Budapest;olaj;olajfúrás;

2019-09-04 14:30:53

Az ITM nem viccel, tényleg olajat fúrnak majd Budapesten

Persze azért sűrűn lakott részen nem vonultatnak fel "jelentős" infrastruktúrát az illetékes államtitkár szerint.

Úgy tűnik, komolyan gondolja a kormány, hogy Budapesten olajat és földgázt fognak fúrni, legalábbis ez derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkárának, Cseresnyés Péternek parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszából. A kérdést - azaz, hogy komolyan fúrnak-e majd a főváros és más városok alatt - még Burányi Sándor párbeszédes politikus tette fel, miután - mint a Népszava is megírta - kiderült:

Persze Cseresnyés sietve hozzátette azt is, "lakott területen belül, különösen Budapest sűrűn lakott részein nem kerülhet sor jelentős kutatási infrastruktúra felvonultatására". Ennek érdekében véleményezési lehetősége van a lakosságnak és az önkormányzatoknak. Egy kitermelési engedély odaítélése előtt az illetékes hatóságok érzékenységi és terhelhetőségi tanulmányt készítenek - olyat, mint amilyet az "Érd" nevű koncessziós területről is -, majd azt nyilvánosságra hozzák, és várják a reakciókat. Ami az "Érdet" illeti, az államtitkár szerint a tanulmány készítése során minden érintett önkormányzat nyilatkozott arról, hogy mely területeken nem lehet sem kutatni, sem kitermelni.