Vegyük meg Grönlandot!

Vegyük meg Grönlandot, de mi! Az Egyesült Államokat elutálták, de attól még megpróbálhatjuk. Azt mi is kapásból megígérhetjük, amit az amerikai elnök: nem építünk aranyozott felhőkarcolót „Trump” felirattal. Még egy aranyozott stadionocskát sem, legalábbis Trump felirattal biztosan nem. Bár e téren rájuk fér a fejlesztés. Láttam képet egy grönlandi futballmeccsről: VIP-páholy sehol, a nézők egyszerűen egy pálya melletti szikla tetejéről lógatták a lábukat. (Remélem, nem jéghegy volt: kínos volna, ha az annektálás után odafagyna a teljes NER-elit feneke.)
A dánok már csak azért is meggondolhatják magukat, mert ha minket is kikosaraznak, bosszúból nemcsak Trump, hanem Orbán sem látogatna el hozzájuk. És nincs annál szomorúbb, mint ha valakire rá sem nyitják az ajtót. 
Szóval: próbáljuk meg ezt a Grönland-dolgot. Mit veszthetnénk? Legfeljebb visszautasítanak, és akkor jól megsértődünk: több tiszteletet a magyaroknak! Recrudescunt vulnera, felszakadnak a nemzet sebei, a keresztényellenes erők nemzetközi összeesküvése, nyomják Krahácsot, és így tovább. Ez is hoz szavazatot. 
Ilyen irányban Trump is tett egy gyenge próbálkozást („Nem lehet így beszélni az Amerikai Egyesült Államokkal, legalábbis az én elnökségem alatt nem!”), de hát ő ebben csak szánalmas kezdő.
Na de ha összejön az üzlet! Tengeri kikötőt már vettünk (kikötni nem nagyon lehet ott, de nem ez a lényeg), vagyis ha nem is három, de egy tenger már jelenleg is mossa partjainkat. Grönlanddal pedig a területünk a huszonháromszorosára nőne!!! Gond meg alig, összevissza csak 56 ezer lakos, legfeljebb ennyivel többen háborognának rendes egészségügyért meg iskoláért, na mondd már! Viszont micsoda siker, hogy egyik évről a másikra hirtelen 56 ezerrel gyarapodna a nemzetünk. Turulban született magyar eszkimó testvéreink, remélhetőleg türk tudattal. Mert az mégsem járja, hogy Horthy Miklóst „országgyarapítóként” ünnepelték, Orbán Viktornak meg egy nyamvadt eposzi jelzője se legyen, leszámítva a modortalanabbak által használt ’g’ betűs szót. Bezzeg Horthy előtt így tisztelgett az első bécsi döntés után Imrédy: „Az országmentő Horthy Miklósból országgyarapító szabadító lett. A megnagyobbodott országnak minden fia és leánya nevében ígérem, hogy Főméltóságodat követjük ezen az úton”. A követésből az ország fiainak és leányainak – már aki megérte  később sok baja származott, de hol vagyunk még ettől, nem kell folyton előre károgni.
Miniszterelnökünk az országmentő fázison már túl van, nincs mese: országgyarapítóvá kell válnia. Ami jár, az jár. 2018-as megválasztása után ígérte: „a következő négy évben nagy dolgokra fogunk vállalkozni. Van bátorság, nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek, tetterő és önbizalom”. Orbán mintha a saját csapdájába esett volna: történelmi tetteket ígért felajzott híveinek, és félő, hogy ezt a várakozást egy-két plakátkampány, nagy szavak Tusnádfürdőn vagy Kötcsén, a kissé már unalmas Békemenetek, szoborcserék, valóságos és verbális petárdák már nem elégítik ki. Pláne a közelgő Trianon-évfordulón: az érzelmek gerjesztésének sok állomása után már nem lesz elég a sokszázadik országzászló, az Alkotmány utca feltúrása, fekete lobogók a nemzeti gyásznapon, Vikidál és Nagy Feró a Hősök terén, vagy egy újabb emlékmű a Szabadság téren. Már Károlyi szobrát sem lehet rituálisan leönteni vörös festékkel, mert elhamarkodott módon eltüntették. A Kásler által épp most hivatalos személlyé emelt (a miniszteri kitüntetésre javaslatot tevő) Raffay Ernő a kormánylapban már tavaly rámutatott, mi a teendő: „Szerintem új útra kell lépnie a nemzetpolitikának, s e harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja… Okos diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat.” A még lelkesebbek két feles után már suttogják: Putyin majd visszaadja nekünk Kárpátalját!
Orbán nem hülye. Azért, mert felcsigázott hódolói ezt szeretnék, még nem fog harcba indulni. De valamivel őket is etetnie kell. Igazán hallgathatna rám: vegyük meg Grönlandot! A miniszterei is örülnének. Semjén kedvére vadászhatna rénszarvasra. Akadémia nincs, de van ott egy egyetem, Palkovics elbabrálhatna vele, hogy gyorsan megtanulják a magyar regulát. A fővárosban mindössze 16 ezren laknak: nem kell aggódni holmi főpolgármesterválasztás miatt. Fák alig vannak, minimális erőfeszítéssel vághatók ki. Lopni sajnos nem nagyon van mit, jégből van a legtöbb, de az elolvad, ha kézről kézre adva minden csókos leszedi a maga százalékát. A halászatot egy gyors törvénnyel majd pikk-pakk állami kézbe vesszük, a koncessziók így újraoszthatók a barátoknak, mint a trafikok és földbérletek itthon. Az év felében egész nap sötét van, de egyrészt nem kell az állampolgároknak mindent látniuk, másrészt megint lehetne valamit kezdeni az Eliosszal. A másik felében viszont le sem megy a nap, de majd a két félév átlagát közli a KSH, és az rendben van, épp, mint a hazai jövedelmeknél.
Nem kérdés: így jönnénk ki a legjobban az országgyarapításból. Kivéve talán az 56 ezer grönlandit, de ennyi áldozatot ők is hozhatnak. A szerző az MSZP volt országgyűlési képviselője 
Szerző
Lendvai Ildikó

