interjú;

2019-09-02 09:00:00

„Ha nehezen is, de összezárt az ellenzék Csepelen”

Hangversenycsarnokot tervez a Csepel Művek területén, és folytatná a Fidesz miatt leállt panelprogramot Erdősi Éva, a XXI. kerület közös ellenzéki polgármester-jelöltje.

Miért nem támogatta önt kezdetben a Momentum? Aztán végül mivel sikerült mégis maga mögé állítania a pártot?

Jelöltségemet kezdettől fogva támogatta a fővárosi és a csepeli Momentum is. A csepeli szervezet egyes tagjai vélték úgy, hogy az utóbbi kilenc évben a Fidesz által közel ötven ügyben feljelentett MSZP-s Szenteczky János személye akadálya az együttműködésüknek. Személy szerint meggyőződésem, hogy a helyi szocialisták korábbi vezetője tisztességes, a kerület jobbá tétele mellett elkötelezett ember, akit nyilvánvalóan azért támadott éveken át a Fidesz, mert kellett valaki, akit ellenségnek állíthattak be a csepeliek előtt. Őszintén örülök, hogy mostanra a Momentum csepeli képviselői is úgy látják, az a legjobb, ha egymással összefogva indulunk harcba a Fidesszel szemben. Ha nehezen is, de összezárt tehát a teljes ellenzék Csepelen. Ennek pedig egyedül a Németh Szilárd-Borbély Lénárd féle fideszes városvezetés nem örülhet.

Minden csepeli polgármestere akar lenni, de civilként áll ki a fideszes Borbély Lénárd ellen. Csak így nyerhet?

Csepel nem kimondottan fideszes kerület, mégis több ciklus óta a kormánypárthoz kötődő polgármester és önkormányzati többségű testület irányít. Ugyanakkor kilenc évvel ezelőtt ellenzéki politikust juttattak országgyűlési mandátumhoz, aki tavaly megint nyert, ráadásul mindkétszer a fideszes Németh Szilárd ellenében. Vagyis vegyes a kép.

Azért szerzett kétszer egymás után Szabó Szabolcs parlamenti képviselői helyet, mert a helyiek nem szeretik Németh Szilárdot?

A kormányellenes erők győzelme nem volt véletlen, hiszen ez egy munkáskerület. Egyszerűbb itt a megélhetés, könnyebben találnak itt lakhatást az emberek. Még sokan vannak a régi alkalmazottak, akik az ország egykori legnagyobb üzemében a Csepel Vas- és Fémműveknél dolgoztak.

Ha már szóba került a Csepel Művek: milyen viszonyok uralkodnak ma a hatalmas iparterületen?

Kaotikusak. Éppen ezért az lesz az új testület egyik legfontosabb dolga, hogy rendet tegyen ott. Az elmúlt csaknem harminc évben számos ígéret hangzott el ezzel kapcsolatban, de nem sok eredmény született. Pedig ezt a területet nem lehet így hagyni, hiszen múltja és jövője miatt is jelentős érték. Olyan funkciót kell találni, amely Csepel gazdagodását szolgálja, de közösségi funkciókat is betölt. Manapság ez egy parcellákra felosztott terület, ahol kis- és mikrovállalkozások működnek, amelyekkel senki sem törődik. Én egy vegyes hasznosítású területet képzelek el: ipari üzemek idevonzásában nem bízom, viszont a szolgáltató funkció megvalósulhat. Mostanában divatos a retró, itt minden helyben van, ami múzeumi körülmények között bemutatva akár idegenforgalmi attrakcióvá is válhat. Olyan hangversenycsarnokot lehetne létesíteni, amely a lakókörnyezetet nem zavarja, ugyanakkor jól megközelíthető. Meggyőződésem, hogy a leépülés megállítható.

Csepel utcáit járva mindenütt a fideszes sikerpropaganda plakátjait látni: megújultak a játszóterek, bővültek a bölcsődei férőhelyek, sokat költöttek a földutak egy részének a felszámolására, megújult a strand, és folytatódott a panelprogram.

Ezeket én csak látványberuházásoknak nevezném. A strand például nem készült el, az öltöző helyett még mindig bádogbódék várják a fürdőzőket. A panelprogramot még a baloldali vezetés indította el, és bár egy ideig folytatódott, kizárólag a kerület belvárosára korlátozódott, ráadásul hiányzik a szigetelés, kimaradtak a biztonságot szolgáló kamerák. Lehet ugyan néhány épületre mutogatva büszkélkedni, de tény, hogy a panelprogram végül leállt. Mi viszont majd folytatjuk, és be is fejezzük! A kormányablaknál mindennapos káosz alakul ki, az utcákat ellepi a kosz, a rendelőintézet működésében zavar tapasztalható. Az viszont kétségtelen, hogy sok játszótér megújult, de azért csak nem jár dicséret, hogy van olyan alapvető feladat, amit elvégzett az önkormányzat. Mindeközben Németh Szilárdnak, a Magyar Birkózószövetség elnökének magánalapítványa a korábbi kétmilliárd forint után újabb kétmilliárd forintot kapott a Kis-Dunánál lévő birkózó akadémia létesítésére, olyan természetközeli helyre, ahová egyáltalán nem való.

Ön a devizahitelkárosultak pereiben sikeres gazdasági tanácsadóként vált országosan ismertté. Miként lehet segíteni azt, hogy a Csepelen is elszabadult lakásárak ellenére otthonhoz juthassanak a helybéliek?

Alapvetően kölcsönellenes vagyok, illetve azt nem javasolnám, hogy a családok anyagi erejükön felül évtizedekre eladósodjanak. Ezért azt szeretném a fővárossal együtt, hogy a XXI. kerületben is megvalósuljon a bérlakásprogram.