Nem érdemes szapulni más generációkat – Interjú Nemes Orsolyával

Publikálás dátuma
2019.08.12. 11:00
Nemes Orsolya
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A társadalomtudományok manapság szinte nélkülözhetetlenebbek, mint valaha, sztereotípiák helyett pedig együtt alkalmazkodhatnánk a követhetetlen gyorsaságú környezeti változáshoz és technológiai fejlődéshez. Nemes Orsolya generációkutató szerint a nemzedékeket többé nem a múlt, hanem a jövő alapján lenne érdemes definiálnunk.
Érvényes csoportrendező elv a születési dátum? Laza kapcsolódást biztosan jelent az emberek között, de léteznek ennél erősebb csoportformáló tényezők. Az embereket rendezhetjük kor, gazdasági státusz, szakmák szerint, de a kisgyerekesek is alkothatnak csoportot. A generációk régiónként, kultúrkörönként, élethelyzetenként is változnak, egy nemzedék így több alcsoportból áll. Nem érdemes egyöntetűen szapulni a fiatalokat, vagy általános következtetéseket levonni az X-ekről, Y-okról, Alfákról.  Mondja ezt generációkutatóként. Ez ellentmondásnak tűnik. Mint bármilyen sztereotípiának, ennek is van értelmezési tartománya, a generációkról megfoghatóan lehet beszélni, rajtuk keresztül kimutatni a társadalom és a világ változásait. Ha azt mondom, baby boomer, akkor a szüleim korosztályára, ha Z, akkor a tinédzserekre és az egyetemistákra gondolunk. Őket és a trendeket nyugodtan lehet és érdemes is elemezni. Probléma az általánosító értékítélettel van. Ilyen, amikor sokan azt állítják, hogy az Alfák, azaz a mostani kisiskolások a világ legmagányosabb generációja lesznek, mert nem tudnak kommunikálni. Miközben a chatelés is kommunikáció és a szüleik is chatelnek. Akkor álltam munkába, amikor kezdődött az Y generációval szembeni „bezzeg az én időmben” és úgy éreztem, hogy miközben betört az okostelefon és a közösségi média, jött a gazdasági világválság, gyökeresen átalakult a világ és megváltoztak a szokásaink, de csak a változásra koncentrálunk, hiányzik a kontextus megértése. A nemzedéki előítéletekről szólt egy TEDx előadásom, amelyet olyan érdeklődés követett, hogy a Milestone Intézethez csatlakozva kutatásokba és generációs alapú szervezetfejlesztésbe kezdtünk. A generációkutatás papíron a szociológiához tartozik, de nagyon sok mindent lefed, hisz rengeteg faktor hat a viselkedésünkre a klímakatasztrófától az egyenlőtlenségekig, a pszichológiától a technológiákig.  Nagyobb a különbség a mai tizenévesek és szüleik, mint a mai szülők és az ő szüleik között? Harminc-negyven évvel ezelőtt anya-apa-gyerek is lemezjátszót hallgatott, ma a gyerek Spotify-tól YouTube-ig, jellemzően a telefonján találkozik a zenével. Ahogy a világ változik, úgy változunk mi is, a szülők is hallgatnak zenét YouTube-on. Az alapértékekben azonban sokszor nincsenek nagy eltérések a nagyszülők, szülők és gyerekeik generációja között. Ez pedig talán meghatározóbb, mint a kortárs közeg. Ma egy nap alatt annyi információval találkozunk, mint egy XV. században élő ember egész életében és sokkal több a változás is, amihez korábban évtizedek vagy évszázadok kellettek. Emiatt érezzük nagyobbnak a különbséget. Igazán az izgalmas, hogy a korábbiakkal ellentétben ma nincs használati utasítás. Régebben elég idő volt a konszenzus kialakulásához. Például egy családon belül meg kellett egyezni arról, hogy