Apró kis rohadék, ami kegyetlenül megkeseríti sok ember életét

Publikálás dátuma
2019.08.17. 19:20

Fotó: Shutterstock
Számos lehetőség kínálkozik arra, hogy a pompásan indult nyaralásunk vérzivataros horrorrá változzon. És mindehhez nem szükséges cápa- vagy terrortámadás, sőt még autóbaleset sem. Elegendő egy mindössze 5-7 milliméteres vérszívó, amely elől sem elbújni, sem elmenekülni nem lehet. És ezúttal nem a szúnyogról van szó.
„Sziasztok! Itt vagyunk párommal Bulgáriában egy 3 csillagos szállóban (140 000 Ft volt kettőnknek), és előző éjjel összecsíptek bennünket az ágyi poloskák. Ilyen esetben mennyire érdemes orvoshoz fordulni, ti kérnétek-e kártalanítást, ha igen, mennyit, illetve kérjük-e a ruháink fertőtlenítését, vagy felesleges emiatt aggódnunk?” Ha az ember nyári élménybeszámolókat olvas a legnagyobb közösségi oldalon, óhatatlanul találkozik ilyen és ehhez hasonló posztokkal. A fenti bejegyzéshez mindössze két nap alatt több mint ötszázan szóltak hozzá, ami azt jelzi, hogy világméretű összeesküvésről van szó. Vagy olyasmiről, amivel száz emberből húsz biztosan találkozott már: ágyi poloskáról, latin nevén Cimex lectulariuszról.

Bepoloskázott kontinens

„Bed bugs are becoming a national epidemic” – írta néhány évvel ezelőtt Amerika legnagyobb példányszámú napilapja, az USA Today. Szabad fordításban ez annyit jelent: az ágyi poloska mostanra nemzeti járvány lett. És ez nem csupán hangzatos bulvárcím, hanem a szomorú valóság: egy friss felmérés szerint minden öt amerikaiból egy már találkozott ágyi poloskával az otthonában vagy szállodában. És bár erről nincsenek pontos adatok, becslések szerint az újvilági szállodák 70-80 százaléka kisebb-nagyobb mértékben fertőzött. (Itthon kórházakban is össze lehet futni velük, most éppen a Honvédkórház dolgozóit kínozzák.) Az Egyesült Államokban a múlt század ’40-es éveiben jelent meg az ágyi poloska, amelyet nagy valószínűséggel a szegény európai bevándorlók hurcoltak magukkal. Kezdetben a sűrűn lakott nagyvárosok és az olcsó motelek sajátossága volt, de később bárhol megjelent. Irtásukra számos módszerrel kísérleteztek, de a leghatékonyabbnak – legalábbis egy ideig – a DDT nevű anyag (diklór-difenil-triklóretán) bizonyult. A DDT viszont nemcsak a poloskákra, hanem – mint később kiderült – az emberi szervezetre is veszélyes volt, ezért a ’60-as években betiltották. Annyit mindenképpen sikerült elérni vele, hogy a poloskák rezisztensek lettek a méregre. És éppen ez a két dolog az, ami a poloskák világméretű elterjedését és fennmaradását segíti: az átlagon felüli ellenálló- és alkalmazkodóképességük, valamint az emberek igénye az ide-oda utazgatásra. Egyébként a fentebb leírt angol kifejezést – „bed bugs” – érdemes megjegyezni, és ha egy szálláshely internetes értékelésénél előfordul, azt elkerülni.  

