Előfizetés

Klassz kis krapek – Dokumentumfilm mutatja be a XX. századi zene papírsúlyú óriását

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2019.08.28. 10:50

Fotó: JOEL ROBINE / AFP
Stanley Nelson megpróbált unalmas filmet készíteni Miles Davisről, de csúfos kudarcot vallott.
Van az úgy, hogy valami nem sikerül, és ilyenkor jobb őszintén kimondani: ez bizony el van szúrva. A dzsesszmuzsikusok nyersen szókimondó nyelvén: el van cseszve (fucked up). Stanley Nelson megpróbált unalmas filmet készíteni Miles Davisről, de csúfos kudarcot vallott. A pasas egyszerűen nem hagyta magát, pedig lassan egy emberöltője halott és Nelson is rutinos, többek között háromszoros Emmy-díjas alkotó, aki aztán tudja, mi az uncsi. De Davis esetében esélye sem volt, hiába vetette be a szakma elengedhetetlen altató elemét, az egymondatos emlékkezdeményekre visszavágott barátokat, szomszédokat, zenész- és házastársakat. A Miles Davis életetét, zenéjét és egész lényét átható vibrálásról egyszerűen nem lehetett monoton filmet készíteni. Hogyan is lehetne szürke színekkel megfesteni egy olyan zenész portréját, aki tizennyolc évesen Charlie Parkerrel és Dizzy Gillespie-vel tartotta a lépést, tízévente rendszresen megújította a dzsesszt, sárga Ferrarikkal és gyönyönyörű nőkkel járt, utóbbiakat ráadásul még verte is? Ezt a legutolsót érdekes módon az érintettek gyöngéd mosollyal mesélik, megállapítva, hogy ezzel együtt szerették, még ha ott is hagyták miatta. Néha őt is verték, például egy new york-i koncertje szünetében, amint taxit fogott egy csinos fehér nőnek – hiába mondta a rasszista rendőrnek, hogy az ő neve van a háta mögött magasodó plakáton, úgy vágták fejbe, hogy össze-vissza vérezte méretre készült, elegáns öltönyét és még meg is bilincselték. Amerika, ötvenes évek... 
Miles Davis első feleségével, Frances Taylor énekes-táncosnővel
Fotó: Robert Siegler / AFP
Miles Davis alacsony volt, vékony, izmos, szép arcú és arrogáns. Lobbanékony is, makacs és haragtartó. Hosszan lehetne sorolni a rossz tulajdonságait, részletezni, melyik korszakában éppen milyen szerrel próbálta tönkretenni magát, de minek, hiszen a Birth of Cool nem anyagyilkosról szól, hanem a huszadik század egyik legnagyobb művészéről. A dokumentumfilm címe pedig, amellett, hogy egyik albumát idézi, amelyben a „cool” egy általa bevezetett zenei stílus, úgy is fordítható, hogy „a klassz születése”. A klassz  – leszámítva a nőverést – maga Davis, aki Sztravinszkijhoz akart hasonlítani, és tömeghatását tekintve meg is haladta fiatalkori példaképét: legalább három nemzedék számára volt és marad a normál zenei "A". Miles Davis lemezeit szeretkezés közben is lehetett hallgatni, jegyzi meg valaki a filmben, utalva a dzsesszt övező előítéletekre. A megállapítás nem minden periódusára igaz, mert a 70-es években izgága elektromos dolgokat is művelt – aki figyel, felfedezheti bennük a hip-hop, a drum and bass, az acid és az összes mai menő stílus elemeit. Mindig az újat kereste, a változástól nem félt, hanem gyönyörködött benne. Mi meg benne, ahogyan folyton változott: na, látjátok, így érdemes...

Miles után Roger és Ella

A Birth of Cool Budapesten augusztus 30.-tól lesz az Uránia műsorán, de a legtöbb megyeszékhelyen is vetítik. A Pannónia Entertainment által forgalmazott következő zenei csemege Roger Waters Us and Them című koncertfilmje, amelyet még az év vége előtt Ella Fitzgerald portréja követ  .

