Csak idén 40 milliárdot költött a kormány az állítólagos tömeges bevándorlás miatt

Publikálás dátuma
2019.08.17. 10:01
Illusztráció
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A teljes, 408 milliárdos számla felét Brüsszellel fizettetné ki Orbán, de az unió csak a költségek tizedét ismeri el.
Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között - írja az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva a Magyar Nemzet. Idén eddig mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK az állítólagos tömeges bevándorláshoz kapcsolódó kiadások fedezésére.
A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott.
Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, tavaly pedig még ennél is több, közel 80 milliárd ment el az első félévben.

A lap szerint határvédelem csökkenő költsége azzal függ össze, hogy számos olyan egyszeri kiadást jelentő tétel volt, mint a felszerelések, járművek beszerzése és a kerítés felállítása. Tény ugyanakkor, hogy tömeges bevándorlásról valójában nem lehet beszélni Magyarország esetében, mint azt Felipe Gonzalez Morales ENSZ-jelentéstevő is megállapította. A közpénzeket feneketlen zsákként nyelő, százmilliárdokból felhúzott védvonal pedig ereszt: két év alatt több ezer bevándorló szökött át az osztrák-magyar határon.
A Magyar Nemzet felidézi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez. Hollik István kormányszóvivő februári nyilatkozatát idézve azt írják: az Európai Bizottság csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig "egyetlen fillért" sem fizetett.

Turistabuszok árasztják el a fővárost, a helyzet néhol már életveszélyes

Publikálás dátuma
2019.08.17. 09:40
Illusztráció
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP
Már egy évtizede is sürgős lett volna a terület szabályozása, a fővárosban töltött vendégéjszakák száma pedig vagy 12 millióval nőtt azóta.
Turistabuszok parkolnak a szűk buszsávokban és bicikliutakon, máskor keresztbe fordulva állják el az autósok útját a rakparton, vagy zöldövezetben várakoznak órákat járó motorral, városnéző buszok ácsorognak a BKV megállóiban - röviden, turistabusz-káosz van Budapesten, írja a 24.hu.
"A Citadella és a parkoló a Jászai Mari téri kikötőnél már egyenesen életveszélyes"

- idézik a Magyar Beutaztatók Szövetségének közlekedési munkacsoportját vezető György Anitát, aki egy kerekasztal-beszélgetésen vetette fel, tulajdonképp csak idő kérdése, hogy valakit elgázoljanak.
A probléma nem új, pont egy évtizede raktak le az asztalra egy koncepciót arról, mihez kellene kezdeni a turistabuszokkal. 2008-ban 7,5 millió turista 19 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon, ehhez képest 2018-as év már 12,5 millió turistát hozott, összesen 31 millió vendégéjszakára. A legtöbb külföldit Budapest vonzza. Már a 2009-es anyagban is arról van szó, hogy tarthatatlan a buszhelyzet: például
  • nincs vagy kevés a le- és felszálló helyek száma a népszerű célpontok környékén;
  • a városban nincsenek hosszabb tartózkodást lehetővé tévő terminálok;
  • a szállodák nagy része nem rendelkezik buszok számára kialakított parkolóhellyel;
  • az átláthatatlan szabályrendszer gyakran okoz fennakadásokat, amin csak ront a rendőri együttműködés teljes hiánya.
Ráadásul a Budapesten megforduló turistabuszoknak úgy 95 százaléka engedélyek és adófizetés nélkül működik, állította az I. kerületben rendezett kerekasztal-beszélgetésen szintén résztvevő Pencz Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökeke.
A megoldás nem várathat magára: a fővárosi szálláskapacitások száma egyre nő, a mostani turista-özön még messze nem a hullám teteje a szakmabeliek szerint. Már most is a magyar GDP jelenleg 10 százalék termeli ez az iparág, és lassan félmillió embert foglalkoztat. A turizmus szerteágazó területe pedig nemhogy külön minisztériumot, de még egy helyettes államtitkárt sem kapott, hozzácsapták inkább Rogán Antal főleg kormányzati kommunikációval foglalkozó minisztériumához. Illetve létrehozták a Magyar Turisztikai Ügynökséget mint központi intézményt, de a kormánystruktúrán kívül.
Így viszont számtalan hatóság passzolgatja egymásnak a labdát, mert nincs egy koordináló szerv, amelynek forrásai és jogosítványai is lennének akár a legegyszerűbb kérdés megoldásához.
Szerző
Témák
turizmus Budapest

