Előfizetés

Összeverte és kirabolta három gyerek a miskolci rendőrkapitány-helyettest

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.08.22. 15:47

Fotó: Rodrigó / Wikipedia
Szombaton történt az eset, másnap már le is tartóztatták a támadókat.
Miskolc egyik legforgalmasabb és legjobban bekamerázott csomópontjában, a Villanyrendőrnél támadtak és raboltak ki hárman egy 50 év körüli férfit még múlt szombaton. Ám mellényúltak a támadók, írja az index.hu: egyrészt, amiért egy térfigyelőkkel teli helyszínt választottak, másrészt, amiért
a Miskolci Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettesét támadták meg.

A rablás során elvették a mobiltelefonját és megsérült egy gerinccsigolyája. A rendőrök a feltételezett elkövetőket elfogták és eljárást indítottak ellenük, közölte a rendőrség csütörtökön a portállal, megerősítve a korábbi értesülést is. A megyei főügyészség szóvivője szerint
gyerekek az elkövetők: egy 15, egy 16 és egy 17 éves fiú támadott a rendőrre.

Ellenük csoportosan elkövetett kifosztás bűntette és halmazatban elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás. Az ügyészség augusztus 18-án pedig indítványozta a letartóztatásukat, melyet a bíróság még aznap el is rendelt.

Dél-koreaiak a kismarosi vonatbaleset áldozatai

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.08.22. 14:58

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A varsói gyorssal ütköztek a vasúti átjáróban.
A Varsó felől a Nyugati pályaudvarra tartó Báthory EuroCity ütközött össze egy személyautóval szerda este hét órakor. Az autó a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, a balesetben a jármű három utasa meghalt. A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatok dél-koreai állampolgárok voltak. A május 29-én elsüllyedt Hableány tragédiájának 27 áldozata közül 25-en szintén dél-koreaiak.

A Zsaru Magazin cikkírója bejelentkezett a bűnügyi profilalkotás Pulitzer-díjáért

Pion István
Publikálás dátuma
2019.08.22. 13:18
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Irodalmi foganatosítás: nyolc bűncselekmény egyetlen elkövetőjének lírai ábrázolásával újította meg a rendőrzsargont.
Ha létezne rendőrségi hírek megírásáért járó Pulitzer-díj, a jelölőbizottság helyében én egy percig sem gondolkodnék tovább: azonnal átadnám a Police.hu-ra feltöltött, de eredetileg a Zsaru Magazinban megjelent Nyolcrendbeli a nyolcadikban című cikk szerzőjének, Szilágyi Attilának az elismerést. Aztán soha többé nem adnám ki újra senkinek, mert már minek. Stendahl, Jókai Mór és Hunter S. Thomson stílusa rejtőzik a VIII. kerületi elfogásból kibontakozó, nyolc bűncselekmény történetét feldolgozó írás stílusa mögött, előterében pedig a rendőri szakzsargon évszázados hagyományaival szemben előre megfontoltan, aljas indokkal elkövetett megújítási kísérlet megalapozott gyanúja áll. Már a cikk felütése megakasztja a klasszikus hírszerkesztői másolás-beillesztés rutinszerűen elkezdett folyamatát, hiszen a történet konklúzióját Coelho-paródiába oltva, tálcán nyújtja át nekünk a szerző, így azonnal megteremti a biztonságos légkört a nyugodt, ízlelő-értelmező olvasáshoz:
"Intézkedni sosincs túl korán, elszámoltatni meg sohasem késő."

Ugyanis a régóta keresett férfit munkába tartó rendőrök ismerték fel egy buszmegállóban. Az elkövetett bűncselekményeinek sokasága olyan tökéletes alapul szolgáltak a jellemábrázolásához, hogy a Gyilkos elmék Gideon ügynöke, a viselkedésanalízis legelismertebb szaktekintélye közös egyetemi kurzuson oktatná a bűnügyi profilozás, irodalom és újságírás szakon:
"V. János híján volt az erkölcsi normáknak, de nem úgy az aktivitásnak és a változatos meseszövésnek, ha mesterkedéséhez alanyt észlelt környezetében."

Az összesen nyolc bűncselekménnyel, köztük fosztogatással, lopással és csalással vádolt férfi történetét mindenképpen olvassák el. Ha másért nem, már csak azért, mert a "Bármilyen Megyei Rendőr-főkapitányság Akármilyen Osztálya eljárást indított az ügyben" helyett Szilágyi Attila többes szám harmadik személyben, teljesen jogosan önmagát is a rendőrség tagjaként értelmezve azt merte írni cikke legvégén, a rendőrség hivatalos honlapján, hogy:
"Eljárást indítottunk ellene!"