Ha eljönnek az angyalok - Bőköz fesztivál az Ormánságban

Publikálás dátuma
2019.08.26. 10:30
Csernik Szende történeteinek szereploit gyakran lábbábokkal eleveníti meg
Fotó: KÁLMÁNDY FERENC
Az Ormánságban a negyedik Bőköz fesztiválon négy településen huszonöt helyszínen nyolcvan program várta a látogatókat, több előre nem tervezett momentummal.
Egy fesztivál nulladik napjának programja sokszor akár különösebb tudatosság nélkül is szimbolizálja az egész rendezvény profilját, filozófiáját. Az idei ormánsági Bőköz fesztiválon egy Weöres Sándor-est indította a négy napos sorozatot. Hűvösvölgyi Ildikó és zenésztársai a szaporcai Hétöles tónál adták elő az Éjszaka csodái című produkciót. A helyszín abszolút találó a Weöres-szövegekhez. Egyszerre misztikus és nagyon is valódi. Márta István, a fesztivál elindítója régebben kinézte már a tavat, csakhogy ki kellett tisztítani. Mára már stég és fedett pergola is épült a tó közelében, hiszen Pál Csaba polgármester azonnal az ügy mellé állt. Így egy kedvelt, unikális célpont lett a tó és környéke. A Weöres-esten szalmabálákon ültek a nézők, ez egyébként is szinte állandó kellék, gyakorlatilag minden helyszínen. És ha már az alkalmi, természetes anyagból készült ülőbútoroknál tartunk, a pécsi egyetem építész hallgatói az arra járókat is bevonva egy nap alatt készítettek Szaporca főterén néhány hatalmas kosarat. Egy acélszerkezetet fontak körbe amerikai fűzzel, a belsejébe párnákat tettek és bele lehetett bújni, elidőzni, meditálni.
Már az előző években is kedvelt helyszínnek bizonyult Tésenfán „Pál Zsolti öko – és kultúrkertje”. Erre a néhány napra ugyanis megnyílnak a helyi házak, udvarok, kertek színpadi programoknak, kiállításoknak, alkalmi büféknek helyet adva. Az említett udvarban koncertezett Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter, akik már előző nap a szaporcai Hétöles-tónál a Weöres-esten is közreműködtek. Bonyár Judit Édith Piaf sanzonjait énekelte franciául a tésenfai fülledt naplementében. Kiderült, van az estnek egy színházi változata is Piaf két arca címmel, amit korábban több évig Pécsett játszottak. Bonyár Judit úgy változott Piaffá, hogy közben önmaga maradt. A koncert után elmesélte: annak idején, amikor még kicsi volt, édesapja hazahozott egy orosz lemezt, amin Edit Piaf énekelt. Azóta újra rátalált ezekre a dalokra, melyekből, mint mondta, nagyon sokat tanult.
Piaf egyik interjújában úgy fogalmazott: csak a színpadon érzi magát szabadnak, ott tud eltűnni. Talán igaz ez valamennyire Cseh Tamásra is, akinek a dalait a Blue Spot elnevezésű formáció játszotta ugyancsak a tésenfai kultúrkertben. Egy dal erejéig Márta István is beszállt a buliba. Mint ismert, évtizedekkel ezelőtt sokat játszott együtt Cseh Tamással, most a Micsoda útjaim dallamait zongorázta a fiatal zenészekkel együtt, visszapergetve néhány percre az időt. Egy fesztivál legigazibb pillanatai mindig a spontaneitásból és az improvizációból születnek. Az egyik este a szaporcai főtéren összejött egy a szervező stábból és aznap fellépőkből álló csoport, akikhez pillanatok alatt kapcsolódtak a helybéliek. Egyszer csak Csernik Szende mesemondó elkezdett felolvasni egy szöveget. Eredeti székely dialektusban, csak úgy, ahogy mesél. Kiderült, saját szövegről van szó, hiszen nemrég jelentek meg saját „életmeséi” kötetben Meselélek címmel. A felolvasott rész épp arról szól, hogyan is lelt otthonra Magyarországon, miután úgy döntött, hogy Székelyföldről, Sepsiszentgyörgyről áttelepül. Aztán jött a közös éneklés, amikor a székely mesemondó együtt énekelt csángó népdalokat, a néhány órával még Édith Piaf-dalokat tolmácsoló Jászszentandráson élő Bonyár Szilviával.
A fesztivál záró nagyszínpadi koncertjét Kémesen Karácsony János jegyezte, aki LGT-dalokat énekelt, mint mondta, alanyi jogon. Karácsony hihetetlen energiával és színpadi erővel szólaltatta meg a nagy slágereket. Talán a legszebb része volt a koncertnek, amikor azt énekelte: Ha eljönnek az angyalok, otthon vagyok. Ott, akkor, abban a pillanatban sokan ezt el is hittük. 
A pécsi építészhallgatók muvébe bele lehetett bújni, elidőzni, meditálni
Fotó: KÁLMÁNDY FERENC

