Felhergelve

Ne hergeld őket – mondta a nagyapja az apjának 1944-ben, a Nagyatádi Szabó és a Dob utca sarkán. Az apja talán túl lassan fűzte a cipőjét, talán túl kereszténynek nézett ki ahhoz képest, hogy a zsebe fölött ott volt a csillag. Mozogjál már, zsidó! – A két nyilas szemmel láthatóan mind türelmetlenebbül viselte a helyzetet. Hogy megúszták, csak annak volt köszönhető, hogy az egyiknek vizelnie kellett, és a másik nem kockáztatta meg, hogy egyedül maradjon a két férfival a sötét utcán.

Ne hergeld őket – mondta az apja neki, amikor 2006-ban, a templomból hazafelé menet kinéztek a Szabadság térre. Forradalom van – mondták a tévében –, ők pedig úgy gondolták, az ilyet jobb saját szemmel látni. Az apja talán túlságosan zsidósan nézett ki; bárkivel előfordulhat, ahogy öregszik, hogy az orra aránytalanul nagyobb lesz az arca többi részéhez képest, de az is lehet, hogy az ő fekete göndör haja irritálta a tévészékház elleni rohamra készülő urakat. Mindenesetre, ahogy elmentek mellettük, az egyik tar fejű megjegyezte: „ti is égni fogtok, ha eljön az ideje”. Visszafordult, és mondani készült valamit, az apja ekkor fogta meg a könyökét: ne hergeld őket.

Volt nekik vitájuk, évek óta vívták. Hogy magyarok-e ők vagy sem? Nem úgy, hogy van-e útlevelük, meg hogy tudják-e kívülről a Walesi bárdokat, hanem hogy lehet-e örülni a Hosszú Katinkának és a három-nullnak az osztrákok ellen? Az apja már nem tudott. Ő, aki '39-ben ott állt huszonötezer hozzá hasonló magyar drukkerrel a Fradi-pályán, és dobogó szívvel nézte, ahogy a válogatott annyi megaláztatás után végre jól elveri a németeket (5-1-re), a háború után egyszerűen képtelen volt szurkolni. Ezeknek mi soha nem leszünk elég magyarok – mondta. – Ha pedig nem vagyok elég magyar, akkor engem sem érdekelnek. És ehhez tartotta magát.

Álltak a dorogi pálya szélén, ő az apja és a kisebbik fia. Még tavaly megfogadták, hogy ha kiesnek, akkor soha többet nem mennek meccsre, de hát annyi mindent megfogadtak már, és ha a csapatról volt szó, annyi mindent nem tartottak meg. A csapat nyerésre állt, aminek a dorogiak persze nem örültek. Sőt: egy rossz mozdulat miatt a kapusukat is cserélni kellett. Mocs-kos-zsidók! Mocs-kos-zsidók! A fia ökölbe szorította a kezét, aztán lassan megindult a dorogiak felé. Ne hergeld őket, nem érdemes – fogta meg a karját az apja, amikor utolérte. Ria-ria, hun-gá-ria! Itt-hon-vagyunk, itt-hon vagyunk! Ezt nem kéne hagyni – mondta a fia. – Hogy ezeknek a bunkóknak legyen igazuk.

Nem kéne hergelni őket – mondta a bajuszos biztonsági ember a fiának. Menjen szépen vissza a többiek közé, és szurkoljon kulturáltan! Csak-a-ké-mén-nyen át! – skandálták a kerítésen túlról. Akkor már néggyel ment a csapat. Mene-külje-tek! Apa, menjünk.

Az autóban sokáig egy szót sem szóltak. Le kellett volna fújnia a meccset – mondta aztán a fia – benne van a szabályzatban. Zéró tolerancia a rasszizmusra. Az apja vállat vont. Mindegy. Ha lefújja, meglincselik. Nem kell hergelni őket.

Hazáig már csak a híreket hallgatták. Arabnak nézték a terhes feleségével sétáló férfit az Örs vezér terén, és lefejelték. Holnap is szép, napos időnk lesz.