A folyóirat igen-igen hosszú cikkben mutatja be, miként üresítette ki Orbán Viktor idehaza a demokráciát, ami egyáltalán nem jó a magyar szabadság szemszögéből, viszont mutatja, hogy mire lehet számítani a leendő autokratáktól másutt. A miniszterelnöknek sajátos elképzelése van a hatalmi ágak szétválasztásáról. Az utóbbi 9 évben a fideszes cimborákkal összhangban igyekszik egy kézbe összefogni a törvényhozást, az igazságszolgáltatást és a végrehajtó hatalmat. Így azok most egymást, illetve a kormánypártot támogatják. Ő maga ezt úgy minősítette: ez az eredménye a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, illetve korábban nem köntörfalazott ennyire, amikor illiberális demokráciáról beszélt.
Módszeresen felszámolta a fékeket és ellensúlyokat, ily módon Magyarországon sajátos egypártrendszer alakult ki. De nem erőszakkal érte el, hanem széleskörű támogatással. Ám ami létrejött, az árt az ország hosszú távú kilátásainak. Amikor 2002-ben meglepetésre vereséget szenvedett, az felgyorsította az addig liberális Fidesz átállását a nacionalista vágányokra. A párt mind inkább soviniszta lett, az újabb győzelem idején már a keresztény kultúrát és az etnikai identitást hirdette. Külföldön a róla alkotott képet elsősorban a nacionalista ideológia határozza meg. Ám ennél fontosabb, hogy mennyire találékony volt, amikor a jog- és intézményi rendszert kellett átalakítani. Megszállta a bíróságokat, majd átírta az alaptörvényt. De úgy tűnik, hogy még nagyobb befolyást akar az igazságszolgáltatás fölött. Erre szolgál a közigazgatási bíróságok terve.
Ám nem világos, hogy a Fidesz miért aggódik a választással összefüggő perek miatt, hiszen átrajzolta a szavazókörzetek határait, és különleges kedvezményeket adott a határon túli magyaroknak. Ez magyarázza, hogy tavaly miért szerezhetett a szavazatok kevesebb felével 67 százalékot.
Jogi finomhangolás kellett azután hozzá, nehogy az ellenzék célba tudja juttatni üzeneteit. Példa erre az út menti hirdetések esete. A Népszabadság már más tészta, hiszen azt megvették és elhallgattatták. A független sajtó most már javarészt az internetre korlátozódik, ezeket az oldalakat általában a budapesti liberális buborékban olvassák. De a hatalom nagyon odafigyel arra is, hogy az MTI propaganda orgánumként működjön. Az állami hirdetésekkel fegyelmezi meg a sokat ugráló lapokat. A köztévé és -rádió túlnyomórészt kormánybarát. És tavaly megalakult a KESMA, benne csaknem 500 szerkesztőséggel. Feladata, hogy a keresztény és nemzeti értékeket terjessze.
A közpénzből finanszírozott kampányok szintén a Fidesz érdekeit szolgálják, elég csak a Soros elleni hadjáratra gondolni. De ha nem elegendő a parlament, a jogrendszer és a média kézben tartása, akkor vannak más eszközök is. A Jobbikot például a Számvevőszék segítségével, adminisztratív eszközökkel csinálták ki. A pénzbüntetésekből csak a Fidesz maradt ki. Majd olyan, független intézmények kerültek célkeresztbe, mint a CEU és az MTA.
A Fidesz azonban mindezek dacára nem tudná megtartani az irányítást, ha nem lenne ennyire népszerű, hála a nacionalista programnak és a gazdaság jó állapotának. Az etnikai nacionalizmus a párt megbízható stratégiája. Ebből lett azután az orbánomics, a gazdasági populizmus, ami szintén beleilleszkedik a tekintélyelvű eszköztárba. A közfoglalkoztatottak javarésze Orbánra voksol. Persze cseppet sem bizonyos, hogy a gazdaságpolitika annyira kiváló, hiszen a környező államok a növekedést tekintve lehagyták Magyarországot, amelynek teljesítménye nagyban függ az uniós támogatásoktól. A többi meg jórészt a német autógyárakon múlik.
Vértes András, a Gazdaságkutató vezetője szerint a rabszolgatörvény mutatja, hogy a hatalom számára az elit fontosabb, mint a kisember. A korrupció pedig rettenetes. Civil szervezetek azon szondázzák, hogy éppen melyik klikk tör előre, hogy ki kapja a legtöbb közbeszerzési megbízást. A 100 leggazdagabb magyar között új fiú a miniszterelnök veje. Magyar Bálint úgy látja, hogy a Fidesz vezette állam a gazdaság meghódítását és azt célozza, hogy a bevételeket a haverokhoz csoportosítsák át.
