Amikor fellázadnak a fák

Publikálás dátuma
2019.09.07. 08:26

Fotó: VICTOR MORIYAMA / AFP/GREENPEACE
Idén a minden korábbinál kiterjedtebb erdőtüzek hívták fel a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás nem a jövő, hanem a jelen problémája. A fák ugyanakkor nem csak vészjeleket küldenek, hanem megoldási lehetőséget is kínálnak.
A klímaváltozásról soha nem beszélt annyit a világ, mint az idei nyáron – de még mindig nincsenek elegen, akik azt gondolják, hogy tényleg nyakunkon a kés, azaz muszáj cselekedni. Úgy tűnik, hogy a hogy a jelek, vagyis a hőségrekordok, a pusztító viharok, az olvadó jégmezők, a víz alá kerülő szigetek még nem elég meggyőzőek. Pedig a tudomány próbálkozik: a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal honlapján az amazonasi és a szibériai erdőtüzek napjaiban az égő erdőségeket ábrázoló, az egész világsajtót körbejáró űrfényképek mellett egy animációt is megosztott - utóbbi többet segít a jelenség megértésében bármilyen katasztrófa-mozinál. A kisfilm az ezredfordulótól máig mutatja a világ erdőtüzeit: Látszik, hogy a tűzvészek évről évre végigvonulnak az összes kontinensen – nagyjából az észak-déli illetve a nyugat-keleti irányt követve –, de az is nyilvánvaló, hogy az idő előrehaladtával a gyakoriságuk és a kiterjedésük is növekvő tendenciát mutat. Éppen erről szólt az egyik tudományos prognózis az éghajlatváltozás-elmélet megfogalmazása idején: hogy a felmelegedés hatására a nagy erdőségek ökológiai egyensúlya felbillen, könnyebben és gyakrabban esnek majd áldozatul a tűzvészeknek. Az erdőpusztulás ugyanúgy nem nevezhető váratlannak, mint a gleccserek és a sarki jég elolvadása, vagy a tengerszint megemelkedése. Mindegyik következményről előre tudtunk, és mindegyik hozzájárul, hogy a felmelegedés önmagát erősítő, egyre gyorsuló folyamattá váljék (a kevesebb sarki jég kevesebb visszavert és több elnyelt napfényt, vagyis nagyobb melegítő hatást jelent, a meleg miatt pusztuló erdők pedig indirekt módon maguk is gyorsítják a felmelegedést, ami aztán újabb jégolvadásokat és erdőpusztulásokat okoz). Ami viszont igazán ijesztő: mindegyik hamarabb, nagyobb intenzitással jelentkezik, mint ahogyan azt a kutatók előzetesen kiszámolták. Az idei nyár nem a rekordhőség, és nem is a Brazíliát meg a környező államokat érintő tüzek miatt tűnik fordulópontnak, hanem az egyszerre, nem várt erővel és egymást stimulálva megmutatkozó hatások miatt. Most válik kézzelfoghatóvá a klímaválság jellege: ha egy kicsit – alig egy-két Celsius fokot – melegszik az éghajlat, akkor nem egy kicsivel lesz rosszabb, hanem sokkal, mert a hatások nem fokozatosan (lineárisan), hanem ugrásszerűen érvényesülnek. A megállíthatatlannak tűnő erdőtűz az utolsó utáni vészjelzés: a bárka, amelynek a földi életet és benne az emberi civilizációt kellene nagyobb megrázkódtatás nélkül átvinnie a jövőbe, nem egyszerűen elúszott, hanem lángokban áll – szó szerint és átvitt értelemben is. A felmelegedés egy pontján – ahogyan azt ugyancsak jelezte már a tudomány - a normál működésük során a légkör szén-dioxid- és energiatartalmának jelentős részét elnyelő erdők (lásd Gázszámla című keretes írásunkat) a szárazság és a rendkívüli meleg hatására „nyelőből” „kibocsátóvá” válnak. Ilyenkor a fák a levelükön lévő gázcserenyílásokat kényszerűen zárva tartják, hogy leállítsák a párologtatást, ami előbb megakadályozza a szén-dioxid felvételét (is). Tartós aszály esetén, amikor a kiszáradó növényzet lángra kap, megfordul a szén áramlásának iránya. Ez nem csupán elmélet: 2003-ban, az eddig följegyzett egyik legszárazabb nyár során az európai erdők négy év szén-dioxid-felvételének megfelelő szénmennyiséget engedtek a levegőbe néhány hónap alatt. Ahogy a nyarak melegebbé és szárazabbá válnak, úgy nő az esélye, hogy az erdők szén-dioxid-forrásokká váljanak, közvetve meggyorsítva más erdők kiszáradását és meggyulladását. 1986 és 2006 között az USA-ban a négyszeresére nőtt az erdőtüzek gyakorisága a megelőző évtizedhez képest, a leégett terület pedig meghatszorozódott. A széndioxid-szint emelkedése következtében a 2000-es években az Egyesült Államok déli részén három héttel nőtt a tűzveszélyes időszak hossza. Ugyanebben az időszakban az égő észak-amerikai (elsősorban kanadai) erdőkből annyi szén-dioxid került a légkörbe, ami megegyezik a világon elégetett szénhidrogének gáztermelésének ötödével.
