Lyon;késelés;

2019-08-31 18:48:32

Késelés Lyon mellett - egy ember meghalt, sok a súlyos sérült

A tettest, akinek indítékai egyelőre nem ismertek, őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték.

Agyonszúrt egy 19 éves fiatal férfit és kilenc embert megsebesített szombaton Lyon elővárosában egy merénylő, a férfit őrizetbe vették a hatóságok. A tűzoltók adatai szerint az egyik sérült életveszélyben van.

A tettest, akinek indítékai egyelőre nem ismertek, őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok gyilkosság és gyilkossági kísérletek miatt – közölte az AFP-vel a lyoni ügyészség.

A támadót végül a járókelők fogták el a közlekedési társaságok alkalmazottainak hathatós segítségével.

 

A Reuters korábban azt írta, hogy a késelőt elfogták, de hajtóvadászat folyik egy feltételezett második támadó után, akiről úgy sejtik, egy nyárssal fegyverkezett fel. A második gyanúsítottról szóló értesüléseket egy rendőrségi forrás később cáfolta.

A franceinfo.fr francia híroldalhoz olyan értesülés is eljutott, mi szerint egy 20-30 embert érintő tömegverekedés fajult gyilkossággá.

A támadás a Lyon melletti Villeurbanne-ban történt egy metróállomás közelében található buszmegállóban, helyi idő szerint fél 5 óra körül.

A BFM francia televíziós csatorna szerint a tettes azt állítja magáról, hogy afgán, és 1986-ban született.

Az elkövető nem szerepelt a rendőrségnek adatbázisában, amelyben azokat tartják nyilván, akikről azt gyanítják, hogy radikális iszlamista tevékenységre hajlamosak – jelentette a BFM a rendőrségtől nem hivatalosan szerzett értesülésekre hivatkozva. A csatornának ezenkívül az is tudomására jutott, hogy a férfi korábban ideiglenes letelepedési kérelmet nyújtott be.

Az a negyed, ahol az incidens történt, rossz hírű, drogkereskedelem zajlik a környéken, és gyakran támadnak meg embereket az utcán.

A francia média szerint a támadás természetével kapcsolatos összes lehetőség fennáll, köztük a terrorista indíték is. Jelenleg azonban nincsen arra utaló adat, hogy az eset terrortámadás volt.