mennyire bömbölteted a zenét, vagy mennyit telefonálsz, mert egy lemezjátszón, egy telefonon kellett osztozkodnunk. Most annyira gyorsan jönnek az új technológiák, hogy nem volt még idő kialakítani az ezekkel kapcsolatos társadalmi szokásokat. A szülők együtt tanulnak a gyerekkel - olykor saját hibáikból. Érdekes megnézni, hogy hogyan változott a Facebook-használat. Tíz éve boldog boldogtalan mindent kiposztolt. Ma már sok szülő kifejezetten tudatos, nem dokumentálja nyilvánosan a gyereke minden pillanatát. Elvégre róluk is készültek képek a fürdőkádban játszva, de senkinek nem jutott eszébe kiragasztani ezeket az utcára.  Nehéz ellenállni a kísértésnek. Mindenki azt gondolja, hogy az ő gyereke a legcsodálatosabb. Igen, de így eszközként használjuk a gyereket az instant jó érzést hozó like-okért, nem gondolva arra, hogy ez jó-e neki.  Gyakran emlegetik az ún. Pán Péter szindrómát, azaz, hogy a mai fiatalok nem akarják elhagyni a szülői házat.  Valóban kitolódott az önállósodás időszaka, ahogy a gyermekvállalásé is. De ez nem írható egyszerűen a lustaság számlájára. A biológia és a társadalmi konvenciók nem feltétlenül esnek egybe. Az agy racionalitásért felelős része nagyjából 25 éves korunkra fejlődik ki teljesen, addig sokszor impulzusok, érzések alapján döntünk. Ehhez jön hozzá az elhúzódó tanulás és az elszálló ingatlanárak. Egy amerikai kutatás azt mutatta ki, hogy az Y generáció egyre inkább a veteránok, azaz a nagyszüleink tradicionális értékei felé fordul. A család, a munka és az egészség a fontos. Ennek oka, hogy egyrészt vannak univerzális, nemzedékeken átívelő értékek, másrészt a bizonytalan világban ezekre tudunk leginkább hatással lenni. A családunk, életmódunk fölött van kontrollunk, ezek biztos pontok. Egyébként sem érdemes kialakítani az eposzi jelzőket, mert a Z-k fiatalok, sokszor nincs még kiforrott értékrendjük, világlátásuk, személyiségük. Lehet, hogy két év múlva egészen mást fognak gondolni és mondani, mint ma, annyi hatás éri őket. Ráadásul mi is egyre több jogot adunk át a gyerekeinknek, egyre inkább arra bátorítjuk őket, hogy önállóan döntsenek és ehhez egyre több információ áll rendelkezésünkre. Ezért egyre korábban ébrednek öntudatra.
Ma Magyarországon a élethosszig tartó tanulás inkább szólam, mint valóság, az iskolák közötti átmenet alig megvalósítható, az esélyegyenlőtlenség egyre inkább nő. Egy 14 éves gyereknek egész életére kiható döntést kell hoznia a továbbtanulásával kapcsolatban.  Az biztos, hogy a magyar oktatás több sebből vérzik. Nem vagyok biztos benne, hogy így kell felkészítenünk a gyerekeinket arra, hogy mondjuk 17 munkahelyük lesz majd 5 iparágban. De vigyázni kell: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket is. Nem elég megtanulni vitázni, prezentálni, tudni a tárgyalástechnikát, mert ezek csak a formák, keretek, eszközök. Ha nincs érvrendszer, logikus gondolkodás, ismeret, azaz a valós tartalom, akkor a keretek használhatatlanok, szóval valamennyi lexikális tudásra biztosan szükség van. A brit elit egyetemeken például azért szeretik a magyar diákokat, mert megvan a lexikális tudásuk, amire lehet építeni. A műhúst össze kell raknunk kémiai elemekből, vegyületekből. Ezek pedig nem változtak sokat az elmúlt időkben. A kérdés inkább az, hogy hogyan tanítunk és nem az, hogy mit.  