Ha szerda, akkor Fonó, de a hét többi napján is

Aki hajlandó kimozdulni a Belvárosból, az nem is akar egyhamar innen elmenni.

Az elmúlt években sokszor leírhattuk, hogy a Fonó Records egyik vagy másik lemeze – esetenként egyszerre több is – a World Music Charts Europe zenei toplista valamelyik előkelő helyére került. A Fonó többször megkapta a legjelentősebb világzenei kiadóknak járó Womex Top Label díjat is, Kelet- és Közép-Európából egyedüliként. A siker azonban – ahogy a kiadóhoz szorosan kapcsolódó, egyik leghangulatosabb budapesti „szórakozóhely”, a Fonó Budai Zeneház léte – nem magától értetődő, inkább egy (többször ijesztő fejezettel is bíró) valóra vált tündérmesének a része.

Mesébe illő történet ugyanis, mikor néhány ember sokak álmát álmodja meg, hogy aztán ebből az álomból később még többen osztozhassanak. Persze Lukács József fizikus, elektrotechnikai mérnök a barátjával, a szintén fizikus Balogh Tiborral a közös álmuk nélkül is sokat tudna beszélni az élet fordulatairól – igaz, ők nem tolják magukat a reflektorfénybe. Balogh Tibor például arról, hogy sikeres biztosítási brókercégek alapítójaként hogyan vetődött el Kőrösi-Csoma Sándor nyomában járva a Takla Makán sivatagba az ujgurok közé. Lukács József pedig arról, miként építette meg öccsével, Endrével az 1980-as évek elején az egyik első magyar személyi számítógépet, a HomeLabot, hogy aztán az orvosi mérőműszerek, vagy a Densionnal az autóhifi terén is világra szólót alkosson. Lukács József járt az Andokban is meditálni, a dél-amerikai zenébe beleszerelmesedve a Los Gringos dobosa lett, a hazai művelődési házak és jazzklubok épp válságos helyzetét látva pedig egy lágymányosi gyártelep szomszédságában – egy egykori garázs és öltöző épületében –, a Sztregova utca 3. szám alatt nyitotta meg a Fonó Budai Zeneházat Balogh Tiborral. Amivel jelentős követ dobtak Budapest kulturális életének tavába.

A Fonó több – jelentős állami támogatás nélkül időnként kritikus – korszakot is megélt, mára megkérdőjelezhetetlenül a minőségi zene és szórakozás brandjévé vált. Szabados Györgytől, Dresch Mihályon át Lajkó Félixig most nagyon sok művész és zenekar nevét kellene felsorolni, akit és amit a „fonós” jelzőt megillet, sok neves világzenei és népzenei előadó és formáció is a Fonóban bontakozott ki. A Fonóban 1997 óta az elmúlt évtizedek legjelentősebb népzenei gyűjtőmunkáját is végzik Utolsó Óra címmel a Hagyományok Háza, illetve az MTA Zenetudományi Intézet munkatársaink közreműködésével, amelyet az Új Pátria lemezsorozattal tesznek közkinccsé.

Aki hajlandó kimozdulni a Belvárosból, az nem is akar egyhamar innen elmenni: a minőségi – népzenei, etnojazz, világzenei és kortárs klasszikus – koncertjeivel, táncházaival a Fonó otthonos kultúrsziget. A már legendás szerdai táncházait annak is érdemes látogatnia, aki pár nélkül érkezne vagy nem tud táncolni, de azért szeretne: a táncokat tanítják is egy-egy esten, miközben minden héten két neves zenekar húzza a talpalávalót. Kezdőknek és haladóknak keddenként is folyik itt tánc- és énektanítás, most szeptemberben és októberben a felcsíki táncok lesznek soron.