Drávacsehó

A Bőköz fesztiválnak Kémes, Tésenfa és Szaporca mellett hivatalos helyszíne Drávacsehi is. Az építész végzettségű Németh Tamás polgármester elmondta, a kétszáz fős település először meghívott településként vett részt a sorozatban kisebb programokkal, aztán már tavaly és idén is bővült a repertoár. Új helyszínt is kialakítottak a régi kocsma épületében létrejött Drávacsehót. Az épületet a helyiek az utolsó pillanatban meszelték ki, és mindenki hozott otthonról néhány tárgyat, amely a tájház elemekkel vegyített szórakozóhely kelléke lett. A fesztivál alatt az épületben egy négy tagú roma zenekar húzta a talpalávalót sokak örömére.

Szerző

Peer Krisztiántól Kemény Zsófin át Kun Árpádig - szépen terjed a művészek klímatudatos kihívása

Publikálás dátuma
2019.08.26. 09:42
Képünk illsztráció
Fotó: Odilon Dimier/PhotoAlto / AFP
Csomagolásmentes tejtermékek vásárlása, diófaültetés, a műanyag biszbaszok mellőzése.
Hétvégén adtunk róla hírt, hogy Áfra János és Závada Péter költők ötlete alapján elindult a Művészek a klímatudatosságért elnevezésű kezdeményezés, aminek akkor még csak a Trafóban induló rendezvénysorozatára hívtuk fel a figyelmet. Most már azonban a program egy másik vetülete is hírért kiált, ugyanis művészek kihívás formájában tesznek klímatudatos vállalásokat, és egymást kérik fel sorra, hogy tegyen mindenki ugyanígy. Peer Krisztián például azt vállalta, hogy nem vásárol többé műanyag csomagolású tejterméket, és ennek érdekében már talált is egy tehenekkel foglalkozó gazdát, aki segíthet neki. A kihíváshoz készült videókban verset is a költő.
Kemény Zsófi költő, slammer, trashrapper is beszállt a kihívásba, ő úgy döntött, elültet három diófát.
A Norvégiában élő Kun Árpád író pedig folytatja azt az utat, amire közösen lépett családjával: mellőzik a műanyag biszbaszokat.
A Művészek a klímatudatosságért kihívásában már külföldi művésztársakat is megszólítottak, kíváncsian várjuk az eredményét. A kihívás ösztönözte fogadalmakat itt, a projekt Facebook-oldalán tudják nyomon követni.
Szerző
Frissítve: 2019.08.26. 09:50

Nincs még egy ilyen ország - interjú a budapesti Goethe Intézet távozó igazgatójával

