A parlament dicsőségére

Nyár van. Jaj de jó! A parlament abbahagyta áldásos tevékenységét. A fáradt képviselők megropogtatják ujjaikat, megtekergetik a gombnyomogatástól elfáradt csuklóikat, s elégedetten félrerakják az ütött-kopott féltéglát, amellyel óvatosan verdesni szokták mellüket, amikor rájuk tör a büszkeség érzése. Van ok az elégedettségre. A kormányzó többség minden akarata teljesült. Nem számított, mit kér a hatalom, nem számított, mit szól az ellenzék, nem számított, mit mond a külföld, minden átment, csont nélkül. Elfogadták a jövő évi költségvetést. Ez kiváló teljesítmény. Június 6-án nyújtották be, s július 12-én fogadták el. Az elkészítés időpontja garantálja, hogy egyetlen szám se legyen megbízható benne. Elkészítésének időpontjában – május hónapban - a költségvetésírók semmilyen információnak nem lehettek birtokában, sem az ez évi teljesítés adatai, sem a következő év becsülhető számai nem állhattak a rendelkezésükre. Valószínűleg a 2010 előtt e témakörben ügyködők voltak a túlbuzgók, amikor a költségvetés elfogadását kétfordulósra tervezték. Az első fordulóban megállapították az úgynevezett ágazati főszámokat, majd a második fordulóban – egy országos felmérés után – meghatározták a pontos költségvetési tételeket. Az a költségvetés az év legvégén került a közlönybe. Az új típusú költségvetés számai egyébként is mellékesek. Szinte minden fejezet, minden tétele átcsoportosítható, egyik sorról a másikba irányítható. A kormány pedig tetszése szerint, beszámolási kötelezettség nélkül adományozhat milliárdokat bárkinek, bármelyik szervezetnek, határon belül, határon kívül. Annyi érzékelhető, hogy az egészségügyre, az oktatásra, a szociálpolitikára, a kultúrára ráférne egy kis miniszterelnöki áldás. A magánnyomozókról szóló törvénybe rejtették el azokat a szabályokat, amelyek felhatalmazzák a tömegrendezvény szervezőjét arra, hogy a belépőktől elkérje a legfontosabb személyi adataikat, s azokat feldolgozza. Érdekes módon ehhez az szükséges, hogy a forgalomba hozott jegyek száma meghaladja a huszonötezer darabot. Érdekes módon csak a zeneszolgáltatás nyújtása esetén készül ilyen nyilvántartás. Lehet, hogy ismét egy személyre (a Sziget Fesztiválra) szabott törvény született? A törvény több szempontból érdekes. A nyilvántartás céljai: a tömegrendezvényre belépő természetes személyek személyi biztonságának biztosítása, a bűncselekmények - kiemelten terrorcselekmények - hatékony megelőzése, felderítésének elősegítése, az elkövetett bűncselekmények bizonyítása, körözött személyek azonosítása és elfogása. Ehhez képest meglehetősen szűk körben húzták meg a nyilvántartás elkészítési kötelezettséget. Ez szerencse. Bár nem kizárt, hogy fejlődik ez a jogintézmény és a baráti összejövetelekre is kiterjesztik. A szórakozni vágyónak át kell engedne a szervezőnek a következő személyes adataikat: családi és utónév, állampolgárság, születési idő, a szórakozásra vágyó neme, az azonosító okmányát kiállító állam megnevezése, a szórakozni vágyó arcképmása. A rögzített adatokat – ha kéri – át kell adni a terrorizmust elhárító szervnek, a bűnmegelőzési célból titkos információgyűjtést végző szervnek, a büntetőeljárásban előkészítő eljárást folytató szervnek, a nyomozó hatóságnak, az ügyészségnek, a bíróságnak, a körözési eljárást lefolytató szervnek. Az adatok további sorsáról a módosító törvény elfelejtett rendelkezni. Csak a nóta vigasztalhat bárkit: „nem félünk a farkastól...” A köznevelésről szóló törvény módosításáról sokan, sokat írtak. Csupán emlékeztetőül: a jövőben nem a szülő dönt arról, gyermeke mikor lép óvodába, s meddig marad ott, hanem a törvény rendelkezik a kezdő és a befejező időpontról. Hároméves kor a kezdet, amelyet - kormányzati engedéllyel - egy évvel el lehet tolni. Hatévesen iskolába kell menni, amely időpontot - kormányzati engedéllyel - egy évvel el lehet tolni. Mindenkinek iskolába kell járnia, kivéve, ha kormányzati engedéllyel egyéni tanulmányi rendben készülhet fel. Senkinek, semmi sem jár. Minden a kormány kegyétől függ. Megszoktuk már. A hatalom szerint senkinek a jogát nem vonták el. Igaz a jövőben az intézményvezetői pályázatokat nem véleményezheti a nevelőtestület, a szülői közösség, a diákönkormányzat. Fogjuk fel, ezt kötelezettségnek, s akkor az érintettek jól is jártak. Sokan írtak már a Magyar Tudományos Akadémia sorstalanságáról is. Az Országgyűlés dicsőséglistája miatt kell csak feltüntetni ebben a „jegyzékben”. A lényeg röviden: a Tudós Társaság megfosztatott kutatóintézeteitől, s attól a lehetőségtől, hogy a kormányzati tudománypolitikában szerepet kapjon. A testület mondhat fontos dolgokat, csak éppen pusztába kiáltott szó lesz minden javaslata, minden megállapítása. Intézményeit, feladatait megkapta egy állam által összetákolt szervezet. Igaz, a Tudós Testület volt már rossz helyzetben a kiegyezés után és a Rákosi-érában. Így a jövőbe vetett hit lehet a vigasza azoknak, akik tévedésből vagy lojalitásból itthon maradnak. A csomagba tartozik az a törvény is, amellyel elhalasztották a közigazgatási bíróságok felállítását. Sokan értékelték ezt a lépést a kijózanodás felé vezető út kezdetének. Pedig maga az „elhalasztott” törvény nem változott. Csak türelem, ha eljön az ideje, ismét elő lehet venni a már elkészített bíró-jelölti jegyzékeket, s indulhat a kormányzati bíráskodás. A dicsőséglista persze koránt sem teljes. A kiváló teljesítmény leméréséhez azonban elég. Ne legyen kétsége senkinek: lesz ez még jobb is. Nálunk működik a parlament.
Szerző
Szüdi János

