Heti abszurd: A kis király jövője

Publikálás dátuma
2019.09.01. 09:29

Fotó: Shutterstock
A sámán felköpött az égre, egy égő pálcával a levegőbe csapott, majd összeesett, és azt hörögte, látja a jövőt. – Mennyivel szaladtál előre, állatom? – szólt a király, aki épp egy tolvaj kezét vágta le egy hatalmas csatabárddal. – Várj, ez itt hozzányúlt a közös vagyonhoz, meg kell kapnia érte a méltó büntetését. Hol jársz, barom, hallgatom! – Ezer év, király úr, ha neked is megfelel – mondta a révületben fetrengő sámán, és azt is elmotyogta, hall mindent, mert a hallását az ősi istenek a saját külön kérésére feljavítják. – Halkabban azokkal a pogány istenekkel, fiam – mondta a király, és letörölte a melléről a tolvaj ráfröccsenő vörös vérét. – Itt a falnak is füle van. – Aztán közelről ráüvöltött a sámánra. – Mondjad már, mert kikaparom a szemed. Mit látsz? – Látok egy sunyi képű, simabeszédű pofát, hideg van, mint a rosseb, egy hosszú bot van a kezében, amivel pokoli tüzet lehelt ki, és a tüzes golyó, ami kijött a végén, eltalált egy… nem látom jól. – Mit, vadbarom? Mit lőtt le? Egyél még egy kis piros gombát, hátha jobban látod a jövőt! – Egy rénszarvast látok, uram – sziszegte a bódult sámán. – Egy zakatoló nagy dögmadár fogja a karmaiban, viszi fel a levegőbe, a dög ki van nyúvadva. – És mit csinál közben a sunyi képű? Mi a neve? – kérdezte a király, aki elé újabb tolvajt hoztak, hogy levágja a kezét. – Áll és szónokol, közben azt a tüzes leheletet okádó botot csókolgatja. Zsóti a neve, ezt onnan tudom, hogy rá van írva a hátára. Ott van az is, hogy ő a fővadász. De várj egy kicsit, uram, légy türelmesebb, nagyon érdekelni fog, ami most történik – fogta halkabbra a sámán, és hogy valóban jobban lásson, újra beleharapott a markában tartott pöttyeskébe. Így nevezte a gombát, amitől kitisztul a látása, nem számít a holdtölte, csak az, hogy a saccolás – a jóslás – jobban stimmeljen. – Na, mit mond? – ordított rá a szabad idejében tolvajok kezét levagdaló király úr. – …ha mindenki a saját helyén kis Szent Istvánként országépítővé válik, akkor tudjuk folytatni Szent István király országépítő művét… Itt aztán megállt a csatabárd a levegőben, a sámán is elhallgatott, mert tudta, hogy a király éktelen haragra fog gerjedni, nem is nézdegélt tovább előre, csak lesett lefelé, és kínjában tovább rágicsálta a pöttyeskét. A király nyakig véresen emelkedett fölé, nagy levegőt vett, és azt ordította, ki merészeli őt kicsinek nevezni, honnan veszi a bátorságot egy ilyen térből és időből kiszakadt, lerúdalni való halandó, hogy őt a pórnép jurtaépítő rabszolgájának tekintse. – Jól néznénk már ki – ajvékolta úgy, ahogy majd csak ezer év múlva fognak nyarvogni a királyi hírharsonákban –, ha nekem kéne személyesen felrántani a sok kis kulipintyót. A frász törné ki a derekát ennek a…hogy is mondtad, állatom… Zsótinak, vagy minek. – Uram, bocsánatot kérek a kis Szent Istvánért – fogta a sámán könyörgőre –, én csak továbbadtam, nem én mondtam, hanem a simabeszédű. – Jól van, most az egyszer megbocsátom, értem én. De magyarázd meg, mit jelent az, hogy sok kis Szent István lesz belőlem. Ez mi a búbánatot jelent ősi szokásaink szerint? Meg kell fejtenem. – Megmondom, hatalmas királyom – emelkedett fel a földről a fetrengve jövőt leső sámán. – De csak ha megígéred, hogy nem téped ki nyomban a nyelvemet. – Ne kavarj, te dög, mondjad, mi az, hogy sok kis királyként emlegetett ez a póré. - Hát azt, uram, hogy fel fognak darabolni. Pontosabban: négyelni… Istenem, hová tettem a gombát?!... Lehet aztán, uram, hogy nem jön be. Vagy nem pontosan úgy…
Szerző
Témák
Heti abszurd

Ég és föld között: repülővel vagy vonattal?