Nagy baj, ha az önzés határozza meg a közérdeket - interjú Kozma Imrével

Publikálás dátuma
2019.08.17. 08:15

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Az önös érdekek mintha a jó cselekedeteket is egyre inkább megmérgeznék – figyelmeztet Kozma Imre katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító-elnöke.
Amikor időpontot egyeztettünk, hangsúlyozta, hogy szívesen nyilatkozik, ha jó szándékkal kérdezik. Rossz tapasztalatai vannak a sajtóval?
Előfordult, hogy kiforgatták, elferdítették a szavaimat. Konkrétan egy bizonyos interjúra gondolok, de az újságíró nevét inkább nem mondom meg. Senkit nem szeretnék megbántani, mert hátha nem tudom helyrehozni.

A határnyitás és a rendszerváltás harmincadik évfordulója apropóján beszélgetünk a XII. kerületi Zugligetben, a „máltaiak” központjában. Nevezetes hely, ahol annak idején keletnémetek százai és ezrei várták, hogy elindulhassanak nyugatra.
Régebben is nevezetes helynek számított, egyszer itt szállt meg Görgey Artúr. Később a templomhoz tartozó kolostoré volt a terület, az ingatlanrendezéskor került vissza az egyházhoz. Persze, 1989 nyarán még nem így nézett ki, mint ma. Mostoha körülmények uralkodtak. A Szent Család Plébánia kertjét megtöltötték a sátrak és a lakókocsik.

Sokáig egy Trabant állt az udvaron, amit a távozó NDK-sok hagytak hátra. Hova tűnt?
Korabeli újságcikkekkel felcicomázott Trabant volt. Tíz évvel ezelőtt, a határnyitás huszadik évfordulóján azzal pöfögtem el Sopronba. Képzelheti, milyen feltűnést keltett a sok elegáns, nyugati márkás kocsi között, a rendőrök alig akarták beengedni az ünnepségre. Aztán nagy tetszést aratott, még Angela Merkel német kancellár is beleült. Most, hogy Merkel asszony újra itt lesz, úgy terveztem, megint a Trabantunkkal megyek, de már nem tehetem. Nemrég németek látogattak hozzánk, és annyira beleszerettek, hogy Vecsei Miklós, a szervezetünk alelnöke nekik ajándékozta. Én se tudtam róla, sajnáltam is kicsit.

Milyen szerepet tulajdonít saját magának abban, hogy megbukott a szocializmus?
Onnan kezdem, hogy a pártállami rendszerben az elkötelezett keresztényeket másodrendű állampolgárnak tekintették. Engem, aki ráadásul katolikus pap voltam, harmadrendűnek. A rendszerváltással végre elérkezett az idő, hogy szabadon végezhessem azt a munkát, amiért pappá lettem. Fiatal koromban fogadalmat tettem, hogy a szegények szolgálatába állok. Mindig olyan példaképeim voltak, akik ezért a küldetésért az életüket is kockáztatták. Közös felelősségünk, hogy az önző emberi természetet megszelídítsük, képessé váljunk arra, hogy a másik emberrel jót tegyünk. Én is csak azt tettem, ami a dolgom. Egyáltalán nem gondoltam rá, hogy szerepem lenne a rendszerváltásban.