Rémálom nyaralás

A cikk elején idézett bulgáriai panasz nem egyedi. És az esetek területi szórásából az is kiderül, hogy nem a Balkánt vagy a keleti végeket kell kerülni, ha az ember nem akar poloskával találkozni. „Barcelonában valami bogár megcsípett, szóltunk a recepciósnak, kártérítést adtak (100 euró), átraktak egy másik szobába” – írja egy utazó. „Görögországban nyaraltunk, az apartmanban már az első napon agyoncsíptek a dögök. Volt nagy veszekedés, de a végén átraktak egy másik lakásba, ahol nem volt poloska. Az utazási iroda a kezét tördelte, de végül kaptunk valami visszatérítést” – így egy másik. „Azonnal jelenteni a recepción, másik szobát kérni – tanácsolja Laci. – Átköltözésnél semmit nem szabad átvinni. Ruhákat, cipőket, bőröndöt fertőtleníteni. Ha egyet is hazavisztek, az durva lesz. Kártérítést lehet, kell is kérni. Természetesen minden költséget térítsenek meg, és fizessenek sérelemdíjat a kellemetlenségek miatt!” Persze a szálloda sem tehet mindig a poloskáról. Sőt! „Mivel szemmel jól látható méretűek, gondosan át tudtok nézni mindent, hogy vannak-e a ruháitokon, táskán. Nekünk haza kellett jönnünk, miután megtaláltuk őket, egyet sem hoztam haza – írja Balázs. – Nem feltétlenül kell egyből a hotel vérét venni. A drága szálloda sem garancia arra, hogy nem lesz. Nálunk speciel kiderült, hogy a tisztítóból a szennyesnek való zsákokban érkezett, mert láss csodát, azokat sose mossák. És a tisztító több száz vagy ezer hotelt is ellát. Mi is mindennap ellenőriztük az ágyakat, és a kis mocskok nem a matrac szélén bújtak meg (ahogy a könyv szerint kéne), hanem az ágy fakerete alatt. Amúgy aki jobban aggódik, beszerezhet egy UV-s zseblámpát, azzal hamar ki lehet szűrni őket, mert a vér miatt világítanak.” Eszter Svájcban futott össze a vérszívókkal. Munkaügyben töltött ott néhány hónapot, és lakást bérelt. Fényképet is posztolt magáról a kéretlen találkozás után. „Így nézett ki az egész testem, arcom, mindenem. Addig még csak nem is hallottam poloskáról. Ügyeletre mentünk, kiderült, hogy allergiás vagyok a csípésükre. Két hónapos antibiotikum-kúra után jöttem rendbe. Speciális szappan, tusfürdő, krém, mindez receptre. Ja, a matracot az ággyal együtt ki kellett dobni, a ru­hái­mat zsákba tenni, három hétre lezárni, a lakást fertőtleníttetni. Azt mondták a szakértők, hogy még a radiátorcsövön is le-fel másznak! Azóta már elköltöztem onnét, szerencsére nem hoztam magammal, de néhány csípésfolt a mai napig meglátszik a karomon, lábamon. Szörnyű, még emléknek is!”
Az ágyi poloska borzasztóan drága dolog. Na, nem a szabad szemmel is jól látható jószág kerül pénzbe, hanem a rumli, amit okoz. „Nagyon is kell aggódni! – írja Csaba. – Barátomék hazavitték, több héten keresztül mosták a ruhákat, az egész lakást darabokra szedték, az ágyat kompletten ki kellett dobniuk, több százezer forintjuk bánta, mire egy speciális céggel ki tudták irtatni a lakásból az élősködőket. És idegileg is megviselte őket!” Péter egy budapesti szálloda egyik vezetője, kéri, ne írjuk le, melyiké, mert a téma sokkal kényesebb, mint elsőre tűnik. Amikor a poloskákról beszél, nagyot sóhajt. „Annak ellenére, hogy idehaza nagyon szigorúan vesszük a tisztasági szabályokat, és rendszeresen ellenőrzünk minden szobát, mégis 15-17 százalékban nem tudjuk elkerülni, hogy beköltözzenek a poloskák. Tapasztalataink szerint elsősorban a Nyugat-Európából vagy tengeren túlról érkező vendégek hurcolják be őket a poggyásszal, de természetesen nem zárható ki, hogy a környékből érkeznek.” A hotel természetesen minden módon igyekszik kártalanítani a vendéget, de a legelső teendő a költözés és a szoba lezárása. „Első körben, miután a vendéget elhelyeztük, szakemberrel végeztetünk irtást. A gáz, amivel dolgoznak, általában hatásos, de így is minimum három hétig senkit nem lehet beköltöztetni oda. Utána újabb ellenőrzés következik. Ha még mindig találunk apró vérnyomokat (az ágyi poloska biztos jele), az összes berendezést szét kell szerelni és fertőtleníteni. Ha ez sem segít, a mozdítható bútorokat, de főleg az ágyat el kell égetni. Ilyesmi még nem fordult elő a praxisunkban, de el lehet képzelni, mekkora kiesés egy szállónak, ha egy szobát, mondjuk, egész szezonban nem tud kiadni” – teszi hozzá Péter. A poloska érzékeny kérdés, a szállodák nem szívesen beszélnek róla, és egymást sem értesítik, ha „poloskás” vendégük érkezik. Talán a szemérmesség, talán a titoktartási kötelezettség miatt, de tény, hogy akkor sem jelzik, hogy baj van, ha tudják, hogy melyik vendég hozta be a jószágot és hova távozott tőlük.

Hideget, meleget

A szakemberekkel és amatőr poloskairtókkal folytatott beszélgetéseink eredménye a következő. A Cimex lectularius nem kedveli a nagy hőingadozást. Így eredményes lehet az ellenük folytatott harcban a fertőzött holmik hűtése (jól zárható zacskóban a mélyhűtő állítólag már egyetlen nap alatt csodákra képes), és a mosás, magas hőmérsékleten. Persze nem mindegyik ruha viseli el a 60-90 fokot, és viszonylag kevés az olyan háztartás, ahol egy szőrmebunda beférne a mélyhűtőbe. Ilyen esetekben érdemes szakemberhez fordulni, aki a megfelelő vegyi anyaggal száll harcba vérszívóink ellen. „Ismerősnek a bőrönd réseibe bújt bele, mert mikor észrevették, menekültek, zacskóztak. Otthon egy francia ágy, egy szőnyeg és a gardróbszekrény lett kuka. Plusz a kártevőirtás és az idegbaj, amit kaptak. Tudom, ez már nem segít, de menekülés onnan, és próbáljátok nem bevinni a lakásba! Ha kell, az udvaron, zacskóban tavaszig, vagy égetés. Ha egyszer petézni kezd, az világvége!” – tanácsolja a bulgáriai nyaralás szenvedő alanyainak egy hozzászóló. Apropó, petézés. Egy kifejlett ágyi poloska naponta 1–5, egész élete folyamán több mint 500 petét képes rakni. Szóval, ha meglátunk egyet, nem érdemes finomkodnunk.

Tudta?

 Egyetlen ágyi poloska a saját testsúlyának a hétszeresét képes felszívni. Ez olyan, mintha Drakula gróf 454 liter vért inna meg egy ültő helyében.  Az ágyi poloska kizárólag a gazdaszervezet véréből táplálkozik. Fejlettségétől és testméretétől függően idővel egyre tovább bírja táplálék nélkül. A frissen kikelt példányoknak napokon belül táplálkozni kell, míg a kifejlettek akár fél évig is bírják. Táplálékát éjszaka keresi, hő- és szén-dioxid-kibocsátása alapján találja meg; nappal elrejtőzik. Bár fénykerülők, a fiatal, illetve éhes példányok világosban is előmerészkednek táplálkozni, ha ember közelségét érzik. 