Miközben sokan apolitikusnak tartják a hagyományos értékeket követő fiatalokat, egy 16 éves svéd lány – Greta Thunberg - indította el a klímatüntetéseket.  Sok 16 éves végiggondolja, milyen lesz a világ akkor, ha az ő 70-80 éves korára bekövetkezik mindaz, amit a klímaváltozás jelent. És értik, tudják, hogy tíz év múlva ez visszafordíthatatlanná válik, ha nem változtatunk az életmódunkon és ennek ők fogják a legjobban meginni a levét. A politikai, társadalmi, gazdasági rendszereket idősebbek vezetik, saját és (lobbi)érdekeket vesznek figyelembe, a jelenre fókuszálnak és sok mindent rutinból csinálnak, vagy azért, mert sosem csinálták másképp. Ezért is szakadnak ki nehezen a meglévő rendszerükből. A finn parlamentben 1933 óta működik egy nagyon előremutató szervezet, a Jövőbizottság. Az a feladatuk, hogy folyamatosan monitorozzák a következő 10-20 évre szóló előrejelzéseket. Ezeket feldolgozzák, majd előterjesztik: erre figyeljetek, ha döntést hoztok. Az is fontos, hogy a kutatók érthetően fogalmazzanak. Erre jó példa a TEDx, amely a tudományt teszi szexivé. És ezért készült a sok kutatásra, adatra építő könyvem is közérthetően, ún. pop sience-ként. A nagyközönségnek írtam, azzal a céllal, hogy szítsam a vitát, mert a klímaváltozás, az egyenlőtlenségek növekedése és a technológia térhódítása fogják befolyásolni a következő évtizedeket. És ezeknek kellene meghatározniuk nem csak a személyes, hanem a gazdasági, társadalmi, politikai döntéseinket. Sokan – köztük vezetők - a saját érzéseiket, élményeiket, tapasztalataikat vetítik ki a világra, hiába cáfolják őket az adatok. Egyre több a mítosz és egyre távolabb kerül a valóság.  Sokan vallják – köztük meghatározó közszereplők –, hogy a bölcsészek feleslegesek a technológiai fejlődés korában. Pedig elérkezett a bölcsészek kora! Az antropológusok remekül tudják elemezni az online viselkedésünket, a kognitív nyelvészek tanítják meg a mesterséges intelligenciát tanulni, a filozófusok pedig felvázolják, hogy ezek az algoritmusok milyen morális kihívások elé állítanak bennünket. Ha valamikor, most a növekvő bizonytalanság idején végképp fontossá váltak a bölcsész- és társadalomtudományok. A bölcsésznek az a feladata, hogy többféle területet összekössön, megkeresse az összefüggéseket, átjárhatóságokat. Ráadásul az előző generációk hatalmas maradandó, az idő próbáját kiálló tudást halmoztak fel, valakinek ezt is érdemes tovább vinnie. Ki más gondolná aktuálisnak a XIX. századi ún. villamosproblémát – kit üssön el egy elszabadult villamos, ha az egyik lehetőség egy lekötözött, a másik pedig öt szabadon mozgó ember - az önvezető autókra adaptálva? Az amerikai MIT „Kit üssön el az önvezető autó?” online kutatására több mint 40 millió döntés érkezett. Az derült ki, hogy kultúránként iszonyatosan nagyok a különbségek: bár a gyerek és a terhes nő mindenütt elsőbbséget élvezett, a nyugatiak hátrasorolták a túlsúlyosakat és a bűnözőt kevésbé mentenék, mint egy kutyát. Ázsiában inkább az időseknek, Dél-Amerikában inkább a fiataloknak kegyelmeztek volna. Az önvezető autót pedig nem is én vezetem, hanem a gyár megbízásából fejlesztett mesterséges intelligencia. Ki a felelős a balesetért? Ezt az önmagán túlmutató univerzális problémát a társadalomtudósok fogják megoldani, nem a mérnökök és a szoftverfejlesztők.