Puskaporos hangulattal nyit a velencei mustra

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2019.08.28. 10:00
Roman Polanski új filmje, az An Officer and a Spy a Dreyfus-ügyet dolgozza fel
Fotó: VELENCEI FILMFESZTIVÁL
Kevés a nő a versenyprogramban – állítják a ma induló 76. Velencei Filmfesztivál kritikusai. A rendezvény igazgatója azonban különböző érvekkel visszavág.
A cinikus szakmabeliek sajátosan reagáltak az idei velencei filmes versenyprogramra. Örvendeztek ugyanis, hogy dupla annyi női rendező került be, mint tavaly. Summa summarum, idén, kettő a huszonegyből. Az olaszországi rendezvény nem igazán akarja megadni magát a gender-kvótáknak, ebben a két másik nagy európai mustra jóval előrébb jár. Berlinben idén februárban hét női rendező mutatkozhatott be a versenyben, Cannes-ban májusban négy, pedig utóbbi rendezvény művészeti igazgatója kifejezetten a kvóták ellen szokott beszélni. A velencei igazgató, Alberto Barbera tulajdonképpen ugyanazt mondja, mint Frémaux: nincs annyi jó film, amit nők készítettek, ezért erőszakolni az ötven-ötven százalékot pont fordított eredményt okozna: erősebb művek nem jutnának lehetőséghez, mert a rendező neme ne adj Isten, férfi. Számos – főleg amerikai fesztiválok – szervezői vitatkoznak ezzel az állítással, többen állítják, hogy amit az európai dinoszauruszok mondanak totál hülyeség, az arányok kiegyensúlyozottak. Tegyük hozzá, ezek legtöbbször független és fiatal alkotók műveit szemléző mustrák szervezői szoktak lenni, ami két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy idővel az arányok tényleg kiegyenlítettek lesznek, a másik, hogy minden bizonnyal erre még várni kell, mert az iparban a nagy falatok még mindig a férfiaknak jutnak. Ha úgy tetszik, a rendszer nem változik gyorsan, csak idővel. Tulajdonképpen ezzel védekezik Barbera is, amikor azt mondja, hogy a Horizons nevű mellék szekció rövidfilmes mezőnyében megvalósult az 50-50 százalékos gender kívánalom. A másik érve az olasz igazgatónak a támadások ellen az, hogy a sok versenyben lévő, férfiak által rendezett filmek női sorsokat mutatnak be kellő érzékenységgel. Hogy ez az év blöffje, vagy tényleg így van, egy bő hét múlva tudatjuk meg. Mindenesetre Barbera csak egy filmet emelt ki, a chilei zseni, Pablo Larrain Eva című alkotását. Talán ezzel még le is lehetett volna rendezni az ügyet és elkerülni azt, hogy számos szakmabeli bojkottal fenyegesse a fesztivált, ha nem válogatta volna be Roman Polanski új művét, az An Officer and a Spy című drámát, mely a Dreyfus-ügyet dolgozza fel. Izgalmas téma, a tömeghisztériát és antiszemita pogromhangulatot kiváltó koncepciós per a tizenkilencedik század legnagyobb politikai válságát okozta Franciaországban, egy évtizedre két táborra osztva társadalmát. Barbera nevetségesnek tartja a támadásokat, melyek a filmre nem is kíváncsiak, lévén Polanskit a filmtörténet egyik legnagyobb művészének tartja, aki átlagon feletti formában van. Olyannyira, hogy Barbera szerint az életmű talán legerősebb alkotásával van dolgunk. Ezt az indokot nyilván nem fogadták el azok, akik szimplán úgy értelmezték a versenyprogramot, hogy két nő mellett csak bekerült egy pedofil is, akit nem mellékesen az Amerikai Filmakadémia kizárt a soraiból. Annyi biztos, hogy Polanski alkotása – még akkor is, ha valóban zseniális lesz – nem feltétlenül a műalkotásról, hanem az alkotóról fog szólni. Boszorkányüldözés kontra antiszemitizmus? Egy szó, mint száz: puskaporos sajtótájékoztatóra lehet számítani. Mondjuk, hogy nyugtalanság legyen a fesztiválon, Barbera újabb lépéseket tett annak irányában, hogy még véletlenül se legyen béke. Verseny kívül ugyan, de a hivatalos szelekcióban mutatja be Nate Parker American Skin című művét. Parker 2016-ban az Egy nemzet születése című drámájával megnyerte a Sundance fesztivált, a Tweneth Century Foy rekord összeget, 17,5 millió dollárt adott a forgalmazási jogaiért, amikor nem sokkal később Parkert is az abúzus vádjával illették. A filmnek tervezett Oscar-kampány elmaradt, a Fox benyelte a gigantikus veszteséget és eltüntette a művet. Parker az új filmjét Spike Lee patronálásával készítette el és ebben Parker, mint főszereplő egy háborús veteránt alakít, akinek a fiát egy rendőr lelövi. Mivel az elkövetőt tárgyalás nélkül felmentik, az apa maga veszi kézbe a dolgokat. Mit mondjak, ez sem tűnik egy pacifista alkotásnak.             