Szerző
Témák
Ágyi poloska
Frissítve: 2019.08.19. 09:51

Szerelem: akit a gép dob - Randiappok könnyítik és nehezítik a társkeresők dolgát

Publikálás dátuma
2019.08.17. 17:46

Fotó: Shutterstock / Shutterstock
Az utóbbi néhány évben futótűzként terjedő randiapplikációkat (mobiltelefonos alkalmazásokat) sokan nem kevesebbel vádolják, mint hogy megölik a romantikát, és – mivel helyalapú szolgáltatásaikkal megkönnyítik az alkalmi partnerek keresését – az egyéjszakás kalandok felé terelik a fiatalokat. A valóság természetesen most sem ennyire fekete-fehér, ma már minden korosztály online ismerkedik, de azt még a szakértők sem tudják, hogy a legfiatalabbakra milyen hatással lesz mindez. Bár sokan Szodoma és Gomora eljövetelét jósolják, a fiatalok valójában kevesebbszer élnek szexuális életet, mint szüleik az ő korukban.
„Sokszor elegem lett már a Tinderből, a felületes csetelésekből, a külsőségek alapján ítélésből, rosszul elsült randikból, a csak a szexet akaró férfiakból, és letöröltem az alkalmazást. Aztán néhány hét, egy-két hónap múlva, amikor megint reménytelennek látom, hogy máshol megismerkedjek bárkivel, megint feljelentkezem” – mesél a legnépszerűbb randialkalmazáshoz fűződő ellentmondásos viszonyáról a harmincas évei közepén járó, egyedülálló Linda. Ma már az ismerkedés, társkeresés túlnyomórészt online közösségi oldalakon és erre a célra fejlesztett applikációkon történik, és ez alól azok is nehezen tudják kivonni magukat, akik egyébként idegenkednek a párkeresés ezen formájától. Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus egy külföldi felmérést idéz, amely szerint a 18–23 éves fiatalok 42 százaléka találkozott már személyesen, vagyis randizott olyan emberrel, akivel online platformon ismerkedett meg. Kétségtelen, hogy az applikációk és közösségi oldalak egyre nagyobb szerepet játszanak a párválasztás vagy ­legalábbis az alkalmipartner-keresés területén. Sokan gondolják, hogy ezeket az alkalmazásokat elsősorban a huszonévesek használják, de ez egyáltalán nincs így – a 30-as, 40-es korosztály éppúgy megtalálható ezeken a felületeken, mint a fiatalok, de ők azért máshol is próbálkoznak. „Az idősebbekre jellemző, hogy a Tinderen kívül jelen vannak valamilyen más, akár fizetős online társ­ke­reső platformon is, ahol több a korukbeli” – mondja Hevesi Krisztina. Bár a különböző (főleg az Egyesült Államokban készült) kutatások számai sokszor eltérnek, kétségtelen tény, hogy elsősorban a fiatal korosztály társas szokásait változtatták meg az új technológiák, az online randialkalmazások. A új-mexikói egyetem közelmúltban készült kutatása szerint az amerikai párok 39 százaléka valamilyen online platformon ismerkedett meg, az azonos nemű párok esetében ez az arány még magasabb. Korábban a legtöbb pár barátokon keresztül talált egymásra, mostanra az online párkeresési forma a legelterjedtebb az USA-ban.   Magyarországról kevés adat áll rendelkezésre, az ELTE idei online kutatásából az derül ki, hogy idehaza az ismerkedésre fejlesztett applikációk közül a Tindert, a korábban agresszív e-mail kampányt folytató Badoo-t, illetve a Happnt használják a legtöbben. Ezek közül a Tinder és a Happn ma már helyalapúan működik, vagyis automatikusan a szűrési feltételeknek megfelelő, legközelebbi embert dobja fel a felhasználójának. A kutatásban 557 tizennyolc és hetvenöt év közötti válaszadó vett részt, az életkori átlag harmincnégy év volt. A megkérdezettek 46 százaléka mondta, hogy regisztrált már online társkeresőre vagy randiapplikációra, a felmérés pillanatában 10 százalék használt ilyet az ismerkedéshez. A kutatás azt is bizonyította, hogy a cikk elején idézett Linda se veled, se nélküled kapcsolata az ilyen applikációkkal nem egyedi: a válaszadók 93 százaléka már legalább egyszer törölte magát a rendszerből, és felfüggesztette az online társkeresést.   

A leszólítás már nem menő

A XXI. századi párkeresés nehézségeiről a tavaly összeházasodott Edina és Attila mesélnek, akik 8 évvel ezelőtt találtak egymásra az online térben, vagyis az ő történetük azt igazolja, a netes ismerkedésből is lehet komoly kapcsolat. „Még 2011-ben az Iwiw-es Csajok és pasik alkalmazáson keresztül ismerkedtünk meg, ami akkor óriási újdonságnak számított. Mindketten bejelöltük a másikat, aztán másfél hónapig csak ott leveleztünk. Ha nincs ez a platform, nagyon kicsi esélye lett volna annak, hogy találkozunk, hiszen akkor nem jártunk még csak hasonló helyekre sem” – meséli Edina, aki szerint a férfiak bátortalanabbak lettek és már nem szívesen mennek oda egy nőhöz egy szórakozóhelyen. „Nem tudom, miért, talán már nincs annyi önbizalmuk az embereknek, de az utóbbi években akárhányszor mentem egyedülálló barátnőkkel szórakozóhelyre, azt tapasztaltam, hogy nem lépnek oda a férfiak a nőkhöz, nem hívják meg őket egy italra. Visszaszorultak a személyes ismerkedések. Mindenki a telefonjába bújik, ismerkedni is inkább ott lehet” – mondja. Ezt az egyedülálló Linda is megerősíti, és hozzáteszi, ma már kifejezetten ritkának és furcsának számít, ha valaki odalép hozzá egy szórakozóhelyen vagy bárhol máshol. Az így ismerkedő férfiak általában már elég részegek, túl „nyomulósak”, vagy kicsit „kattantak”. Így marad a biztonságosnak gondolt online tér, ahonnan továbblépve viszont könnyen érhetik csalódások az embert. Edinának például volt olyan randija, ahol az internetes profilja alapján sportos fiúra számított, de helyette egy pocakos férfi érkezett; egy másik alkalommal pedig egy dús hajú helyett egy kopaszodó férfi köszönt rá. Mint kiderült, mindketten évekkel korábbi fotót töltöttek fel. Mégis, mindezek ellenére jónak tartja az online társkeresést, hiszen ennek hála ismerte meg a férjét, Attilát. Aki pedig azt mondja, önmagában nincs azzal gond, hogy ma már a legtöbben a Tinderhez és társaihoz nyúlnak, ha ismerkedni akarnak. Azt viszont gondnak tartja, hogy nagyon gyorsan akarnak eredményt elérni. Márpedig a másik igazi megismeréséhez idő kell, még az online térben is. Attila több lánnyal is beszélgetett hosszasan és több mint két tucat személyes találkozója volt, mire eljutott Edinához. „Nem adtam fel a dolgot, elég kitartó vagyok, és maximálisan megérte” – szögezi le.  