Az erdők a szokatlan meleg és szárazság miatt kerültek veszélybe. Amikor 2005-től az Amazonas-medencében műanyagpanelekből épített, egy hektárnyi „esőfogó” segítségével vizsgálták a fák aszálytűrését, arra jutottak, hogy az őserdő fái a víztartalmuk csökkenése miatt a harmadik aszályos év után teljesen kiszolgáltatottá válnak az erdőtüzeknek. Azaz elegendő hozzá egymás után három, az átlagosnál szárazabb, forróbb év, és a fél dél-amerikai kontinens lángtengerré válhat, a helyén pedig a későbbiekben nem erdő lesz majd, hanem (az esőerdő klímaszabályozó és csapadékgeneráló hatása híján) minden bizonnyal sivatag, vagy félsivatagos bozót. De van egy másik veszély is: az amazonasi dzsungel esőerdő-jellege a modellszámítások szerint az erdőterület 20-25 százalékának elvesztésekor magától megszűnik (a kevesebb növényzet nem párologtat eleget az állandó csapadék fenntartásához), és a kiszáradó biomassza gyúlékonysága megsokszorozódik. Ha figyelembe vesszük, hogy 1950 óta már legalább az erdőség 17 százaléka eltűnt, és a legelfogadottabb klímamodellek az Amazonas vidékén az átlaghőmérséklet 9 fokos növekedésére és a csapadékmennyiség 64 százalékos csökkenésére számítanak a század folyamán, akkor láthatjuk: bőven van ok az aggodalomra. Egy ilyen mértékű klíma-stresszt a fák biztosan nem viselnek el: fellázadnak, és törzsükben, a gyökérzetükben meg a talajban eltárolt szenet az életük árán is visszazúdítják a környezetbe. Ahogyan fentebb utaltunk rá, a jégolvadás, a tengerszint-emelkedés és az erdőpusztulás is sokkal gyorsabban halad előre a vártnál. Az alábbi néhány szám talán kellően meggyőzően bizonyítja, hogy milyen súlyos a helyzet. A Science című tudományos folyóiratban idén nyáron közölt, a Colorado-Boulder Egyetem National Snow and Ice Data Centeréhez köthető tanulmány szerint az alaszkai gleccserek, vagyis a jégmezők felől a tengerbe tartó jégfolyamok olvadásának tempója a százszorosa (!) az eddig gondoltnak, főként amiatt, mert a korábbi számításokból kihagyták, hogy a tengert elérő jég nem nulla fok körüli, hanem jóval melegebb vízzel találkozik, és a víz alatt sokkal hamarabb, egységnyi idő alatt nagyobb tömegben válik folyékonnyá (ezek is egymást erősítő hatások: a melegebb északi tengerekben gyorsabban olvad a jég, a kevesebb jég pedig tovább gyorsítja a levegő és a víz melegedését). A közreműködő kutatók 1983 óta folyamatosan vizsgálnak egy nagy gleccsert, vagyis a tévedés lehetősége a folyamatos adatsor miatt itt minimális. Sajnos nem tévedés az sem, hogy – egy idén májusi Scinece-publikáció szerint – a jégolvadás miatt bekövetkező tengerszint-emelkedés (a múlt század eleje óta mért 20 centiméter után) a XXI. században nem csupán további 50-90 centiméteres, hanem legalább két méteres lesz, és mintegy 200 millió embert kényszerít majd az otthona elhagyására (összehasonlításul: az egész Európát megrázó szíriai menekültválság idején körülbelül 1 millió ember kelt útra a háború sújtotta országból az EU felé). Ami pedig az erdők pusztulását illetve pusztítását illeti: a Global Forest Watch adatai szerint az eltűnt erdőterületek nagysága 2016-ban és 2017-ben is megközelítette a 300 ezer négyzetkilométer – ez Németország teljes felszínének 80 százalékát jelenti, és közel a duplája a 2015-ös évinek; mióta az adatokat gyűjtik, soha nem regisztráltak ilyen gyors