A farkaskvint megszelídítése

Publikálás dátuma
2019.08.05. 19:09

Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült, amely harminc éve jelent meg. Ebben az egyik rész címe: A Werckmeister-harmóniák. A forgatókönyvet maga a regény szerzője és a film rendezője írta. A regény és a film egyik szereplője Eszter György zenetanár, aki az őt körülvevő diszharmonikus világot megelégelve visszavonul saját kis világába, és azzal foglakozik, hogy olyan zongorahangolási rendszert kísérletezzen ki, amely kiküszöböli az – egyébként tévesen – Andreas Werckmeisternek tulajdonított találmányt, az egyenletes temperálást. Ez ugyanis, mondja Eszter, alapból hamis: nincs benne igazi tiszta hangköz (tegyük hozzá: az oktávon kívül). Ráadásul ebben minden hangnem egyformán szól. És ez valóban így is van.

Egyenletes temperálás

Azt a vélekedést, miszerint Werckmeister lenne felelős az egyenletes temperálás feltalálásáért, régóta görgeti magával a népszerűsítő zenetudomány, egészen pontosan Mattheson (1725) óta. Igazából csak arról van szó, hogy Werckmeister egyik művében leírta az akkor már ismert metódust, egyben el is vetette azt, pontosan a fentebb említett hiányossága miatt. De ha megnézzük, milyen alapos Krasznahorkai ismerete e tárgyban, azt is joggal feltételezhetjük, tisztában volt ezzel, és tudatosan választotta emblematikus alakként a zenei "harmóniátlanság" elterjesztésének felelőséül a XVII. századi, beszédes nevű orgonistát, akinek viszont valóban vannak elévülhetetlen érdemei a „jó temperálások" népszerűsítése terén. Ő írta le először Musikalische Temperatur (1691) című művében: „ein wohl temperirtes Clavier" ("jól temperált billentyűs hangszer"). De mi is az a „jó temperálás", egyáltalán a temperálás, és miképp lehet, hogy hamis az az úgynevezett egyenletes módja, amelynek figyelembevételével – így tudjuk – évszázadok óta hangolják a zongorákat? Nos, ennek kifejtését kicsit messziről kell kezdenünk. Mint ahogy a színek is felbonthatók összetevőikre, az alapszínekre, ugyanúgy egy hangszer egyetlen hangja is több részhangból áll össze. Ha megütünk egy C-t a zongorán, megfújunk egy G-t a trombitán, nem egyetlen hangot hallunk, hanem többet – egynek. A C mellett, helyesebben felette, megszólal egy oktávval magasabb C, annak a kvintje (egy G), annak a kvartja (egy C), annak a terce (egy E) és így tovább. Ez a sorozat a feltétele annak, hogy zenei hangot halljunk. Hogy melyik felhang szólal meg egyáltalán, és milyen erősen, az határozza meg a hangszínt, vagyis azt, milyen hangszert, netán énekhangot hallunk. Itt most azonban lényegesebb, hogy azok a hangközök, amelyek a felhangsort felépítik, néhánytól eltekintve, természettől adottan tiszták: legfontosabb ezek közül a kvint és a nagyterc. Azt már a régi görögök felismerték, hogy az oktáv, a kvint, a nagyterc és a többi hangköz állandó, természettől adott, viszonyaik aránypárokkal kifejezhetők, tehát bizonyítják, hogy a világmindenség mikroszinten is éppúgy egy meghatározott isteni rend szerint épül fel, mint ahogy makroszinten, a bolygók világában. E gondolat nagy hatású hirdetője a számmisztikával ugyancsak eltelt Püthagorasz volt, akinek a hangrendszerek, hangsorok meghatározását is tulajdonítják.