Mint a sült hal

„Én kifejezetten örülök például a nyári fesztiváloknak, ahol a fiatalok tudnak személyesen is találkozni, ismerkedni. Igaz, kicsit paradox, hogy sokan ilyenkor is a Tinderen ismerkednek” – világít rá Hevesi Krisztina egy furcsa jelenségre, aminek részben az az oka, hogy a Z generáció számára (általában az 1995 és 2009 között születetteket sorolják ide) már minden helyzetben az a legtermészetesebb, ha az okostelefonjuk után nyúlnak. Amikor a fiatalok még egy buliban, fesztiválon is a telefonjukon ismerkednek, tulajdonképpen át­ugorják az első, sokszor nem könnyű, feszengős lépéseket, ismerkedési köröket. Hiszen ma már a legtöbben bizalmatlanul, gyanakodva fogadják, ha valaki csak úgy odalép hozzájuk valami frappáns vagy éppen esetlen szöveggel. A Tinderrel és társaival ezek a körök megspórolhatóak, de ettől később nem feltétlenül lesz könnyű, sőt. „Az online térben a fiatalabb korosztályok egyfajta lebutított csetnyelven kommunikálnak, és amikor végre találkoznak, sokszor csak ülnek, mint a sült hal. A folyamatos online kommunikáció hatására a személyes interakcióban egyre sutábbá válnak, nincs rutinjuk a szemtől szemben ismerkedésben, nem tudják, hogyan kell egy ilyen helyzeten átküzdeni magukat” – mondja a pszichológus, aki szerint azért is nagyon vonzó az interneten ismerkedni, mert valójában nincs semmi kockázata a dolognak. Nem kell átélni személyesen a visszautasítást, nem kell különösebb erőfeszítést tenni, és bármikor ki lehet szállni, ha meggondolják magukat. „Sokkal felszabadultabban tudnak írni ennek tudatában, de a személyes találkozó ennek fényében kétszer olyan nehéz. Az üzengetés közben elragadja őket a hangulat, és igyekeznek a másik feltételezett elvárásainak megfelelni. Utána, sze­mélyesen sokszor nagyon nehéz megfelelni annak a képnek, amit online kialakítottak magukról” – teszi hozzá Hevesi Krisztina. Van, akit a randikat megelőző csevegésfolyamok is frusztrálnak. Linda például kifejezetten utálja a cseten folytatott „kokettálást”, úgy érzi, nem is jó benne. „Azt érzem, hogy viccesnek, érdekesnek és ti­tokzatosnak kell lennem néhány karakterben, miközben meg kell próbálni őszintének, önazonosnak maradni, hogy nehogy egészen más képet alakítsak ki magamról, mint amilyen valójában vagyok. Ez nem olyan egyszerű pár száz karakterben” – mondja.   

Válogatni, akár egy boltban

A „világhódító” Tinder – amelyet tavaly ilyenkor körülbelül 50 millióan használtak – igazi újítása az volt, hogy a feldobott arcokat jobbra vagy balra húzva dönthetik el a felhasználók, hogy tetszik-e nekik a másik ember. Vagyis úgy válogathatnak a potenciális partnerek között, mint egy boltban a ruhák között. Éppen ez az, amit a legtöbbször hánynak a legnépszerűbb randiapp szemére, hogy egyfajta fogyasztói szemléletet terjesztett el a párkeresés világában. A képeket húzogatva mindig ott van a csábítás, hogy a következő képen szereplő ember talán szebb, jobb, izgalmasabb lesz, mint az előző. És a rengeteg felhasználónak köszönhetően szinte mindig van következő kép. „Az ember soha nem testrészekbe vagy kizárólag egy ember külsejébe szeret bele. Mindenkinek van ­ideálja, és gyakran mégis egészen más külsejű emberben találja meg az ideális párját. Nagy valószínűséggel a Tinderen egyszerűen balra húzzuk, vagyis a kukába dobjuk a Nagy Őt, hiszen a személyes kisugárzás nem jön át egy fotón. Vagy éppen nincs egy olyan áldott jó barátja, aki csinál róla 100 képet, hogy legyen közötte egy jó” – mondja Hevesi Krisztina, akinek több olyan kliense is van, aki személyesen jó társaság, megnyerő személyiség, de a randiappon mégis folyamatosan kudarcokkal szembesül. A párkapcsolat, az együttélés szempontjából legfontosabb tulajdonságokról – mint például a humor, a verbális képességek, beszédstílus és a különböző személyiségjegyek – ezek az alkalmazások semmit nem árulnak el, helyette a vizuális ingerre, az ember külső tulajdonságaira helyezik a hangsúlyt.  

