A gyíkok és a kígyó - interjú Berta Ádámmal

Publikálás dátuma
2019.08.17. 11:41
Berta Ádám
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Adott két fiatalember, akik úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Nem véletlenül: ikrek. Ahogy a felmenőik között sem volt ez ritkaság. Még az édesanyjuk sem igen tudja megkülönböztetni őket egymástól, fura indíttatásból aztán ugyanazt a nevet is kapják, ők: Hansági Karcsi. Akik aztán szerelmesek lesznek. Berta Ádám Nem attól vizes a hal című, új regényében azonban a bonyodalmak nem itt kezdődnek – és nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Az ikerregény(ek)ről a szerzővel beszélgettünk.
Az ikrek és a hasonmások (Doppelgänger) témája, ha csak a magyar irodalmat nézzük, nem szokatlan – mondjuk Babits Gólyakalifájától Gerőcs Péter Árvaképek című regényéig –, önnél hogyan kezdődött ez a kettős látás?  Már a doktori értekezésemben, mely Hoffmann Homokemberéről és az elbeszélés pszichoanalitikus értelmezéséről szólt, felvetődött a téma. Mikor pedig ezelőtt 5 évvel regényt terveztem írni arról, mi történik akkor, ha a jelenben felváltva birtokol két ember egy identitást, rögtön eszembe jutott az Ikrek hava, melynek egyes részei átírva aztán meg is jelennek a könyvben. Sőt eredetileg úgy képzeltem, hogy olyan ikerregényt írok, melynek egyik szála lesz az ikrek története, a másik egy nigériai csalásé. Az utóbbi végül külön jelent meg, 2017-ben A haramiák című regényként, mert az a történet önmagában is annyira szerteágazó volt, oly sok szereplőt mozgatott, hogy a két szöveg egyben jelentősen túlterhelte volna az olvasókat. Ez a sokfelé ágazás, rétegzettség igencsak jellemző az írásmódjára, több esetben a történet mintha alárendelődne a szövegtobzódásnak, emlékeztetve a ’90-es évek magyar szövegirodalmának egyes alkotásaira.
Pedig én történetpárti vagyok, annak ellenére, hogy egyetemistaként az akkori szövegirodalom nagyjai sokat jelentettek számomra, faltam a könyveiket, kitűnő táptalajnak tartottam a szövegeiket a magam számára… De engem elsősorban a történetmondás érdekel, ami nem zárja ki, hogy beépülhetett tőlük egy csomó dolog. Talán még nem jutottam el egyfajta letisztultságig e téren, míg a nyelvi túlhabzásokat, bizton kijelenthetem, már lenyesegettem. Már a könyv hátlapján is megjelenik, sokat sejtetően, de a regényben is többször „zsonglőrködik” a tojással, érdekes motívumhálót alakítva ki ezzel. Mi volt előbb, a regény vagy a tojás? Menet közben alakult így, nem akartam a tojás köré szervezni semmit. Valószínűleg az ikerhasonlóságot leíró szólásból eredeztethető. Ellenben a – tojásokból kikelő – gyíkok sorának feltűnése a regény lapjain már tudatosabb volt. Maradjunk azért még az írói tudattalannál! Az ikreket, hasonmásokat elemző pszichoanalitikus teóriák másik vesszőparipája az álmok leírása. Ilyenekből is akad a könyvben szép számmal. Mekkora fontosságot tulajdonít az álmoknak? Ez is csak utólag tűnt föl. Fontosnak tartom őket, jót tesznek az embernek, alkalomadtán magam is fel szoktam jegyezni, amire emlékszem ébredéskor. Ezek a leírások aztán bekerülnek egy file-mappába, az én külön bejáratú „Szabad ötletek jegyzékembe”, amiből később dolgozni szoktam egy-egy szövegem írásakor. A Karcsik közti „hasadást”, úgy feltételezem, egy erős érzelem, egy lány, a szerelem megjelenése okozza – a szerelem ezek szerint megbontja az éntudatot?  Ez inkább a fikció természetével, az írás gyakorlatával függ össze: ha meg akarsz valami szokásszerűt mutatni, akkor annak a kontrasztjában kell megmutatnod. Ha például arról írsz, hogy mint az köztudott, Kant mindennap egy adott időpontban sétált el a königsbergi kocsma ajtaja előtt, akkor az elbeszélésedet azon a napon indítod, amikor nem sétált el ott. A szerelem ilyen kibillentő eszközként érdekes a könyvben. Van egy egzisztenciális olvasata is a regénynek, a figurák tengenek-lengenek, mintha egy űrben mozognának a saját életükben, céltalanul. Mindez generációs életérzés, amit online játékokkal lehet kitölteni?  Lehet, bár én ettől már eltávolodtam. Tíz éve hoztam egy döntést, s felhagytam a korábbi nagyon nyitott, szétfolyó életformámmal, jóval zárkózottabb lettem, hogy az írásra koncentrálhassak. A regénybeli ikrek, akárcsak ön, részben műfordításból élnek. Előfordult már, hogy nem csak a kiadók által felkínált művet fordította, de az ön ajánlatára jött ki egy könyv magyarul? Többször próbálkoztam házalni egy-egy általam nagyra tartott regénnyel, hogy magyarul is megjelenhessen. De szerkesztőként később beláttam, mennyire nem járható ez az út, hiszen a kiadók a legtöbb esetben már „lábon” vásárolják a könyveket, még mielőtt az akár az eredeti nyelven is megjelenne. Ezzel nem versenyezhetsz a már megjelent könyvvel a hónod alatt. Emlékszem, egyetemistaként Douglas Coupland X generációja volt rám nagy hatással, azt ajánlgattam különböző kiadóknak, sikertelenül, míg aztán ettől függetlenül több mint 10 év múlva megjelent magyarul M. Nagy Miklós fordításában az Európa Kiadónál. +1 kérdés  Épphogy csak megjelent az új regénye az Ünnepi Könyvhétre, a Nyitott mondat olvasói máris egy új, Fejetlen kígyó című regénye részletét olvashatták június 28-ián. Mekkora tárhelyet foglal el az a bizonyos „szabad ötletek”-file? Közben meglett a feje. Pontosabban a címe már A kígyó feje lett. Majdnem el is készült teljesen, de még pár szerkezeti módosítást szeretnék végezni rajta. A Nem attól vizes a hal valójában már 2 éve csak a kiadásra várt, ezért látszik összecsúszni a kettő. És az is igaz, hogy rengeteg ötletem van, több szövegen is dolgozom egyszerre, már amennyire az időm engedi.