A püthagoraszi komma

Püthagorasz és a többi görög (monochordja – egy húros citeraszerű zeneszerszámja - és hallása segítségével) megtalálta azt a hét hangot, amit – egyszerűsítsük le a dolgot – leginkább dúr skálának nevezhetünk. Fontos tehát tudnunk, hogy ez a hét hang fizikailag, tehát objektíve meghatározott. Felépíthető ez a skála a félhangokkal együtt úgy, hogy ezeket a természettől - Istentől - adottan tiszta kvinteket rakosgatjuk egymásra, persze a második oktávba esőket mindig egy oktávval lejjebb hangolva. Pontosan tizenkettőt: 1. C – 2. G – 3. D – 4. A – 5. E –6. H – 7. Fisz – 8. Cisz – 9. Gisz – 10. Disz – 11. Aisz – 12. Eisz(=F) – 1'. Hisz(=C). (Az Eisz és a Hisz félhanggal magasabb az E-nél és a H-nál, pont mint az F és a C.) Bár ez csak az egyenletes temperatúrában van pontosan így, a régiek kénytelenek voltak a billentyűs hangszereken megfeleltetni őket egymásnak. Valami azonban akadozik az isteni fogaskerekek rendszerében. Nem ahhoz a C-hez – vagy inkább oktávjához – érkezünk el, amelyiktől elindultunk, hanem egy kicsit magasabbra. De be kell szorítanunk ezt a tizenkettedik kvintet is a tiszta oktáv – semmiképpen nem tágítható, szűkíthető – Prokrusztész-ágyába, ehhez meg kell rövidíteni kissé, így hamis lesz, farkasként fog üvölteni: ez a farkaskvint. Sorba rakhatók azért ezek a hangok is: ez a püthagoraszi temperatúra. Persze nem csak egy kvint lesz hamis, vagy legalábbis rosszul szóló, hanem azok az akkordok is, amelyekben e hangköznek szerepük van. Egyszólamú zene esetén nincs semmi baj, a középkorban ezért jól elvoltak a püthagoraszi hangolással. Tulajdonképpen több szólamban is használható, csupán a farkaskvintes akkordok tűnnek nem igazán tisztának. Jó tudni: az, hogy mit érzünk hamisnak, tanulás, szokás kérdése, tehát koronként változhat és változott is. A zeneteoretikusoknak tehát szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy tizenkét egymásra épülő tiszta kvint nem hét tiszta oktávnyi hangközt ad ki, hanem nagyobbat. Annak a kicsiny, de létező különbségnek, ami ott éktelenkedik, püthagoraszi komma a neve. A temperálás tehát nem más, mint az az elmélet, amely ennek a kommának az eltüntetését szolgálja, illetve, mivel ez nem lehetséges, megpróbálja minél kevésbé észrevehetővé tenni azáltal, hogy több hangközt kissé hamissá tesz – egy nagyon hamis hangköz helyett. A hangolás pedig az a műveletsor, amely ezt az elvet egy hangszeren megvalósítja. Könnyen belátható, hogy az egyik legjobbnak tűnő megoldás 12 részre való osztása, de ekkor minden hamis lesz kissé. Természetesen nem csak a zongorákon lehet/kell temperáltan játszani, a hegedűkön is, valamint az éneknek is igazodnia kell az adott temperatúrához. A jól temperált hangsorok - amelyek sok hangnemben használhatók, de nem egyenletesen oszlik el bennük a komma - leginkább a XVII. századi orgonista és zeneszerző Andreas Werckmeister nagy hatású művei, és szerteágazó személyes kapcsolatai révén terjedtek el Németországban.
Mi volt az, amit Werckmeister tényleg tett? A püthagoraszi komma negyedét kivonta az első három, valamint a hatodik kvintből, ezek tehát kicsit szűkek lettek, a többi viszont tiszta volt, és ennek következtében adódtak más olyan hangközök is, amelyek teljesen tiszták voltak. Akkoriban, mivel viszonylag kevés hangnemet használtak - 4#, 4b fölé ritkán merészkedtek -, az ilyenek teljesen megfelelőnek tűntek, mert a csúnyább, tisztátlanabb hangzások ezekben kezdtek nagyobb számban jelentkezni. Több ilyesfajta rendszer létezett, Németországban Werckmeister III. temperatúrája népszerű lett. Barokk zenét autentikus stílusban játszó zenészek, zenekarok lemezén néha feltüntetik, hogy milyen temperatúrát alkalmaztak az előadás során – leggyakrabban ezzel találkozhatunk. A hangközök modern mértékegysége a cent. Az egyenletes temperatúrában a félhangok 100 centnyire vannak egymástól, 1200 cent tesz ki egy oktávot. A Werckmeister–rendszerben vannak 90-96-102 és 106 centes félhang távolságok, nem csoda, ha az ezekből felépülő más hangközök némelyikét már nem igazán érezzük jól hangzónak. 

