Előfizetés

A Kehi szerint ők csak Orbán parancsára vizsgálnák ki a Microsoft ügyet

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2019.09.02. 14:38

Fotó: ORBÁN VIKTOR FACEBOOK-OLDALA
Az illetékes hatóságok vadul hárítanak, az ellenzék vizsgálóbizottsággal derítené ki, kiknek a zsebébe folyt a Microsoft-csalások extraprofitja.
Végpontra jutott a kormányzat a Microsoft ügyben folytatott kommunikációja: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) azt közölte Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető-helyettessel, hogy csak a kormány, a miniszterelnök, azaz Orbán Viktor utasítására folytathat le vizsgálatot a Microsoft szoftvervásárlások ügyében. A helyzet sajátossága, hogy a Microsoft ügyben felmerült, volt olyan csalásgyanús ügy, amihez Orbán jóváhagyását is kikérték, illetve a szoftverbeszerzések körül felbukkantak a miniszterelnök családtagjai. Harangozó Tamás az esetet ismertető sajtótájékoztatóján elmondta: korábban levélben kereste meg az összes, a Microsoft-ügy kivizsgálására hivatott hatóság vezetőjét, hogy indítson eljárást és kezdeményezze a Microsoft-szoftverbeszerzések Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) előtti vizsgálatát. Azonban a tíz hatóság közül mindössze négy válaszol a képviselőnek, de mind azt fejtegették, hogy ők miért nem illetékesek kivizsgálni az ügyet. Harangozó Tamás levelére a Kehi nevében Gaál Szabolcs Barna elnökhelyettes azt válaszolta, hogy a hivatal a kormány által előzetesen jóváhagyott terv alapján végzi az ellenőrzéseit, soron kívüli ellenőrzésre pedig csak a kormány vagy a miniszterelnökség adhat nekik utasítást. 
Amúgy a vonatkozó jogszabály szerint a Kehi feladata „a közpénzek felhasználását, a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, annak megóvását, a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgáló tárgyilagos, tényfeltáró, következtetéseket levonó és javaslatokat megfogalmazó ellenőrzési vagy tanácsadó tevékenység”. Mint azt a szocialista képviselő is elmondta a hétfői sajtótájékoztatóján, 
a Microsoft-ügy pontosan arról szól, amiért a Kehi-t létrehozták.

A KEHI-éhez hasonló csavaros válasz született az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) részéről is. Bár az amerikaiak szerint megbundázott Microsoft-közbeszerzések uniós pénzből mentek, azonban az EUTAF szerint nekik „nem áll módjukban” vizsgálódni. Dencső Balázs főigazgató szerint ugyanis ők az Európai Bizottság előírásai alapján „véletlen statisztikai módszerrel” vesz mintát. „Amennyiben a következő mintavételezések során az érintett beszerzések kiválasztásra kerülnek, azokat vizsgálni fogjuk” - ígérte levelében Dencső. „Nem tudom, hogy milyen indoka van a hivatal létének, ha ilyen ügyben sem tud eljárni” - kommentálta a levelet Harangozó Tamás.
Ami az amerikai igazságügyi szervek nyomozása alapján már tudható: 2013 és 15 között a Microsoft magyar leányvállalata komoly árengedménnyel adott el licenceket kormányközeli közvetítő cégeknek, amelyek azokat piaci áron adták tovább többek között a rendőrségnek (ORFK) és a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak, mindebből pedig valakik százmilliós hasznot húztak. Az ügyben időközben a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYF) nyomozást rendelt el különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt. A nyomozás pikantériája, hogy nemrégiben az is kiderült: a Legfelsőbb Ügyészség is vásárolt 2013-2014 ben több mint 236 millióért Microsoft-licenceket. Harangozó Tamás úgy fogalmazott: ez magyarázat lehet arra, hogy 2018-ban Polt Péter legfőbb ügyész miért ejtette a Microsoft ügyet bűncselekmény hiányában. A képviselő emlékeztetett, Romániában a magyaréhoz hasonló korrupciós cselekménysorozat történt ám ott - magyar szemmel nézve csodával határos módon - a bűnüldöző hatóságok tették a dolgukat, és ott már több volt kormányszereplő is jogerős büntetést kapott.

Vizsgálóbizottságot akarnak

Harangozó Tamás bejelentette: időközben összegyűlt az összes parlamenti ellenzéki frakció aláírása ahhoz, hogy vizsgálóbizottságot kezdeményezzenek a Microsoft ügyben. A javaslatot hétfőn be is nyújtották a Parlamentnek.

Az ügyészség fellebbez a Viking kapitányának ügyében

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.09.02. 14:19

Fotó: Mónus Márton / MTI
Három hónap előzetest szeretnének a jelenlegi egy helyett.
Az ügyészség fellebbez az ukrán kapitány letartóztatásának egy helyett három hónappal történő meghosszabbítása érdekében - írta közleményében a Fővárosi Főügyészség. A közlemény szerint a bíróság a gyanúsított letartóztatását egy hónappal hosszabbította meg, az ügyészség álláspontja szerint ez a törvény által biztosított hosszabb tartamban szükséges. Az ún. Hableány-ügyben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség korábban indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal – 2019. november 30. napjáig – hosszabbítsa meg a gyanúsított letartóztatásának határidejét. A bíróság a letartóztatást 2019. szeptember 30. napjáig meghosszabbította, és elutasította a védő indítványait, köztük az óvadék megállapítása iránti indítványt. A nyomozási bíró szerint továbbra sem biztosítható enyhébb kényszerintézkedéssel a terhelt jelenléte és a bizonyítás befolyásolásának kizárása. A kerületi ügyészség álláspontja szerint azonban nem egy, hanem a büntetőeljárási törvény által lehetővé tett három hónappal indokolt meghosszabbítani a letartóztatást, mivel további szakértői vélemények elkészítése van folyamatban. Ezek eredménye alapján akár további tanúbizonyítás lefolytatása is szükségessé válhat. A bizonyítás befolyásmentes elvégzése elsődleges érdek, amely az ügyészség szerint csak hosszabb tartamú letartóztatással biztosítható, emiatt a végzés ellen fellebbezést jelentett be.

Még extrém magas is lehet a pollenkoncentráció hétfőn

MTI
Publikálás dátuma
2019.09.02. 12:51
Illusztráció
Fotó: VOISIN/Phanie / AFP
Az ország nagy részén nagyon magas, de a gyomnövénnyel erősen fertőzött területeken extrém magas is lehet a pollenkoncentráció.
Hétfőn a parlagfű pollenkoncentrációja az ország nagy részén eléri a nagyon magas szintet. Az Alföldön, a főváros térségében, valamint a Dunántúl keleti területein a gyomnövénnyel erősen fertőzött területek környezetében azonban a pollenszennyezés elérheti az extrém magas szintet is – közölte a tisztifőorvos hétfőn a Facebook-oldalán.
Az elkövetkező napokban átvonuló hidegfrontot kísérő csapadék, valamint az erőteljes lehűlés hatására várhatóan országszerte jelentősen mérséklődni fog az allergiát okozó pollenterhelés – írták.