Büszkeség és balítélet

Fontos, hogy egy homofób kirohanásairól ismert képviselő harcot hirdet egy világcég ellen? Érdemes foglalkozni azzal, hogy egy szélsőjobboldali nézeteket valló irodalomtörténész havi félmilliós fizetésért befolyásolhatja az oktatást? Lényeges, ha az állami támogatásból élő portál szerzője a mozgássérültek „túlláthatóságát” hasonlatként emlegeti? Van jelentősége a központi idegenellenes direktívának? Figyelemreméltó, ha a kormánylap méltóságában sérti a klímaaktivistát? A gondolat- és szólásszabadság korában az érvényes válasz a nem lenne. Ha nem következne mindebből, hogy ilyen helyen élünk. Olyan helyen, ahol a kormánypárti politikus nem kockáztat, ha nyíltan vállalja kirekesztő nézeteit, hiszen a három legfőbb közjogi méltóság egyike hasonló gondolatokat hangoztat. Így nem alaptalan a Pride résztvevőiért való aggódás és alig meglepő, ha szivárványos táskája miatt ér inzultus egy fiatal lányt a falunapon. Ahol az antiszemita, magát kánonbontónak tartó áltudós a magyar nyelv és irodalom kerettantervi bizottságban dolgozhat, ott hivatalos támogatást érezhet maga mögött a karizmatikus középiskolai tanár, aki évekkel ezelőtt a legfogékonyabb korszakában lévő diákjával így beszélgetett: – Ki a kedvenc költője? – Radnóti – Miért nem szeret maga inkább egy magyar költőt?!? Ahol a hatalom közeli szennylap kikel a kerekesszékesek ellen, ott feljogosítva érzi magát a kalauz, hogy lerángassa a vonatról a mozgássérült utast. Ahol meg kell védeni munkahelyeinket és magunkat a bevándorlóktól, nem csoda, ha köcsögkínaizva és migránsozva vernek meg fesztiválozókat, miközben a biztonsági őr épp nem hallja a segélykiáltást. Ahol a magát konzervatívnak definiáló újság az Asperger szindrómával élő svéd aktivista hajfonatait gúnyolja, a főpublicista hol kis klímazombinak, hol hisztisnek nevezi őt, ott döntéshozók vitatják az éghajlatváltozás jelentőségét. És míg a sok felnőtt kárhoztatja a „mai fiatalokat”, mert az okos telefonjukon lógnak, nem ébred rá, hogy annak nemzetközisége nyelvtudást, széleskörű világlátást és az eddiginél nagyobb esélyegyenlőséget adhat. Miközben rengetegen becsmérelik őket, mert az online térben kommunikálnak karót nyelt kötelező beszélgetések helyett, nem veszik észre, hogy temérdek tizenéves a chat adta lehetőséggel élve thai, dán, indonéz, belga vagy cseh, nagyvárosi és zsákfaluban élő, ép és sérült kortársaival tart kapcsolatot. És válik olyan nyitott, elfogadó és szabad emberré, aki nem ítél származás, vallási, szexuális hovatartozás, bőrszín, az évek száma vagy egészségi állapot alapján. A tiszteletlennek, felelőtlennek és politikailag inaktívnak tartott diákok pedig a „hisztis” tizenhat éves svéd lány vezetésével utcára vonulva több figyelmet tudtak irányítani a klímakatasztrófára, mint előttük bárki. Úgyhogy a fölényes kritika helyett talán inkább érdemes volna elgondolkodni, velük együtt tanulni és remélni, hogy ők jobb világot építenek majd. Mert amit készen kapnak, azzal sok szempontból nincs miért büszkélkedni.   
Frissítve: 2019.08.12. 09:53

Hová lett a szakmaiság?

Olvasom, Fóton alig maradt néhány kettős szükségletű gyermek. A többieket vagy hazagondozták, vagy megyei intézményekben helyezték el. Erről Szél Bernadett beszélt az Abcugnak. Ez lehetne jó hír. Jelenthetné azt, hogy olyan fantasztikus szakmai munka folyik Fóton, hogy akár a beutalás maximális két évének letelte előtt meg tudják szüntetni a beutalt gyermekek speciális szükségletét. Ha ez így van – s efelől kétségem sincs –, felmerül a kérdés, hogy vajon szükséges volt-e a központi speciális gyermekotthoni ellátás elrendelése? De vajon erről van-e szó? Valóban kevesebb gyermek szorul speciális ellátásra? Vagy a két, fiúk számára fenn tartott központi intézményben folytatott férőhelybővítések máris megoldották a várólisták problémáját? Miért gondolom azt, hogy a kialakult helyzetnek nem is szakmai okai vannak? Talán azért, mert láttam már speciális szükségletű gyermekeket. Tisztában vagyok azzal, hogy parancsszóra nem lehet megszüntetni azokat a kialakult viselkedéseket, melyek miatt szükségessé válnak a beutalások. A hazagondozások, elhelyezések mégis csak megtörténtek, de hol itt a szakmaiság, a szakma, az alapvető emberi morál? Mi lesz az ellátás nélküli gyerekekkel? Megtudhatjuk majd a sajtóból, hogy milyen helyzetekbe keveredtek? S akkor a saját felelősségünket majd rátolhatjuk másra, leginkább arra a gyerekre, akitől elvettük a változás lehetőségét? Parancsszóra csak meghasonlott, félelemben élő emberek tudják figyelmen kívül hagyni a gyermek azon jogát, hogy „A speciális gyermekotthonban vagy gyermekotthon speciális csoportjában elhelyezett gyermeket - helyzetére való tekintettel - fokozott védelemben kell részesíteni.” Hová lett a gyermekvédelem szakmaisága? (A szerző gyermekvédelmi szakember)
Szerző
Prokai Judit