Irtóztak tőle

De a lényeg, a jól temperált hangolásokban már lehet minden hangnemben játszani. Georg Andreas Sorge 1744-ben olyan rendszert adott közre, ahol a félhangtávolságok már csak 94 és 106 cent között változnak, ez már egyenletes temperatúrának tekinthető, de vannak olyan adatok, hogy sokkal korábban sem tartották drága árnak azt, hogy egy hangköz sem volt igazán tiszta, de mindegyiket meg lehetett hallgatni anélkül, hogy fülsértő lett volna. Mindemellett a régiek nem hogy nem használták általánosan, egyenesen irtóztak az egyenletes temperálástól. Az is egyértelmű, hogy miért. Amikor az a bizonyos püthagoraszi komma mind a tizenkét hangközből elvonódik, kis mértékben ugyan, de minden hangköz – az oktáv kivételével - hamis lesz, egy szólamban és több szólamban egyaránt. Nincs egyetlenegy abszolút, természettől adottan tiszta hangköz sem! Emiatt nehéz hangolni, és tulajdonképpen csúnya is a hangzás. Nem is létezik valójában, csak szintetizátorokon. Emberi füllel ugyanis megvalósíthatatlan, mindig marad egy pici eltérés az abszolút egyenletességtől. Amellett, hogy bár már régóta ismerték, csak csúnyának tartották, van még valami oka, hogy nem használták ezt a rendszert. Ha a harmónia a világban isteni teremtés eredménye, akkor egy olyan rendszer, amelyben nincs tiszta hangköz, ellentétes a természettel, Isten alkotásával. A katolikus egyház szerint a pusztán matematikai eszközökkel létrehozott, spekulatív harmóniák magának az ördögnek az alkotásai. A naprendszer modern leírását Kopernikusz adta közre. Keplernek jutott a feladat, hogy kiszámolja, milyen matematikai törvények szerint keringenek a bolygók a Nap körül. Bár nagyon alapos megfigyelési adatokat örökölt Tycho Brahétól, sokáig kínlódott a számolással, mert Püthagoraszhoz hasonlóan megrögzött (szám)misztikus lélek lévén, meg volt róla győződve, a bolygók az Istenhez egyedül méltó tökéletes körpályát járják be a nap körül. Eltartott egy ideig, amíg Kepler felismerte, hogy Brahe adatai helyesek, és leírta első törvényét, miszerint a bolygók olyan ellipszis alakú pályát járnak be, amelynek egyik gyújtópontjában a nap áll. Nem elégedett meg ennyivel, a harmadik törvényt is közreadó, Harmonices Mundi című művének ötödik fejezete arról értekezik, a bolygók mozgásának törvényszerűségeiben felfedezhetők olyan arányok, amelyek a terc, a kvint, vagy a félhang felhangsorbeli viszonyaival azonosak, sőt a szférák zenéjét is lekottázta. A Jupiter motívuma például a nagy G-ről induló természetes moll hangsor. Valuska János, a regény és a film még anyjától is elhagyott, félbolond hőse a Péfeffer nevű kocsma idült napköziseivel rendszeresen előadatja, hogyan kering a Föld a Nap körül, a Hold a Föld körül, s így tovább. Egyvalaki veszi őt emberszámba: Eszter György.

Hangolás

Magyar nyelven nélkülözhetetlen alapmű a téma megértéséhez Spányi Miklós Bevezető a régi hangolások világába című írása. Nehezebb, de sok mindent megvilágító munka e tárgyban Ratkó Ágnes doktori dolgozata, amely A historikus hangolások előadóművészi szempontból való megközelítése címet viseli. A felhangrendszer leírása sok helyen fellelhető, legkönnyebben emészthető tárgyalása Bernstein A megválaszolatlan kérdés című könyvének első fejezetében található. Hasznos olvasmány a tárgyban Bali János A furulya című, nemrégiben megjelent munkájának IV. függeléke, amelynek A tiszta intonáció elmélete a címe.

