kormányablak;nyitva tartás;

2019-09-02 12:45:13

Változik a kormányablakok nyitvatartási ideje

Szeptember 2-tól, az őszi nyitva tartás bevezetésétől módosítások lépnek életbe.

„Egységesül Budapesten és Pest megyében a kormányablakok nyitva tartása” – írta az Index a Kormanyhivatal.hu közleményére hivatkozva. A lap hozzátette: arra már nem tér ki a tájékoztatás, hogy az egységes nyitva tartás azt jelenti, rövidebb időben vehetik igénybe az állampolgárok a kormányhivatalokat ügyeik intézésekor.

Ez azt jelenti – folytatta a portál – hogy a szerdai nyitvatartásból még visszavettek két órát, tehát immár heti 9 órával csökkent az ügyfelek lehetősége ügyeket intézni.  

A cikk megjelenése után a fővárosi kormányhivatal közölte: 2019. szeptember 2-tól, az őszi nyitva tartás bevezetésétől kezdődően ugyanúgy heti 40 órán keresztül tartanak nyitva a Budapesti és Pest megyei kormányablakok, mint 2019. augusztus 31-ig. A nyitvatartási idő szerdán délelőtt 2 órával csökkent, pénteken viszont két órával nőtt, hiszen 9-13 óra helyett szeptembertől 8-14 óráig fogadják az ügyfeleket a kormányablakok.