A dolog akkor üthet ki balul Orbán számára, ha az ellenzéki pártok összefognak, bár ez nem könnyű az ideológiai különbségek miatt. A gazdasági visszaesés vagy lassulás szintén veszélyes lehet. Akárcsak az EU, amely a következő időszakban kevesebb támogatást szán Közép-Európának. Ebben a jogállami megfontolások is belejátszhatnak, bár ez a magyar vétójog miatt nem valószínű. Judith Sargentini azt hangsúlyozza, hogy Magyarországon már nem működnek a demokratikus eszközök. De az unió jól jön a kormányfő számára, mivel a mozgásszabadságnak köszönhetően már sok elégedetlen ember elhagyta az országot. Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem elemzője kimutatta, hogy 2010 óta 186 százalékkal nőtt azoknak a száma, aki máshová tették át székhelyüket. Ez olyan ütem, amivel egyetlen környező állam sem vetekedhet. És főként a jól képzettek mennek el. A hatalom szempontjából azonban lehet, hogy ez egyáltalán nem rossz, mert csak bebetonozza az uralmát.
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy mostanság a demokráciát leginkább belülről, lassan, a nép nevében fojtják meg, amint azt a Fidesz példája igazolja. A párt megszállta a kormány munkájának felügyeletére hivatott intézményeket, uralja az üzleti életet, ellenőrzi az igazságszolgáltatást, megvette a sajtó jelentős részét és manipulálta a választási törvényt. Orbánnak mindehhez nem kellett jogot sértenie, a változtatásokhoz támaszkodhat a parlamenti többségre. És még csak az sem szükséges, hogy a titkosrendőrséggel vitesse el az ellenfeleket az éjszaka kellős közepén. Azokat a média vagy az adóhivatal útján is engedelmességre lehet kényszeríteni. Vagyis Magyarország formálisan demokrácia, ám voltaképpen immár egypártrendszer.
A hasonszőrű erők másutt is kikezdik az államot. Nem csupán a fiatal demokráciának számító Lengyelországban, ahol a Jog és Igazságosság utánozni igyekszik a Fideszt, de Nagy-Britanniában és az USÁ-ban is. Nem arról van szó, hogy utóbbiak is az egypártrendszer felé tartanak, ám már a rothadás jeleit mutatják. A magyar demokrácia lepusztulásának mozgatórugója a cinizmus. Az őszödi beszéd után a választók megtanulták, hogy a legrosszabbra számíthatnak a politikusoktól. Orbán remekül meglovagolta ezt az érzést, a megosztásra játszik, elégedetlenséget kelt, kihasználja az előítéleteket, főként a migráció kapcsán. A politikai cirkusz rendeltetése, hogy elterelje a figyelmet az igazi célról: milyen mesteri manipuláció folyik az átláthatatlan szabályok és intézmények segítségével, éspedig azért, hogy szavatolják a miniszterelnök uralmát.
A populisták kihasználják a világszerte jelentkező elégedetlenséget az elittel szemben. Még akkor is, ha ők maguk gazdagok és hatalmasok. A dühön és a megosztottságon nőnek nagyra. Elég csak megnézni, mit művel Trump, Netanjahu és Boris Johnson. A baj ott van, hogy a túl sok cinizmus aláássa a politika legitimitását. Orbán a szavazatok kevesebb felét kapta meg, de hatalma korlátlan, ennek megfelelően viselkedik. Afelé tereli az ellenfeleit, hogy nem demokratikus eszközökkel fejezzék ki elégedetlenségüket, miután arra a parlament nem ad alkalmat. A cinikus politikusok azután szépen aláássák az intézményeket, majd feldúlják azokat.
A politika régen olyan volt, mint az inga, ma inkább a fejetlenség jellemzi. A cinizmus lerombolja a demokráciát. A pártok egyre inkább hajlanak a szélsőségre. Szerencsére nincs arról szó, hogy London vagy Washington egyhamar követné a magyar utat. Az intézményeket nem olyan könnyű megkaparintani egy bejáratott demokráciában, mint egy tízmilliós országban. Azon kívül a demokráciák képesek megújulni. Lásd Erdogan isztanbuli vereségét. A populizmus ellenfeleinek egyesülniük kell az olyanok mögött, mint a szlovák elnök asszony. Román és cseh választók fellázadtak a vezetők ellen, akik át akarták venni a magyar modellt. A fiatal tiltakozók arra emlékeztetnek Hong Kongban és Moszkvában, hogy a demokrácia értékes, és akik olyan szerencsések voltak, hogy megörökölték, azoknak meg kell védeniük.