Publikálás dátuma
2019.08.25. 19:54

Fotó: BEN STANSALL / AFP
Míg világszerte nő a repülővel utazók száma, Észak-Európában egyre többen választják a környezetkímélő vonatközlekedést. A közösségi média nyomása alatt a légitársaságok az utasok lelkiismeretét nyugtatva próbálnak nyereséget termelni. Azonban a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás fenntarthatatlan.
Mosdó, kényelem és megbízható internetkapcsolat nélküli hajón indult az angliai Plymouthból New Yorkba Greta Thunberg (képünkön), hogy szeptemberben részt vehessen az ENSZ klímahetének programjain és felszólalhasson a Közgyűlésben. A 16 éves svéd környezetvédelmi aktivista mindössze nyolc óra alatt az amerikai nagyvárosba érhetett volna repülővel – ami ezen a távon utasonként mintegy 1000 kilogramm szén-dioxidot bocsát ki. Az ökológiai lábnyom csökkentése mellett kampányoló Thunberg ezért vállalta, hogy versenyvitorlással szeli át az Atlanti-óceánt, amely a világításhoz és kommunikációhoz szükséges áramot napelemekből és víz alatti turbinákból nyeri. A diáklány sokat áldozott azért, hogy hű maradhasson a zéró kibocsátást hirdető elveihez: körülbelül két hétig utazik úgy a kétfős személyzet, apja és egy videós társaságában a 18 méteres Malizia II névre hallgató versenyjachton, hogy angol vécé helyett egy speciális kék vödröt használ és fejlámpával vagy gyertyával világít a kabinjában, ha olvasni akar.  

Szégyelld magad!

Emma Thompson brit színésznőnek nem sikerült ennyire következetesnek maradnia, mint az extrém körülményeket is vállaló svéd lánynak. Áprilisban afféle sztárvendégként vett részt az egész Londont megbénító klímatüntetésen, az Extinction Rebellionön (körülbelül: lázadás a kihalás ellen), nyilatkozott a sajtónak és posztolt a közösségi médiában a klímacélok fontosságáról. Majd két héttel később felült a British Airways Los Angelesbe tartó járatának business osztályára és a kiemelt kényelmi kategóriának megfelelően 2000 kilogramm szén-dioxiddal dobta meg a globális kibocsátást. Így a nemzetközi sajtónak az a része, amely a környezetvédelmet divathóbortnak, a baloldali értékrendet pedig szitokszónak tartja, hosszasan élcelődött a színésznőn. Thompson azzal próbált érvelni, hogy a repülést nem tudjuk kiiktatni az életünkből, csak jól meg kell gondolnunk, hogy miért használjuk ezt a közlekedési módot. Ő például a 60. születésnapi bulijára utazott az Egyesült Államokba. Azt talán nem lehetett volna elvárni tőle, hogy két hétig kuporogjon egy hajókabinban, de a business osztály valóban túlzásnak hatott a klímalázadás után. A zöldek ennek ellenére is megpróbálták megvédeni a színésznőt, mondván, egy nagy cél érdekében kellett vállalnia a kisebb kárt. Björn Ferry svéd olimpikon biat­lonista 2015-ben indította el a repülésellenes mozgalmát, amihez két évvel később tíz másik híresség is csatlakozott. A #flygskam azaz #szégyenjárat jelszó ekkor robbant be a svéd közösségi médiában arra utalva, hogy mennyire kellemetlenül érzik magukat azok, akik a természeti szélsőségek dacára is a légi közlekedést választják. A szlogen mára a többi, a környezetvédelemben élen járó országba is átgyűrűzött: #flugscham a németeknél, #lentohapea a finneknél és #vliegschaamte a hollandoknál. A svédek amúgy környezetvédelmi célú nyelvújításban is élen járnak. Idén „flygfritt 2019”, azaz „repüléstilalom 2019” címmel indult kampány az interneten, és egyre többen posztolnak a #tågskryt, azaz #vonatosdicsekvés címszóval arról, hogy hiába tart tovább, a repülő helyett a vasutat választják távolabbi úti célokhoz is.  

