Ingatag dicsőség - Kitüntetéspolitikája is jól jellemzi a kormány szellemiségét

Publikálás dátuma
2019.08.21. 08:40

A két világháború közötti időszakhoz nyúl vissza a kormány az állami kitüntetések alapításával is. A Herczeg Ferenc-díj nem az első, a Horthy-korszakot pozitív színben feltüntető gesztus.
Egy kormány szellemiségét jól jelképezi kitüntetéspolitikája. Van jelentősége annak, hogy kiket tart méltónak arra, hogy a kiemelkedő teljesítményt elismerő díjak névadói legyenek, szimbolikus a díjakról döntő testületekben résztvevők és a kitüntettek személye is. Utóbbival kapcsolatban lehetetlen mindenki elégedettségét kivívni, de a közös nevező megtalálása nem képtelenség. Ám Magyarországon a mindenki által elfogadott alapvető értékek és vitathatatlan történelmi, kulturális személyiségek hiánya, és a díjalapítók fantáziátlansága, olykor pedig az átvétellel kapcsolatos hercehurca gyakran teszi méltatlanná azt, ami büszkeségre adhatna okot. 

Díjazottból díj-névadó

A legutóbbi döntés jól illeszkedik a határozott ideológiai állásfoglalásba: a napokban Herczeg Ferencről, a Horthy-korszak írófejedelméről elnevezett irodalmi díjat alapított az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. A két világháború közötti éra visszahozatala a hazai kitüntetéspolitikába azonban nem most kezdődött. Az első Orbán-kormány 2001-ben alapította újra „a magyar közgondolkodás jobbításához, a tudományhoz és a kultúrához különleges módon hozzájáruló” személyeknek adható Magyar Corvin-láncot, amelyet eredetileg Horthy Miklós, Magyarország kormányzója hozott létre 1930-ban. Az első kitüntettek egyike akkor Herczeg Ferenc író volt, de 1935-ben megkapta a II. világháború után háborús bűnösként elítélt Hóman Bálint kultuszminiszter is. A rendszerváltás utáni Corvin-lánc története gyorsan megbicsaklott, a 2002-ben megválaszott MSZP-SZDSZ-kormány nem osztott ilyen elismerést, többek között épp a Horthy-korszak visszaidézése miatt. 2011-ben ismét újralapították, az immár nem Schmidt Mária, hanem Granasztói György vezette testület öt tudós, illetve művész kitüntetését javasolta 2012-ben. Granasztói György halála után Klinghammer István vette át a vezetést. A második legnagyobb állami kitüntetést legközelebb 2018-ban adták át hét embernek, köztük Maróth Miklósnak, aki nemrég lett a Magyar Tudományos Akadémiától elvett kutató intézeteket irányító testület, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetője.
Corvin-lánc

A múlt árnyéka

A legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Magyar Szent István-rend története több évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza, Mária Terézia alapította a XVIII. század második felében. Múltjának fontos fejezete, hogy a rend nagymesterségét 1938-ban vette át Horthy Miklós kormányzó, aki elsőként Teleki Pál miniszterelnöknek adományozta a nagykeresztet, amelyet később az első koncentrációs táborok létrehozásáért felelős Hermann Göring, a Német Birodalom marsallja is megkapott. Ezért is keltett sokakban felháborodást, amikor az életművében a holokausztot feldolgozó Kertész Imre Nobel–díjas író 2014-ben átvette az elismerést. Az 1946-ben megszüntetett és 2011-ban újraalapított legmagasabb magyar állami díjat évente legfeljebb hárman kaphatják, és a köztársasági elnök adományozza minden évben augusztus 20-án. A „Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.”