Velencei biennále: Kovács Dániel pályázata nyert

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.08.27. 19:26

Nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását.
Kovács Dániel Othernity -Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázata valósulhat meg a magyar pavilonban a 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, melyet 2020. május 23 és november 29. között rendeznek meg. A kiállítás főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a Biennále központi programját. A Ludwig Múzeum keddi közleményében kiemelik, hogy a hazai hagyományoknak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását. A nemzeti biztos a múzeum gyakorlatát folytatva már tavasszal meghirdette a pályázatot, hogy minél több idő jusson a nyertes pályázat megvalósítására, a sikeres szerepléshez való felkészülésre. A 2019. április 28-án kiírt pályázatra összesen hét pályázat érkezett be. „A zsűri 2019. július 17-én meghallgatta a pályázók prezentációit, mely alapján Kovács Dániel és Szabó Levente pályázatát találta továbbfejlesztésre alkalmasnak, és felkérte őket, hogy pályázatukat a prezentáción elhangzott észrevételeknek megfelelően módosított formában 2019. augusztus 22-éig nyújtsák be, augusztus 26-án pedig újabb prezentáción mutassák be. Szabó Levente The Archeology of Spaces, Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása címmel nyújtotta be a továbbfejlesztett pályázatát” – olvasható a közleményben. Mint írják,
a zsűri a két pályázat közül Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.

„A kiállítás olyan aktuális témához nyúl, amely nemcsak regionális, de nemzetközi szempontból is releváns és jól illik bele a 2020. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciójába: arra keresi a választ, hogy hogyan tudunk együtt élni az építészeti örökségünkkel, milyen esélyeket tartogat a modern építészet vitatott és sok szempontból elavult öröksége a jövő építészei számára” – közölte a Ludwig Múzeum.

A pályázók neve és pályázatuk címe:

Dobos András: Present ,  – Katona Vilmos: Szabadstrand  – Kovács Budha Tamás: Territórium – Kovács Dániel: Othernity – Németh Pál: Passage – Ismerős-ismeretlen – Papp-Fésűs Katalin: 2%. Mind the gap – Szabó Levente: Archeology

A bírálóbizottság tagjai:

– Boros Géza művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Velencei Biennále Irodája vezetője, – Fabényi Julia művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa (a zsűri elnöke), – Golda János építész, a Magyar Építőművészek Szövetsége alelnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, – Ritoók Pál művészettörténész, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ főmuzeológusa, – Szalai András DLA, építész, művészettörténész, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének docense, – Szipőcs Krisztina művészettörténész, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szakmai igazgató-helyettese, – Torma Tamás építészetkritikus