Zéró kibocsátás, zéró profit

Valóban ég és föld a különbség a légi és vasúti közlekedés szén-dioxid-kibocsátása között. Ha valaki repülővel teszi meg a München és Budapest közti – légvonalban mért – 562 kilométert, 168 kilogramm szén-dioxid kibocsátásáért lesz felelős, míg vonattal csak 18 kilogrammal terheli a környezetet. Bár az is igaz, így mindössze egy órát tölt utazással (ha nem számítjuk a repülőtérre való kijutást és az ottani várakozást), míg vonattal 7 órán keresztül megy. A Párizs és Barcelona közti 826 kilométeren pedig 238 kilogramm szén-dioxid vetekszik 11-gyel, illetve a 2 óra a 6 és féllel. (A Budapest–München ­járathoz viszonyítva azért kisebb a Párizs–Barcelona vonatútra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás, mert Franciaország jórészt atomerőművekkel állítja elő a villamos energiát. Ez egy ilyen jellegű összehasonlításban jól mutat, de egyéb súlyos veszélyekkel jár.) Az árképzés viszont igen érdekesen alakul: Münchenbe körülbelül 5-ször olyan drága eljutni repülővel Budapestről, mint vonattal, míg a francia fővárosból még mindig körülbelül 15 ezer forinttal olcsóbban megúszhatja, aki repülővel indul útnak a spanyol nagyvárosba. A hosszabb utazási idő és a többletköltség dacára úgy tűnik, hogy Svédországban már megindult a valódi változás, és az emberek nemcsak beszélnek a környezettudatosságról, hanem tesznek is érte. A közvélemény-kutatások szerint az elmúlt másfél évben 20 százalékról 37 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik, ha tehetik, inkább a vonatot választják. A svéd vasúttársaság 2018-ban az előző évhez képest 5 százalékkal több jegyet értékesített. Ez év januárja és áprilisa között pedig belföldi repülőjáratokra 8, a nemzetközi utakra pedig 2,8 százalékkal kevesebben váltottak jegyet – míg Európában 4,1 százalékkal többen ültek repülőre 2018 első öt hónapjához képest. 

PR-fogások

A környezetvédelem trendivé válása a légitársaságokat is lépéskényszerbe hozta. A Ryanair PR-osai pél­dául az elmúlt hónapokban mindent megtettek azért, hogy feljavítsák a fapados amúgy is megtépázott imázsát, miután áprilisban a társaság felkerült Európa legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóinak top 10-es listájára, amelyen egyébként kilenc szénerőmű előzi meg. Miután 2018-ban az előző évhez képest 7 százalékkal több, azaz 9,9 millió tonna szén-dioxidot eregettek ki, elég mulatságosan hangzik, hogy ők „Európa legzöldebb légitársasága”. De tény, hogy az ír cégnél egy levegőben megtett kilométeren 66 gramm szén-dioxid kerül utasonként a légkörbe, mivel az utazáshoz semmi flanc nem jár, és ez a legalacsonyabb érték az európai konkurensek között. Nem is beszélve arról, hogy a hagyományos légitársaságok más kontinensekre is visznek járatokat, így eleve nem kerülhetnek fel az európai szennyezők szégyenlistájára. A Ryanair mindenesetre felajánlott 1 millió eurót környezetvédelmi célokra, és vállalta, hogy 2030-ig további 8 százalékkal csökkenti az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátást. Ezalatt a KLM a felelősségteljes repülés érdekében hirdetett kampányt, ahol arra kérik az utazókat, hogy gondolják át, valóban szükséges-e elindulniuk. Bár sokan vádolták álszentséggel a holland légitársaságot, ami nyilván úgy tud nyereségesen működni, ha minél többen választják őket, jó néhány jogos kérdést vetnek fel. Például azt, hogy lehet-e egy üzleti megbeszélést videochaten is lebonyolítani, vagy éppen szükség van-e arra, hogy milliomodik turistaként megérkezzünk egy városba, ahol aztán lépni sem tudunk a tömegben. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy németek például hiába élik meg a #flugschamot és a zöldhullámot a közösségi médiában, a kontinens első hét legnagyobb környezetszennyezője német szén­erőmű. A légi közlekedés pedig a globális szén-dioxid-kibocsátásnak mindössze 3 százalékáért felel – bár az egyre növekvő utasforgalom ­miatt évente 3,5 százalékkal emelkedik a szennyezés mértéke. Idén újabb rekordot döntve akár 4,6 milliárdot is meghaladhatja a légi utak száma. Noha Greta Thunberg minden kényelmetlenséget vállal a szent cél érdekében, az egyéni felelősségvállalás mellett a technikai haladás fontosságát is hangsúlyozza. A Malizia II oldalára is a svéd aktivista szlogenjét festették fel: „összefogás a tudományért”. Ez a szemlélet oldhatja fel a légi közlekedés dilemmáját is, hiszen az új technológiáknak köszönhetően a gépek könnyebbek lesznek majd és kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, ami – ha az utasok mértékletességével párosul – valóban visszafoghatja a környezetszennyezést.
Újabb rekordot megdöntve a 4,6 milliárdot is meghaladhatja 2019-ben a légi utasok száma.