Szerző
Frissítve: 2019.08.12. 16:10

Éljen a Semmelweis-nap! (Magántörténet, közéleti kitérővel)

Publikálás dátuma
2019.08.04. 16:10

Fotó: Népszava
Ugye sokan emlékeznek Nyikita Mihalkov filmjére, a Csalóka napfényre? De emlékeznek arra is, milyen jeles napon játszódik a film? A sztálini léghajózás napján. Az állambiztonság (mi volt akkor éppen: GPU, NKVD?) kocsiján torzzá verve, megbilincselve szállítják a börtönbe, a tarkón lövést előkészítő ál-perre Kotov elvtársat, a polgárháború legendás hadosztály-parancsnokát. Egy eltévedt autós felismeri a híres embert, ezért meg kell halnia: a fő GPU-s lepuffantja. Ebben a pillanatban emelkedik a magasba a LÉGGÖMB, kosarára erősítve Sztálin irdatlan képével. Nem tudom, létezett-e A sztálini léghajózás napja. Amikor életemben először Moszkvában jártam, egészen szokatlan módon, magánúton, rokoni meghívásra, éppen a Gyeny tankisztovot ünnepelték, azaz a Harckocsizók napját. Nem tudtam, hogy ilyen ünnepnap is létezik, de Moszkvában tűzijáték köszöntötte.   

A végső okok: a hagyma és a darázs

Azt se tudtam, hogy van Semmelweis-nap, az Egészségügyi dolgozók napja. Pedig van, 1992 óta, július 1-én, a nagy orvos születése napját minden évben megünneplik. De van ünnepnapja a szociális munkának is, a rendőröknek, a tűzoltóknak, a köztisztviselőknek, meg még ki tudja hány szakmának. Ezeken a szakma dolgozói jutalmul egy szabadnapot kapnak: zárva vannak a családgondozók, a kormányablakok. 1949. december 21-én, Sztálin hetvenedik születésnapján munkával ünnepeltünk, pedig akkor még apait-anyait beleadtak az ünneplésbe. Volt extra tűzijáték a Gellérthegyen, majd amikor a rakétázás véget ért, a Citadella oldalán arany babérlevelektől övezve felragyogott a Szent Szám: 70. Az ünnep rendezői nyilvánvalóan túl akarták szárnyalni az idejét múlt karácsonyt. Joggal, hiszen december 24-én csak Isten fia született meg, december 21-én viszont maga az Isten. A Semmelweis-napot valószínűleg az idén sem vettem volna észre, ha nem kapcsolódik össze egy, no, hál’ Istennek nem tragikus, de azért a szó egyszerű, szótári értelmében fájdalmas eseménnyel. Tekintettel a 34 fokos hőségre, vasárnap délután kimentünk a Szentendrei szigeten álló hétvégi házunkba. A többes szám első személy Évát jelenti, hivatalos, de viszolyogtató szóhasználat szerint az élettársamat, a kínkeserves pótszavakkal kísérletezve: a páromat, a kedvesemet, a barátnémet. Semjén Zsolt persze megkérdezhetné, ha ilyen problémáid vannak a szóhasználattal, miért nem házasodtok össze? Erre azt felelném: a lingvisztikai kényszer is kényszer. Mindkettőnknek unokái vannak, mit változtatna a kapcsolatunkon, ha elmennénk egy hivatalba, és meghallgatnánk az anyakönyvvezető csacska beszédét. Mindazonáltal nem írom le a vezetéknevét, mert nem akarnám, és ő se kívánná, hogy a magántörténete megjelenése révén közszereplővé váljon. Akik ismernek bennünket, úgyis tudják, kiről van szó, akik meg nem ismernek, azoknak úgyse mond sokat a név. Jóllehet ebben a történetben a név mégis jelentőségre tesz szert. De haladjunk sorjában. Kipakolván szerény csomagunkat, Éva észrevette, az elkészítendő tökfőzelékhez elfelejtette magával hozni a nélkülözhetetlen hagymát. Azt javasoltam, menjünk kocsin a tóhoz, úszunk egyet, utána elmegyünk az élelmiszerboltba, végül a hagyma birtokában megcsinálja a tökfőzeléket, amely kétségkívül a kedvenc ételeim közé tartozik. Évát azonban a tökéletesre való törekvése nem hagyta nyugodni, a tó előtt kell megcsinálnia a főzeléket, hogy a vacsoráig még legyen ideje – mármint a töknek – a jégszekrényben fagylalttá hűlni. Mindig azon kapom magam, hogy jégszekrényt mondok, ahogy gyerekkoromban tanultam, pedig a neve régóta hűtőszekrény. Az élelmiszerboltba, mondta Éva, inkább biciklin megy, hiszen az út tíz perc, nincs kedve beülni az átforrósodott kocsiba. Körülbelül fél óra múlva érkezett vissza tépett ruhában, rémült arccal, és ahogy bejött a kapun, elsírta magát. Hirtelenjében azt gondoltam, valami őrült megtámadta, bár ilyesmi még soha sem történt a Szigeten. Aztán elmondta, egy darázs beleszállt a hajába, odakapott, a hirtelen mozdulattól elvesztette az egyensúlyát, és a biciklivel együtt a földre zuhant. Az egyensúly-vesztéshez az is hozzájárult, hogy a boltban, ha már ott volt, persze nem csak egy fej hagymát vásárolt, de minden egyéb ennivalóval is teletömte a hátizsákját. A jobb oldalára esett, a jobb bokája enyhén fájt, legcsúnyábban a bal keze hüvelykujja nézett ki, fájt is erősen.    