Az új populisták bedőlnek a róluk alkotott képnek és meg vannak győződve arról, hogy a többi ember fölött állnak. Úgy tekintik magukat, mint aki a király, a messiás, a varázsló és a zseni ideális ötvözetét testesíti meg. Így látja ezeket a politikusokat Dov Alfon izraeli újságíró, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára. A vendégkommentár Netanjahura összpontosít, mert úgy gondolja, hogy ő volt a populizmus szellemi előfutára, Orbán, Babis, Morawiecki, sőt Trump szellemi tanítómestere. Valóságos művésze annak, miként kell a tömegeket manipulálni.
Ám két éve a túlélésért harcol, kemény vádak merültek fel ellene, de idáig valamilyen húzással mindig kihúzta magát a csávából, bár a hurok egyre szorul a nyaka körül. De a közvéleménynek már elege van belőle. Két ízben sem tudta megszerezni az abszolút többséget, ügyes taktikázással azonban meg tudta őrizni hatalmát. De bőven lehetséges, hogy hamarosan lejár az ideje. Csak éppen olyan károkat okozott Izraelnek – közvetve az USÁ-ban, Magyarországon, Olaszországban, Lengyelországban és másutt is, amitől egy egész élet alatt nem lehet megszabadulni. Ám Netanjahu meg van győződve arról, hogy az országnak lesz rossz, ha ő lelép a színről, és hogy a nyomozás csak azért folyik ellen, hogy eltereljék a figyelmet az arab-izraeli viszályról. De a folyamatos hazugságoktól olyan falat igyekszik emelni, ami elválasztja a nyilvánosságot az igazságtól.
A siker képlete egyszerű, de sok nyugati politikus mégsem fogadja meg, mert bennük van szégyenérzet. Ugyanakkor az esetek túlnyomó többségében reakciós, rasszista és homofób populista megnyilvánulások számára semmi sem szent. Ám a Trumpok és Netanjahuk számára ez nem a tervezés, hanem ösztön dolga. Márpedig a gátlástalan ösztön azt diktálja, amit a gátlástalan választók hallani akarnak. Utóbbiak ugyan csupán apró kisebbséget alkotnak, de nélkülük nem lehet választást nyerni. De fontos a hallgatag tömeg is, amely élvezi a színjátékot, mert dühös – a nők, a melegek jogai, a globalizáció nyertesei miatt. És felháborodásában nagyon is szívesen támogat populistákat.
Hogy Trump a közelgő Dorina hurrikán miatt lemondta varsói útját, az nagy csapás a hatalmon lévő lengyel populisták számára, mivel ők a látogatással igazolni akarták, hogy nem igazak az ellenzék vádjai és az ország egyáltalán nincs elszigetelve a nemzetköz politikában. Ráadásul a vizit lendületet adhatott volna nekik a jövő hónapban esedékes választás előtt. Ám az elnök helyett a 2. ember, Pence érkezik a holnapi ünnepségre, amellyel a 2. világháború kitörésének 80. évfordulójáról emlékeznek meg. A tárgyalásokon azonban várhatóan szó lesz fegyver- és energiaügyletekről is. Duda államfő főtanácsadója azt közölte, hogy Trump telefonon elnézést kért a kényszerű helyzetért és azt ígérte, hogy ha lehetséges, egy más időpontban eleget tesz a meghívásnak.
Az ellenzék viszont örömét fejezte ki a fejlemény láttán, mert a PiS ugyan vezet a közvélemény kutatásokban, de még nem biztos, hogy meg tudja őrizni jelenlegi többségét. Mások arra mutatnak rá, hogy nem szabad túlságosan támaszkodni az USÁ-ra, mert annak az európai szövetségesekhez fűződő viszony látja a kárát, és az itteni partnerekkel már egyébként is feszült a viszony a nacionalista lengyel politika miatt. Azon felül Trump megbízhatatlan és nem lehet az egész lengyel biztonságpolitikát rá építeni. A PiS egyébként már drámai módon csökkentette az ország függését az orosz gáztól és katonai együttműködését is fokozta Washingtonnal. Mindezért a legnagyobb viszonzás az volna, ha a lengyelek végre vízummentesen mehetnének az Egyesült Államokba.