A szégyen hatalma

„A szégyen a gyengék fegyvere az erősekkel szemben” – állítja Jennifer Jacquet, a New York-i Egyetem kutatója. A környezetvédelmi kérdésekre szakosodott közgazdász 2015-ben „Is shame necessary?” (magyarul: Szükséges a szégyen?) címmel megjelent könyvében és több, interneten is elérhető előadásában is kifejti, hogy a környezetvédelem egyik legerősebb eszköze a nyilvános megszégyenítés lehet. Lelkiismeret-furdalással csak az emberek kis részét rávenni a környezettudatos életre, hiszen az egy belső pszichológiai késztetés. De egy okosan kivitelezett megszégyenítő kampány nagy nyilvánosságot kaphat, és sokkal nagyobb tömeget ösztönözhet arra, hogy változtasson a pazarló életmódján azért, nehogy pellengérre kerüljön és általános társadalmi megvetés áldozatává váljon. Ennek az elméletnek némiképp ellentmond az amerikai Pennsylvania Állami Egyetem és a hollandiai Groe­ningeni Egyetem kutatóinak idén nyáron publikált kutatása, amelyből kiderül: a férfiak jelentős része azért nem gyűjti szelektíven a szemetet vagy visz magával szatyrot a bevásárláshoz, mert az szerintük nőies, és attól félnek, hogy homoszexuálisnak gondolják majd őket.