Névjegy

Nemes Orsolya (Budapest, 1986) generációkutató, TEDx-előadó, a HVG magazinok és a Forbes vendégszerzője. Rendszeresen tart itthon és külföldön előadásokat, workshopokat és tréningeket. A Milestone Solutions Lab csapatával multinacionális vállalatokat, közép- és kisvállalkozásokat, valamint NGO-kat támogat egyrészt hatékony és emberközpontú szervezeti kultúra kialakításában, másrészt pedig piackutatásokkal, megvalósíthatósági tanulmányokkal és iparági trendek felmérésével. 2015-ben az 50 tehetséges magyar fiatal közé választották. 

Infó

Generációs mítoszok – Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira? HVG Könyvek 2019. 391 oldal

Témák
generációk

Pizsamás forradalmár – Post Malone zárta a nagyszínpados fellépők sorát a hétvégén

Publikálás dátuma
2019.08.12. 10:27
Post Malone
Fotó: Fűrész Zsolt / Rockstar Photographers
A Post Malone-ként elhíresült Austin Richard Post az R&B, house és elektropop elemeiből táplálkozó brit együttes, a Years&Years után állt az Ed Sheeran hatvan ezres rekordjával azért nem vetekedő, de így is igen szemrevaló méreteket öltő több tízezres közönség elé.
Nem vagyok nagy rajongója a 24 éves pop, rock, rap, trap zenét játszó amerikai üstökösnek. A koncert sem változtatott ezen, de beismerem, kellemesen pozitív csalódásként ért az a bő egy óra, amit a fesztivál nagyszínpadán töltött. A Post Malone-ként elhíresült Austin Richard Post az R&B, house és elektropop elemeiből táplálkozó brit együttes, a Years&Years után állt az Ed Sheeran hatvan ezres rekordjával azért nem vetekedő, de így is igen szemrevaló méreteket öltő több tízezres közönség elé. Megjelenésében és zenéjében is tökéletes ellentétét képezve a londoni bandának, az egyedül színpadra lépő fellépők sorát gazdagítva. A strassz kövekkel díszített necc topot, rövidgatyát és bakancsot viselő, nem mellesleg egészen bájos, szeretni való énekes fiú zenekarának jól átgondolt látvány és hangzásvilága a maga lépcsős színpadával, és vokalista duójával utólag már-már giccsesnek tűnt a világoskék pizsama szerű ruhában, mindössze italával kezében színpadra lépő énekeshez képest. A körítés azért itt sem maradt el teljesen, hiszen a fényjáték mellett görögtűz elemekkel is megspékelték az előadást, noha a széttetovált arcáról ismert ifjú önmagában, mindössze jelenlétével is teljesen megtöltötte az irdatlan teret. Egészen meglepő erővel uralta a színpadi energiákat, de ebben alighanem közönsége is segítségére volt, akik látszólag, az elsőtől az utolsóig a koncert minden pillanatát imádták.
A szüntelenül hullámzó végtelen embertenger hol szelíd rugózással, hol vad ugrálással és égbe nyúló kezekkel hol pedig üvöltő vokalistákként a dalszövegeket együtténekelve fejezték ki szenvedélyüket és szeretetüket, Malone pedig a rá jellemző „kifinomultsággal” és őszinteséggel a „Thank you fucking much” mondatot ismételgetve köszönte meg a meleg fogadtatást. A tengerentúlról érkező énekes, dalszerző a rap, trap és R&B műfajok koronázatlan királya 2015-ben robbant be először a köztudatba, mikor első számával, a White Iverson-nal, az US Billboard Hot 100- as listáján a top 20 közé került. Első stúdióalbuma a Stoney, a Billboard Top R&B and Hip Hop Albums listáján még Michael Jackson lemezénél is tovább maradt az első 10 között, ezzel megdöntve popikon 34 évig tartó rekordját. Az US Billboard 200-as listán az előkelő negyedik helyet vívta ki magának és háromszoros platinalemez lett. Igazán népszerűvé azonban tavalyi Beerbongs & Bentleys című albumával vált, amivel a nem teljesen pozitív kritikai fogadtatás ellenére nem csak a Billboard 200 toplista első helyén debütált, hanem az Év albumának járó Grammy-díj jelölést is elnyerte. Szélsebesen felfelé ívelő, rövid karrierje alatt eddig 60 millió lemezt adott el az Egyesült Államokban, a Recording Industry Association of America-tól Gyémánt oklevélben részesült, kétszeres American Music Award, egyszeres Bilboard Music Award, valamint MTV Video Music Award díj nyertes. Már négyszer jelölték Grammy-díjra. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy az állandó koncertezés mellett sem áll le a dalszerzéssel, hiszen a hírek szerint, alig több mint egy évvel az átütő sikeralbum után már harmadik lemeze is elkészült és szeptemberben nyilvánosság elé kerül.
A koncerten jól összeállított dallistát prezentált, amin a legnépszerűbb számok, így a Better Now, a Psycho a Rockstar és a Congratulations ugyanúgy helyet kaptak, mint a bárszéken ülve, egy gitárral előadott lírai dal, ami nem csak egy „másik arcáról”, hanem a már korábban is sejthető színtiszta hangjáról és széles hangterjedelméről is tanúbizonyságot tett. Azt mondjuk elég rosszul esett végignézni ahogy néhány számmal később, az utolsó előttiként eljátszott Rockstar hangulatának fokozásaképp ripityára törte hangszerét. A közönséget látszólag nem hatotta meg, sőt, elérte célját, mert egy a saját sztoriját röviden összefoglaló, mindenki különlegességéről szóló rövid monológ és a „Na, adjatok zenét, játsszuk még el ezt a szart!” felszólítást követően a Congratulations egyértelműen a buli betetőzése volt. Az este záró momentumaként kisgyerekekre jellemző, fülig érő mosollyal lépcsőzött le a világot jelentő deszkákról, áthatolva az előadót közönségétől elválasztó örökérvényű határt, hogy a színpad teljes hosszában egy emberként lepacsizzon az első sorban állókkal. Ezzel zenész kollegája, Eric Wilson nyilatkozata is igazolást nyert: a zord külső és a tetovált arc valójában édes, melegszívű embert takar.
Frissítve: 2019.08.12. 13:51

