letartóztatás;házi őrizet;késelés;

2019-08-12 16:56:55

Letartóztatták a barátnőjét és annak anyját is megkéselő kamaszt

Egy hónapig biztosan rács mögött marad a 17 éves fiú, aki házi őrizetből szökött meg, hogy végezzen korábbi szerelmével.

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akit a XI. kerületi késelés után több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítanak.

A vérontásról lapunk is beszámolt: egy más ügyben test kőbányai házi őrizetét töltő 17 éves fiú augusztus 8-án levágta magáról a nyomkövetőt, és egy kilenc centis pengéjű kést felmarkolva barátnője Csóka utcai otthonához rohant.

A gyanúsított az udvaron találta a fiatal lányt és anyját: mindkettőjüket megkéselte, majd magát is megszúrta, így mindhármukat életveszélyes állapotban kellett kórházba vinni.

A történtek miatt az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére hivatkozva, illetve arra is emlékeztetettek, hogy a gyanúsított korábban már megszökött a bűnügyi felügyeletből. Az első fokon eljáró bíróság pedig helyt is adott a kérésnek, 

A fiú védője ugyanakkor fellebbezett a nem jogerős döntés ellen, és védence javítóintézeti elhelyezését kérte.