Szerző

Az ember ne bujdosson el a saját hazájában

Publikálás dátuma
2019.08.25. 16:56

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
A néhai Kozmosz és a jelenlegi Bajnoq együttes énekes-szövegírójaként ismerte meg a forradalminak azért nem nevezhető ellenállás Pál Zsombort és az ő éles, leleményes, rendszerkritikus sorait. Az Okosak Földje című dal szabályos himnusszá vált. Az újságíró-marketingszakember sokáig várt egy közéleti-odamondós YouTube-csatornára, aztán inkább megcsinálta. A Geller ismét mély levegővétel, kérdés, kitart-e az intellektuális vákuum végéig.
Kevés érvényes opció maradt a túléléshez a kivándorlás mellett: az egyik az okospunk-énekesség. Úgy tűnik, tartja magát az utóbbihoz, marad itthon, ráadásul a Gellerrel új lehetőséget talált arra, hogy felrázza az országot, és belemondja a véleményét az arcába, nagyon helyesen. Úristen, ez egy magázódós interjú lesz! Megtisztelő a feltételezés, hogy a Geller bárkit is felráz, de szerintem a zenekarokhoz hasonlóan inkább csak segíthet gőzt kiereszteni azoknak, akikben már eleve sok van. Szívesen vázolnék egy kohe­rens koncepciót arról, hogy a zenekarok és csatornák hogyan épülnek egymásra, és hogyan van a valódi rendszerváltás az útnak a végén: de nincsen. A zenében és a műsorkezdeményben is az a közös, hogy én mindkettőhöz hasonlót szívesen fogyasztanék, ha valaki más megcsinálta volna őket nekem. Azoknak az egyre csak furcsábbá váló eseményeknek a feldolgozásához kellenek, amelyekről sokáig azt gondoltam, távolodni fogunk tőlük, de inkább körbejárunk körülöttük, vagy történelmi nézőpontból még tolatunk is időnként. Ha az embert érdeklik a közügyek, akkor ezeket nehéz naponta a helyére tenni a fejében, akkor is, ha nekem például mikroszinten remek dolgom van ebben a sok szempontból remek országban – fehér, középosztálybeli, többdiplomás emberként, aki arra készül, hogy hamarosan az összes adókedvezményt és ingyenpénzt kihasználja, amit az ő helyzetében teljesen fölöslegesen kap meg a nagylelkű kormánytól. Örömteli, hogy lát esélyt itthon a normális életre, de nem elbizakodott ez a normalitás reményeit hol miszlikbe aprító, hol lassan emésztő elmúlttízév tükrében? A rendszerkritika alapvetően tényleg az önterápia miatt fontos, és ha ez másokat is visszatart a teljes nihiltől, az járulékos haszon. Egyébként nem feltétlenül az: a Kozmosszal éltem meg, hogy – bár nyilván nem tartottunk itthon komplett családokat, akiknek racionális számítás szerint már rég Felső-Németországban lett volna a helyük – a zenénk adhatott egy csomó fals és naiv reményt, amikor még bennünk is megvolt. Mindannyian benne voltunk abban a sztoriban, hogy ha nem is személyesen Mesterházy Attila fog a karizmájával megváltani minket 2014-ben, de ez a téboly nem tarthat örökké. Éppen amiatt, mert nem racionális, nem vezet sehová, és mert valójában egy csomó meg nem hozott intézkedés áll a szellemkardozások mögött; nem történik semmi a valóban fontos társadalmi rendszerekkel, hülyének nevelik a gyere­keinket és elveszítjük a szüleinket a kórházakban. A Kozmosz ennek egy visszatekintve indokolatlanul magabiztos, zsigeri tagadását adta az elején, de a Bajnoq-kal már inkább a berendezkedett, mindennapos őrület feldolgozásánál tartunk. A maradás-kivándorlás dilemmáról nyilatkozta: ha észreveszi, hogy „elkezd kussolni vagy elfordítani a fejét”, akkor irány Ferihegy. Kussolni nem kussol, de a fej elfordítása nélkül… bármerre nézünk, helyzet van. Erre lett válasz számomra a Geller. Azt valóban kezdtem észrevenni magamon, hogy ki tudnék alakítani magamnak Budapest I. és III. kerülete körül egy olyan burkot, amit csak a Balaton-felvidék kedvéért hagyok el néha, és olyankor sem nézem az autópályán az óriásplakátokat. De ez tévút a fent elmondottak miatt, rendkívül béna menekülés. Az ember ne bujdosson el a saját hazájában, ha egyébként a minket a németek kedvéért óvatlanul befogadó uniónak hála azt is választhatja, hogy fogja a személyi igazolványát és elkezdi máshol a B tervet. Én még az A-ban vagyok. 