Publikálás dátuma
2019.08.26. 08:15
Michael Müller-Verweyen
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Ahogy a kormány az MTA-val és a CEU-val eljárt, visszatetsző egy külföldi szemével nézve – mondja Michael Müller-Verweyen. A budapesti Goethe Intézet távozó igazgatója ugyanakkor a Liget Projektet jó kezdeményezésnek tartja és rajong a Szépművészeti Múzeumért.
Milyen tapasztalatokkal hagyja maga után Magyarországot? Nagyon izgalmas időt éltem meg Budapesten, ahogy Budapest és Magyarország is egy nagyon izgalmas időszakon ment keresztül az elmúlt négy évben. Budapest volt az első európai megbízatásom. Bárhol is voltam a világban a Goethe Intézet igazgatója, Európa mindig témája volt az intézet tevékenységének. Japánban, Kiotóban akkor voltam, amikor Németországban bevezették az eurót és a német márkát megszüntették (2002). Ezt Japán, a G7 csoport tagjaként és a német történéseket nagy figyelemmel követő országként úgy élte meg, hogy az európai Euro-országok (Németország, Franciaország, Olaszország) és az erős nemzeti valutával rendelkező Nagy-Britannia és Egyesült Államok mellett némileg elszigetelődött. Itt félelmeket kellett leépíteni és megmutatni, hogy az EU tagjának lenni nem Németország feladását jelenti. Nigéria fővárosában, Lagosban is téma volt Európa már csak a brit gyarmati múltjából is adódóan. Az egykor szintén brit fennhatóság alatt álló Hongkongban is voltam igazgató: ott azt tapasztalhattam meg, hogy a 2047-ig megkötött egyezmények alapján különleges igazgatású területen a Kínai Népköztársaság miként építi ki a hatalmát, mely most konfliktusba torkolt. Ha szeretné az ember, ha nem, Németországot ezeken a helyeken soha sem, mint elkülönített országot, hanem mint Európa egy fontos részét tartják számon. Ilyen térben helyezkedik el a Goethe Intézet is. De ezek mind Európán kívüli országok voltak, míg az elmúlt években egy európai ország Európával való vitáját láthattam. Egy olyan időszakban voltam itt, amikor a magyar kormánypárt, a Fidesz és az Európai Néppárt viszonya megromlott, az MTA kutatóintézeteit leválasztották az MTA-ról, a CEU munkáját annyira megnehezítették, hogy végülis elhagyta az országot, vagy ahol a világhírű filozófus Heller Ágnes halálával nem tudnak megfelelő módon bánni. Külföldi szemmel nézve ezek nagyon megdöbbentő történetek. Sok magyar szemével is azok, de vannak, akik tapsolnak ehhez. Gondolja, hogy a Goethe Intézet Helyi párbeszéd kezdeményezése generálhat bármilyen valódi dialógust ott, ahol két ember legalább háromfelé húz? Az a fontos, hogy kulturális élet szereplőit a vidéki Magyarországon legalább meghallgassuk. Mint Goethe Intézet az a meggyőződésünk, hogy nemcsak a fővárosokban kell aktívak lennünk, hanem vidéken is. Nem Budapesten kitalált programokkal tesszük ezt, melyekkel aztán „bejárjuk a vidéket”, hanem úgy kell a kulturális élet szereplőit támogatnunk, hogy megkérdezzük a helyi alkotókat, milyen a városuk kulturális kínálata, lehetősége, és a városnak mire van szüksége. Nyíregyházán, Dunaújvárosban, Pécsett jártunk már, megyünk a közeljövőben a leendő európai kulturális fővárosba, Veszprémbe is. Egy-egy megbeszélésbe belevontuk a városvezetést, a hivatalos kulturális intézményeket és a független alkotókat és intézményeket is. A néha 3 óra hosszan tartó megbeszéléseket pedig egy bizonyos idő elteltével egy-egy művészeti projekt követi. Magyarország és Németország között sok párhuzam van: ott is a legnagyobb figyelem Berlinre irányul, de vidéken meg kell küzdeni a helyspecifikus programok iránti nyilvános figyelemért. Ez nem ismeretlen számomra, magam is egy németországi faluban nőttem fel. Mindhárom helyen ragyogóan sikerültek a beszélgetések. Markus Heinsdorff Salakház című kiállítása pedig a Kortárs Művészeti Intézet segítségével Dunaújvárosban kifejezetten a helyszínre tervezve valósult meg, a projekt művészeti részeként. Az egykori Sztálinváros története hasonló a Ruhr-vidékéhez: a kohászat hanyatlásával maradtak a városok, de eltűntek a munkahelyek. Heinsdorff a gazdagság és érték – azaz az acélgyártás – melléktermékéből épített be egy kétméteres épületet a Németországban is elismert ICA-D galériába. Pécsett legkésőbb jövő év elején intézetünk támogatásával egy kortárs tánc- és videóprojektet szeretnék megvalósítani, a darab címe „Zweiter Versuch über das Turnen”. Nem szabad elszalasztani a nemzetközileg ismert magyar tánckoreográfus Hód Adrienn Coexist darabját sem, mely jellemzően a Goethe Intézetre koprodukcióban készül a brémai Táncszínházzal közösen és melynek bemutatója Magyarországon a Trafóban lesz novemberben. Amikor egy éve a Goethe Intézetek igazgatója, Klaus-Dieter Lehmann bejelentette, hogy elindítják Lengyelországban és Magyarországon a Helyi párbeszéd kezdeményezést, arról is szót ejtett, hogy veszélyben lévő művészeknek Németországban, vagy a származási ország szomszédos államaiban munkalehetőségeket teremt, támogatást ad. Egyértelmű volt, hogy a nemzetközi védelmi programot a török kultúrateremtőkre