A rendőrök meg az alapízületi szalag

Nyomban eszembe villant a Magyar Helsinki Bizottságnak egy régi, de nagyon tanulságos, és ugyancsak biciklivel kapcsolatos ügye: a sértettet, akit a bíróság előtt a Helsinki ügyvédje képviselt, a rendőrök egy teljesen alaptalannak bizonyult feltételezés nyomán hülyére verték, ráadásul maradandó károsodást is szenvedett, amikor – elmondása szerint – az egyik rendőr megcsavarta a hüvelykujját, hogy így kényszerítse a biciklikormány elengedésére. A maradandó károsodás „az alapízületi szalag szakadása” miatt keletkezett, amelyet késve diagnosztizáltak és késve operáltak meg. E diagnózis alapján az ügyészség módosította a vádat, az ettől kezdve már maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette volt, amelynek büntetési tétele sokkal súlyosabb, mint a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásé. A tárgyaláson azonban az igazságügyi orvosszakértő – maga is rendőr – kifejtette, hogy az alapízületi szalag szakadása „az ízület jellegzetes túlfeszítéséből ered, amelynek oka, hogy vagy megcsavarják, vagy pedig túlfeszítik úgy, hogy elesik az illető, és kitámasztott hüvelykujjával érkezik a talajra.” Minthogy a feljelentő elismerte, hazafelé tartva leesett a biciklijéről, nem dönthető el, hogy a szalagszakadás a rendőri kényszerintézkedés, vagy pedig a baleset következtében jött-e létre. A szakértői vélemény alapján a bíróság felmentette a rendőrt a maradandó fogyatékosságot előidéző súlyos testi sértés vádja alól. Az ügy, amely 2000-ben kezdődött, és évekig elhúzódott, megítélésem szerint annyi mindent elmondott mind a rendőrség, mind az igazságszolgáltatás működéséről, hogy hosszabb cikket írtam róla; az írás fenn van a honlapomon (koszegferenc.hu), a címe – Ady klasszikus cikkének címére utalva – A hajdúnánási rendőrök tisztessége.
A belém vésődött kifejezés, az alapízületi szalag szakadása, annyira megrémített, hogy sürgetni kezdtem Évát, azonnal menjünk be a legközelebbi orvosi ügyeletre, hogy megvizsgálják, megröntgenezzék a bal kezét. Vasárnap késő délután volt, június 30-a, Éva pedig, aki nálam jobban figyel a világ dolgaira, felvilágosított, másnap, hétfőn, tekintettel az anyák megmentőjére, minden rendelőintézet, gyógyszertár zárva lesz, nehogy már egy anya váratlanul épp ezen a napon akarjon szülni. Az internettel próbálkoztunk, vajon hol van vasárnap este vagy másnap baleseti ügyelet, de nem sikerült információhoz jutnunk. Úgy határoztunk, kihúzzuk az éjszakát, hétfőn reggel bemegyünk a Fiumei úti baleseti kórházba, azzal volt már tapasztalatunk, együtt is, külön-külön is. Semmelweis-nap ide vagy oda, ott biztosan van ügyelet. A helyzetet nehezítette, hogy én a két évvel ezelőtti gerincműtétem óta nem vezetek, bár a vezetés abbahagyására inkább lélektani okok késztettek, mint valóságosak. (Tudom, ezért a mondatért pszichológus ismerőseim, mindenekelőtt a lányom, el fognak ítélni. Micsoda ősvilági mentalitás, ha az ember a pszichológiai okokat nem tekinti valóságosaknak.) Szóval elindultunk a Fiumei útra, de előre szorongtunk, micsoda tömeg lesz ott az ügyeleten. Miközben ezt a cikket írtam, ismét megnéztem az internet Traumatológiai ügyelet címszavát. Az első három helyen magánklinikák hirdetését találtam, amelyek „elérhető áron” kínálnak sürgősségi ellátást. A Fiumei út csak a negyedik helyen szerepel. 

