Itthon próféta a Fehérvár

Publikálás dátuma
2019.09.01. 20:39

Fotó: Molnár Ádám
Marko Nikolic vezetőedző csapata öt forduló után száz százalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát, ezúttal a Kisvárdát győzte le magabiztosan.
Bár a liechtensteini Vaduz túl erős ellenfél a Kovács Zoltán klubigazgató szerint Bundesliga-szintű szervezeti struktúrával működő Fehérvár FC számára, a labdarúgó NB I-ben egyelőre megállíthatatlannak tűnik az együttes. Ezúttal a Kisvárda szembesült azzal, hogy Marko Nikolic vezetőedző csapata a hazai mezőnyben fejben mennyire erős: a székesfehérváriak Musliu, Milanov és Hodzic fejesgóljaival tartották otthon a három pontot. Immár egyedül a Fehérvár száz százalékos a mezőnyben, miután a Mezőkövesd hazai pályán 2-0-ra kikapott a Pakstól. A vendégek az első játékrészben mindössze egyszer lőttek kapura, ezt tizenegyesből tették, amit Hahn János értékesített. A házigazdák ebben a szakaszban hét helyzetet hagytak ki. A második felvonásban ismét Hahn talált be egyedül a kapuba.
Ünnepeltek Debrecenben a Kaposvár elleni találkozó előtt: szombaton volt pont tíz éve, hogy a hajdúságiak történetük legnagyobb és a magyar klubfutball számára is fantasztikus sikert elérve, a Puskás Stadionban 2-0-ra nyertek a bolgár Leszki Szófia ellen és bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A legrangosabb európai kupasorozatban azóta sem szerepelt magyar csapat, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján a jövőben sincs erre sok esély. A bajnoki előtt az eredményjelző kivetítőjén mutatták be az euforikus hangulatban ünneplő hazai drukkereknek a bolgárok ellen szerzett gólokat, a kezdőrúgást Adamo Coulibally, a közönség akkori kedvence végezte el. Ez volt az utolsó alkalom, amikor örülhettek a hazai szurkolók. A mérkőzést a Kaposvár nyerte 1-0-ra egy szöglet után szerzett góllal. Hiába játszottak végig fölényben a házigazdák, a vendégek kapusa, Pogacsics Krisztián bravúros védéseket mutatott be.
Zalaegerszegen bemutatkozott a hazai együttesben az Egyesült Államokból hazatért, korábbi válogatott Stieber Zoltán, a csereként az 52. percben pályára lépő játékost hatalmas tapssal fogadták a szurkolók, ám ő sem hozta el Amerikát, csapata 1-1-es döntetlenre végzett a Puskás Akadémiával. 
Az Újpest elleni idegenbeli bajnoki előtt jelentette be a Honvéd, hogy szerződést bontott Heffler Tiborral és Federico Morettivel. Utóbbi esete azért érdekes, mert az olasz játékost öt héttel korábban, július 24-én igazolta le a kispesti klub. Ez az igazi villámkarrier. Az Illovszky Rudolf Stadionban – a gyakorlatban tehát semleges pályán – rendezett találkozón a Honvéd megszerezte első győzelmét. Az sem okozott gondot, hogy a kispesti szurkolók többségének a ferencvárosi kitérője ellenére is nagy kedvence, Davide Lanzafame ezúttal a saját kapujába fejelte a labdát. 
A forduló záró meccsén vasárnap a litván Suduvát legyűrő és az Európa-liga csoportkörébe bejutó – ezzel vezetőinek az állását megmentő és veszteséges működés esetén magának újabb állami milliárdokat bebiztosító – FTC a Diósgyőrt fogadta. Bognár Tamás játékvezető már az ötödik percben leküldött a pályáról egy fradistát, mert kiállította Isaelt, a zöld-fehérek játékosát. A brazil Vági Andrásnak lépett oda nagyon csúnyán, amikor Zubkov kapufáról kipattanó labdájáért csatáztak. Piros lapot kapott, a borsodiak játékosát hordágyon vitték le. Innentől elvileg előnyben játszott a Diósgyőr, de az FTC érdeme, hogy ez nem látszódott. A 25. percben büntetőt harcolt ki a hazai csapat, de Bőle Lukács jobb alsóba célzott lövését Danilovics kapus mentette! Nem úgy Szihnyevicsnél, aki az ötösről már mattolta a diósgyőri kapust (1-0). Az első félidőben amúgy nem lőtt kapura a Diósgyőr, ami azért furcsa egy emberelőnyben futballozó csapattól. Ezután az FTC nem erőltette a támadást, a vendégeknek csak a lefújás előtt akadt két komolyabb helyzete.