A félkarú rabló

Nem véletlen, hogy a randiappliká­ció­kat, különösen a Tindert az utóbbi időben egyes cikkek a romantika gyilkosának kiáltották ki, és egyre több szociológus, pszichológus és más szakember igyekszik megfejteni, hogy ez az ismerkedési kultúra hosszú távon milyen hatással lesz az ebbe belenövő fiatal generációk párkapcsolataira. Mások, jellemzően az érintett cégek úgy érvelnek, az applikációk csupán kielégítették a létező igényeket, és alkalmazkodtak a felhasználók szokásaihoz. Szerintük azokról a jelenségekről, amire a legtöbben panaszkodnak, nem a technológia tehet, hanem az azt használó emberek. Ugyanakkor az HBO Swiped című dokumentumfilmjében Jonathan Badeen a Tinder társalapítója maga hasonlítja a randiapp használatát a drogozáshoz és a szerencsejátékhoz. Elismeri, hogy szándékosan építettek az applikációba játékos elemeket, a felhasználók úgy várják a következő képet, mint a félkarú rabló leosztását, a jutalom pedig a match, vagyis amikor valakivel kölcsönösen jobbra húzzák egymást, így kifejezve a tetszésüket a másik felé. Nem véletlen, hogy már beszélhetünk Tinder-függőségről is – hívja fel a figyelmet Hevesi Krisztina. Egyre többen vannak, akik már párkapcsolatban élnek, mégsem bírnak lejönni az applikációról, mert függenek az onnan érkező visszaigazolástól, önbizalomfröccstől. A pszichológus szerint ez elsősorban a férfiakat érinti, de a nőknél is előfordul. Mégsem ez a legnagyobb baj a randiappokkal, hanem az, hogy nehezítik az elköteleződést. Bár az ELTE-n tanító pszichológus sem szeret ilyen kategorikus kijelentéseket tenni egy-egy generációról, sok kollégájával együtt úgy látja, hogy a mostani huszonéves korosztály nagyon nehezen marad meg egy munka vagy éppen egy párkapcsolat mellett. A fő ok a bőség zavara – az internet gyakorlatilag végtelen számú lehetőséget, például potenciális partnert kínál, ezzel viszont kisebbíti a kapcsolatok értékét. Ráadásul nem is mindenki az örök szerelmet keresi a hasonló platformokon. Az ELTE kutatásában megkérdezettek 65 százaléka jelölte meg első válaszként, hogy hosszú távú kapcsolatot keres a randiapplikációkon, 16 százalék elsősorban állandó, 15 százalék pedig alkalmi szexpartnert keres. A több válaszlehetőség közül viszont 37 százalék azt jelölte meg elsőként, hogy szórakoztató időtöltést jelent számára az alkalmazás, 14 százalék pedig az önértékelését szeretné felturbózni. Sokan vannak azok is, akik egyáltalán nem is tervezik, hogy valaha találkozzanak, személyesen megismerkedjenek azzal, akivel „össze­matcheltek”, vagyis kölcsönösen vonzónak találták egymást. Ők pedig végképp azt állítanak magukról, amit csak akarnak, a füllentésekre biztosan nem derül fény.   

Kevesebb szex, kevesebb párkapcsolat

Kétségtelen tény, hogy a Tinder a kezdetekkor szextárskeresőként indult 2012-ben. Valós igényre reagált: az USA-ban szociológusok már 2008-ban beszéltek hookup culture-ről, vagyis az alkalmi szexuális kapcsolatok, egyéjszakás kalandok terjedéséről a fiatal, egyetemista korosztályban. Csak idő kérdése volt, hogy a Szilícium-völgy cégei mikor repülnek rá az ügyre. Kétségtelen tény, hogy a helyalapú applikációk megkönnyítették az alkalmi szexpartnereket, könnyű kalandokat keresők dolgát. Ugyanakkor több nemzetközi kutatás is arra jutott, hogy a mostani fiatal generációk jóval kevesebbszer élnek szexuális életet, mint tették azt a szüleik a '60-as, '70-es, '80-as években. Ennek a furcsa jelenségnek az oka a pszichológus szerint, hogy az internet ma már nemcsak az ismerkedés izgalmát képes megadni a fiataloknak, hanem a könnyedén, ingyenesen elérhető változatos pornográf tartalmakon keresztül a kielégülést is, biztonságos, otthoni környezetben az udvarlás terhe és a visszautasítás kockázata nélkül. A serdülők, egyetemisták körében már kimutathatóan kevesebb a párkapcsolat, mint korábban. Így most úgy tűnik, hogy a közösségi oldalak és párkeresés megkönnyítésére létrejött applikációk fordított hatást értek el, mint ami az eredetileg kitűzött céljuk volt: nem összehozták az embereket, hanem azt a szemléletet terjesztették el, hogy mindenki kicserélhető valaki másra, jobbra.

1,8 milliárd

 Naponta ennyiszer húzzák jobbra vagy balra a Tinder-felhasználók világszerte az ujjukat az okostelefonjukon, így döntve arról, hogy kivel ismerkednének szívesen. Mindennap 26 millió „match”, vagyis párosítás születik az alkalmazásban.

Társkeresés a telefonon

 Tinder – az alkalmazásban fotó és rövid bemutatkozó alapján lehet eldönteni, hogy valaki tetszik-e vagy sem. Ha mindketten jobbra húztak – azaz „lájkolták” a másikat –, párba állnak és lehet ismerkedni. Happn – hasonló a Tinderhez, de itt a GPS-koordinátáink alapján a 250 méteres körzetben található személyeket dobja fel az alkalmazás. Badoo – okostelefonra szánt ismerkedő/csevegő alkalmazás, de kevésbé népszerű. Grindr – homoszexuálisoknak szánt társkereső alkalmazás, de a többség inkább szexpartnerkeresőnek használja. Főleg, mivel távolság szerint listázza a legközelebbi felhasználókat. Randivonal.hu – online társkereső oldal, ahol fotó és adatlap alapján lehet válogatni, de az ingyenes verzióban nagyon korlátozott, hogy mi érhető el, a többség fizetősként használja. Elittárs – diplomások és igényes egyedülállók online társkeresőjének hirdeti magát. Érdemes figyelni, sokan panaszkodnak amiatt, hogy nehézkes megszabadulni a tagságtól és a fizetési kötelezettségtől.

