Tudomány;Ebola;

2019-08-13 11:50:07

Gyógyszert találhattak az ebolára, a fertőzöttek 90 százalékát megmentették egy kísérletben

Még a súlyos betegek kétharmadát is sikerült meggyógyítani két új szerrel.

November óta négy különböző új ebola-gyógyszert teszteltek a járvány-sújtotta Kongóban, írja a BBC. A szerek közül, melyeket a túlélők szervezete által termelt antitestek segítségével fejlesztettek, kettő kiemelkedően hatékonynak bizonyult: az mAb114 és az REGN-EB3 jelűek.

Utóbbi kettő segítségével a már súlyosan beteg embereknek is 64-71 százalékát sikerült megmentenie az orvosoknak. A vírusfertőzés korai fázisában kezelt betegeknek pedig 89-94 százaléka meggyógyult.

A kutatók abban bíznak, hogy hamarosan megelőzhető és kezelhető betegség lesz a jelenleg a fertőzöttek több mint felével végző ebolából. Ez pedig az egészségügyi ellátásba vetett bizalmat is hamar helyreállíthatja az érintett területeken.