Kisöpörték Budapestet, kifosztott város vár a következő önkormányzatra

Publikálás dátuma
2019.08.16. 10:19

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Üres kasszát örököl a következő önkormányzat: drámai mértékű a hiány, a bevételek nem elegendők a minimális fejlesztésekre sem.
A főváros adóssága az év elején elérte a 80 milliárd forintot, az idei költségvetés szerint ez akár 75 milliárd forinttal is nőhet, vagyis megkétszereződhet. Szinte megoldhatatlan feladatot örököl a következő főpolgármester, ugyanis a bevételek nem elegendőek a minimális fejlesztésekre, de még a működés is mindennapi küzdelmet igényel. Évek óta pengeélen egyensúlyoz a Fővári Önkormányzat, amely működését ma már szinte csak a hitelfelvételekkel tudja fenntartani. A főváros gazdálkodását az elmúlt nyolc évben kivéreztette a kormány, az intézményeket elvonta, vagyonát (Főgáz államosítása) elveszítette, így a város bevételei a 2000-es éveket jellemző 500 milliárd forintot közelítő összegről a felére csökkentek. Idén például 266 milliárd forint bevételből gazdálkodhat a város. 2010-ben a fővárosnak még évente 500 milliárd forintnyi bevétele volt, a kiadásai viszont ennél az összegnél 46 milliárddal kisebbek voltak – vagyis többlet volt a költségvetésben évről évre. A 2010-es évek előtt az volt a főváros trükkje, hogy az akkor még meglévő oktatási, egészségügyi és egyéb intézményeit úgy tudta üzemeltetni, hogy a városnak működési többlete keletkezett, ebből tudta finanszírozni a fejlesztéseket. Az elmúlt kilenc évben viszont a kormány sorra elvette az intézményeket és a vele járó bevételeket, miközben a főváros számára valóban fontos fejlesztéseket – metró, tömegközlekedés, útfelújítások – nem finanszírozta, ennek lett az a következménye, hogy a főváros egyre nagyobb mértékben volt kénytelen a hitelfelvételekre támaszkodni. Az 2019-es költségvetés tavaszi elfogadásakor 80 milliárd forintos adóssága volt az önkormányzatnak, amit további 75 milliárd forinttal fejelnek meg. Ezzel a város egyre közelít lehetőségei határához, hisz főváros kedvező adósminősítésének peremfeltétele, hogy az adósságállomány nem érheti el az éves működési bevételt, ami 266 milliárd forint az idén. A mostani számítások szerint így az idén az adósságállomány eléri a engedélyezhető összeg 67 százalékát. Ennek függvényében nem meglepő, hogy a következő években már csökkenő hitelfelvétellel számolnak a városházán. 2020-ra a költségvetési tervekben további 32,9 milliárd forint felvételére készül, így az adósságmutató 70 százalék közelébe emelkedne. Mindez persze jelentős mértékben függhet az őszi önkormányzati választások kimenetelétől, ugyanis az önkormányzati hitelügyleteket a kormánynak engedélyeznie kell. Ez már a Tarlós-érában sem ment minden esetben gördülékenyen, kérdés, hogy ha a fővárosi önkormányzatban a kormánypárt elveszítené többségét, az milyen reakciókat váltana ki a kormány részéről. Ám az adósságszabályok miatt a fővárosi vezetésnek – bármilyen összetételű legyen is az – nincs nagy mozgástere, amit jól jelez, hogy Tarlósék is csak 15 milliárdnyi további hitelfelvétellel számolnak 2021-22-re.
Vagyis míg idén egy évben 75 milliárd forinttal adósodnak el, addig 2021-2022-ben két év alatt potom 15 milliárd forinttal. Nyilván nem azért, mert a következő önkormányzati ciklus második felére az önkormányzat bevételei oly mértékben nőnek meg, hogy lemondhat a hitelfelvétel luxusáról. Erről szó nincs. A főváros kivéreztetése tovább folytatódik, már az idei is rendkívül kritikus év: bár Tarlós István főpolgármester szerint Orbán Viktornál ennél többet nem lehet kiharcolni a főváros számára, mint amit elért, ezért sincs szerinte értelme politikai váltásnak a fővárosban, mert nála csak rosszabb önérvényesítési erővel bíró politikus jöhet. Az eddig eredmények mindenesetre csak arra voltak elegtendőek, hogy a gazdasági konjunktúrával párhuzamosan eladósodjon a főváros. A vészharangot maguk Tarlósék húzták meg, amikor az idei költségvetés bevezetésben a fővárosi önkormányzat aggasztó gazdasági helyzetét ecsetelték: „Jelentős azon kockázati tételek száma, amelyek év közben, többnyire előre nem kalkulálható időpontban merülhetnek fel, de bizonytalanságuk és a fedezetükre szolgáló források hiányában nem képezhetik a nyitó költségvetés részét.” A költségvetési kockázatok között azonosították az emelkedő béreket – amelyekre szűkösen van fedezet a fővárosban –, és a korábbi években felvett hitel törlesztését. „Továbbra is kockázatokkal terhelt a közösségi közlekedés finanszírozása. Problémát okozhat a tervezett uniós források elmaradása, a kellően fel nem mérhető szerződéses kockázatok, valamint a folyamatban lévő peres ügyek. Kockázatot jelent a gazdálkodási mozgástér általános beszűkülése, ami a költségvetésben lévő tartalékok erős csökkenésében mutatkozik meg” - fogalmaznak a főváros vezetői. Megnyugtató válasz nincs a főváros pénzügyi jövőjére, ugyanis az önkormányzatnak nincsenek olyan bevételei, amelyeket növelni tud, a helyi adók kivételével, miközben a kiadások ma már a működésre sem elegendőek. Könnyen lehetséges, hogy a 2019 októberében felálló új önkormányzat a következő években a csődfenyegetéssel szembeül, így még a jelenleginél is kiszolgáltatottabb lesz a kormány felé.
Szerző

