Egy havi pénzt kapnak a jól dolgozó közmunkások - véletlenül sem voksvadászat

Publikálás dátuma
2019.08.23. 12:56

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Rezsiutalvány, új emberek új posztokon, a közmunkások jutalmazása - erről szólt a mai kormányinfó.
Kilencezer forintos rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok – jelentette be Gulyás Gergely a kormányinfón. Az áram- és gázszámlára március 31-ig elkölthető, személyenként háromszor háromezer forintos utalványt szeptember 30-ig postázzák a jogosultaknak. A Miniszterelnöksét vezetője tagadta, hogy ez kapcsolatban állna az október 13-i önkormányzati választásokkal. Indokként a gazdasági fejlődést hozta fel, hozzátéve, hogy ez váltja a kivezetett Erzsébet utalványt. Így – környezetvédelmi okokból – az új ívet is a kivezetett rendszer papírjaira nyomtatják. A költségvetési teher szerinte kiszámolható, amihez további 2,5 milliárdos postaköltség járul. (A hazai nyugdíjasok 2,16 milliós számából kiindulva az utalványok összege 19,4 milliárd forint, illetve egy címzettre 1160 forint nyomtatási és postaköltség jut.) Megerősítette, hogy nyugdíjprémiumot is fizetnek. Az idén legalább három hónapon át közfoglalkoztatottként dolgozók pedig 54 ezer forintot kapnak. Ez utóbbi 8 milliárdos költségvetési teher. Jelentősen átalakul az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetősége. Távozik államtitkári posztjáról Kara Ákos infokommunikációs és fogyasztóvédelemért felelős, illetve Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár. Cseresnyés Péter eddigi parlamenti államtitkár-miniszterhelyettes a jövőben a kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felel államtitkárként, míg megüresedő posztját Schanda Tamás eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkár veszi át. Az európai ügyekért a jövőben Perényi Zsigmond egyes állami támogatású külföldi ösztöndíjprogramok és csereprogramok kidolgozásával és felügyeletével kapcsolatos miniszteri biztos felel. Az ITM újonnan létrehozott építésügyért és infrastrukturális környezetért felelős posztját Boros Anita tölti be. A korábbi nemzeti fejlesztési tárca egykori vagyonpolitikai helyettes államtitkára jelenleg többek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara intézetvezetője, illetve a Közbeszerzési Szemle szerkesztőbizottsága és a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület elnöke. Gulyás Gergely nem említette, hogy az infokommunikáció és a fenntarthatóság jövőbeni államtitkári szintű képviselete megmaradna. Tekintettel arra, hogy a felsőoktatás felügyelete az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI) átkerül az ITM-hez, Bódis József, az EMMI eddigi oktatásért felelős államtitkára is az ITM-nél folytatja, hasonló poszton. Maruzsa Zoltán, az EMMI eddigi köznevelésért felelős helyettes államtitkára tevékenységét a tárcánál közoktatási államtitkárként folytatja. A jövőben nemzetközi ügyekért felelős államtitkárként folytatja Lőrinczi Zoltán, az EMMI Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős eddigi helyettes államtitkára. E változtatások legkésőbb szeptember 1-ig hatályba lépnek.
Szerző
Témák
rezsi
Frissítve: 2019.08.23. 15:33

A benzin ára csökkent, de drágult a gázolaj

Publikálás dátuma
2019.08.23. 09:11

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomásoknál.
Eltérőn változott pénteken a benzin és a gázolaj ára, a Mol Nyrt. a 95-ös üzemanyag literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal csökkentette, míg a gázolajét 3 forinttal emelte. A benzin átlagára így 374 forintra esett, a gázolajé pedig 393 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb egy hete változott, 3 forinttal csökkent, míg a gázolajé akkor nem változott. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, 449 forint.
Szerző

328,06 forinton az euró

Publikálás dátuma
2019.08.23. 08:25
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Pénteken szépített valamelyest a forint az euróval szemben csütörtökön elért idei árfolyammélypontjához képest.
Az eurót a csütörtök esti 328,38 forint után 328,06 forinton jegyezték péntek reggel nyolc óra előtt. A forint 328,54-en érte el idei árfolyammélypontját az euróval szemben. A dollár jegyzése a csütörtök esti 296,31 forintról 296,37 forintra emelkedett péntek reggelre. A dollárral szemben 296,79-es jegyzésen érte el a forint idei árfolyammélypontját péntek kora reggel. A svájci frank jegyzése a csütörtök esti 301,08 forintról 300,65 forintra csökkent. A svájci frank legmagasabb jegyzése 302,02 forint volt augusztus 20-án. 
Szerző
Témák
forint euró dollár