növekedést –, idén pedig minden előzetes adat szerint újabb rekordot fog dönteni. Vagyis azok a kalkulációk, amelyek alapján például az IPCC (az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testülete) azt állítja, hogy ha 1,5 vagy 2 Celsius fok alatt tartjuk a globális átlaghőmérséklet emelkedését, akkor a felmelegedés megállítható, és nagyobb katasztrófa nélkül megúszhatjuk a klímakrízist, olyan előfeltevéseken alapulnak, amelyeket a valóság rendre megcáfol, mégpedig mindig ugyanabból az irányból: a változás mértékét előzetesen mindig kisebbnek véljük (vagy reméljük) a ténylegesnél. Ha pedig így van, akkor a Föld talán máris a visszafordíthatatlan változások korszakába lépett. Van ugyanakkor egy jelentős különbség is a prognosztizált hatások között: a jégmezők vagy a tengerek szintjét nem tudjuk közvetlenül befolyásolni, az erdők pusztításának illetve telepítésének mértékét viszont igen – erős érvek szólnak amellett, hogy ezen a ponton kellene beavatkozni. A fák és az erdők ökológiai szolgáltatásai nem csak a felmelegedés fékezésében, hanem a már megváltozott klíma átvészelésében is a segítségünkre vannak. Megfordítva: fásítással valószínűleg nem csupán a sivatagosodást lehet megállítani, hanem – lokális, regionális és az egész bolygóra kiterjedő mértékben – befolyásolni lehetne az éghajlat változását is, valószínűleg minden más módszernél (költség)hatékonyabb módon. A fás szárú növényeknél nincs potensebb eszköz illetve technológia a légköri szén-dioxid kivonására: nem kell hozzá semmit feltalálni, elegendő, ha vigyázunk rájuk, és nem pusztítjuk el őket, az elhaltak helyett pedig újakat ültetünk. A legfontosabb természetesen a megóvás lenne – esőerdőt nem lehet „telepíteni”: az esőerdők a maguk év-százezredek vagy -milliók alatt kialakult komplexitásával és biológiai változatosságával olyan összetett élő rendszerek, amelyekhez hasonló értékű ún. zárótársulás a mai tudásunk alapján ennél rövidebb idő alatt nem hozható létre. Ugyanakkor – éppen azért, mert a kismértékű beavatkozásoktól már nem remélhetünk eredményt – olyan területeket is be kell erdősíteni, amelyeken régóta nincs jelentős faállomány. Lehetséges, hogy az elültetett fákat óvni, öntözni és ápolni kell, majd, az is előfordulhat, hogy a mesterségesen telepített állományok évtizedekig nem válnak önfenntartóvá, de pillanatnyilag nincs más, ami akár csak hasonló eredménnyel kecsegtetne. Próbálkozások már vannak. Sebastião Salgado brazil fotós és felesége húsz év alatt 4 millió fát ültetett el egy éppen a korábbi erdőirtások miatt kietlenné vált brazil vidéken. A legismertebb projektben a 8000 kilométeres „Nagy Zöld Falat” 20 afrikai ország közösen építi – vagy inkább telepíti – egy összesen 780 millió hektáros sávban a Szahara déli határán. A 80-as években civil kezdeményezésre indult faültetés 2007-ben vált hivatalos multilaterális programmá egy eredetileg szavannás, épp a klímaváltozás miatt sivatagosodni kezdő területen. Az egyelőre még nem hézagmentes „fal” az Atlanti óceántól a Vörös tengerig ér, vagyis keresztben átszeli Afrikát. Hasonló megoldással próbálkozik Kína is, ott 400 millió hektárnyi sávot igyekeznek beerdősíteni. A mindössze 21 éves Felix Finkbeiner Plant for the Planet szervezete 14 milliárd fa elültetésében működött közre világszerte. Egy kenyai nő, Wangari Maathai 30 millió facsemetét ültetett el, amiért 2004-ben Nobel díjat is kapott. A zürichi technológiai és természettudományi egyetem (ETH) klímakutató csoportjának tanulmánya szerint a módszerben rejlő lehetőségek szinte korlátlanok: a világban a jelenleg meglévő 2,8 milliárd mellé még 1,6 milliárd hektárnyi erdőt lehetne telepíteni anélkül, hogy ez a mezőgazdaságnak vagy a településeknek érzékelhető hátrányt okozna, és az új erdők az ipari forradalom óta az ember által a légkörbe engedett szén-dioxid kétharmadát meg tudnák kötni.

