levél;MTA;Lovász László;

2019-09-02 11:31:49

Lovász „búcsúlevelet” küldött az elcsatolt MTA-s intézetek kutatóinak

De arra biztatja őket, Széchenyi István Akadémiáját tekintsék továbbra is sajátjuknak.

Kérem, hogy lehetőségeihez mérten folytassa ugyanazzal az elhivatottsággal a kutatásait, ahogyan eddig is tette. Munkája során pedig csak a saját maga számára felállított szakmai mércének, valamint szűkebb tudományterülete hazai és nemzetközi közösségének akarjon megfelelni – olvasható abban a lapunk által megismert levélben, amit Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke küldött az MTA kutatóinak. Az akadémiai kutatóintézetek szeptember elsejétől már nem az MTA-hoz, hanem a tudomány felett nagyobb kormányzati befolyást biztosító Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartoznak.

Lovász szerint ez a tény alkalmat adhatna arra, hogy búcsúzzon a kutatóktól, de mégsem teljesen ezt teszi: arra biztatja őket, Széchenyi István Akadémiáját tekintsék továbbra is sajátjuknak. Hangsúlyozta: a kutatóintézet-hálózat elcsatolásával az MTA feladatai részben megváltoztak, de a céljai nem.

“Ezek között továbbra is kiemelt fontosságú lesz az MTA doktora címmel garanciát adni a kutatói teljesítményre, az MTA Kiválósági Intézet címmel fémjelezni az intézményi teljesítményt, hozzájárulni a kutatói utánpótlás neveléséhez, kapcsolatot tartani a határon túli magyar kutatókkal, képviselni a magyar tudományt nemzetközi fórumokon, szakmai, jogi fórumokon kiállni a tudományos szabadságért, népszerűsíteni a tudományt és a tudományos gondolkodást” – írta.

Kitért arra is, az elmúlt esztendő a magyar tudomány képviselőit összekovácsolta, és meggyőződése, hogy “ezt a külső nyomás alatt kialakult egységet” a megváltozott jogszabályok nyomán létrejött új intézményi keretek sem feszítik szét. Abban is biztos, hogy ezt az ELKH Titkárságának Irányító testületébe általa felkért tagok is erősítik majd, továbbá garanciái lesznek a tudományos szabadság fenntartásának is. Hozzátette: nem lehet más céljuk azoknak sem, akiket Palkovics László innovációs miniszter kért fel a testület tagjává.

Lovász írt arról is, még mindig sokan nem értik – köztük ő sem –, pontosan miért volt szükség az akadémiai kutatóhálózat elcsatolására. De bízik abban, hogy az intézkedések idővel értelmet kapnak. “Remélem, hogy néhány év múlva mindannyian láthatjuk ennek eredményét, és megtapasztalhatjuk, hogy kutatónak lenni anyagi és társadalmi megbecsüléssel járó hivatást jelent idehaza is. Olyan pályát, amely vonzerőt jelent a tehetséges fiatalok számára is. Az MTA elnökeként és akadémikusként is mindent megteszek ezért a jövőben is” – zárta sorait. 

MTA kutatói levél by Ostyáni János on Scribd