Kárpátalja;NATO;Ukrajna;Volodimir Zelenszkij;

2019-08-30 16:31:33

Homályos még, hogy mi várható az új ukrán kormánytól

Honcsaruk technokrata szakember, a hozzá közel állók valódi munkamániásként írják le.

Egy alig 35 esztendős szakjogászt, Olekszij Honcsarukot nevezte ki Ukrajna – eddigi legfiatalabb - miniszterelnökének Volodimir Zelenszkij államfő, amit a parlament nagy többséggel már jóvá is hagyott.

Az új kormányfő már eddig is kacérkodott a politikával, de ott még jobbára ismeretlen: 2014-ben pártja vezető-jelöltjeként sem jutott be a parlamentbe.

Honcsaruk technokrata szakember, a hozzá közel állók valódi munkamániásként írják le. A képviselőkhöz intézett beszédében is a gazdasági növekedés fontosságát hangsúlyozta, külpolitikai ügyekre nem tért ki. Egyelőre tehát teljes a homály, hogy mi várható tőle a kárpátaljai magyar kisebbség és a nem túl rózsás ukrán-magyar viszony ügyében – a rendezés aligha élvez majd prioritást.

Már csak azért sem, mert az elnök kinevezte az új külügyminisztert is, Vadim Prisztajko személyében. Ő viszont nagyon is jól ismeri Magyarországot, korábban ugyanis Ukrajna NATO-nagyköveteként is dolgozott. Korábbi nyilatkozataiban elég keményen nyilatkozott arról, hogy Magyarország blokkolja a NATO és Ukrajna közötti miniszteri szintű találkozókat a sokat vitatott oktatási törvény miatt. 

„A helyzet kritikus. Nagyon keményen próbálták távol tartani az ukrán elnököt a NATO-csúcstól. Ezt nem felejtjük el!” – ígérte például egy tavalyi interjújában. Még idén júliusban is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a választások előestéjén magyar tisztségviselők látogattak Kárpátaljára, máskor pedig azt hányta a magyar kormány szemére, hogy csak látszattárgyalásokat folytat, nem tesz semmit a megoldásért.

A nagy várakozások ellenére egyelőre Zelenszkij is adós maradt az oktatási törvény, a többségében rá szavazó magyar kisebbség helyzetének rendezésével. Júliusban ugyan a megyébe látogatott, hogy új kormányzót nevezzen ki, ám csak a csempészet elleni harcot hangsúlyozta. Ami pedig Ihor Bondarenko új kormányzót illeti, eddig tőle sem telt sokra, nem ült tárgyalóasztalhoz a magyar képviselettel, egyetlen nyilatkozatot sem adott ki.