Gázszámla

Az utóbbi hetekben az erdőtüzekkel együtt lángolt fel a vita arról, hogy vajon tényleg az amazonasi esőerdőnek köszönhetjük-e a légkörbe folyamatosan visszakerülő oxigén húsz (vagy akárhány) százalékát. Az ellenzők komolynak tűnő tanulmányokra hivatkozva állítják, hogy nincs ilyen oxigénproduktum, sőt, az esőerdő az oxigéntermelés és -fogyasztás szempontjából „semleges”. Ez az állítás ugyanakkor nem csak a fotoszintézisre (a növényi életműködésnek arra a folyamatára, amikor a növény a nap energiája segítségével tápanyagokat, azaz szénhidrátokat állít elő a szén-dioxidból illetve a vízből) vonatkozó alapismereteknek mond ellent, de az anyagmegmaradás törvényének és a józan észnek is. A fotoszintézis kémiai alapegyenlete: H2O+CO2 = CH2O+O2. Az egyenletben a CH2O a képződő szerves szénvegyületek legegyszerűbb formája – a növényi szervezet ennél jóval szélesebb választékban gyárt magas energiatartalmú szénhidrátokat –, az O2 pedig a megmaradó oxigénmolekula, azaz a földfelszíni hőmérsékleten gáz halmazállapotú oxigén. A gyártáshoz a növények folyamatosan veszik fel a környezetükből a szén-dioxidot és a vizet, ugyanakkor a fenti egyenletnek megfelelően minden fölvett négy oxigénatomból csak kettőt használnak föl (azaz építenek be a szénvegyületekbe), a többire nincs szükségük. Amíg a folyamat zajlik, a növény az oxigén szempontjából mindvégig „előállító” (termelő) lesz, és a növények a bennük képződő oxigén jelentős részét kiengedik a környezetbe, hiszen különben a felgyülemlő gáztól szétdurrannának, mint a túlfújt luftballon. Ahogy Vlagyimir Vernadszkij, a téma egyik úttörő kutatója – akinek többek között a bioszféra kifejezést köszönhetjük – írja: „A légkörben megtalálható szabad oxigéngáz kizárólag a zöld növények gázcseréjéből származik”. A növényeknek az építkezéshez a vízen és a szén-dioxidon kívül másra – elsősorban nitrogénre, foszforra és kénre – is szükségük van, és ezt a „mást” részben a talajból (részben szintén a levegőből) veszik fel. Az élelmiszerkémiában mikroelemeknek nevezett összetevők mennyisége azonban olyan kicsi a szén-dioxidhoz és a vízhez képest, hogy a fotoszintézissel kapcsolatos első kísérletekben azokat ki sem tudták mutatni (a talajban magot csíráztattak, a magból jelentős tömeggel rendelkező növény fejlődött, de közben a talaj tömege nem csökkent.) Amíg az erdő él, azaz fejlődik vagy egyensúlyi állapotban van, addig nettó oxigénkibocsátó és szén-dioxid-elnyelő. Az viszont igaz, hogy a degradálódó (pusztuló) erdőkben a két szerepkör felcserélődhet, erdőtűz idején pedig biztosan felcserélődik. A klímaváltozás szempontjából a lényeg az élő, egészséges erdők által a földi körforgásból kivont szén-dioxid (végső soron: szén). És még valami, amiről nagyon ritkán esik szó, pedig életbevágó jelentőségű: a szénhez kapcsolt hidrogénnel megfogott, az élő szervezetekben illetve a biomassza bomlástermékeiben (humuszban, tőzegben, szénben, kőolajban, földgázban stb.) elraktározott és így a földi klímát nem melegítő hatalmas mennyiségű energia.