Egy ritka névazonosság

A Traumatológiai Intézet járóbeteg ambulanciáján a Semmelweis-napon valóban nyomasztó volt a zsúfoltság, de amennyire az ember hihet a benyomásainak és az emlékeinek, nem volt sokkal nagyobb, mint más napokon. A tömeget látva az volt a feltételezésünk, mintegy öt órát fogunk az ambulancián tölteni. Ehhez képest örömmel állapíthattuk meg, három óra alatt végeztünk. Az egészségügyről írott cikkeimben személyes tapasztalataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a jobb helyzetbe kerülés az egészségügyi ellátásban nem annyira a pénzen, sokkal inkább a személyes kapcsolatokon múlik. Persze lehet, hogy ez a szubjektív megállapítás nem igaz azok esetében, akik a magánklinikákon milliókat áldoznak az egészségükre. Az a néhány tízezer forint, amit én hálapénzre tudok költeni, annyira sem befolyásolja a bánásmódot meg az ellátás minőségét, mint a vendéglői vacsoráét a pincérnek adott borravaló. Annál többet számítanak a személyes kapcsolatok. Ez az én esetemben két forrásból tevődik össze. Egyrészt az ötven-hatvan éves orvosok közül némelyek emlékeznek rám abból az időből, amikor még közszereplő voltam, és az emlékeik inkább pozitívak. Akadnak továbbá néhányan, akik olvasták az egészségügyről írott cikkeimet. Ennél a közéleti eredetű kapcsolati hálónál fontosabbak azonban a magánkapcsolatok. Harmincöt évvel ezelőtt együtt voltunk X főorvossal a gyerekeink babazsúrján. A lányom gimnáziumi barátnője már adjunktus a belklinikán. A zenerajongó Z. professzorral sűrűn találkozunk a Zeneakadémián. Az ebből fakadó előnyöket nem kell megszerezni – adódnak maguktól. Ez a kapcsolatrendszer első pillantásra sokkal emberibb, mint a pénzért megvásárolható. Valójában a megvásárolható piacgazdasági előnyökkel szemben az „emberies” előnyök feudális jellegűek. A közös gyerekzsúrokhoz, a gimnáziumi barátságokhoz, a koncertbérlethez, az összeérő családi emlékekhez, az érintkezés fesztelen stílusához a szó tág értelmében közös társadalmi háttérre van szükség. Ebbe bele kell születni, pusztán pénzzel nem lehet pótolni, legfeljebb kivételes tehetséggel. Kicsi ország, rokonország – újra meg újra a Móricz Zsigmond-i igazsághoz lyukadunk ki. A személyes kapcsolati elem a zsúfoltság közepette is megjelent – ezúttal Éva révén. Évának három évvel ezelőtt a vállcsontja tört el, ekkor találtak egymásra M. doktorral. Ha Évának Molnár vagy Márton volna a vezetékneve, akkor a vezetéknév azonossága semmit sem jelentene. Csakhogy Éva vezetéknevét, bár nem történelmi név, kevés ember viseli Magyarországon. Három évvel ezelőtt már a recepciónál megkérdezték, hozzátartozója-e M. doktornak. Éva hallotta a hírét M. doktornak, édesanyjától tudta, hogy van egy orvos rokonuk, de személyesen sosem találkozott vele, és fogalma sem volt róla, milyen módon rokonok. M. doktor a Semmelweis napon is rendelt, egyike volt a járóbeteg ambulancia két orvosának, akik az egészségügyi dolgozók ajándék napját is munkával ünnepelték. Időnként kijött a rendelőből, magas, sovány alakját, ritkás szőke haját, a hosszú nyakon első pillantásra groteszknek tetsző Pinocchio-fejét, vonásait, amelyek a rá tekintőt önkéntelen rokonszenvre hangolják, nem lehetett nem felismerni. Megpróbáltam rávenni Évát, menjen oda hozzá, vagy egyezzen bele, hogy én szóljak neki, itt a rokon, de Éva makacsul tiltakozott. M. már rég elfelejtette, hogy három éve találkoztunk, mondta elutasítóan. Meg mit szólnának az emberek, ha netán előre venne. Kivártuk a sorunkat, Évát a másik rendelőbe, a másik orvoshoz hívták. Csakhogy a másik orvos, amikor ránézett Éva beutalójára, rögtön megkérdezte: – Maga M.? M. doktor látta nevét a gépben, és szólt, ha sorra kerül, hívjam át. M. doktor nyomban átjött, mint rég nem látott rokonát üdvözölte Évát. Hozzám is volt egy kedves szava. Megkérdeztem, tudja-e hogy ezzel a névvel az egykori NDK-ban élt egy fő-fő elvtárs, Hermann M. a német kommunista párt egyik alapítója, az NDK állampártja politikai bizottságának tagja, akiről utcákat, vadászrepülő-rajokat neveztek el. Nem tudta, felelte M. doktor, de biztosan nem volt a rokonunk. Vajon honnan tudja, néztem rá kérdő tekintettel. Ironikusan elmosolyodott: a mi családunkban nem voltak ilyen alakok, mondta. Közülünk a Volksbundba se lépett be senki. Megszerettem M. doktort, bár talán sosem fog kiderülni, miképpen rokona Évának. 