Érdemesek és érdemtelenek

A magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó Kossuth-díj 1948-as megalapítása óta nem egyszer vált a méltatlanság szimbólumává. Előfordult, hogy visszavonták – az ötvenes években plágium miatt –, és előfordult, hogy szerették volna visszavonhatóvá tenni az utólag érdemtelennek tartottaktól. Ezt kezdeményezte 2011-ban köztársasági elnökként Schmitt Pál, aki konkrétan nem indokolta ötletét, de a közvélekedés szerint az apropót a 2008-ban kitüntetett Kertész Ákos író adta, amikor egy, az Amerikai Népszavában megjelent cikkében azt írta, hogy a "magyar genetikusan alattvaló". Kertész Ákos helyreigazította hírhedtté vált mondatát, „büntetése” végül a Budapest díszpolgára cím visszavonása lett. A kitüntetésről szóló döntések sosem voltak mentesek a politikától, kezdve az ötvenes években díjazott kőművesektől és vájároktól a kurzus- és valódi művészekig. A döntéshozók személyéről sokáig nem lehetett tudni. A közelmúltban Radnóti Sándor nyilvános közlése okozott feltűnést. 2010-ben a Széchenyi-díjas egyetemi tanár lemondott a Kossuth- és Széchenyi-díj irodalmi albizottságának elnöki tisztéről néhány testületi taggal - Bacsó Béla egyetemi tanárral, Baranyi Ferenc költővel, Sándor Iván íróval és Závada Pál íróval - együtt. A lemondás indokaként a szakmai munka ellehetetlenülését, illetve a nagyobb beleszólás iránti kormányzati igényt említette. Idén a Kossuth- és Széchenyi-díjakról Balog Zoltán korábbi miniszter, Bogsch Erik vegyészmérnök, Eperjes Károly színművész, Freund Tamás neurobiológus, Hámori József neurobiológus, Klinghammer István akadémikus, Marton Éva operaénekes, Mezey Katalin költő, Sánta Ferenc hegedűművész és Vékás Lajos jogász döntött a kormányfő felkérésére.

Beszédes és elmaradó gesztusok

2006-ban Sólyom László köztársasági elnök két nappal az átadó előtt aggályát fejezte ki néhány - meg nem említett - díjazott miatt. Ezek után kitüntetése átvételekor Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökhelyettese Sólyom László köztársasági elnökkel, Szabad György, a rendszerváltás utáni első országgyűlés elnöke viszont Gyurcsány Ferenccel nem volt hajlandó kezet fogni.     

Visszautasítások

Emlékezetes maradt a színész Blaskó Péter gesztusa, aki 2008-ban nem fogadta el a Kossuth-díjat, mert így akart tiltakozni az ellen, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. Nyílt levelében úgy fogalmazott, ha "ismét demokrácia lesz Magyarországon", akkor szívesen átveszi a díjat, amelyet 2011-ben, immár az Orbán Viktortól meg is tett. Az eset miatt a jelölteknek írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy elfogadják-e a díjat. Az újságírói munka elismerésére 1990-ban alapított Táncsics Mihály-díj története sem mentes a botrányoktól. 2013-ban Szaniszló Ferencnek, az Echo TV szélsőséges nézeteiről hírhedtté vált munkatársának adták át a sajtódíjat. Néhány nap alatt tucatnyi korábbi Táncsics-díjas fejezte ki elhatárolódását a kitüntetés visszaadásával. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere hivatalos levélben visszakérte a díjat Szaniszló Ferenctől, aki tévéműsorában bejelentette, hogy visszaadja azt.  

Metoo# és a Nobel

Nem csak Magyarországon öveznek botrányok kitüntetéseket. A világ legrangosabb díja, az 1901-ben alapított irodalmi Nobel-díj több ilyennel is „büszkélkedhet”. Gyakran fordult elő, hogy a kitüntett személyével nem értett egyet az irodalmi közvélemény, bírálták a félreérthető szabályozást, és arra is volt példa, hogy egyes akadémikusok nyilvánosan nem értettek egyet a választással. 2016-ban az amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő Bob Dylan Nobel-díja háborított fel sokakat. Az énekes felborította a hagyományokat is, a megszokottnál később reagált a hírre, majd nem vett részt az átadási ceremónián. Két évvel később ennél sokkal súlyosabb hírre figyelt fel a világ: a Svéd Akadémia egyik tagja, a költő Katarina Frostenson férje ellen szexuális erőszak miatt emeltek vádat. Az is kiderült, hogy a megvádolt Jean-Claude Arnault többször is kiszivárogtatta a nyertesek nevét. Emiatt a 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását elhalasztották, és a Svéd Akadémia számos tagja – köztük az elnök Sara Danius is – lemondott. Idén dupláznak, októberben a tavalyi és az idei irodalmi Nobel-díjasokat is bejelentik.     