Mondd meg, mi érdekel, megmondom, hol randizz

Igaz, hogy az online társkereső alkalmazások jelentősen megkönnyítik a felületes kapcsolódást, a személyes találkozás varázsáról sokan annak ellenére sem akarnak lemondani, hogy ez utóbbiban bizonyos szempontból több a rizikó. Nekik segíthetnek az úgynevezett rapid randik, amelyek során néhány percet beszélgetnek egymással a férfiak és a nők, majd jön egy párcsere. Egy este alatt több férfival/nővel beszélhetnek röviden a résztvevők, kölcsönös szimpátia esetén pedig akár újabb randit is megbeszélhetnek, már kettesben. Ezek az alkalmak a fővárosban szinte mindig telt házasak, sőt már most beteltek a szeptemberi és az októberi időpontok is. Ennek oka lehet az is, hogy 30 éves kor felett nem csak a nőknek, a férfiaknak is nehezebb megfelelő párt találni. Ekkorra sokan már elköteleződtek, jóval kevesebb a megfelelő egyedülálló személy, és ilyenkor már az emberek is nehezebben alkalmazkodnak, rugalmatlanabb a személyiségük. Akik nem szeretnének ennyire direkt módon párt keresni, azoknak a különböző nyilvános események jelenthetnek esélyt. Székely András, a Népesedési Kerekasztal koordinátora korábban párkeresésre is kiváló programokat szervezett a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom vezetőjeként. „Ezek nem csak konkrét párkereső estek voltak, hanem olyan programok, ahol egyébként találkozhattak a hasonló érdeklődésű, gondolkodású fiatalok. Előfordult, hogy Böjte Csabának segített egy csapat fiatal, és közben szövődhettek szerelmi szálak. Nagyon nagy igény volt erre, és sok pozitív visszajelzést kaptunk” – mondja Székely András. Szerinte, bár rövid távon hozhat eredményt az internetes ismerkedés, például a Tinderen a párok „gyűjtése”, de hosszú távon a prog­ramhoz kötött személyes ismerkedések eredményesebbek lehetnek. „Mindenhol lehet ismerkedni, fesztiválon, szórakozóhelyen, de nem biztos, hogy sikerül is azzal az emberrel találkozni, akivel szeretne valaki. Ha viszont olyan programra – például önkéntes munkára, borkóstolóra, filmklubba vagy táncházba – megy, ami lefedi az érdeklődésének egy részét, több esély van arra, hogy találkozik olyan emberekkel, akiknek hasonló a gondolkodása, a céljai, az élethez való hozzáállása” – mondja Székely András. A szakembert arról is kérdeztük, miért olyan nehéz manapság párt találnia a fiataloknak. Szerinte az okok között megjelenik a megváltozott felsőoktatási rendszer. Korábban 5 évig jártak egy szakra a fiatalok, és nagyon sok volt a közös óra, ahol kialakulhattak barátságok, szerelmek. A bolognai rendszer bevezetése miatt azonban ez megtört, az alapképzés 3 éves, gyakran több épületbe vannak szétszórva a hallgatók, úgy veszik fel az óráikat, ahogy akarják, és kisebb eséllyel alakulnak ki tartós közösségek, összetartó csoportok. A számtalan előnye mellett a párkeresésben a digitalizáció is hátrányt jelent, hiszen pszichológiai alaptézis, hogy minél több lehetőséget kap valaki, annál kevésbé lesz elégedett a választásával. Azzal az állítással, hogy a személyes találkozás varázsát nem helyettesítheti az online kapcsolódás, a legtöbb online térben szocializálódó társkereső végső soron egyetért. Egy az ­ite.hu keresőoptimalizálási hírportál által júliusban közzétett átfogó elemzés szerint azonban (mely az 50 legnagyobb társkereső oldal népszerűségét vizsgálta), a kezdeti lépéseket a számok alapján is egyre többen teszik meg az interneten. A társ­kereső oldalak harmadának 100 ezer, egynek pedig 1 millió felett van a havi látogatottsága. A felmérés Székely András véleményét megerősítve arról számol be, hogy a 3 évvel ezelőtti állapothoz képest ma már az online térben is egyre népszerűbbek a tematikusan, vagyis az azonos érdeklődés mentén szerveződő weboldalak. A spirituális világmegváltásba és a tudatos önismeretbe merülők oldala például a spirittárs, az étkezési szokások mentén a többi között a ve­garandi szűr, a hitéletben a keresztenytars.net, a parkatt.hu vagy a magyarul is elérhető jsingles.com kalauzol, de külön oldala van a rock-punk társkeresőknek (malha.hu) vagy az egyedülálló szülőknek is (padaam.hu). A nagy társkereső oldalaknak erénye a mögöttük gyűlő közösség is, mely egyre inkább begyűrűzik a valós életbe: az elemzés azt állítja, hogy ha kiderül valakiről egy társaságban, hogy például „randivonalas”, az máris kapcsolódási pont lehet. A randivonal.hu egyébként évek óta tartja piacvezető helyét 1,4 millió látogatójával havonta. Az odakattintók 70 százaléka regisztrált felhasználó, vagyis a nagy randivonalcsalád tagja. A ranglista második helyéért fej-fej mellett küzd a döntetlenre kihozott love.hu és a csajok­espasik.hu – mindkettő 900 ezer körüli látogatószámmal büszkélkedhet. A love.hu kiemelkedő abból a szempontból, hogy míg a többi társkereső oldalon átlagosan 5-8 percet töltenek a társvadászok, addig itt közel negyedóráig böngésznek. Érdekes módon a néhány éve feltörekvő elittárs idénre visszacsúszott az ötödik helyre – a ctk.hu és a parom.hu előzték be 820 ezer és 650 ezer havi látogatóval. Az élbolyba még a csajokespasik.hu-t sorolta a felmérés, de említést érdemel a puncs.hu, ami egy erősen vitatott megítélésű sugardaddy társkereső oldal – ehhez képest a havi 180 ezres látogatószám minimum elgondolkodtató. A felmérés külön kitér rá, hogy a nagy site-okra szinte kizárólag céltudatosan érkeznek a keresők, vagyis a közösségi médiában vagy a ­Google-ben bolyongóknak csupán a 2–10 százaléka köt ki a nagy online társkereső oldalakon. Ugyanez az arány a kis és tematikus oldalak esetében 50-70 százalék, viszont a tapasztalatok alapján ezeken nagyobb eséllyel találni rá a Nagy Ő-re. Egy rockernek mégiscsak egy rocker az igazi párja!