Közéleti kitérő: néhány adat és az ősi szabadság

Molnár Lajos, a liberális orvos-miniszter alig egy éves minisztersége alatt kemény kézzel próbálta meg átalakítani a magyar egészségügyet. Az egyik legfontosabb terve az volt, hogy lehetővé teszi a piaci versenyt az egészségbiztosítás területén is. A Fidesz féktelen uszítást indított ellene: ketté akarja szakítani az egészségügyet, állította a fideszes propaganda, külön akarja választani a szegények és a jómódúak egészségügyi ellátását. A szocialista koalíciós partner egészségpolitikusai nem támogatták, inkább lejáratták Molnár legfontosabb kezdeményezéseit. A reformokat támadó demagóg „szociális népszavazásnak” jelentős szerepe volt a Fidesz 2010-es választási győzelmében. Versengő biztosítók nem jöttek létre, de csendben kialakult a magánklinikák rendszere, annak ellenére, hogy a magánbiztosítók az ottani áraknak hosszú időn át csak a töredékét térítették meg. Ahhoz, hogy valaki egy magánklinikán operáltassa meg magát, milliomosnak vagy külföldinek kellett lennie. Ahhoz ellenben, hogy valaki egy magáncégnél csináltassa meg a szükséges MRI vizsgálatot, vagy magánorvossal, magánklinikán altatásban végeztesse el a béltükrözést, amely altatás, kábítás nélkül elviselhető ugyan, de meglehetősen fájdalmas, a közepes jövedelem is elegendő. Akinek azonban annyija sincs, vagy úgy véli, nem azért fizette egy életen át a társadalombiztosítási hozzájárulást, hogy most nyugdíjasként tíz- és százezreket kelljen orvosra költenie, az várhat hónapokat egy vizsgálatra, amely életmentő lehet, ha idejében elvégzik. A „gyógyítható halálozás” statisztikai adatai szerint az OECD-hez tartozó fejlett országok közül térségünk államai – a volt szocialista országok Mexikóhoz hasonlóan – a sereghajtók közé tartoznak. 2011-ben Franciaországban 100 ezer férfi közül 62-en haltak meg olyan betegségben, amelyet meg lehetett volna gyógyítani, Észtországban 276-an; 100 ezer nő közül Japánban 53-an, Magyarországon 155-en (Az egészségügy által gyógyítható halálozás az OECD 31 országában: Becslések és Módszertani kérdések”. OECD Working Papers 55 ) Ehhez járul még, hogy a legalacsonyabb jövedelműek 6,8 százaléka egyáltalán nem veszi igénybe az egészségügyi ellátást. Ennek az oka elsődlegesen az, hogy Magyarországon 2014-es adatok szerint az egészségügyi kiadásoknak a 29 százalékát, az Európai Unióban mért átlagnak majdnem a kétszeresét fizeti a beteg a saját zsebéből. Ez a költség a társadalom legalacsonyabb jövedelmű húsz százaléka esetében jövedelmük 27 százalékát jelenti. Az egy lépcsőfokkal magasabb jövedelmű húsz százalék esetében az arány 5, a legmagasabb jövedelmű csoportban pedig csak 1 százalék. (State of Health in the EU. Hungary- Country Health Profile, 2017. 11-12. oldal.) A magyar politika döntéshozói nemcsak a „migránsokkal” kegyetlenek, hanem a hazai szegényekkel is. Megérdemelnék, hogy magyargyűlölőknek nevezzük őket. (A jövő héten folytatjuk)
Szerző