Nincs forgatókönyvünk a klímakatasztrófára

Publikálás dátuma
2019.08.19. 12:00

Fotó: LOIC VENANCE / AFP
A világban az éghajlatváltozással kapcsolatos összes „hivatalos” terv abból indul ki, hogy a felmelegedés megállítható, a civilizáció megőrizhető. A kutatási eredmények többsége szerint viszont nem, ám erre az opcióra mégsem készülnek forgatókönyvek.
Jem Bendell, az University of Cumbria professzora, a vezetéstudomány egyik legnevesebb nemzetközi szakértője a tudományos karrierjét tette kockára (a saját bevallása szerint is) annak érdekében, hogy néhány alapvető tényt elmondhasson a klímaváltozásról. „Mélyadaptáció: Útmutató az éghajlati tragédiához” című tanulmányában azt elemzi, hogy mi lesz akkor, ha az emberiségnek nincs szerencséje. Most ugyanis az összes tétet arra tesszük fel, hogy szerencsénk lesz, és az éghajlatváltozási opciók közül – annak ellenére, hogy a mért adatok rendre az ellenkezőjét mutatják – a valamilyen csoda folytán a legkedvezőbb válik valósággá. Hivatkozásokkal és lábjegyzetekkel gazdagon ellátott tanulmánya kizárólag a friss, releváns tudományos eredményeket és azok összefüggéseit rögzíti, és a konklúzióban sem merészkedik tovább annak megállapításánál, hogy érdemes lenne terveket készíteni arra az esetre is, ha az emberiség nem húzza ki a klímalottót, vagyis kénytelen lesz szembenézni a felmelegedés súlyos társadalmi és civilizációs következményeivel. Az alábbiakban a tanulmány legfontosabb megállapításait idézzük az Ali Luca, Dr. Sonkoly Judit, Németh Zalán, Nyírő Fanni Orosz Emese és Visy Katalin által készített magyar fordítás alapján.

2 fok nem elég!

„Vajon megvitatták-e a fenntarthatósági szakemberek munkájuk során azt a lehetőséget, hogy már túl késő elkerülni a környezeti katasztrófát és annak következményeit? Egy gyors szakirodalmi áttekintés egyértelművé tette, hogy kollégáim publikációi között nincs olyan, amely ebből a nézőpontból indul ki, illetve e nézőpontot vizsgálja (…) Amióta 1850-ben elkezdtük nyilvántartani az adatokat, a tizennyolc legmelegebb évből tizenhét 2001 utánra tehető. Az elmúlt évtizedben történtek fontos, a klímaváltozás hatásainak enyhítését és az alkalmazkodást célzó lépések. Ezek a lépések azonban ahhoz hasonlíthatóak, mintha megpróbálnánk felgyalogolni egy földcsuszamláson (…) A mai modellek a viharok számának és erejének növekedését jelzik előre, a mezőgazdaság visszaesését, beleértve a tömeges gabonatermesztés gyengülését az északi féltekén és a rizstermesztés időszakos zavarait a trópusokon. Kínában századunk végére jelentősen csökkennek a hozamok: a rizs 36,25%-kal, a búza 18,26%-kal, a kukorica 45,10%-kal (…) Indiábanaz elfogadottabb éghajlatváltozási forgatókönyvek előrejelzéseiből kiindulva a búza terméshozama 2050-ig 6 és 23%, 2080-ra 15 és 25% közötti mértékben fog csökkenni (…) A megfigyelések szerint a tényleges hőmérsékleti és a tengerszint adatok magasabbak, mint amit az elmúlt évtizedekben az éghajlati modellek jósoltak a mostani időszakra. Az adatok azt mutatják, a környezetünkben tapasztalható változások nemlineáris amelyek viszont további megállíthatatlan változásokat indítanak el életterünkben és a mezőgazdaságban, majd ezek hatása továbbgyűrűzik a társadalmi, gazdasági és politikai rendszerekre (…) Ahhoz, hogy elkerüljük, hogy a klímaváltozás veszélyes és ellenőrizhetetlen méreteket öltsön, a politikailag is elfogadott tudományos megegyezés szerint 2 fok alatt kell tartanunk a globális felmelegedést. 2013-ban az IPPC (az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi konzultációs szervezete) arra a megállapodásra jutott, hogyha nem tartjuk 800 milliárd tonna alatt a széndioxid-kibocsátásunkat, a globális hőmérséklet-növekedést sem fogjuk tudni 2°C alatt tartani (…) Számos tudós nem értett egyet az IPCC által becsült szénköltségvetéssel, mert számításaik szerint az atmoszférában jelenleg meglévő szén-dioxid mennyisége már önmagában 5°C-kal emeli a globális hőmérsékletet, azaz nem létezik szénköltségvetés, hiszen már túl is léptük azt (…)

