Grönland;Donald Trump;

2019-08-16 19:29:32

Grönland a grönlandiaké! – a helyi és a dán politikusok is azt remélik, Trump csak viccel

Őrültség, Trump is megőrült, ez egyáltalán nem hízelgő, és persze nem eladó - így nyilatkoztak az érintettek arra, hogy az elnök megvenné Grönlandot.

Donald Trump amerikai elnök már többször felvetette Grönland megvásárlását Dániától - írta meg a Népszava is a The Wall Street Journal információját. A világ egyik legnagyobb gazdasági-üzleti napilapja első körben nem tudott senki érintettet megszólaltatni az ügyben, azonban a Guardian készített egy összeállítást, amelyben grönlandi és dán politikusok is megszólalnak, vagy a brit lap más lapokra hivatkozva idézi őket.

A grönlandi kormány tagjai elég diplomatikusan reagáltak a hírre, mondván, jó munkakapcsolataik vannak Amerikával, és a sziget megvásárlásáról szóló felvetést "a befektetési lehetőségek iránti általános érdeklődés kifejezésének" tekintik, és a legerősebb nyilatkozat is rövidre, de határozottra sikerült: Ane Lone Bagger, Grönland külügyminisztere azt mondta, hogy az ország "üzletileg teljesen nyitott, de nem eladó".

Aaja Chemnitz Larsen, a grönlandi parlament legnagyobb ellenzéki pártjának, az Inuit Ataqatigiitnek a képviselője már sokkal bőbeszédűbb volt. Persze ő is röviden kezdte: "Egyértelmű a válaszunk. Nem, köszönjük!" Mint mondta, szülőföldje nem áru, amit csak úgy el lehetne adni, és rendkívül kényelmetlen számára, hogy ilyen körülmények között tárgyalnak róla. "Jobb, ha Grönland marad Dániában, és végül teljes függetlenséget kap. Természetesen akadnak grönlandiak, akik szerint jó ötlet lenne Amerikához csatlakozni, de ha az Egyesült Államok megvásárolná országunkat, akkor alapvető változások történnének a grönlandi társadalomban, össze lennénk törve" – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő nem a levegőbe beszél a függetlenséggel kapcsolatban. Grönlandon ugyanis a többség támogatná a Dániától való leválást, azonban náluk is többen vannak azok, akik szerint országuk nem tudna fennmaradni az anyaország finanszírozása nélkül. Larsen végül arra a felvetésre, hogy Trump ötlete akár hízelgő is lehet, úgy reagált: "Trumpot csak Grönland geostratégiai helyzete érdekli, nem maga az ország, és nem is a grönlandi nép. Szóval nem, ez egyáltalán nem hízelgő."

A dán politikusok leginkább rémülten reagáltak Trump felvetésére. "Ez csak egy szezonon kívüli áprilisi tréfa lehet..." - ezt tweetelte Lars Løkke Rasmussen volt dán miniszterelnök, aki a jobbközép ellenzék vezetője. Søren Espersen, a dán nacionalista néppárt képviselője azt mondta, hogy ha a hír igaz, "akkor ez határozott bizonyíték arra, hogy [Trump] megbolondult".

Donald Trump szeptember 2-án tervezi első hivatalos látogatását Dániában, találkozik majd az ország új szocialista miniszterelnökével, Mette Frederiksennel, aki a jövő héten teszi első hivatalos látogatását Grönlandon - és II. Margrethe királynővel együtt részt vesz egy állami ünnepségen. Az amerikai elnökkel tervezett találkozón - ahol az amerikai katonai Thule légibázis 600 embernek ad munkát és otthont - egyáltalán nem tervezték, hogy Grönland napirendre kerül, de valószínűleg az élet ezt most egy kicsit átírta.

Dánia a múltban egyébként értékesített területeket. A lakosok többségi támogatásával 1917-ben 25 millió dollárért eladta az akkori dán Nyugat-Indiát - ma Amerikai Virgin-szigetek - az Egyesült Államoknak. Amerika pedig már 1946-ban is fontolgatta Grönland megvásárlását. Akkor Harry Truman elnök 100 millió dollárt adott volna érte.