Colát prédikálok

Arról most nem szavaznék, hogy eleve jó ötlet volt-e a Coca-Cola részéről az esélyegyenlőségre helyezni a hangsúlyt egy olyan országban, amely folyamatos morális züllésben van. Egy olyan országban, ahol a hatalom kizárólag a hatalomtechnikai szempontok alapján gondolkodik, cselekszik; ahol alpesi magasságokat ér el a korrupció, ahol éheztetik az ország határára érkező és ott várakoztatott menekülteket, és ki tudja meddig folytatható a sor. Egy olyan országban, ahol a kormánypropaganda nyíltan vall szélsőjobb nézeteket, erkölcsi mércéje nincs csak szavazatmaximálási megközelítései, nos egy olyan országban vajon mire számíthat egy cég – lett légyen multinacionális vállalat -, amely reklámakciójában is hitet tesz, ahogy ők fogalmaznak, hivatalosan, „általános, emberi jogi elveik vannak, így például az is, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk. (Arra gondolni sem merek, hogy a Coca Cola marketingesei eleve számoltak a balhéval, és afféle Gábor Zsazsa koncepcióval – a negatív reklám is reklám – helyezték ki plakátjaikat.) Mégis: az egyenlőség hirdetése mellett villámgyorsan eltüntették a loveislove plakátokat, azokat, amelyek melegeket ábrázoltak, miközben az üdítő italt isszák, és amely a Fidesz – egy fideszes?- akaratából botrányt váltott ki. A vállalat nyilatkozata alapján eleve így tervezték; a csere nem a politikai balhé miatt történt, de ezt ugye legalább annyira hisszük el, mint amikor a Fidesz a Juncker-plakátok tervezett cseréjéről beszélt. Nyilvánvaló, hogy a Cola megijedt és engedett a kormányzati ízlésnek – ízlés? ugyan már – és inkább cserbenhagyta azokat, akik azonnal kiálltak mellette. Mondhatnám: Colát, illetve Cola elveket prédikált, miközben hátrahőkölt saját árnyékától. Fájdalom, de győzött megint a szélsőjobb, az uralkodó széljárás, amely – mint fentebb említettem – kizárólagossá teszi a mai magyar politikai vezetés lépéseit. Vagyis könnyedén vallja sajátjának a szélsőjobb nézeteit, mint az esetünkben. Nem pusztán a gyűlölködő, homofób akció elindítójára, a fideszes Boldog Istvánra gondolok, hanem például Érd polgármesterére, aki – mint azt a pénteki Népszavában is olvashattuk – a Facebook oldalára a következőket írta ki: inkább egy jéghideg Pepsi Katával, mint egy meleg Coca Cola Robival”, és hogy ne legyen kétsége senkinek miről is van szó, fotót is odabiggyesztett Dobó Katáról, illetve Alföldi Róbertről. T. Mészáros – mert róla van szó – ezzel a magyargárdás Toroczkai mellé csatlakozott fel, sőt bizonyos értelemben meg is előzte őt. De tőle nem is vártunk mást, mint ahogy a Coca Colától sem, hogy vállalja a politikai harcot, azt azonban igen, hogy, ha nem is feltétlenül ragaszkodik az elveihez, legalább ne fordítson hátat azoknak, akik kiálltak mellette. Mert ugyan mit ért el a pálfordulattal? Láthatóan semmit, sőt a Fidesz polgármestere – és a poszt újbóli jelöltje – a konkurencia mellett lobbizik. Természetesen az ügynek semmilyen hatása nem lesz a Coca-Cola fogyasztására; ugyanannyian fogják inni, mint előtte (még tán’ Boldog István is), csak éppen megint azok lettek arcul csapva, akik nem akarnak aktív részesei lenni a morális züllésnek. 
Szerző
Németh Péter