Utólag sem gondolja?
Utólag sem. Számomra az volt a fontos, hogy Zugligetben létrejött egy közösség – és nem 1989-ben, hanem már évekkel korábban –, amely ugyanazt tartotta feladatának. Ennek lényege két szóban összefoglalható: Istendicséret és emberszolgálat. A rendszerváltás előtt is tudtuk, hogy küldetésünk a templom falain kívülre szól. A XII. kerületben mi hoztuk létre az első szociális hálót, amit még a kommunista párt tagjai is csendes örömmel köszöntöttek. Ha valaki legyintett, hogy ugyan már, Budapest leggazdagabb részén nincsenek is szegények, javasoltam: jöjjön velem, majd én megmutatom, hogy vannak! Összetartó közösségünknek köszönhető, hogy amikor megérkeztek a keletnémetek, önkéntesek százai csatlakoztak hozzánk – és nem feltétlenül csak hívő emberek.

Kiket sorol a rendszerváltás emblematikus politikusai közé?
Nehezen tudnék válaszolni erre, mert a rendszerváltás az én szememben azt jelentette, hogy a politikai vezetők végre nem szólnak bele a munkánkba, nem irányítanak bennünket és nem szabnak feltételeket. 1989-ben elsősorban Németh Miklós és Horn Gyula volt az, aki biztosította ezt a lehetőséget.

A valódi keresztény mozgalmak a szocializmusban szemben álltak a hatalommal, manapság a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is a kormány által preferált szervezetek közé tartozik. Kívánatos, szükségszerű vagy kényszerű állapot ez?
Keresztényként nyilvánvalóan más szemléletet képviseltünk, mint az ateista államhatalom, de az, hogy „szemben álltunk” vele, nem fejezi ki pontosan a valóságot. Látja, az a baj, hogy önök, újságírók folyton politikai kategóriákban gondolkodnak. Mi más fogalmakat használunk. Éppen ezért azzal az állítással sem tudok mit kezdeni, hogy „preferált szervezet” lennénk. Annyi történt, hogy a mostani kormány szövetségesként fogadott el bennünket.

Nem mindegyik karitatív vagy civil szervezet kedves a kormánynak, és azokat, amelyek nem kedvesek, igyekszik ellehetetleníteni.
Úgy sejtem, hogy a konfliktusok mögött politikai ellentétek húzódnak meg. Mi nem politizálunk, és a kormány is jól tudja, hogy nincsenek pártérdekeink. Minket sosem az érdekelt, hogy ki a főpolgármester vagy a miniszterelnök. Akárki volt hatalmon, kerestük az együttműködést. A velünk szembejövő problémákat pedig sosem kerültük ki. Már 22 évvel ezelőtt felhívtuk a figyelmet arra, hogy milyen súlyos helyzetben van a magyarországi cigányság, cselekedni kell, különben katasztrófa lesz a vége. Mi nem jobboldaliak vagy baloldaliak vagyunk. Egyszer megkérdezték tőlem egy spanyolországi konferencián, hogy mi a foglalkozásom. Azt válaszoltam: emberszerető.

A kormánypártiak szerint az igazi rendszerváltás a Fidesz 2010-es fülkeforradalmával következett be. Az ellenzék szerint pont fordítva, a fideszes kétharmaddal visszatértünk a pártállami időkhöz. Melyik tábort erősíti?
Egyiket sem, mert nem tartozom semelyik táborhoz, és nem ezek a kérdések foglalkoztatnak, hanem a bajban lévő emberek gondjai. Mit tudunk tenni azokért, akik lemaradtak? A Magyar Máltai Szeretetszolgálat olyan meghatározó fogalmakat hozott vissza a köztudatba, mint a „jelenlét” vagy a „befogadás”. Ha segíteni akarunk valakin, csak úgy tudjuk megtenni, ha közel engedjük magukhoz. Be kell engedni az embereket az életünkbe. Akit kikerülünk, ahhoz nincs közünk. Mindenki embertársunk, de felebarátunk csak az, akivel jót teszünk. Az emberi kapcsolatok válsága izgat, nem a pártok versenye. Egy versenyben az egyik le akarja győzni a másikat, mindig vannak győztesek és vesztesek.