Frissítve: 2019.08.17. 17:47

Hippihordák a szabadság kaszálóján

Publikálás dátuma
2019.08.12. 13:21

Fotó: woodstock.com
Augusztus 15-én lesz 50 éve, hogy a Woodstock név végérvényesen bevonult a rocktörténelembe. Az amerikai fesztivál, ahol két születés és három haláleset történt, ahol 50 cent volt a hot dog ára, és 1,4 millió dolláros bukóval zárt, a jelenre is hatással van: például az ott készült dokumentumfilm bevétele közelíti a 100 millió dollárt.
„C. D. MacGee, jöjjön a színpad mögé! – harsogta a hangosbemondó 1969. augusztus 16-án, szombaton délután – Megszült a felesége.” A színpadon lévő John B. Sebastian stílszerűen épp belevágott volna a Younger Generation című számába, melyet a történtek fényében, némiképp elérzékenyülve, marihuánától elhomályosult tekintettel, az anyának és az apának ajánlott. „Klassz gyerekeitek lesznek!” – mondta. A koncertek között, az átszerelési szünetekben a hangszórók folyamatosan szórták praktikus üzeneteiket a fesztiválozókra: X. gyógyszere itt vehető át, meleg ételhez amott lehet hozzájutni, Marilyn Cohent pedig Rick várja az információnál, mert feleségül akarja venni. Woodstockból, minden szervezői szándék nélkül, akár egy valamirevaló csodából, három napig tartó megvalósult, színes-virágos utópia lett. Pedig eredetileg vegytiszta üzleti vállalkozásnak indult…

Korlátlan tőke ötletet keres

Két nagyvárosi neurotikus yuppie, Joel Rosenman és John Roberts – egyikük jogász, másikuk tőzsdei elemző – a mókuskerék elől valami izgalmasba szeretett volna menekülni. Ötlet híján hirdetést adtak fel a Wall Street Journalban 1963-ban: „Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőséget és üzleti javaslatokat keresnek.” A felhívásra több mint 5000-en jelentkeztek, de egyik támogatásra váró üzlet sem tűnt eléggé érdekesnek és ígéretesnek az ifjú tőkéseknek. Aztán két évvel később bemutatták nekik Artie Kornfeldet és Michael Langot, akik a hippimozgalom élharcosaiként, lazaságukkal és öltözékkontrasztjukkal meggyőzték öltönyös befektetőiket, hogy egy ellenkulturális komplexum létrehozásánál nincs gyümölcsözőbb befektetés. Azt, hogy először rendezzenek egy nagyszabású fesztivált, melynek bevételét majd a későbbi építkezésre fordíthatják, már közösen ókumlálták ki. A terv egyszerűnek és megvalósíthatónak tűnt: 100 ezer dollár a gázsikra, 100 ezer egyéb költségre, három nap, napi 50 ezer ember, ötdolláros jegyár barátok között is tetemes nyereséget prognosztizált. Csak aztán, ahogy a legtöbb vállalkozásnál lenni szokott, kezdtek gyűlni az extra kiadások. Hogy olyan húzóneveket, mint amilyen Joan Baez vagy a The Who volt is, rávegyenek, lépjen fel a fesztiváljukon, kétszeres, sőt háromszoros gázsit kínáltak a szokásosnál. Egyedül Jimi Hendrix volt kivétel, akinek az ázsiója már huszonévesen 150 ezer dollárra rúgott – az ő esetében az volt nagy fegyvertény, hogy egyrészt elment utolsó, fő-főszámnak 32 ezer dolcsiért játszani a Woodstock fesztiválra, másrészt hajlandó volt ebből 14 ezret elhallgatni, és rábólintott, hogy a hivatalos költségvetésbe, nehogy bérfeszültséget szüljön, 18 ezerrel kerüljön be. Utána a Blood Sweet And Tears járt a legjobban 15 ezer dollárral, de tízezer feletti gázsit kapott a The Who, a The Jefferson Airplane, a Creedence Clearwater Revival és a The Grateful Dead is, akik a nyitószám lettek volna, de délután ötkor már olyan állapotban voltak, hogy effektív nem tudtak felmenni a színpadra. A meglepő módon öt órája türelmesen várakozó tömeget (péntek délre volt meghirdetve a kezdés) nem lehetett tovább provokálni: felküldték a színpadra az egyetlen, akkor középmezőny-névtelen Richie Havenst, akinek az volt a legnagyobb előnye, hogy készen állt. Öt szám után kifogyott a repertoárból, de mivel még mindig nem volt második fellépő, rögtönözni kezdett és a fesztivál egyik legsikeresebb dalát, a Freedomot improvizálta elő a gitárjából. Ugyanezt a dalt, nagyjából 10 éve a Cannes-i Filmfesztivál díjátadó gáláján már szimfonikus kísérettel játszotta, fő attrakcióként.