Kincskeresés – Minden az, aminek a vásárló hinni szeretné

Publikálás dátuma
2019.08.12. 14:12

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az 1950-ben elhunyt avantgarde festőművész fantasztikus tempóban dolgozik még mindig ezen a csodahelyen.
Aurél – akit csak mi hívunk így, valódi nevét nem tudjuk – a hét öt napján hagyatékokat túr, aukciókon tanul és licitál, képkeretezőhöz rohangál, vagy külföldi galériák weboldalait böngészi. Szombaton és vasárnap délelőtt pedig a Budaörsi úti bolhapiacon árulja képeit. Törzsvevőinek megmondja, melyik festmény hamisítvány, melyik az, amelyről maga sem tudja, valódi-e, és megmutatja „titkos” szerzeményeit, amelyek értékbecslésre, keretezésre vagy a szerinte legjobb pillanatra várva bújnak meg raktára mélyén. A legnagyobb festőművészek számozott nyomatait, hovatovább eredetinek mondott munkáit árusító Aurél igazmondását nem érdemes ellenőrizni. A bolhapiac aranyszabálya, hogy minden az, aminek a vásárló hinni szeretné. Törzsvendég a képzőművész, aki installációihoz, montázsaihoz és kollázsaihoz keresi a leghétköznapibb tárgyakat, a legunalmasabbnak tűnő családi fotókat vagy okiratokat. Így kelhet új életre a diploma, a katonai kiskönyv, vagy osztálynapló. Ha nem vesz semmit, akkor sem jött hiába, kap ihletet vagy nézheti a hétről hétre szaporodó Scheiber Hugó-képeket – az 1950-ben elhunyt avantgarde festőművész fantasztikus tempóban dolgozik még mindig, gyanút talán az kelthet a legamatőrebb műkedvelőben is, hogy a tegnapi eső után maradt pocsolyából nem kellene-e kiemelni az oly nagy értékeket. A Városliget átépítése miatt megszűnt Pecsa bolhapiac magyar és külföldi népe is a Budai Zsibvásárra jár. A kavalkádban a nyelvi nehézségek megoldhatók, a kulturális különbségek lényegtelenné válnak és a különböző habitusú emberek saját, közös hagyományokat teremtenek.
Ki nem mondott előírás, hogy mindig azé az áru, aki először ér hozzá, hiába teszi vissza az asztalra, amíg nem lép el, övé a vásárlás előjoga. Így volt ez a káprázatos szőnyeggel is, amelynek eladója egy igen hevesre sikeredett családi vitát rendezett épp, amikor többen is megvették volna áruját. Az a vevő kezdhetett alkudni, aki először állt a szőnyeg szélére. A törzsvevőknek az ízlést és méretet tökéletesen ismerő eladó félreteszi a márkás ruhát, kabátot vagy kalapot, a másik a régi könyvet, CD-t vagy nagylemezt. A holland árus, aki arról győzködött, hogy Hollandia nem jó hely, mert egészen más, mint Amszterdam, hiányos legót adott el. A felbontott doboz az ajándékozottnál maradt, a kárpótlás egy Maria Callas CD-sorozat lett. A bolhapiacon ugyanis nincs számla, hivatalos garancia, de a betyárbecsület többet ér - a hibás árut visszaveszik, vagy új üzlet köttetik eladó és vevő között. Ihletet nem csak a képzőművész kaphat, beszélgetni szerető írók is jó helyen keresik a kiszínezett, de valóságalapú történeteket, a „minden ember egy mese” itt aztán igazán érvényesül. Van olyan árus, aki nem pénzért, hanem szenvedélyből jár ki. Akad, akinek túl sok életkaland jutott, és sokaknak ez a főállásuk. Vásározók, akik fél 4-kor kelnek, 5-kor már kipakolnak, mert tudják, hogy az igazi vevő legkésőbb reggel 7 és 8 között már rója a sorokat. A külföldre ajándékba szánt csipketerítő csak azokban a hetekben volt hiánycikk, amikor szükség lett volna rá. Bizonyítva, hogy bolhapiacra konkrét céllal nem érdemes menni. Ahogy befeszülten, humorérzék és kíváncsiság nélkül sem. Egyetlen titok azonban örök rejtély marad: melyik kamionról esett le az áru.
Témák
bolhapiac