Nem mindegy, hogy milyen a verseny: lehet etikus, de lehet etikátlan is.
Az én felfogásomban a társadalomban az etikus verseny azt jelenti, hogy el tudjuk fogadni egymást. Akkor is, ha valamiben nem értünk egyet. Az erőszakosság a gyengeség jele. Igaza csak annak lehet, aki képes áldozatot hozni a másikért. Ezért is tartom távol magam a politikától. Nagyon irritál az a beszédmód és stílus, ahogyan az egyik oldal folyamatosan kritizálja a másikat, és viszont. A kritikának természetesen helye van, de csak akkor, ha a közösség érdekében történik. A lejáratás nem elfogadható cél, nem visz előre. Bizonyos szempontból rosszabb a helyzet, mint harminc évvel ezelőtt. Az önös érdekek mintha a jó cselekedeteket is egyre inkább megmérgeznék. Amikor már a közérdeket is az önzés határozza meg, akkor nagy baj van.

Szóba hozta a befogadást. Önök minden évben megünneplik befogadás napját, honlapjuk szerint idén két kiállítást is rendeznek arról, hogyan reagált a kialakult vészhelyzetre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989-ben és napjainkban. A kormány „migránspolitikájának” tükrében különösen érdekel: hogyan képzelik el a befogadást?
2015-ben, amikor az emberek áradata megjelent a Keleti pályaudvarnál, kiadtam a jelszót, hogy ne menjünk bele politikai csatározásokba, de segítsünk, ahol tudunk. A ruha- és ételosztás mellett főleg azt csináltuk, amivel más szervezetek kevésbé foglalkoznak: orvosi szolgálatot nyújtottunk. Ha a helyszíni ellátás nem volt elegendő, akkor kórházba kísértük a beteget. Nem néztük, hogy ki a gazdasági migráns, ki a menekült, vagy ki jött azért, hogy meghódítsa Európát. A keresztény tanítás szerint a bajban lévőn segíteni kell, még akkor is, ha az ellenséged. Ez a personal (személyes) etika része. Csakhogy vannak társadalmi léptékű kérdések, amelyekben nem dönthetünk az állam helyett. Egyszerűen nem a mi feladatunk, meghaladja a kompetenciánkat.

Megelégszem a véleményével is.
Attól tartok, ha Afrika és Ázsia egy része elindul, akkor egész Európa kevés lesz ahhoz, hogy megoldja a problémát. Nekünk a saját lehetőségeinken belül, itthon kell erősítenünk a befogadást a cigányfalvak és a szegények felé. Tapasztalataim alapján arra jutottam, hogy a legfontosabb: a jó szándék. Ha ez megvan, akkor esetenként tévedhetünk vagy hibázhatunk is – belefér. Senki sem tökéletes, a hibát ki lehet javítani. Ha azonban valakiből hiányzik a jó szándék, gyanakodni fogok rá akkor is, ha látszólag próbál jót tenni.

Kozma Imre

Győrzámolyban született 1940-ben. A győri bencéseknél érettségizett, az esztergomi papi szeminárium elvégzése után 1963-ban szentelték pappá. A zugligeti Szent Család Plébánián teljesített szolgálatot, amikor 1989 február 10-én a vezetésével megalakult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 1997-ben belépett a kórházakat fenntartó Betegápoló Irgalmasrendbe.

Határnyitás

Az úgynevezett vasfüggönyt 1989 május elején kezdték el bontani a nyugati határon, június végén Horn Gyula külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock vágta át az utolsó szakaszok egyikét. Augusztus 19-én, a Sopron közelében rendezett páneurópai piknik során több száz keletnémet szökött át Ausztriába. A „máltaiak” Budapesten négy tábort alakítottak ki az NDK-sok fogadására: Zugligeten kívül egyet Csillebércen, kettőt a Hárs-hegyen. Kozma Imre tájékoztatása szerint ezekben összesen 48 ezer 600 keletnémet fordult meg. A magyar kormány hivatalosan szeptember 10-én nyitotta meg a határt.

Szerző