Megvakult egy tinédzser, aki csak sült krumplit és chipset evett

Publikálás dátuma
2019.09.03. 11:59

Fotó: Foodcollection GesmbH / AFP
Helyrehozhatatlan látásvesztést szenvedett egy 17 éves bristoli fiú, miután éveken át szinte csak sült krumplit, burgonyaszirmot és fehér kenyeret evett – írta a BBC News.
A fiú 14 évesen került orvoshoz, mert fáradtnak és gyengének érezte magát. Az általános iskola után étrendjét kizárólag sült krumpli, chips, fehér kenyér és alkalmanként egy-egy szelet sonka vagy kolbász alkotta. Az orvos akkor B12-vitamin hiányt állapított meg nála és étrend-kiegészítőket írt fel neki, ám a fiú nem tartotta be az utasításokat és nem is változtatott egyhangú étrendjén.
Az Annals of Internal Medicine című szaklapban publikált esettanulmány szerint a fiú három évvel később a Bristoli Szemkórházba került, ahol előrehaladott látásvesztést diagnosztizáltak nála. Kezelőorvosa, Denize Atan elmondta, hogy a fiú étrendjét továbbra is sült krumpli, burgonyachips, fehér kenyér és alkalmankénti sonka, valamint kolbász tette ki, és szinte egyáltalán nem fogyasztott gyümölcsöt és zöldséget. Atan szerint a fiú mindezt azzal magyarázta, hogy egyszerűen undorodik bizonyos textúrájú ételektől, csak a hasábburgonyáról és a chipsről érzi úgy, hogy meg akarja és meg is tudja enni.
Az orvosok számos fontos vitamin - köztük a B12 - és ásványi anyag hiányát állapították meg a fiúnál, aki nem volt sem kövér, sem sovány, de súlyos alultápláltsággal küzdött. 
„A csontjaiból kivesztek az ásványi anyagok, ami egészen megdöbbentő az ő korában”

– jegyezte meg Atan.

A fiúnál olyan mértékű látásvesztést állapítottak meg, hogy hivatalosan vaknak számít. Atan szerint a fiú látását vakfoltok nehezítik, amelyek miatt nem tud vezetni, gondjai vannak az olvasással, a tévénézéssel és az arcfelismeréssel. „Ugyanakkor képes egyedül sétálni, mivel a perifériás látása megmaradt” – tette hozzá a szakember. A fiú betegsége, a táplálkozással összefüggő látási neuropátia kezelhető, amennyiben időben diagnosztizálják. Ha azonban túl sokáig kezeletlen marad, akkor a látóideg axonjai elhalnak és maradandó károsodás alakul ki.
Atan szerint a fiúéhoz hasonló esetek nem gyakoriak, ugyanakkor a szülőknek fontos tisztában lenniük azzal, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a gyerekük túlságosan válogatós, ezért érdemes ilyenkor szakértői segítséget kérni. A szakember szerint az a legjobb, ha a szülő nem kezd el szorongani, hanem minden étkezésnél megpróbál egy-két új ennivalót megismertetni a gyerekkel. Hozzátette, hogy multivitaminokkal ki lehet egészíteni az étrendet, de tablettával nem lehet helyettesíteni az egészséges táplálkozást.
Szerző

A hőség megy, a panaszok maradhatnak

Publikálás dátuma
2019.09.02. 16:16
Illusztráció
Fotó: SCIENCE PHOTO LIBRARY / AFP
A tartós hőséget kedden nyugat felől érkező markáns hidegfront zárja le, amely bár a szívbetegeket különösen veszélyezteti, bárkit megviselhet.
Kedden nyugat felől komoly hidegfront vet véget a hosszúra nyúlt hőségnek, és úgy néz ki, hogy a kánikulának tartósan, de lehet, hogy akár már erre az évre is búcsút mondhatunk. Különösen reggel lesz kellemetlen a lehűlés, ugyanis a hajnali minimumok sokfelé 10 fok közelében, néhol még az alatt is alakulnak. A front mögött átmeneti visszamelegedés valószínű, aztán újabb lehűlés van láthatáron - írta Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója a Facebook-oldalán.
A hőség már szinte mindenkit kimerítette, ezért a drasztikus változás, azaz a hidegfront érkezése halmozott terhelést ró szervezetünkre. A strandidőt felváltó erős hidegfront lassan halad kelet felé, nyomában hidegfront jellegű tünetek jelentkezhetnek. Sokfelé akár 10-15 fokos is lehet a hőmérséklet-csökkenés, az intenzív változás ezúttal nem csak a frontérzékenyek szervezetét terheli meg. 
Vérnyomás-ingadozás, keringési problémák mellett erős fejfájás, izom- és hasi görcsök léphetnek fel, növekszik az infarktusveszély. Erősebb ingerlékenység, nyugtalanság is tapasztalható lehet. A mindenórás kismamáknál akár a szülés is beindulhat. A keleti tájakon élőket a magas páratartalom, azaz a fülledtség is terheli, az idősek, szívbetegek és légzőszervi megbetegedésekben szenvedők panaszai tovább fokozódhatnak. A reggeli hűvös időben pedig a kopásos eredetű ízületi bántalmakkal élők tünetei is erősödhetnek.
A legintenzívebben az északon és nyugaton élők érezhetik a tüneteket, ajánlott a sok pihenés és a nyugalom, a megterhelőbb tevékenységeket jobb elhalasztani, ugyanis a front mögött néhány napig élettanilag nyugodtabb időszak következik – olvasható a Meteo Klinika honlapján.
Szerző