Flambírozott kukacokat is eszik, miközben betegre káromkodja magát - Gordon Ramsey új szerepben

Publikálás dátuma
2019.08.12. 09:30

A jóval fiatalabb séfek Ramsey-vel szereztetik be az alapanyagokat, melyek nem kicsit rázós mutatványokkal járnak: meredek hegyoldalakon kapaszkodik fel, alámerül a Mekong folyóban, Alaszkában medvékkel a hátában fagyoskodik, de ha kell, a dzsungel mélyére is bemerészkedik.
Nem tehetek róla: bírom Gordon Ramsey-t. Az egykori focista palántát, a séfet, a családapát és a mocskos szájú médiaszemélyiséget – így egyben. Elvégre van abban valami csodálatos, már-már genetikai szinten, ha egy skót, sikertelen focista ifjonc francia séfeknél tanulta ki a szakács, majd a főszakácsi mesterséget, akik, ahol és amikor tehették leoltották, mint „hülye angolt”. De éppen ettől a  traumáktól sem mentes fejlődéstől lett az Gordon Ramsey, aki képes volt szakmailag csúcsra jutni,  Michelin csillagos éttermeket nyitni világszerte. Így tudta elérni azt is, hogy ha megállítjuk az utca emberét, hogy mondjon egy híres séfét, akkor szinte mindenki az ő nevét mondja. Persze nem mindenki szeretetből teszi őt az első helyre, sokakat irritál arroganciája, ahogy munkatársakat, kollégákat nevez buta szamárnak és küld el a melegebb égtájakra. Ramsey gorombaságának a titka abban rejlik, hogy amikor kiakad, akkor az nem műbalhé, a pasi tényleg izzik a feszültségtől. Ezt a médiában is elkezdte kamatoztatni kisebb főzős műsorokkal, míg valakinek ki nem pattant a fejéből a franchise lehetősége. Az első sorozat, melyet Ramsey forgatott, a Mindörökké Gordon (és a hozzákapcsoló karácsonyi film, a Gordon csodálatos karácsonya) még a főzés művészetéről szólt, az otthoni körülmények között megteremthető fine dining-ról. Tényleg poén pár receptjét kipróbálni, talán csak a desszertjeivel szemben vannak fenntartásaim, lévén, hogy annyi cukrot használ, mely nem makkegészséges embereknél befekvéses állapotot idézhet elő. Ami ennél sokkal érdekesebb, a 2007 és 2014 között futó A konyha ördöge, melyben Ramsey válságban lévő éttermekbe látogatott el és próbálta gatyába rázni azokat. Persze, a leghumorosabb részek nem, a „helyrerakások”, hanem az „ájulásos részek” voltak, amikor a séf megkóstolta mások főztjét és gyakran a kukában végezte még a csúcsfogás is. A brit éttermekben játszó évadok dokumentarista jellegűek voltak, de később, amikor a népszerűség miatt az Egyesült Államokba dobták át a mentőakciót, már egyre inkább lehetett érezni a reality-féle megrendezettséget, a kreált drámát.
A nagypofájú, mocskosszájú megmondóember séf karakterét Ramsey tovább vitte a tizenkilencedik(!) évadjánál tartó A pokol konyhájába, mely egy alkalmi étterem életét mutatja be, ahol (elvileg) profi séfek próbálnak helyt állni egy csapatversenyben, ahol a végén egy maradhat – és viszi a zsíros állást egy igazi étteremben. Ami ebben szórakoztató, hogy emberek simán mennek ebbe a díszlet étterembe vacsorázni, ahol fennáll a kockázata annak, hogy Ramsey kiakad, lezárja a konyhákat és a legtöbb, amit kaphatunk az kenyér és bor.  Az Új utakon című sorozat kapcsán nem kell arra gondolni, hogy domesztikálták a derék skótot, most is elég sokat vesz ki a dialógusokból a sípolás, szóval a szókincs maradt a régi, de visszatért az alázat Gordon Ramsey-be. A fickó most a világot járja és célja, hogy megismerje és egyúttal bemutassa a világ egzotikus tájait, ízeit és kultúráit Perutól Alaszkáig. A hét epizódban hét egzotikus helyszínt bemutató produkcióban a sztárséf minden országban őslakosokat és hagyományőrző közösségeket keres fel, és a helyiek, illetve egy lokális séf-alteregó segítségével, igazi specialitásokat készítsen. A legelső, perui epizódban flambírozott kukacok is szájba kerültek....
Témák
gasztronómia
Frissítve: 2019.08.12. 13:17