Földre szállt paradicsom

Az előzetes tervekhez képest ekkor már minden mindegy volt, a fesztivál önálló életre kelt. Mivel se a kapuk, se a kerítések nem készültek el időre, a tömeg viszont már a 0. napon várakozáson felül özönlött Max Yasgur tejfeldolgozó betheli kaszálójára (New York állam, Sullivan megye), melyet 50 ezer dollárért (plusz 75 ezer dollár letét) adott „kölcsön”, a szervezőknek nem volt más választásuk, ingyenessé kellett tenniük a rendezvényt. A várt 50 ezer ember helyett 1 millióan indultak útnak, hogy részesei lehessenek a rocktörténelemnek, de „csak” 500 ezren értek célba. Az autópálya és a környező utak napokra bedugultak, a fellépőket helikopterekkel, felülről lehetett csak bejuttatni a fesztiválra. Az élelemkészlet az első nap délutánjára elfogyott, szombatra pedig már csak a dombtetőn ácsorgó zöld, Peter Pan Bus Lines feliratú busz WC-je volt működőképes. „A 3 nap béke és zene” szlogen alatt utópiává érő rendezvényt a nehézségek, a zuhogó eső és a sár, a színpad csődje és a megszámlálhatatlan fedezetlen csekk ellenére példa nélküli összefogásban vezényelték le a szervezők, az ingyenkonyhát rögtönző helyi gazdák és maguk a fesztiválozók. Ahogyan Sebők János írja a Woodstock népe című könyv bevezetőjében: üzleti vállalkozásból egy példa nélküli modern exodus lett. Milliók – tizen-, huszonévesek, feketék, fehérek, latinok, ázsiaiak, hippik, yuppie-k – gondolták úgy, hogy a rock­zene erejével, a fiatalok tömegével, a béke és a szeretet hirdetésével, virággal a kézben, közös akarattal, hittel és egyetértéssel szebbé lehet varázsolni a világot, a kábítószerek segítségével pedig a Földre lehet képzelni a paradicsomot. Woodstock jelkép lett, a hatvanas évek egyetlen szóba sűríthető leglényege: rockzene, hippik, polgárjogi küz­delmek, szexuális forradalom, ellenkultúra, underground, kábítószerek, és a virágos VW Bogarak és Buggie-k. Azt mondják, a Beatlesen, Bob Dylanen és Jézuson kívül szinte mindenki ott volt.

A kertész közbeszól

Bob Dylanben az utolsó pillanatig reménykedtek, merthogy a környéken lakott. A The Bandet (korábban Bob Dylan and The Band) is azért hívták meg, mert abban bíztak, hogy Dylan kötélnek áll, és ha csak egy szám erejéig is, de fellép velük, ő azonban hajthatatlan maradt. „Elegem van a hippihordákból” – mondta. Lennont is megkeresték, hogy az utolsókat rúgó Beatlesszel vegyen részt a fesztiválon, ő azonban már ’69-ben azzal a válasszal utasította vissza a felkérést, hogy a Beatles nem létezik. A The Plastic Ono Banddel ajánlotta magát, amiből a szervezők, köszönték, nem kértek. Jim Morrisont kikészítette az európai turné, ezért maradt távol, az akkoriban alakuló Zeppelin inkább egy másik fesztivált választott, Jeff Beckék pedig megunták a várakozást – egy reptéri hotelben dekkolták volna át az észak-amerikai turnéjuk vége és a Woodstock fesztivál kezdete közti pár napot –, és bár a plakáton is szerepeltek sztárfellépőként, inkább hazamentek, egyik fesztivál olyan, mint a másik felkiáltással. Rod Stewart, aki az együttes énekese volt akkoriban, önéletrajzában úgy emlékszik vissza, hogy Jeff egy váratlan telefonhívás miatt döntött a hazamenetel mellett. Egy jóakarója állítólag arról értesítette, hogy amíg ő távol van, a felesége a kertésszel hancúrozik. Azóta persze mindenki megbánta, hogy kihagyta az évszázad rocktörténeti eseményét – Lennont egyedül az nyugtatta, hogy a Beatlest a dalaik mégiscsak „becsempészték” Woodstockba. Többen is játszottak feldolgozásokat tőlük: a With a little help from my friendet többek között az alig 25 éves Joe Cocker és Richie Havens is eljátszotta, amikor már fogytán voltak a dalok a repertoárból.

Képzelt Riport

A hatvanas évek végén már nálunk is tombolt a beatkorszak, de Déry Tibor 1971-es Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regénye, melyből 1973-ban a Presser–Adamis-féle farmernadrágos musical készült, még erősen kritikája az „amerikai fertőnek”. Állítólag Déry a hazai kultúrpolitika megrendelésére írta a Popfesztivált, hogy lerántsa a leplet az imperialista nyugati világ kábítószermámoráról és nihiljéről. A kerettörténet, bár ma sokan összemossák Woodstockkal, az 1969. decemberi Rolling Stones-koncert tragikus eseményét idézi, ahol is a Pokol Angyalai motoros banda gárdistái leszúrtak egy 18 éves fiút, aki állítólag fegyvert fogott Mick Jaggerre.

Szellemidézés

Az idén 50 éves fesztivált a világon számtalan helyen emlékműsorral idézik meg – nálunk augusztus 15-én a Budapest Parkban, két nappal később pedig Mosonmagyaróváron szólalnak meg a Jefferson Airplane, Santana, a Creedence Clearwater Revival vagy Richie Havens és a Woodstockba képzelt Lennon, Dylan és Jeff Beck slágerei. Többek között Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Trokán Nóra, Jordán Adél, Jamie Winchester, Gryllus Dorka, Simon Kornél és Törőcsik Franciska hangján, a Bonus Track Band kíséretében. Az eredeti helyszínen idén sem lesz hivatalos megemlékezés, de ez nem tartja vissza az embereket attól, hogy spontán összegyűljenek a betheli dombon, ahol ugyan már múzeum is van, de a Woodstock nevet, homályos jogi viták miatt, nem használhatják.

Szerző