Kulturális vakfolt

Minden kultúrának van vakfoltja – el sem tudja gondolni a saját lehetséges pusztulását és elmúlását. Az őslakos indián törzsfőnökök (…) egyfajta felsőbbrendű képzelőerő segítségével megkísérelték elgondolni, milyen etikai értékek mentén tudják majd az új életüket megszervezni a rezervátumokban. A szokásos alternatívák, mint a szabadság vagy halál (ti. a saját kultúra szolgálatában való halál) mellett létezik egy harmadik választás, kevésbé heroikus, de ugyanúgy bátorságot próbáló: a „kreatív adaptáció”. Ez a fajta kreatív módon megkonstruált remény releváns lehet a mi nyugati civilizációnk számára, amint a klímaváltozás felforgató hatásaival szembenézünk. Három olyan fontos faktor van, amelyek a környezetvédelemmel foglalkozó szakembereket megtartják a tagadás állapotában azzal kapcsolatban, hogy civilizációnk a közeli jövőben összeomlik. Elsőként beszéljünk a természettudományos szakmai közösség működésmódjáról. A kiváló klímatudós, James Hansen mindig is a konzervatív konszenzus előtt járt analízisei és előjelzései tekintetében. Egy a tengerszint emelkedésről szóló esettanulmányon keresztül rávilágít azokra a folyamatokra, amelyek a „tudományos elhallgatás” jelenségéhez vezetnek, azaz megakadályozzák azon következtetések levonását és olyan forgatókönyvek kommunikálását, melyek felkavaróan hatnának a munkáltatókra, donorokra, kormányokra és az általános közvéleményre (…) A klímaváltozással foglalkozó tudósok rutinszerűen alábecsülik a hatásokat, az eredmények rendszerint a kevésbé drámai következmények irányába torzítanak. (…) A második faktor, amely a tagadást erősíti, inkább személyes jellegű. George Marshall összesítette, hogy a pszichológia tudománya mit mond a klímaváltozás tagadásáról (…) Az emberek gyakran inkább nem fogalmaznak meg olyan nézeteket, amelyek a társas normáknak ellentmondanak, illetve amelyek nem felelnek meg saját társas identitásuknak. Különösen az olyan helyzetekben, amikor kollektíve tehetetlennek érezzük magunkat, biztonságosabbnak tűnik nem csinálni semmit, mint megbolygatni a status quo-t. Marshall azt is hangsúlyozza, hogy a haláltól való tipikus félelmünk miatt nem figyelünk igazán azokra a jelzésekre, amelyek a halálra figyelmeztetnek (…) A harmadik faktor, mely a tagadást erősíti, intézményes szintű. Több mint húsz évig dolgoztam olyan szervezeteknél és szervezetekkel, melyeknek a fenntarthatóság a stratégiai céljuk a non-profit, a kormányzati és a magánszektorban egyaránt. Egyik szektorban sem igaz az, hogy szervezeti szintű önérdek kapcsolódna a társadalmi összeomlás valószínűségének vagy elkerülhetetlenségének hangoztatásához. Nem áll érdekükben ezt kommunikálni sem az alapítványuk támogatóinak, sem a termékük fogyasztóinak, sem a pártjuk szavazóinak (...)