Rendíthetetlenül? Nincs abban semmi frusztráló, hogy nem Az Okosak Földje kritikus történelemszemléletét tanítják az iskolákban, hanem Takaró Mihály lázálmait? Az iskolákban az is elég lenne, ha néha utalnának rá, hogy saját dönté­seink is voltak a XX. században. Ha már Az Okosak Földjéről beszélgetünk, néhány éve, a klip ötödik születésnapján kellett kiposztolnunk, hogy sajnos nem romlott meg semmi a mondanivalóból, legfeljebb az Ezüsthajót meg Hagyó Miklóst lepte be szerencsére a feledés homálya. De a „még pár év és kezdhetjük elölről” ma is működik, és ez para. Csak annyi a különbség, hogy az íráskor ez egy lemondó mondat volt, most meg inkább a távoli reménynek a szikrája. Ami a tágabb kérdést illeti, Magyarországon élni most türelemjáték. Mélyen hiszek abban, hogy egy félreértésben vagyunk, ami előbb-utóbb kiderül, hiszen ez egy nagyon törékeny félreértés. Egy csomó lapnak kell Orbán kezeiben klappolnia ahhoz, hogy ekkorákat lehessen kamuzni, és ne jöjjön olyan reccsenés, ami a valóságot eltakaró lepleket lerántja. És hogy a tákolmány dől-e össze előbb, vagy az a pillanat jön el, amikor már a zenekar meg a lelket tartó YouTube-móka sem elég ahhoz, hogy feldolgozhatóvá tegye a híreket, részemről az a türelemjáték. Mi tartja talpon ezt a valószerűtlen rendszert? Sokkal kiválóbb elemzések vannak erről annál, mint amennyire két mondatban, ráadásul rímek nélkül össze lehetne foglalni. Ha határon túlról szemlélhetném és úgy, hogy senkim sem érintett benne, csodálnám, hogy alapvetően nem létező veszélyekkel riogatva lehet eladni valakinek a regnálását úgy, hogy annyi az üzenet: az elképzelt, kicsit kontúrtalan dolgoktól meg lesztek védve, és azt a keveset, amitek van, nem veszik el. Egy árva pozitív üzenet nincsen már, és nagyon lehangoló arról beszélgetnünk itt a belvárosban, hogy nálunk sokkal szerencsétlenebb sorsú és kevésbé kiváltságos iskoláztatású embereket hogyan vernek át ezzel. Vesztenivalójuk van, félnivalójuk nincsen, nyilatkozta korábban. Frappánsan hangzik, szóval, ha én mondtam, vállalom. Szerintem tényleg nincsen rettegnivalónk, ami adódik a privilegizált helyzetből is: bár nem ülök látványos megtakarításokon, de nincs például cégem, amit csuklóztathatnának vagy elvehetnének, ha sokat szájalok, hanem normálisan gondolkodó munkaadók beosztottja vagyok. Önkéntes, felnagyított félelmekből képződik nagyon sok habarcs ebben a rendszerben. Még a Kozmosszal esett meg, hogy végül úgy került ki egy interjúnk a Petőfi reggeli műsorából, hogy a szerkesztő zavart hangon annyit mondott: nem tudjuk, van-e tiltólista, de ha volna, rajta lennétek. Egyes nézetek szerint az ellenzék – akár a szabadnak láttatott választások – csak a demokrácia látszata miatt létezhet, mondván, van itt szólásszabadság, hiszen miket nem lehet mondani a kedves vezetőnkről. Ó, ez most ideget talált, ezen nem árt gondolkodni. Rezsimbohócon lenni a bohócorr, mi sem volna felemelőbb! De az a lelkesedés például, amivel az RTL Klubnak újra meg újra neki akarnak feszülni, az mutatja, hogy szerintem még nem tartunk ott, hogy a maradék nyilvánosságnak már csak díszletfunkciója lenne. Ha magával rántana minket a lassuló német gazdaság vagy lelépne az utolsó orvos is, akkor az ma még szerintem kiderülne. Annyira, hogy az a 2-300 ezer ember, aki simán választásokat dönt el még ebben a kitekert választási rendszerben is, hirtelen mozgathatóvá változzon tőle. És itt van a YouTube-csatornája is. A Geller saját ötlet? Amikor barátoknak meséltem arról, hogy ilyesmi feszeget belülről, akkor azt kérdezték: olyan lesz, mint a koncerteken az átkötő szövegek, csak