Megterhelő lehet az őszbe fordulás

Publikálás dátuma
2019.09.02. 13:42
Illusztráció
Fotó: Pixabay
Mindenkit, de különösen a kamaszokat viselheti meg, hogy a lazulás helyett vissza kell térni a szoros napirendhez.
Mindennapjaink része a szezonalitás és az élethelyzetekhez, emberekhez, helyekhez vagy akár az időjáráshoz való alkalmazkodás, de nem minden változást vészelünk át könnyen. A kamaszoknak kifejezetten kevesebb stresszel jár a tavaszból a nyárba fordulni, mint visszaszokni az őszi rutinba és túlélni a telet. De, mivel ez az élet rendje, nem úszhatjuk meg, ezért nem árt néhány dologra odafigyelni, amíg a szervezetünk és a lelkünk is elfogadja, hogy megérkezett az ősz – mondta Simich Rita egészségfejlesztési és prevenciós szakember.
„A szervezet átállásához minimum két hétre van szükség. A bioritmusnak alkalmazkodnia kell a levegő hőmérsékletének változásához és a nappalok és éjszakák arányának módosulásához is. Van, aki mindezt észre sem veszi, de sokan nagyon megszenvedik ezt az időszakot. Amennyiben sikerül a szervezet változásait beazonosítani, könnyebb rájuk jól reagálni” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a kamaszokat érinti leginkább rosszul ez az időszak. 
Az alsó tagozatos gyerekek a tapasztalatok szerint valamivel könnyebben élik meg a iskolakezdést, amelynek oka lehet, hogy a hangsúlyosabb szülői jelenlét, ahogy a nyaralásuk is más, mint a kamaszoké, hiszen ők még „szülővezérelten” pihennek. A tinédzserekre ezzel szemben júniusban „rászakad” a szabadság, aminek vége, a nappalok rövidülése, valamint a hőmérséklet csökkenése rossz hatással lehet a hangulatukra.  
Sokan nem is figyelnek oda a kamaszok jelzéseire, pedig nagy részük segélykiáltás. Fizikai tünete lehet az étvágytalanság, de sok fiatalnak változik meg hirtelen a hangulata vagy visszatérő elégedetlenség és negatív hozzáállás lesz rá jellemző. A depresszió tünetei is jelentkezhetnek, de lehet, hogy feledékenység, aluszékonyság vagy túl sok alvás jelzi, hogy a kamasszal valami nincs rendben. A nehezen megélt őszbe fordulás vezethet tudat alatti ingerlékenységhez, ami bizonyos idő elteltével – normális esetben – megszűnik, de előfordulhat az is, hogy más formában gyűrűzik tovább. 
Az ingerlékenység, a feszültség levezetése sokaknál „alkoholos” (meg)oldással jár, pedig az ivás tovább rontja a problémákkal küzdő szervezet helyzetét. Átmenetileg ugyan tűnhet úgy, hogy az ital segít, de mivel az alkohol többek között elvonja a hőt a szervezettől, becsapja a hőérzetét, így a téli rohamivás talán még a nyárinál is veszélyesebb – figyelmeztetett Simich Rita.
A bánat alkoholba fojtása helyett az empátia segíthet; a szakember azt ajánlja, figyeljünk oda egymás rezgéseire, vegyük észre, ha probléma van a környezetünkben. Ne feledjük, minden évszaknak van szépsége, ősszel jó, közös, program lehet egy erdei kirándulás, töklámpás készítése, télen pedig a családi szánkózás, a mézeskalács-sütés.                       
Szerző