Zivatarokkal érkezik a hidegfront

Publikálás dátuma
2019.08.12. 20:47
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Kedden a hőség visszaszorul az ország délkeleti harmadára.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este veszélyjelzésében azt írta: hétfőn tetőzött a kánikula. Kedden a hőség visszaszorul az ország délkeleti harmadára, 27 fok feletti napi középhőmérséklet már csak a Tiszántúlon várható. A hőmérséklet hajnalban 18 és 24 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 35 fok között alakul, nyugaton lesz hűvösebb. A hőség miatt keddre Békés és Csongrád megyére másodfokú, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Kiemelték továbbá, hogy hajnalban a Kisalföldön, Alpokalján, míg kedden napközben az Északi-középhegység térségében, északkeleten alakulhat ki kis eséllyel egy-egy zivatar. Kedden késő estétől már többfelé, előbb a Nyugat-Dunántúlon, később keletebbre is várható zivatarok kialakulása felhőszakadás, néhol viharos szél kíséretében, de a Tiszántúlon szerda délelőttig nem valószínű csapadék. Emellett kedden kora hajnaltól reggelig az északnyugatira forduló szelet a Dunántúlon és a főváros térségében erős, a Fertő vidékén és a Bakonyban viharos lökések kísérhetik. A zivatarveszély miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Szerző

Lázár: aki a Fideszt segíti, annak mindig lesz munkája

Publikálás dátuma
2019.08.12. 20:37
Lázár János
Fotó: Molnár Ádám
Élőben demonstrálta a Nemzeti Együttműködés Rendszerét Makón Lázár János.
Szombaton jelentette be Makó kormánypárti polgármestere, Farkas Éva Erzsébet, hogy folytatná a munkát, és indul az önkormányzati választásokon. Az eseményen Lázár János is megszólalt, aki Fidesz választókerületi elnökekén arról beszélt, hogy hamarosan minden hozzá tartozó csongrádi településen bejelentik a párt jelöltjeit. Lázár nyilatkozat6át a Makói TV közvetítette, a videót pedig a 444.hu szúrta ki.
Lázár János nyilatkozatával alapvetően Ember Alexnek ügyvédnek ajánlott együttműködést, aki a helyi Fideszből kilépve, független jelöltként indul a polgármesteri posztért Makón – üzenete azonban a NER alapelvének szépítés nélküli, sőt büszke vállalása is.
"Mi a Fideszben soha nem pozíciót, hanem munkát ajánlunk mindenkinek. Aki csatlakozik hozzánk vagy aki közénk tartozik, arra számíthat, hogy mindenkinek lesz munkája. Azoknak is, akik a képviselő-testületekben dolgoznak, azoknak is, akik a városházán és azoknak is, akik civilként segítik ennek a közösségnek a boldogulását (…) Mindenkinek van helye közöttünk, mindenkivel készek vagyunk együttműködni!”

Az üzenet egyértelmű: hiába városházi alkalmazott, önkormányzati képviselő valaki, hiába dolgozik és kap fizetést hivatalos keretek között – biztos munkára a kormánypárttól számíthat. A lojalitásért kiosztott pozíció ugyan változhat, de a bizalmi alap állandó; és még annak is csurran-cseppen, akinek hivatalosan nincs köze  párthoz, városvezetéshez – az Orbán-rendszernek nyújtott segítség így vagy úgy, de kifizetődik majd.
Szerző

Visszalép a polgármester-jelöltségtől Riz Levente

Publikálás dátuma
2019.08.12. 20:20
Illusztráció
Fotó: Népszava
Ezt maga a politikus jelentette be közösségi oldalán.
Nem indul újra polgármesternek a XVII. kerületet jelenleg vezető kormánypárti Riz Levente – ezt maga a politikus jelentette be a Facebookon. – Szándékaim ellenére a betegséggel vívott küzdelmem még több energiát kíván, ezért most kizárólag a gyógyulásomra, valamint a családomra koncentrálok és visszalépek a polgármester-jelöltségtől – írta Riz Levente. A polgármester maga helyett a mostani alpolgármestert, Horváth Tamást ajánlotta a választók figyelmébe. Az ellenzék közös jelöltje a kerületben a DK-s Gy. Németh Erzsébet.
Szerző