koncert nélkül? Valóban táplálkozik onnan, de annál furcsább hibrid. Az összes eddig érkezett hozzászólásban emlegetett John Oliver- és Heute Show-féle szatirikus közéleti műsorokból és a lazázós-heherészős amerikai late night tv-kultúrából is vannak benne elemek elszórva. Az első részben vendégeskedő Bazsó Gábor szabályozhatatlan intellektusa miatt a próbaadás mélyebb és sötétebb lett, mint amire gondoltam, és még képlékeny, hogy a beszélgetős részt melyik irányba folytatjuk. A kultúrharc mennyire mélyítette el a morális-közéleti válságot? Nem tudom, hova mélyülhet a morális válság, szerintem a szint ugyanaz. A mostani történéseket szabadjára hagyott oldalcsapatok portyáinak gondolom inkább, amit hagynak, mert jó gumicsont. Amikor a magaskultúra elméletileg független intézményeit újrahúzzák vagy az Átriumot szétverik csak azért, mert Alföldi Róbert rendez benne, és ehhez igazítanak egy egész támogatási rendszert, akkor az szörnyű a konkrét alkotóközösségre nézve, és rendkívül kispályás, pitiáner dolog. A kultúrharc közben meg az látszik, hogy nem várakozik sehol egy komplett, idáig szemét módon elnyomott, de rendkívül tehetséges, a világról izgalmas dolgokat gondoló NER-hű művész/értelmiségi réteg, aki most mindenféle fontos infrastruktúrákat foglalhat el, hogy végre a teljes pompájában mutathassa meg a művészetét. Lovasi Andrást sokan bírálták, mert fellépést vállal Tusványoson. Elmenne a Bajnoq-kal, ha hívnák? Sosem fognak, úgyhogy kényelmes kérdés, de igen a válasz. Van egy furcsa panoptikum, amikor a NER valamiért Erdélybe helyezi ki magát két napra, hogy álvitákat folytasson saját magával, és emellett van az erdélyi fiataloknak egy fesztiválja, ezek szerencsétlen okokból földrajzilag összeérnek, de nem tudom, miért az erdélyi fiatalokat kellene megszívatni azért, mert Orbán Viktor rátelepedett a rendezvény egyik sátrára. És ez visszavezet a kultúrharchoz: biztosan le lehetne vonulni a térképről komplett párhuzamos univerzumokat építeni, de ez nem fog megtörténni egy ekkora országban, és nem is gondolom, hogy vezetne bárhova, ha az ország lakói falaznák el még jobban egymást. Amikor ez az egész gonosz kártyavár végre összedől, szerintem gyorsan fog egy csomó minden normalizálódni, és persze akkor majd megismerhetünk kétszázezer ellenállót, akivel most ugyan nem találkozunk, de titokban végig Takaró Mihály ellen szurkolt. Volna olyan közéleti esemény, ahol szívesen zenélne? Ha lesz egy nagyszabású rendezvény, amikor Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, azt szívesen megnyitjuk. Európa segíthet Magyarországon? Von der Leyen például? Ugye, nem. Nem. Ha valamit, akkor azt bárki, aki figyel, megérthette kilenc év alatt, milyen regionális hatalmi összefüggésekben működik ez az ország. Kiszámítható körülmények; fura lázálmokat kergető, de stabil főnök; nyomott árú, jó minőségű munkaerő – sosem fog bemasírozni a német erkölcsrendészet azzal, hogy esztétikailag nem találja helyénvalónak, ami kéthetente az alkotmányunk körül történik. Ez vagy gazdasági szükségszerűségek miatt történhet majd meg, vagy akkor, ha az unió majdani vezetői egyszer föl­érik ésszel, hogy amíg ilyen destruktív partizánokat tűrnek meg maguk között, mint a mi szeretett vezetőnk, addig ki fogják őket nevetni, amikor Kínával, Oroszországgal és Amerikával próbálnak egy asztalhoz ülni. Nem látom, hogy az európai elit eljutott volna erre a szellemi magaslatra.

Pál Zsombor

1984-ben született, újságíróként és marketingesként végzett, volt gyakorló marketinges, magazinos életmódrovat-vezető, most egy reklámszakmai lap főszerkesztője. A Kozmosz zenekar (2011–2017), majd manapság a Bajnoq (2018–) énekes-gitáros-dalszövegírója. A Geller című közéleti-politikai YouTube-csatorna augusztusi próbarésze után szeptemberben jelentkezik az első adással.

Szerző