A tanítvány pávatánca

A türelmetlenség nem szerencsés a politikában. Ha valaki túl hamar akar vezető pozícióba kerülni, az előbb-utóbb visszaüthet. Itáliában az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a jobboldali radikális Liga számos programbéli különbségei ellenére tavaly júniusban koalíciós megállapodást kötött. De hiába a kormányzati szerepvállalás, Salvini hatalmi éhsége nem csillapodott. Az amerikai elnök showmani képességeit utánozta, illetve kikölcsönözte a jelszót, mely szerint számára saját országa az első, míg Orbán Viktortól bevándorlás- és unióellenes kijelentéseit vette át. 
Salvini már évekkel ezelőtt, egy sokáig csak regionális szinten népszerű párt elnökeként ráérzett arra, hogy a különféle válságok után a populizmus jól eladható portéka, és ezt a kormányból csúcsra lehet járatni, ha – szintén a magyar mintát követve – folyamatosan külső ellenségeket keres. Meg is lett ennek az eredménye. A Liga népszerűsége nemrég már a negyven százalékot is megközelítette. 
Salvini minden húzása bejött. Szalámipolitikájával azt is elérte, hogy a koalíciós partner M5S népszerűsége a felére zsugorodjék egy év alatt. Felismerte azt is, hatalmi törekvései kiteljesedésének egyetlen akadálya Luigi Di Maio pártja maradt. Ha megszabadul tőle, egy előrehozott választás után az ő vezetésével jöhet létre egy olyan szélsőjobb koalíció, amely az EU rémálmává válhat. Amikor a közvélemény-kutatások azt mutatták, valóra válhat a nagy terve, bejelentette, felrobbantja a koalíciót, és előrehozott választást kezdeményez. 
A nagy hazárdjátékos 19-re húzott lapot, mert a jobboldal felmérések szerint csak szűk többségre tenne szert egy új parlamentben. Ám elhitte azt, hogy tévedhetetlen. Giuseppe Conte miniszterelnök kedden bejelentette lemondását, de az addig higgadt politikus olyan kemény támadást intézett Salvini ellen, ami teljesen szokatlan volt tőle. Felrótta neki, hogy mindent a politikai előmenetelének rendelt alá.
Biztos, hogy ennek a beszédnek is komoly hatásai voltak: Conte ugyanis Sergio Mattarella köztársasági elnök után a legnépszerűbb politikus, messze megelőzi Salvinit. A belügyminiszternek addig minden populista megnyilvánulását elhitték a választók, most azonban már sokan kezdik belátni: megtévesztette őket. Csak üres szólam volt részéről, hogy kizárólag honfitársai sorsát tartja szem előtt, ehelyett egyes egyedül a teljhatalom megszerzésére áhítozott. Zuhanni kezdett a Liga népszerűsége. Salvini ráfizet türelmetlenségére, mindent elbukhat. Új kormányzati többség jöhet létre az M5S és a demokraták között, utóbbi politikai erő egyetlen fontos feltétele: Di Maióék egyértelműen tegyenek hitet az EU mellett. Hogy valójában mennyire gerinces ember Salvini, jelzi: a két párt közötti koalíciós egyeztetések után elkezdett visszatáncolni, ismét udvarolni kezdett az M5S-nek, nem tartotta kizártnak a koalíció folytatását.
Keddig, a hogyan továbbról való döntés bejelentéséig ki kell derülnie, hogy Luigi Di Maio önálló, érett politikussá vált-e, vagy még mindig az euroszkeptikus pártalapító, Beppe Grillo bábja.