gondolva indították el, de azért ott motoszkál az emberben a kérdés: magyarok is bekerültek? A Martin Roth kezdeményezést azért hozták létre, hogy a világon mindenhol a nyilvánosság szabad tereinek beszűkülésére választ adjon. Nem bizonyos országokra korlátozódik, sokkal inkább személyekről szól. Alkotók saját művészeti tevékenységüket gyakran mint társadalompolitikai elkötelezettség élik meg. Ez azonban nem is olyan kevés országban már a személy veszélyeztetettségével jár. Ez a civiltársadalmi folyamatok veszélybe kerülése nem lehet mindegy számunkra. Több mint tíz éve vetődött fel Pécs Európa Kulturális Fővárosa pályázata kapcsán egy roma kulturális központ alapítása, amiből nem lett semmi. Hasonló épül már évek óta Budapesten, miközben a Német Szövetségi Kulturális Alapítvány által támogatott RomArchive már évek óta digitalizálja a roma kultúra értékeit. Miért fontos ez a kezdeményezés a Goethe Intézetnek? Magától értetődő, hogy Európa kultúráját csak úgy lehet pontosan feltérképezni, ha egymás kulturális gyökereit megismerjük és elfogadjuk, ebben fontos szerepe van a romák és szintik hozzájárulásának is. Több mint három éve ezen fáradozunk. Tavasszal Roma hősök címmel rendeztünk konferenciát és összművészeti fesztivált az intézetben, közösen a Flandriai Intézettel. Déri Miklós fotográfus Nyolc című tárlatát Berlinben mutattuk be a RomArchive eddig elért eredményeinek felvonultatásakor, nagy sajtóvisszhangja volt. Ez a program a magyarországi romák nyelvéről és kulturájáról folytatódik, többek között azt támogatjuk, hogy a szóban megőrzött roma történteket írásban is rögzítsék. A Goethe Intézet egyik missziója a német nyelv népszerűsítése. A Deutsche Welle tavaszi beszámolója szerint nemcsak Európában, de az egész világon csökkent a németül beszélők száma. Mi a helyzet Magyarországon? Itt inkább konstans számokról számolhatunk be. Énmagam nem éltem még egy ilyen országban, ahol ilyen sokan és ilyen jó szinten beszélnének németül. A taxist sem lehet itt akárhogyan kritizálni, ugyanis megérti a sofőr, hogy mit mondok. Az ország K.u.K tradíciója, Ausztria közelsége, a kimagasló német gazdasági jelenlét ( Debrecenben, Győrött, stb.) is szerepet játszhatnak a német nyelv népszerűségében. Itt találhatóak az állások. Ebben mi is segíteni igyekszünk a mottónkkal: Deutsch.Karriere.Erfolg (Német.Karrier.Siker). Nem fáj a szíve itt hagyni Budapestet? Dehogynem, de a Goethe Intézetnek van egy olyan szabálya, hogy ötévente váltani kell. És ez rendben is van így. Számomra a váltások rendben vannak. Mindig szerencsém volt az országokkal, az emberekkel, akiket megismertem, ez így van Magyarországgal is. Nagyon fontos számomra itt a civil társadalom elkötelezettsége, melyhez a külföldön is elismert OFF-Biennálé is tartozik. Az hogy jövőre már a 3. ilyen rendezvény valósul meg, erősíti Budapestet ezen a téren is a köztudatban. A kortárs kiegészítése ez a rendezvény a szervezeti munkának. Szerintem a világ egyik legszebb múzeuma a Szépművészeti, ilyen Cranach és El Greco képek nincsenek sehol máshol. Nagy tisztelője vagyok a főigazgatónak, Baán Lászlónak, vele és a kurátorokkal, Bódi Kingával és Fehér Dáviddal 2017-ben egy nemzetközileg is figyelemmel kísért Georg Baselitz-kiállítást megvalósíthattuk a Magyar Nemzeti Galériában. Érdekes volt, hogy Baselitz műveit először állították ki ebben a terjedelemben egy volt szocialista országban. Ilyen szempontból érdeklődve várom a sokat vitatott Liget Projektet is. Németországban is sok hasonlóan sokat vitatott múzeumnegyed létezik, melyeket az elején nagy vita kísért, majd mégis alapvetően sikeresek lettek. Az építkezések mindig csúsznak, a költségük pedig mindig emelkednek, ennek Európa-szerte immár hagyománya van. De a közepes nagyságú múzeumok is Budapesten, mint a Róka Enikő által vezetett Kiscelli vagy a Sasvári Edit által vezetett Kassák Múzeum figyelemreméltó munkát végeznek. Velük közösen egy Karl-Heinz Adler-kiállítást készítettünk, aktuálisan egy közös Barta Lajos kiállításunk látható náluk még. Ha minden jól megy, akkor ezt jövőre a magyar fényképész Besnyő Éva kiállítása követi majd. Mindhárom kiállítás a szoros német-magyar kulturális kapcsolatokhoz vezet bennünket. Az embernek néha Budapesten az az érzése támad, mintha partyra hangolt emberek csoportja találkozna egy olyan politikai réteggel, amely kizárólag magának akarja a politizálás jogát kisajátítani. Ezek között izgalmas tér keletkezik, mert ott található meg a civilszféra elkötelezett polgára.

Névjegy

Michael Müller-Verweyen 1956-ban született, filozófiát, germanisztikát és nyelvészetet tanult Kölnben. 1986-tól 91-ig lingvisztikát tanított a Kölni Egyetemen. 1991 óta a Goethe Intézet munkatársa, Kiotóban (1997−2002), Lagosban (2002−2005) és Hongkongban (2005−2011) az intézet igazgatója volt. A budapesti Goethe Intézet igazgatói posztját 2015. októbere óta töltötte be. Számos művelődéspolitikai és lingvisztikai témájú cikket és tanulmányt publikált.

Frissítve: 2019.08.26. 20:13