kézilabda;gyász;

2019-09-06 16:23:37

Meghalt Somhegyi Csaba, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdabírója

A játékvezető 75 éves volt.

75 éves korában elhunyt minden idők egyik legjobb és legeredményesebb magyar kézilabda-játékvezetője, Somhegyi Csaba - írja a 24.hu.

Somhegyi játékospályafutását az FTC-ben kezdte, ahová dr. Som Ferenc csábította le először edzésre, innen egészen az ifjúsági válogatottságig vitte, majd Kolozs Ferenc edzősége mellett a TF csapatában játszott.

A játékvezetést 18 éves korában kezdte el, 1967-ben NB-s kerettag lett, 1972-től az NB I-ben szerepelhetett, akkor már a legendás társával, Szendrey Péterrel. Kivételes tehetségükre hamar felfigyeltek, így 1974-ben nemzetközi vizsgát tehettek, ezt követően pedig sorra kapták a legrangosabb megbízatásokat.

1982-ben a férfi és a női felnőtt világbajnokságon, 1983-ban női IHF-kupa-döntőn, 1984-ben férfi IHF-kupa-döntőn fújtak, ugyanebben az évben pedig elértek a pályafutásuk csúcsára, hiszen a Los Angeles-i olimpián azt a NSZK-Dánia csoportdöntőt vezették, amelyen eldőlt a fináléba jutás.

Ezek után, a kézilabdától teljesen elszakadva, egyre inkább a civil munkája felé fordult, mérnökként malmokat tervezett, majd az 1990-es évek eleje óta saját cégét vezette Győrújbaráton – írta Hargitai Gábor, a MKSZ Emlék Albizottságának a tagja.