Kihalási esély

Az emberiség közeli jövőben bekövetkező kihalására vonatkozó elemzés azon geológiai megállapításokon alapul, hogy a földi élet utolsó olyan mértékű tömeges kihalását, melynek során a fajok 95 százaléka eltűnt, a metán által előidézett gyors atmoszféra-felmelegedés váltotta ki. Ezen szcenáriók mindegyikéhez –összeomlás, katasztrófa, kihalás –a tudósok különböző mértékű valószínűséget rendelnek. Ugyanarról a forgatókönyvről egyesek lehetségesként, mások valószínűként, megint mások elkerülhetetlenként írnak. Személyes beszélgetéseket folytattam mind a fenntarthatóság és az éghajlat szakértőivel, mind pedig olyanokkal, akik nem voltak közvetlenül érintettek a témában. Úgy találtam, hogy az emberek a preferált forgatókönyveket és valószínűségeket nem adatok és azok elemzése alapján választják, hanem sokkal inkább aszerint, mely történettel szeretnének együtt élni (…) Olyan korszakba léptünk, amelyben a materiális fejlődés nem feltétlenül lehetséges, és az ehhez való ragaszkodás akár kifejezetten káros következményekkel járhat (…) Ha elfogadjuk, hogy a tudósok arra a következtetésre jutnak, hogy a társadalmi összeomlás elkerülhetetlen, akkor a kérdés a következő: Melyek azok a normák és viselkedésminták, amelyek értéket képviselnek a számunkra, és amelyeket az emberi társadalom meg kíván tartani a túlélésért folytatott küzdelem során? (…) Az egyének és közösségek számára egy bizonyos ponton felmerülhet, hogy elengedjenek bizonyos dolgokat - anyagi javakat, viselkedéseket, nézeteket -, amennyiben azok megtartása immár csak rontana a helyzeten. Példaként felhozhatjuk a partszakaszokon lévő települések elhagyását, sebezhető ipari létesítmények leállítását, vagy lemondást bizonyos fogyasztási szokásokról (…) A nyugati társadalmak a környezeti kihívásokra adott hatékony válaszát a 1970-es évek óta a neoliberális gazdaságfilozófia dominanciája akadályozza, amely hiperindividualista, radikális piacpárti (…) megközelítésekhez vezetett (…) Az éghajlatváltozást a piac, a pénzügyi szektor és bankok felügyeletétől független problémaként gondolja el, és nem kísérel meg olyan gazdasági rendszert felvázolni, amely megengedné vagy elősegítené a fenntarthatóságot. Ez az ideológia a legtöbb egyetemen hatással van a kutatók munkaterhelésére és prioritásaira, amely korlátozza az éghajlati tragédiára adott válaszlehetőségeinket. Vegyük például a saját esetemet: fizetés nélküli alkotói szabadságra mentem, e döntésem következtében jött létre többek között ez a tanulmány (…) Igen, arra utalok, hogy annak érdekében, hogy az éghajlati tragédia tudatában magasabb szintre léphessünk az életünkben, lehet, hogy fel kell adnunk a munkahelyünket – vagy akár a karrierünket is. Viszont akik erre készen állnak, ezután új meggyőződéssel köteleződhetnek el egy másik munkáltató és szakmai közösség mellett.”

