, hogy gondoljon a kedves nyájas, amire csak akar, és írja ide, belelóghat akár a PINK-be is: Békés bugyborékolást! (Lapzárta után érkezett a hír, hogy Boldog István Wikipédia-oldala változatlan egészen azóta, hogy névtelen szerkesztők odaírták: a Coca-Cola atlantai központja válságtanácskozást hívott össze a bojkottja miatt.)
Szerző
Frissítve: 2019.08.12. 13:41