Két évvel Bangladesbe menekülésük után még félnek visszatérni a rohingják

A muszlim népcsoport tagjai továbbra sem mernek hazamenni a buddhista Mianmarba.

Rohingja menekültek tízezrei emlékeztek meg a minap az Indiától keletre fekvő, muszlim többségű Bangladesben – az egykori Kelet-Pakisztánban – arról, hogy 20 17 nyarán százezerszámra kellett elmenekülniük a szomszédos Mianmarból – korábbi nevén Burmából –, az ottani kormányhadsereg népirtással felérő kegyetlenkedései elől. Banglades és az ENSZ a tavaly novemberi, kudarcba fulladt kísérlet után most ismét felajánlotta nekik, segítséget nyújt a Mianmarba való visszatéréshez, de gyakorlatilag senki sem élni a lehetőséggel, mert a rohingják nem éreznék magukat biztonságban az elvakult buddhisták által uralt, Bangladestől keletre található országban.

A Banglades délkeleti csücskében elhelyezkedő, Cox's Bazar nevű tengerparti városban mintegy 30 ezer rohingja tartott közös imával egybekötött gyűlést, amelyen azért könyörögtek, hadd maradhassanak, mert Mianmarban a legjobb esetben is jogfosztottság vár rájuk. Néhány nappal korábban a bangladesi hatóságok az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) közösen próbáltak rávenni 3450 muszlim rohingját arra, térjenek vissza eredeti lakhelyükre, a határ túloldalán a tengerpart mentén elterülő, Arakán (más átírásban: Rakhine) nevű mianmari államba. Az ellenállást látva azonban letettek a tervről, és az UNHCR közleményben ismerte el, hogy a bizalom újjáépítése nélkül lehetetlen a repatriálás. Márpedig a mianmari hatóságok még arra sem hajlanak, hogy állampolgárságot, illetve ahhoz kapcsolódó alapvető jogokat biztosítsanak a rohingjáknak. Sejk Haszina bangladesi miniszterelnöknő mindezek nyomán közölte: nem fogják erővel visszaűzni a rohingjákat, bár ellátásuk óriási anyagi terhet jelent az ország számára.

A rohingja népesség létszámát durván mintegy egymillióra becsülik. A rohingják zömmel szunnita muzulmán vallásúak. A Burmában 1982-ben elfogadott törvény megfosztotta őket az állampolgárságuktól, sőt még a nevük használatát is eltörölte, azóta a rohingjákat csak bengáli néven nevezik. A rohingjáknak – egyes feltevések szerint – száműzött arabok voltak az ősei. Két évvel ezelőtt Arakán állambeli felkelők támadásokat hajtottak végre katonai őrhelyek ellen, amit a mianmari hadsereg kegyetlenül megtorolt a helybéli rohingjákon. A hadműveletekben részt vevő kormánykatonákat utóbb népirtással, nemi erőszakkal és gyújtogatással vádolták meg. A megtorló hadműveletek elől Arakánból csaknem 740 ezer rohingja menekült át Bangladesbe. 2017 szeptemberének végére a helyzet – António Guterres ENSZ-főtitkár megfogalmazása szerint - „a világ leggyorsabban növekvő menekültválságává és emberi jogi rémálmává vált”. Az ENSZ megállapításai szerint a hadsereg fellépése a népirtás iskolapéldája volt. A Mianmarban rekedt, mintegy 200 ezer rohingjának nagyjából a felét ma is szabadtéri internáló táborban tartják őrizet alatt.

Az ENSZ-vizsgálat végkövetkeztetése az volt, hogy a rohingják elleni brutális fellépés miatt népirtás, háborús bűncselekmények és emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények vádjával eljárást kell indítani Mianmar legmagasabb szintű katonai parancsnokai ellen. A mianmari rezsim azonban visszautasította a világszervezet vádjait, és arra hivatkozott, a haderő terrorista tevékenység ellen lépett fel Arakán államban, és reagálása nem volt túlzó. Néhány nappal ezelőtt azonban újabb ENSZ-jelentés látott napvilágot, és abban az áll, hogy Mianmar részéről a békésebb időszakban is diszkriminatívan léptek fel a rohingjákkal szemben, és a konfliktushelyzet kiéleződésével ez csak fokozódott, így például a biztonsági erők tagjai módszeresen és tömegesen erőszakoltak meg rohingja nőket.

A határ bangladesi oldalán, Cox's Bazar város Kutupalong menekülttáborában tartott vasárnapi demonstráción hatalmas táblákon hirdették a „Rohingja Népirtás Emléknapját”, és követelték, Mianmar adja vissza nekik állampolgári jogaikat.

Aung Szan Szú Kji mianmari vezető még 2016-ban nemzetközi tanácsadó testületet nevezett ki, hogy fogalmazzon meg ajánlásokat Arakán állam problémáinak a kezelésére. A testület élére az időközben elhunyt Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár került. A testület által kidolgozott ajánlások között szerepelt, hogy vessenek véget a buddhisták és a muszlim rohingják közötti szegregációnak, az 1982-es állampolgársági törvény felülvizsgálata révén számolják fel a rohingják hontalanságát, valamint büntessék meg a visszaélések elkövetőit. Mindebből azonban nem valósult meg semmi.

Az utóbbi időben ráadásul ismét összecsapások zajlanak a mianmari kormánykatonák és a magát Arakáni Hadseregnek nevező, az állam autonómiájáért küzdő, etnikai alapon szerveződő, de nem rohingja fegyveres szervezettel, amely a mianmari központi államapparátust uraló, Arakánban széles körben ellenszenvvel kezelt bamar etnikum ellen lép fel. A Mianmarban maradt rohingják így valósággal két tűz közé kerültek. Az erről szóló hírek különösképpen arra ösztönzik a Bangladesben tartózkodó rohingjákat, ne fogadják el a hazatelepüléshez felkínált segítséget.

Phil Robertson, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet ázsiai részlegének igazgató-helyettese szerint a nemzetközi közösségnek nyomást kellene gyakorolnia a „burmai tábornokokra”, és célzott szankciókat, így például fegyverszállítási embargót kellene elrendelni Mianmarral szemben.