Jobbról, balról

Bár a klímaváltozásnak aligha van politikai világnézete, a szembenézést ideológiai különbségek is nehezítik. Egyrészt a környezetvédő társadalmi mozgalom a 60-as évek balliberálisnak címkézett „lázadó”, világrendszer-tagadó kezdeményezéseivel együtt indult, ezért a jobboldal eredendően gyanakodva figyeli. Másrészt a hatékony fellépéshez olyan jobboldali tabukhoz kellene hozzányúlni, mint a népszaporulat/családtervezés, a gazdasági növekedés korlátossága, vagy a nagytőke társadalmi érdekű korlátozása. Hogy ez szinte feloldhatatlan dilemmákhoz vezet, azt jól példázza, mennyire nem tud mit kezdeni a klímaproblémával Magyarországon a kormányzó párt körüli szellemi erőtér: a kormánylapban egymást váltják a felmelegedést tagadó és a nyilvánvaló kockázatokra figyelmeztető írások (többek között azt a gondolatot adva a klímakutatók szájába: „nem szavad a problémát bagatellizálni csak azért, mert a baloldali és liberális körök igyekeznek rátelepedni a témára”), a kormányfő visszatérően önmagának is ellentmondó klímanyilatkozatokat tesz, a környezeti ügyekben elkötelezettnek mutatkozni próbáló köztársasági elnök nyilvános programjait pedig titkolják, nehogy szembesíteni lehessen a kormány klímagyilkos energia- és gazdaságpolitikájával.

Minden út Salvinihez vezet

Publikálás dátuma
2019.08.17. 09:00

Fotó: ELIANO IMPERATO / AFP
Akár már kedden megbukhat Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kormánya. Félő, hogy mindenképpen a jelenlegi belügyminiszter jár jól a válsággal.
A következő napokban eldőlhet, milyen végkifejlete lesz az olasz válságnak. Előrehozott választást rendeznek-e, vagy új kormány alakul, amely akár ki is töltheti 2020-ig szóló mandátumát. Augusztus 20-án összeül a szenátus, Giuseppe Conte miniszterelnök beszámol a kialakult helyzetről, egyelőre azonban arról nincs szó, hogy szavaznak-e a kormányfővel szembeni bizalmatlansági indítványról, de bármi elképzelhető. Augusztus 21-én és 22-én aztán a képviselőház ül össze, szerdán Conte az alsóházi honatyákat tájékoztatja, feltéve, hogy előző nap nem buktatják meg.