NB I., 5. forduló eredményei és tabella

ZTE-Puskás 1-1 ZTE Aréna, 4858 néző. Jv.: Bogár. Gól: Radó (43., 11-esből), illetve Vanecek (36.) Debrecen-Kaposvár 0-1 Debrecen, 4120 néző. Jv.: Pillók. Gól: Ádám (9.) Fehérvár-Kisvárda 3-0 MOL Aréna, 3679 néző. Jv.: Berke Gól: Musliu (41.), Milanov (56.), Hodzic (77.) Újpest-Honvéd 2-3 Illovszky Rudolf Stadion, 3752 néző. Jv.: Iványi Gól: Feczesin (4.), Lanzafame (91., öngól), illetve Uzoma (10.), Moutari (27.), Gazdag (31.) Mezőkövesd-Paks 0-2 Mezőkövesd, 2362 néző. Jv.: Pintér Gól: Hahn (22., 50., az elsőt 11-esből) FTC-Diósgyőr 1-0 Groupama Aréna, 8055 néző. Jv.: Bognár  Gól: Szignyevics (37.) Az állás: 1. Fehérvár 5 5 - - 16-3 15 pont 2. Mezőkövesd 5 4 - 1 7-3 12 3. Debrecen 4 3 - 1 10-6 9 4. Kisvárda 5 3 - 2 7-8 9 5. Puskás Akadémia 5 2 1 2 8-6 7 6. Paks 5 2 1 2 6-5 7 7. ZTE 4 1 1 2 7-5 4 8. Újpest 5 1 1 3 6-10 4 9. FTC 3 2 - 1 3-4 6 10. Honvéd 5 1 - 4 8-13 3 11. Kaposvár 5 1 - 4 4-11 3 12. Diósgyőr 5 1 - 4 4-12 3  

Témák
labdarúgás NB I

Leclerc Hubert-nek ajánlotta első győzelmét

Publikálás dátuma
2019.09.01. 17:10

Fotó: KENZO TRIBOUILLARD / AFP
Tragikus haláleset árnyékolta be a monacói pilóta pályafutásának első Forma-1-es futamgyőzelmét, amellyel megszakadt a Ferrari nyeretlen szériája.
Tragikus módon rendezte át a hétvégi Belga Nagydíj programját az élet: szombaton a Forma-1-esek időmérő edzését követően a Forma-2-es mezőny főversenye rajtolt el a spái pályán, ám a második körben súlyos baleset történt, melynek következtében az amerikai Juan Manuel Correa mindkét lába eltört, és kisebb gerincsérülést szenvedett, míg a francia Anthoine Hubert - aki a Renault versenyzőakadémiájának tagja - halálos balesetet szenvedett. A vasárnapi futam előtt egyperces csenddel emlékeztek a 22 éves tehetségre, később, a verseny 19. körében a nézők felállva tapsoltak, mert a fiatal pilóta a 19-es rajtszámmal versenyzett. A rajtot követően a pole pozícióból rajtoló Ferrari-pilóta, Charles Leclerc megtartotta a vezető pozíciót, mögötte a csapattárs Sebastian Vettel csatázott Lewis Hamiltonnal. A Mercedes vb-éllovasa egy pillanatra előzni tudott, de a német visszavágott. Eközben Max Verstappen (Red Bull) műszaki probléma miatt a gumifalnak csapta az autóját, ezért a versenybírók azonnal a pályára küldték a biztonsági autót, amely a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől. Vettel a 16. körben, az élmezőnyből elsőként kiállt kerékcserére, Leclerc pedig csak a 22. körben kapott friss abroncsokat, így viszont német csapattársa mögé tért vissza a pályára. Hamilton a 23., Bottas pedig a 24. körben járt a bokszban. Leclerc néhány kör alatt utolérte Vettelt, akit a csapat arra utasított, hogy el engedje el a csapattársat. Közben Hamilton is nagy tempóban közeledett Vettelhez, akit a 30. körtől kezdve támadni is tudott, a 32. kör elején pedig meg is előzött. A németet két körrel később egy újabb kerékcserére hívta ki a Ferrari, így Valtteri Bottas (Mercedes) megörökölte a harmadik helyet, közben Leclerc hét másodperccel vezetett Hamilton előtt. A brit címvédő az utolsó körben egy másodperc alá csökkentette hátrányát, ám már előzni nem tudott, így a monacói pályafutása első győzelmét aratta az elitkategóriában.
„A gyerekkori álmom valóra vált, de ez egy nagyon nehéz hétvége volt, elvesztettünk egy barátot, ilyen hangulatban nagyon nehéz versenyezni. Anthoine-nak ajánlom ezt a győzelmet, együtt nőttünk fel. Nem tudom ezt most ünnepelni”

