A nyolcaddöntő a cél

Publikálás dátuma
2019.08.23. 11:45

Fotó: Magyar Röplabda Szövetség
A csoportkör túlélése az elvárás a női válogatottal szemben a magyar-lengyel-szlovák-török közös rendezésű kontinenstornán. Ennek eléréséhez kiváló teljesítményre lesz szükség.
A sportág történetében első alkalommal vehet részt huszonnégy válogatott a pénteken kezdődő női röplabda Európa-bajnokságon, melyet négy ország négy városában – Magyarország (Budapest), Lengyelország (Lódz), Szlovákia (Pozsony), Törökország (Ankara) – rendeznek. A magyarországi helyszín a budapesti Papp László Sportaréna lesz. A házigazdával szemben itthon a hatos csoportban a továbbjutást jelentő első négy hely elérése az elvárás, de a mezőny ismeretében ez is rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik.
A magyar csapat május óta készül az Eb-re, Jan de Brandt szövetségi kapitány szerint hasznosan és az együttes fejlődése szempontjából nagyon jól teltek az elmúlt hónapok. Az Európa-liga arany divíziójában sok mérkőzést játszott a csapat, ezeken a találkozókon éles helyzetben lehetett megnézni minden játékost.
A nemzeti együttes három külföldi edzőtáborozáson is részt vett, Spanyolországban, Görögországban és zárásként Szlovákiában. A felkészülést a szerdán befejeződött szombathelyi Savaria Kupa zárta le, ahol öt csapat közül a magyarok két-két győzelemmel és vereséggel negyedikek lettek. 
„Az eredménynél fontosabb, hogy csapatként tudtunk működni – értékelt a szakvezető az M1-en. - A női röplabdában nagyon számítanak az érzelmek, az emóciók. Egy csapat majdnem olyan, mint egy család. Fontos, hogy a játékosok összedolgozzanak, amit sikerült elérnünk. Technikai és fizikai szempontból is jól kell teljesítenünk, de hangsúlyt kap a mentális erő, hogy ne adjuk fel a küzdelmet és segítsük egymást."
A magyarok az Eb-n a történetük első kontinensversenyén szereplő észtek ellen kezdenek, a papírforma alapján ez lehet a házigazdák legkönnyebb mérkőzése.
„A győztes bemutatkozás jó alap lehet a folytatásra – jelentette ki a kapitány. - Ha az első vagy a második helyen tudnánk továbbjutni, az erőviszonyok ismeretében az kisebb csoda lenne. Amennyiben pedig a harmadik vagy a negyedik helyen végzünk, akkor találkozhatunk akár a világbajnoki címvédő szerbekkel is, ami nagy hírverés lenne Magyarországon a sportágnak és óriási élmény a magyar játékosoknak."
Az észtek elleni rajt után a folytatás várhatóan sokkal nehezebb lesz, az utolsó csoportmeccsen például az olimpiai negyedik, világbajnoki elődöntős Hollandia vár a magyar együttesre.

A magyar keret

Feladók: Bleicher Réka, Tálas Zsuzsanna Ütők: Bokorné Liliom Rita, Dékány Bernadett, Szerencsés-Miklai Zsanett, Németh Anett, Sándor Renáta, Szakmáry Gréta, Török Kata Centerek:  Gyimes Zsófia, Nagy Eszter, Pekárik Eszter  Liberók:  Molcsányi Rita, Tóth Fruzsina

A hazaiak mérkőzései

Minden találkozót a Papp László Sportarénában rendeznek, a csoportmeccsek 20.30-kor kezdődnek kivéve az utolsó két fordulóban a horvátok és hollandok elleni összecsapások. A szabályok szerint a 3-0-lal és 3-1-gyel végződő találkozók után a győztes három pontot kap, a vesztes nullát. Ha 3-2 lesz a meccs vége, akkor a győztesnek kettő, a vesztesnek egy pont jár. C csoport: Péntek: Magyarország-Észtország (Tv: M4 Sport) Szombat: Magyarország-Románia (Tv: M4 Sport) Hétfő: Magyarország-Azerbajdzsán (Tv: M4 Sport) Szerda: Magyarország-Horvátország 18 (Tv: M4 Sport) Csütörtök: Magyarország-Hollandia 18 (Tv: M4 Sport) 

Döntetlen Belgium ellen

A magyar csapat a rajt előtti utolsó felkészülési meccsét hétfőn a belgákkal vívta, és olyan eredményt ért el, ami élesben lehetetlen: döntetlennel zárt. Ez úgy lehetséges, hogy az első két játszmát a magyarok, a harmadikat és a negyediket a belgák nyerték. Az ötödik, mindent eldöntő szettet azonban nem játszották le a csapatok.