A lehetséges forgatókönyvek

 1. Matteo Renzi javaslata nyomán összefog egymással az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt (PD), s mellettük szavaz Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia néhány képviselője. Marad a parlament, szakértői kormány alakul. Jelenleg egyáltalán nem kizárt ez az opció. Ennek több oka van, de meg is van a maga veszélye egy ilyen megoldásnak. Az egyes pártok ugyanis megosztottak abban a kérdésben, mi legyen a következő lépés. Elsősorban a balközép Demokrata Pártot és Berlusconi tömörülését fenyegetheti szakadás. Ugyanakkor van egy kiskapu, legalábbis a demokraták szempontjából. Ha Sergio Mattarella elnök a pártokkal folytatott konzultációi során arra a következtetésre jut, hogy megvan a többség egy szakértői (vagy bármilyen más) kormány létrejöttéhez, a PD képviselői az elnökre háríthatják a felelősséget. Azaz azt mondhatják, nem kívánnak szembemenni az elnökkel, így belemennek abba, hogy kívülről támogassanak egy szakértői kabinetet. Bár Nicola Zingaretti, a PD főtitkára elutasította Matteo Renzinek az M5S-szel való összefogásra vonatkozó javaslatát, s a párt egészen a közelmúltig elutasított bármiféle szövetséget a Beppe Grillo által alapított párttal, azóta jelentősen megváltozott a politikai felállás. A PD-nek ugyanis már egy sokkal rosszabb megoldást kellene megakadályoznia: Matteo Salvini egyeduralmát. Ha ugyanis előrehozott választás lenne, azt nem is kérdés, hogy a jobboldali radikális Liga nyerné meg. Ha tehát a PD elutasítaná az együttműködést a „csillagosokkal", s idő előtti voksolást kellene kiírni, akkor épp Salviniék legnagyobb ellenfelei tennék lehetővé, hogy a jelenlegi belügyminiszter vegye át Olaszország irányítását. 2. Mégis előrehozott választást rendeznek, Salvininek sikerül létrehoznia a jobboldali szövetséget, amely nagy eséllyel a választás után kormányozhat. Nagyjából hasonló az esély erre a megoldásra, mint az előzőre. Semmi új sem lenne abban, ha a jobboldal összefogna, hiszen a Liga, a Forza Italia és a szélsőjobboldali, unióellenes Olasz Testvériség már egy tömbben indult a tavaly márciusi választás előtt. Más kérdés, hogy a jobboldali összefogás összeomlott a voksolást követően. A jobboldal ugyanis nem szerzett abszolút többséget, Salvininak így más szövetségesekre volt szüksége ahhoz, hogy biztos kormányt alakítson. Az M5S-szel fogott össze, Berlusconi számára viszont szóba sem jött, hogy egy kormányba üljön a baloldali populistákkal. Berlusconi és Giorgia Meloni, az Olasz Testvériség elnöke között amúgy is feszült a viszony, ami nem újkeletű. Mi áll a háttérben? Berlusconi még a 2000-es években bevette a kormányba az egykori újfasiszta pártot, a Nemzeti Szövetséget. Gianfranco Fini, az olasz parlament egykori elnöke azonban a centrum felé irányította a politikai erőt, ami be is olvadt Berlusconi tömörülésébe. Csakhogy a „Cavaliere” vezetési stílusa nem tetszett a Nemzeti Szövetség több tagjának, így Meloni és társai megalapították saját tömörülésüket, amelyet ma Olasz Testvériségnek neveznek. Ha létre is jönne egy jobboldali szövetség, nehéz elképzelni, hogyan lenne működőképes egy általuk alkotott kormány. Salvinit már ismerjük, ízig vérig demagóg, populista politikus, aki attól sem riad vissza, hogy vallási jelképeket használjon fel a saját kisded politikai játékaihoz. Berlusconit is jól ismerjük, minden hájjal megkent, a saját érdekeit szem előtt tartó személyiség. Korábban sosem gondoltuk volna, hogy egyszer az olasz jobboldal legmérsékeltebb politikusa lesz. Merthogy ma a jobboldal pártjai közül a Forza Italia a legvisszafogottabb és leginkább uniópárti. Ugyanez azonban kevéssé mondható el az Olasz Testvériségről. A Forza Italia és az Olasz Testvériség programja úgyszólván tűz és víz. Utóbbi tömörülés egyértelműen euroszkeptikus. Elutasítja a Lisszaboni Szerződést, az Európai Stabilitási Mechanizmust. A Ligához hasonlóan megálljt parancsolna a bevándorlóknak, és programjában különös hangsúllyal szerepel a családok megsegítése. Elképzelhető, hogy a választásig egy tömbben lesz Berlusconi és Meloni pártja, de nehéz elképzelni azt, hogy a kormányzás során minden kérdésben képesek lennének közös nevezőre jutni. Hírek szerint Berlusconi ki is kötötte: a jobboldali szövetségbe csak akkor lép be, ha Meloninak semmiféle szerepet sem szánnak. 3. Nem teljesen kizárt egy harmadik megoldás sem, bár erre nem nagy az esély. Nevezetesen egy ideig még folytatódik a koalíció a Liga és az M5S között, miután Salvini visszakozik. Kétségtelen, hogy Salvini kezdetben hatalmas lendülettel követelte a parlament feloszlatását, illetve új választások kiírását, ám ez a lendület megtört, a szenátus egyáltalán nem akarta siettetni a bizalmi szavazást, sőt. Ráadásul most már Salvini sem lehet biztos abban, hogy a parlament megszavazza saját feloszlatását. A belügyminiszter hétfőn még azt közölte, távozik ő és a Liga összes minisztere a kormányból, később azonban – amikor már látta, nem minden az ő elképzelései szerint alakul - kifejtette, egyelőre mégsem távoznak a miniszteri tárcák éléről. Sőt, gesztust is tett az M5S felé, azt javasolta a koalíciós partnernek, hogy közösen fogadjanak el egy törvényt, amellyel csökkentik a parlamenti képviselők számát. Kétségtelen, hogy az olasz törvényhozás a világon az egyik legdrágább. két házában 945 honatya foglal helyet, 315 a szenátusban és 630 a képviselőházban. A cél az, hogy összesen legyen 600 képviselő a két házban. Már több kormány próbált volna nekifutni a parlament létszáma csökkentésének, de ezek a kísérletek rendre megbuktak. Luigi Di Maio mindenesetre nem élt a lehetőséggel, azt közölte, nem hisz Salvininek, ráadásul előzőleg az Öt Csillag Mozgalom deklarálta: már nem a Demokrata Párt, hanem a Liga a legnagyobb ellenfél, és nem fognak többé össze velük. Másrészt ha októberben rendeznének előrehozott választást, akkor az új parlament még a régi séma szerint jönne létre. Persze a populista kormány tavaly júniusi megalakulása előtt is rendre azt állították a két párt politikusai, egymással soha, aztán mégis közös kabinetet hívtak életre. Az M5S most a Liga azon képviselőivel próbál egyezkedni, akik nem értenek egyet Salvini fellépésével. Kedden elvileg már körvonalazódik, milyen megoldást találnak a válságból. De ez sem biztos. Elvégre Itáliában az eltelt évtizedek alatt hozzászoktak az elhúzódó politikai krízisekhez.