Berta Ádám

Író, szerkesztő, műfordító. Korábban az Európa Könyvkiadó, jelenleg a XXI. Század Kiadó főszerkesztője. Legutóbbi fordításai között van David Lynch Aminek álmodom önéletrajzi könyve, és két Richard Ford-regény is, Douglas Couplandtől végül a Barátnő kómában című regényt ültette át magyarra. Két novelláskötete (Egon nem fáradt; Baleset az építkezésen) és három regénye (Miki nem finnyás; A haramiák; Nem attól vizes a hal) jelent meg eddig.

Szerző

Olvasóbarát: Igazságbaj(n)ok

Publikálás dátuma
2019.08.17. 08:25

Fotó: JEFF PACHOUD / AFP
Paul Benjamin: Trükkös játék
Paul Benjamin Auster – így már ismerősebb? A világhírű író a keresztnevei­ből összeálló álnéven publikálta első regényét. Méghozzá egy hard-boiled, azaz keménykötésű krimit, nem kevés noir színezettel. 1978-ban írta, 1982-ben jelent meg. Maga így vallott erről: „Le voltam égve, kellett a pénz. Úgy okoskodtam, hogy ha összeütök valamit gyorsan, ami elég szórakoztató ahhoz, hogy ki is adják, azzal csak összeszedek valami kis pénzt. El is készültem hat hét alatt, és végül tényleg meg is jelent. Egy baseballból vett kifejezés, Squeeze Play volt a címe. A pénzen túl még egy fontos dolgot kaptam érte: önbizalmat. Bebizonyítottam magam előtt, hogy képes vagyok megírni egy regényt. (…) A két keresztnevemet használtam: Paul Benjamin. Paul Benjamin egykönyves író maradt, de a Füst című film kedvéért feltámasztottam: a William Hurt által játszott írónak is ezt a nevet adtam.” (Magyar Narancs, 2010. szeptember 30.) [Csak ajánlani tudom, a pénzkereseten is túl, a magyar szépíróinknak is, hogy próbálkozzanak a peremműfajok (krimi, sci-fi, horror, románc stb.) zsánereinek megírásával, akár álnéven, akár a sajátjukon, mert egyfelől roppantmód élvezetes lehet számukra, és nagy tanulság, másfelől az olvasók csak nyernek azzal, hogy irodalmilag is igényes és értékelhető szórakoztató irodalmat olvashatnak. Elég csak a Lengyel Péter sci-fijére (Ogg második bolygója; a Macskakő krimije már más kategória) vagy Tandoriéra (A Stevenson-biozmagória) gondolnunk.Utóbbi szerző ráadásul köztudomásúlag a fordításaiban sem volt szívbajos: az amúgy kedves, de azért jórészt középszerű Donna Leon-krimik közül a magyarul megjelent első kettőt (Halál idegenben és Méregpohár az operában) is úgy felhúzta stilisztikailag, hogy ha tudná az írónő, a lába nyomát csókolná…] De mit is kínál ez a műfaj szabá­lyait, konvencióit messze figyelembe vevő, helyenként azért átlépő, könnyed és humoros regény? A New York-i történet május közepén játszódik, mindössze pár nap alatt. Főhőse Max Klein, a zsidó magándetektív, aki az ügyvédi pályáját cserélte föl a sokkal rázósabb szakmára, mikor ügyészként korrumpálódnia kellett volna egy rendőri túlkapás ­miatt. Kissé kiégett, lepukkant fazon, aki csak a hivatásának él, ebből következően elvált, de imádja 9 éves fiát – jelleme patyolat, nem retten meg semmitől és senkitől. És a regény egyik erényét jelentő, pazar humorral rendelkezik, ő a „vicces fiú”, ahogy a verőlegények is jellemzik. Miközben elkenik a száját és átrendezik az arcát, még mindig sziporkázik, hogy aztán halálderűsen aléltan essen össze. Mert hát hiába használná az ökleit, a műfaj figuráihoz hasonlóan, nincs nagyon rá módja, mindig őt verik ájulttá. Ami persze nem akadályozza meg a nőket (feleség, ügyfél) abban, hogy szerelemtől bódultan omoljanak a lába elé és az ágyába. Benjamin-Auster