Témák
röplabda

US Open – Babos egy lépésre a főtáblától

Publikálás dátuma
2019.08.23. 07:00

Fotó: GREG WOOD / AFP
A világranglistán 112. soproni játékos második mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
Babos Tímeára pénteken a spanyol Lara Arruabarrena Vecino (157.) várt, akitől az eddigi négy találkozójukon kikapott – igaz, azokat salakon vagy füvön vívták. Legutóbb a 27 éves rivális idén áprilisban verte meg őt Bogotában 6:7, 6:4, 6:1-re. Az ötödik csata első kilenc gémje mindkét oldalon csak hárított bréklabdákat hozott, aztán a 19. kiemelt Babos 5:4-nél három újabb bréklabdához jutott – melyek már egyben szettlabdák is voltak –, és az elsőt értékesítve játszmaelőnybe került. A folytatásban 1:1 után a magyar teniszező sorozatban négy játékot söpört be, majd némi nehézségek árán kiszerválta a meccset, amely 1 óra 18 percig tartott. Babos a főtábláért a 11. helyen rangsorolt, hazai közönség előtt szereplő Varvara Lepchenkóval (118.) csap össze a kvalifikáció zárófordulójában. Stollár Fanny hétfőn, Bondár Anna pedig kedden búcsúzott a selejtezőben a US Openen, melynek főtábláján magyarként egyedül Fucsovics Márton indul alanyi jogon.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:

Babos Tímea (19.)–Lara Arruabarrena Vecino (spanyol) 6:4, 6:1

Szerző
Frissítve: 2019.08.23. 07:02

Hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a Ferencvárosnak

Publikálás dátuma
2019.08.22. 21:23

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Gól nélküli döntetlent játszott a Ferencváros a Suduva vendégeként a labdarúgó Európa-liga play off körének első mérkőzésén.
Minden jegy elkelt Marijampolėban, így több mint hatezren zsúfolódtak össze az ARVI-arénában a Suduva és a Ferencváros labdarúgócsapatának első mérkőzésén az Európa-liga play off körében. Nagy várakozás övezte mindkét részről az összecsapást, ugyanis az FTC 15 éve nem szerepelt nemzetközi kupasorozat csoportkörében, litván csapatnak ez pedig még soha sem sikerült. A Suduva a legutóbbi két idényben eljutott az Európa-liga play off köréig, de ott a Ludogorec, majd a Celtic is nagy falatnak bizonyult számára.
A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov két helyen változtatott a Dinamo Zagreb elleni 0-4 után, a kiállított Eldar Civic helyett Marcel Heister kapott lehetőséget, míg a sérülés miatt hiányzó Mikalaj Szihnyevicset a korábbi norvég gólkirály, Franck Boli pótolta. Az ukrán tréner a mérkőzés előtt arról beszélt, az Európa-liga ezen fázisában már egyetlen csapat sem nevezheti esélyesnek magát, mert nagy hibát követne el, mindkét együttesnek 50-50 százaléka van a továbbjutásra. Mint utóbb kiderült, kijelentésével nem tévedett nagyot.
A hangos hazai publikum – amelyben a híradások szerint ott volt a litván miniszerelnök is – támogatását élvező Suduva előtt adódott az első lehetőség a 2. percben, majd a Ferencváros birtokolta többet a labdát, ám érdemi helyzetet jó ideig nem tudott kialakítani a harmincszoros magyar bajnok.
A 17. percben egy kontra végén Ovidijus Verbickas középtávoli lövését fogta Dibusz Dénes, miközben a vendégek továbbra sem tudtak mit kezdeni a masszívan védekező litvánokkal. A 25. percben Olekszandr Zubkov ijesztett rá a hazaiakra, 25 méterről eleresztett lövése azonban ha nem is sokkal, de elkerülte a kaput.
A folytatásban sem változott a meccs képe, füttykoncert kíséretében járatták a labdát a zöld-fehérek, akiknek játékából hiányzott a lendület és valami váratlan, a Suduva különösebb erőfeszítés nélkül őrizte a számára megnyugtatónak tűnő gól nélküli eredményt. A 41. minutumban Michal Skvarka vállalkozott 18 méterről, erőtlen lövése azonban nem okozott gondot a hazaiak a kapusának.
A térfélcsere után az FTC próbálta fokozni a tempót, előbb Marcel Heister lövését védte Ivan Kardum, majd alig később Tokmac Nguen távoli próbálkozása szállt el a kapu fölött. Az 53. percben a Böde Dániel és Davide Lanzafame utódjának szánt Boli esett össze a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban továbbot intetett – jogosan.
A színvonal a folytatásban sem emelkedett, a 66. percben Rebrov mester elégelte meg a látottakat, a szinte semmit sem mutató Boli helyére Priskin Tamást küldte pályára. Nem sokra rá a hazaiak trénere is változtatott, a Suduva azonban továbbra is az eredmény őrzésére törekedett.
A 75. percben Tokmac Nguen előtt nyílt meg a terület, lövését kitolta a kapus, majd a szögletrúgás előtt újabb csere jött: Varga Roland érkezett Skvarka helyére. Rebrov tehát másodszor is a támadó szekcióban változtatott annak reményében, hogy csapata begyötri az oly nagyon vágyott idegenbeli gólt. A hajrában egyre nyomasztóbb volt a ferencvárosiak fölénye, miközben a kombinatív játék még nyomokban sem volt felfedezhető litván oldalon.
A 85. percben Heister iramodott meg a bal szélen, a nehezét már megoldotta, de próbálkozása lövésnek és beadásnak sem volt jó. Ezt követően még Bőle Lukács kapott pár percet Rebrovtól, ám a hajrában már nem módosult az eredmény. A Ferencváros hiába birtokolta tehát 62 százalékban a labdát és volt jobb minden érdemi mutatóban, ha a kapuba nem sikerül betalálni, akkor ez nem sokat ér.
A párharc ezzel az eredménnyel nyitott maradt, a továbbjutás Budapesten dől el. A visszavágót jövő csütörtökön, 20 órás kezdettel rendezik meg a Groupama Arénában. Az első találkozó alapján sok jóra a második mérkőzésen sem számíthatnak a szép futball hívei.
Szerző