Kihallgatta az ügyészség Demeter Mártát

Publikálás dátuma
2019.08.23. 18:08

Fotó: Népszava
A politikus az ügyben nem tett vallomást, ellenben panasszal élt a gyanúsítással szemben.
A Fidesz frakció feljelentése nyomán hivatali visszaélés gyanúja miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Demeter Márta ellen – tudatta az állami hírügynökség, és már megtörtént az LMP-s politikus első kihallgatása. A politikus az ügyben nem tett vallomást, ellenben panasszal élt a gyanúsítással szemben. Mint arról beszámoltunk, Demeter Márta akkor még honvédelmi bizottsági tag tavaly szeptemberben a kecskeméti repülőbázison tett iratbetekintés során látta, hogy a Honvédség egy Airbus 319-es repülőgép Ciprusról hazatérő járatának utaslistáján Orbán Viktor lányának a neve is szerepelt. Ekkor Demeter írásbeli kérdést intézett Pintér Sándorhoz, hogyan lehetséges hogy a honvédség kiképző repülés keretében a „miniszterelnök családtagjait” szállítja? Azonban mint az kiderült, csak névazonosságról volt szó, egy ciprusi békefenntartó katona családtagja volt az utas. A malőrre rárepült a Fidesz és kampányt indított a politikus ellen, mondván, hogy Demeter „Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokat” hozott nyilvánosságra. Dacára, hogy később a HM politikai államtitkára, Németh Szilárd volt az, aki sajtótájékoztatón tette beazonosíthatóvá a kislány személyét illetve az utaslistán szintén szereplő édesanyja keresztnevét is. Ezt követően Kövér László házelnök nemzetbiztonsági vizsgálatot kért Demeterre, a szakszolgálat pedig hirtelen „nemzetbiztonsági kockázatot” fedezett fel a korábban többször is átvilágított képviselőnél, majd erre hivatkozva a kormánytöbbség kiszorította Demetert a honvédelmi bizottságból. Végül idén júliusban az fideszes kétharmad Polt Péter legfőbb ügyész megkeresése nyomán felfüggesztette Demeter mentelmi jogát is. 
Szerző

Szlovénia bajban van, tényleg nem küldhetnek több szennyvíziszapot

Publikálás dátuma
2019.08.23. 17:55
A székesfehérvári telep bejárata
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Magyarország nem hosszabbítja meg az évi 70 ezer tonnás engedélyt, a szlovén hatóság szerint a média nyomására döntött a tiltás mellett a kormány.
Talán a pénznek nincs szaga, mint a mondás tartja, de a szennyvíziszap-import mégis egy olyan pénzszerzési módnak bizonyult, amibe még az Orbán-kormány sem áll bele. A nyáron egymás után jelentek meg a hírek arról, hogy különböző, nem ritkán kormánypárti érdekeltségű cégek külföldről származó, nagy mennyiségű szennyvíziszapot hoztak, vagy terveznek behozni Magyarországra. Kiderült:
tavaly fél Horvátország és egész Szlovénia szennyvíziszapja Magyarországra kerülhetett.

További importot a magyar hatóságok a jövőben nem fognak engedélyezni - bár nem tervezik a teljes tiltást -, és felülvizsgálják a meglévő engedélyeket, reagált a kormány.
A szlovén iszap importjának most valóban vége

- írja a Total Slovenia News értesülései nyomán a hvg.hu. Magyarország nem hosszabbítja meg az engedélyt, amivel az évente 70 ezer tonnát exportáló Szlovénia bajba kerülhet. A szlovén illetékes hatóság szerint Magyarország kifejezetten azután rendelte el a tiltást, hogy az itthoni médiában elterjedt, hazánk a kontinens nyilvános vécéjének szerepére aspirál.
Szlovénia a budapesti nagykövetségen keresztül próbál meg további információkhoz jutni, és nem tagadja, nagy bajba kerülhet: napi 120-140 tonna szennyvíziszap termelődik az országban, amit valahová el kéne tenni az év végéig, különben lejár minden létező engedély határideje. A szlovén lerakóknak ugyanis nincs meg a szükséges kapacitása, évente a 70 ezerből összesen 10 ezer tonna szennyvíziszapot tudnak feldolgozni és kezelni. Horvátországban ugyanez a helyzet, és az európai szennyvíziszap-feldolgozók is tele vannak, így tényleg nehéz lesz megoldást találni.
Szerző

Feljelentett egy kommentelőt a sértődött jászapáti fideszes polgármester

Publikálás dátuma
2019.08.23. 17:36

Fotó: Farkas Ferenc Facebook oldala
A magyar kormánypártok viszonya a Facebookkal sem kicsiben, sem nagyban nem felhőtlen.
A négy éve a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott jászapáti polgármester, Farkas Ferenc a Facebookon jelentette be, hogy feljelent egy kommentelőt, szúrta ki a 444.hu. "Ismeretlen tettes ellen, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás miatt" tette meg Farkas a feljelentést. A nagy nyilvánosság a jelek szerint egy csoport volt a közösségi oldalon, a jelentős érdeksérelemről, vagy a rágalmazó állításokról sajnos nincs bővebb tájékoztatás.
A magyar kormánypártok viszonya a Facebookkal sem kicsiben, sem nagyban nem felhőtlen - annak ellenére sem, hogy szinte retorziók nélkül garázdálkodhat ott egy hatalmas fideszes troll-hadsereg. Szintén egy csoportból indult az az ügy, amelyben Siófok korábbi, fideszes polgármesterének feljelentése nyomán egy poszt megosztásért hallgattak ki és rabosítottak 17 embert 2015-ben. Még korábban Lázár János érezte úgy, hogy "emberi méltóságát megsértette egy kommentelő", és ezért kártérítést fizetett a delmagyar.hu, ugyanis Lázár János emberi méltóságát az ő cikkük alatti kommentben érte a megállapított sérelem.
Szerző