nemcsak a krimik iránti szeretetét, de a baseballimádatát is beleszövi a történetbe, sőt egyenesen a pályára visz bennünket, hiszen a cselekmény egy egykor híres baseballsztár megbízásával indul, majd elhalálozásával folytatódik. A baseball át- meg átszövi a regényt, a címe is – és a bűneset megoldása is – a játékból adódik. Közben azért politikusok, maffiózók, millio­mosok, ügyvédek, különféle sztereotíp rendőrök is megmutatkoznak – időnként nehéz nem (szeretve kritikus) paródiaként olvasni a Trükkös játékot. Még ha az irodalmiság magasabb fokát kár is lenne számon kérni rajta, hiszen épp ez (is) benne a trükk: csak kikacsint, nem hagyja kizökkenteni magát a szórakoztató lektűrből. A trükk része, hogy Auster detektívje sem a megszokott, még ha nyakalja is a whiskyt és rezignációja is túltolt: Mozartot hallgat, John Donne-verseket olvas, bedob egy-két Shakespeare-idézetet, miközben a kávéfőzés rejtelmeiben éppoly járatos és igényes, mint az amerikai közimádat tárgyában, a baseballban, amiről a parkolóőrrel diskurál rendszeresen. És vagy de! A műfaj szabályai szerint az igazságosztó alak – Klein –, akinek saját szavai szerint a jog és az igazság közötti dilemma okozott gondot korábban, és ő az utóbbira voksolt – egy talán már austeri csavar révén – a regény utolsó lapjain érdekes fordulatot hajt végre, ami a fent említett dilemmát (és az alakról alkotott mindaddigi olvasói véleményünket) minimum új­ra­definiál­ja. Ügyes. Az Auster-rajongók polcairól nyilván nem hiányozhat ez a kötet sem, de bárkinek kellemes kikapcsolódást nyújt akár egy strandon eltöltött délelőtt alkalmával is. A krimi- és baseballhívőkről meg nem is beszélve. (Ford. Illés Róbert. Cartaphilus, 2019. 286 o.) 
Szerző
Témák
recenzió regény

Erdős Virág versei - Hősöm ciklus

Publikálás dátuma
2019.08.17. 08:19

Fotó: ROMÁN PÉTER
szafari legyen a partner egy csodás de limitált férőhely feltöltött állomány virágzó sokszínű élőhely indulás érkezés izgalom kaland és szenvedély romlatlan természet korai foglalás fő per éj utazzon velünk hogy távoli világok lakója idén a szezon új fullextrém desztinációja burjánzó kráterek őshonos emlősök csordában sárgaláz veszettség időben viszonylag kordában fekete kontinens számtalan klasszikus nagyvaddal fotózni szigorú szabály csak felhúzott ablakkal exkluzív ajánlat páratlan élmény a Big Five-ot Rikárdót Ramónát Renikét Rolandot Richárdot pedig nem eközben a sarkon túl a messzi-messzi hungárián túl a hideg síneken és minden hűvös teórián galaktikus forróságban villanásnyi jégeső koncentrál a város mint a földbe ásott gégecső büdös barna bácsika egy kétszázasért rád ragyog űzött kis nő jegyzetelget magában (ez én vagyok) új padokon régi testek ülnek mint a zsák töltekeznek mint a körbe betonozott fák élő halott hasonmásom jön a gyöngy patika felől komoly lépést fontolgat de elugrik egy roller elől adódik a túlélésre éppen elég ok nincs jobb díler mint a szél a legjobb drog a szmog minden álnok fuvallat a bensőnk felé tör üdít táplál és felvidít mint a csíki sör félszobányi sárga fűben rommá ázott rökamié hangyamintás papírtányér: itt A Whopper Mindenkié égi jelek mindenféle földi jelenség látványos de kevésbé szép embertelenség belefutsz egy falba hoppá megütközöl magadon lehetett-e volna vajon szebben jobban szabadon senki sincs a téren mégis elindul egy hinta most egy ezredmásodpercig egész olyan mintha
Szerző