Veszélyben az ország gazdasága

A legnagyobb kérdés, hogy milyen irányt venne az olasz gazdaság, ha annak Salvini lenne az erős embere. Maradna-e az euróövezetben? Jelenleg a pragmatikus Giovanni Tria a gazdasági és pénzügyminiszter, aki több-kevesebb sikerrel próbálja meg levagdosni a populista kormány vadhajtásait. Feltételezések szerint Salvini Giancarlo Giorgettit nevezné ki a tárca élére, aki jelentős adócsökkentéseket hajtana végre, illetve komoly állami beruházásokkal próbálna életet lehelni a halódó gazdaságba. A kérdés az, miből. Becslések szerint ugyanis 23 milliárd eurós hiány keletkezne a költségvetésben. Honnan lenne erre fedezet a rendkívül eladósodott országban? Salvini annyit mondott, „bátor” személyt jelölne a kulcsfontosságú tárca élére, ami az ő olvasatában annyit tesz, olyan embert, aki képes folyamatosan háborúzni a túlköltekezést elutasító Európai Bizottsággal, s akár a GDP három százaléka fölé vinni a költségvetési hiányt. „A három százalék nincs kőbe vésve, ez csak a Maastrichti Egyezményben szerepel” – jelentette ki még májusban. A túlköltekezésnek azonban beláthatatlan következményei lennének, amikor tavaly decemberben Róma szembement Brüsszel előírásaival, megnőtt a csődkockázat. Bár Giorgetti a konfrontációk embere lehet, valószínűtlen, hogy valódi célja Olaszországnak az euróövezetből való kivezetése lenne. Sőt, az is feladata lehet, hogy csillapítsa a Liga euróellenes szárnyát. Salvini az utóbbi időben többször kijelentette, nem akar szakítani a közös európai valutával. Az olaszok több mint hetven százaléka ráadásul azt akarja, hogy az euró maradjon a fizetőeszköz.

A jelenlegi erőviszonyok

Iroda M5S / PD / Liga / FI  / FdI Termometro Politico 18,2 - 23,4 - 36,1 - 6,0 - 7,1 Noto 16,5 - 23,0 - 38,0 - 6,5 - 8,0 Tecne 17,5 - 22,4 - 38,0 - 8,0 - 6,0 IPSOS 17,8 - 20,5 - 36,0 - 7,1 - 7,5