Gödörré vált gyermekkorunk

Publikálás dátuma
2019.08.12. 11:53

Fotó: Fortepan / Népszava
„Az új Közlekedési Múzeum, majd ha elkészül, Kőbányán lesz. Hogy itt, a Hermina út mentén mire számítsunk, azt tippeljék meg önök.”
Ötven éves kor alatt kétféle a pesti ember: az egyik a városligeti Közlekedési Múzeumban töltötte a gyerekkorát, a másik pedig nem. Az első jellemzően fiú, a második inkább lány. Ötven éves kor felett viszont ennyire azért nem egyszerű a helyzet: főként, mert az általunk ismert Közlekedési Múzeum csak 1966-ban nyitotta meg a kapuit. Ami meglepő annak ismeretében, hogy a kiállítócsarnok már az 1896-os millenniumi tárlat fotóin is szerepel. Csak hát az valójában nem az általunk ismert volt: azt tényleg ideiglenes használatra szánták, és úgy tervezték, a bemutató után majd lebontják. Igenám, de a magyar vasúti pályaudvarok és állomások többségét tervező mérnök, Pfaff Ferenc csarnoka olyan impozánsra sikerült – 61 méteres magasság, 25 méter átmérőjű kupola, Róth Miksa-féle üvegablakok, 3100 négyzetméteres alapterület –, hogy a országos kiállítás bezárása után a vasutas szakma máris lobbizni kezdett a megtartása érdekében.
1899-re ez sikerült is, bár a múzeum komfortfokozatát némiképp rontotta, hogy 1928-ig nem volt benne áram, fűtés pedig azután sem. Ám mivel a harmincas évek végén a Lágymányosra tervezett új, korszerű épület ötletét elsodorta a világháború, az ötvenes években végül a városligeti csarnok megmentése mellett döntöttek. E munkálatok nemcsak a helyreállítást és modernizálást foglalták magukba, hanem a millennium megalomániáját tükröző, eklektikus külső leegyszerűsítését is. Ehhez az új formához már harmonikusan illeszkedett az a kiegészítés – Schneller Vilmos munkája -, amely a maga minimalista, mégis változatos kubusaival 1987-re másfélszeresére növelte a kiállítóterületet. Ez az épületrész, oromzatán a 424-es és a Nohab M61-es mozdonnyal meg az AN-2-es repülővel olyan markáns látványt kínált, hogy alighanem mindenki emlékszik rá, aki látta valaha. Mára viszont az egész tömböt lebontották. Bár a Liget új múzeumi negyedének tervezésekor volt egy vonulat, mely szerint épp ellenkezőleg, a Pfaff-féle kupolás csarnokot kell helyreállítani, végül különösebb indokolás nélkül mindenre lesújtott a bontócsákány: a millennium, a hatvanas és a nyolcvanas évek építészetére is. Az új Közlekedési Múzeum, majd ha elkészül, Kőbányán lesz. Hogy itt, a Hermina út mentén mire számítsunk, azt tippeljék meg önök. Akinek bejön a jóslata, azt meghívom egy fagyira.
Szerző