– értékelt a monacói, aki a Ferrari idei első futamgyőzelmét szerezte meg, ugyanis az olasz istálló a tavaly októberi Amerikai Nagydíj óta most először ünnepelhet részsikert.

„Mindent beleadtam, amire képes voltam. Nagyon nehéz verseny volt, mert a Ferrarik az egyenesekben nagyon gyorsak. Talán ha lett volna még egy köröm...”

– fogalmazott Hamilton, aki ugyan győzni nem tudott, a vb-összetettben tovább növelte előnyét legfőbb riválisaival szemben.

Bottas ezúttal is csapattársa mögött végzett, de Verstappen kiesésével a hollanddal szemben növelni tudta a különbséget a tabellán. „Az egyenesben a Ferrari nagyon erős volt, nem volt esélyünk a végén. Keményen próbálkoztam, és spóroltam is, de most erre volt elég”

- mondta a finn.

„Boldog vagyok a csapat miatt, hiszen ez számunkra mindenképpen jó eredmény. Saját magammal azonban már kevésbé vagyok elégedett. Rengeteget kínlódtam a gumikkal”

– nyilatkozta láthatóan csalódottan Vettel, aki a leggyorsabb körért bezsebelt további egy pontot.

Sokáig úgy tűnt, Lando Norris lesz az ötödik, ám az utolsó előtti körben megállt alatta a McLaren. Így a Red Bull autóját először irányító Alexander Albon szerzett tíz pontot, mögötte Sergio Pérez (Raicing Point), Danyiil Kvjat (Toro Rosso), Nico Hülkenberg (Renault), Pierre Gasly (Toro Rosso) és Lance Stroll (Raicing Point) ért még be pontszerző helyen. A világbajnokság egy hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában, ahol a pálya karakterisztikája miatt ismét a Ferrari tűnik favoritnak. 

Végeredmény, Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (44 kör, 308,052 km, a pontszerzők):

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:23:45.710 óra 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 0.981 másodperc hátrány 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 12.585 mp h. 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 26.422 mp h. 5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:21.325 perc h. 6. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:24.448 p h. 7. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:29.657 p h. 8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:46.639 p h. 9. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1:49.168 p h. 10. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:49.838 p h. leggyorsabb kör: Vettel, 1:46.409 perc (36. kör) pole pozíció: Leclerc A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 8 van hátra):        pilóták: 1. Hamilton 268 pont 2. Bottas 203 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 181 4. Vettel 169 5. Leclerc 157 6. Gasly 65 7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 58 8. Kvjat 33 9. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 31 10. Albon 26 11. Lando Norris (brit, McLaren) 24 12. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 22 13. Pérez 21 14. Hülkenberg 21 15. Stroll 19 16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 18 17. Romain Grosjean (francia, Haas) 8 18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1 19. Robert Kubica (lengyel, Williams) 1 20. George Russell (brit, Williams) 0 csapatok: 1. Mercedes 471 pont 2. Ferrari 326 3. Red Bull 254 4. McLaren 82 5. Toro Rosso 51 6. Renault 43 7. Racing Point 40 8. Alfa Romeo 32 9. Haas 26 10. Williams 1

Szerző
Frissítve: 2019.09.01. 18:38
Fotó: KENZO TRIBOUILLARD / AFP

Így emlékeztek a halálos balesetet szenvedett Anthoine Hubertre (fotók)

A 22 éves francia pilóta a belgiumi Spa-Francorchamps-ban, a Forma-2-es sorozat szombati versenyén szenvedett halálos balesetet. Édesanyjának és testvérének csapatok, pilóták fejezték ki részvétüket.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2019.09.01. 16:07