El innen

Kész tényként beszélt az Országos Széchényi Könyvtár költözéséről Fekete Péter államtitkár, amikor a dolgozóknak bemutatta új főnöküket. Eszerint eldöntetett: a mindössze 33 éve működő, annak idején az állandóság szándékával kialakított várbeli épületnek kampó. A tizenegy szintes vasbeton raktárakat elbontják, a  nyugati palotaszárnyban meg majd lesz valami. Akármi, ami méltó a hely szelleméhez - történetesen ahhoz, hogy itt lakott Horthy, és itt őrizték a koronázási jelvényeket.
Figyelemre méltó részlet egyébként, hogy e pillanatban senki sem tudja, hová a fészkes fenébe költözik a nemzeti könyvtár. Láthatóan nem is érdekel ez senkit, a lényeg, hogy el. Ahogy a Közlekedési Múzeumot is lebontották, bár az új csak papíron létezik, és miként az Iparművészeti Múzeum is kiköltözött a felújítási keret nélkül rohadó műemlék épületéből.
Kultúrállamban ez úgy menne persze, hogy kijelölnek egy jó közlekedésű helyet, kiírnak egy tervpályázatot, a győztes elképzelést betonba-üvegbe öntik, aztán mehet a költözés. Nálunk pedig úgy lesz - fogadjunk? -, hogy Mészáros Lőrinc megépíti Piliscsabán a könyvtár új "raktárát", könyvtár meg majd "átmenetileg" nem lesz. Jegyezzük meg ugyanis: amit e pillanatban tudni lehet arról, mi kerül abba a raktárba - könyvek, újságok, térképek, kódexek, mikrofilmek -, az konkrétan maga a könyvtár.
A XXI. században egyébként nem lenne ördögtől való úgy gondolkodni, hogy a digitalizáció belátható időn belül feleslegessé teheti a klasszikus, beülős,  lapsurrogástől zizegő bibliotékát. Igen ám, de az OSZK három éve tízmilliárdot kapott digitalizációra, és abból eddig nem csinált semmit. Ezzel a tempóval a büdös életben nem jutunk el oda, hogy hazulról olvashassuk a náluk őrzött dokumentumokat. 
Megyünk hát majd Piliscsabára - ez sem abszurdabb, mint Debrecenbe utazni a Természettudományi Múzeum mamutjáért.
Szerző
N. Kósa Judit