Frissítve: 2019.09.07. 10:16

Értik a betegek a fogorvosok dühét

Publikálás dátuma
2019.09.07. 07:30

Fotó: Népszava
A térítésmentes ellást nyújtó fogorvosok mintegy fele ment „szabadságra” hétfőtől, mert a biztosító a kezelésekért annyit sem fizet, mint amennyibe az anyag kerül.
„Úgy látjuk, hogy a betegek együttérzőek, és ezért is keresik fel ezekben a napokban kevesebben a rendelőket” – így értékelte Nagy Ákos az alapellátó fogorvosok figyelem felhívó demonstrációjának koordinátora az akció első hetét. A térítésmentes ellást nyújtó fogorvosok mintegy fele ment „szabadságra” hétfőtől, mert a biztosító a kezelésekért annyit sem fizet, mint amennyibe az anyag kerül. Az akciójuk két hétig tart, ezalatt csak ügyeletet látnak el, és csak a halaszthatatlan eseteket fogadják. Az elmúlt napokban átlagosan 7-13 betegnek volt szüksége azonnali kezelésre. Például Győrben mind a tíz közfinanszírozott fogorvos szabadságosnak állt, csütörtök délutánra már 35 sürgős eset is összejött. Így az ügyeleti rendelés is órákkal hosszabbodott. A kormányzat múlt pénteken azzal próbálta elejét venni a demonstrációnak, hogy az utolsó pillanatban tett egy ajánlatot a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának előrehozott elnökségi ülésén a finanszírozás javítására. Ám ezt ugyan az ott ülők 19:3 arányban elfogadták, csakhogy az akciót nem ők szervezték. Így a tb-finanszírozott rendelők csaknem fele leállt. A kormányzat közleményében erre azzal reagált, hogy a kamaraiak elfogadták az ajánlatát, a demonstráció pedig amúgy is megtévesztő és jogszerűtlen és kevesen is vesznek benne részt. Nagy Ákos szerint nincs olyan szabály, hogy egyszerre hány fogorvos mehet szabadságra az országban, másrészt pedig az államtitkár szóbeli ajánlata nem elég. Abból majd két év múlva lett volna 1,2 - 1,3 milliós finanszírozás holott már 2016-ban minimálisan 1,6 millióra van szükség. Ez például már majdnem megfelelne a háziorvosok havi társadalombiztosítási bevételének. A kormányzat a demonstráció szervezőivel közvetlenül eddig nem tárgyalt, ellenben az ország több pontján megjelentek az önkormányzat, az ÁNTSZ ellenőrei az alapellátó fogorvosok praxisainál.
Szerző

Nem sietős a néppárti bölcseknek

Publikálás dátuma
2019.09.07. 07:00
Hans-Gert Pöttering, Joseph Daul EPP-elnök, Herman van Rompuy és Wolfgang Schüssel
Fotó: EPP/TWITTER
A vártnál lassabban halad az Európai Néppárt (EPP) vizsgálata a magyarországi helyzetről.
A pártcsalád márciusi politikai gyűlésén létrehozott háromfős "bölcsek tanácsa" tanácsadók és szakértők bevonásával igyekszik feltárni, hogy a felfüggesztett Fidesz politikája megfelel-e az EPP hivatalos dokumentumaiban lefektetett demokratikus értékeknek és elveknek. Bár az elemzés publikálásának nem szabtak határidőt, sokáig úgy tűnt, hogy októberre elkészül. Az eredeti tervek szerint a jelentés alapján a néppárt novemberi zágrábi kongresszusa döntene a magyar tagpárt további sorsáról. Információink szerint a munka lassan halad, a pártcsaládhoz közelálló forrásaink elképzelhetőnek tartják a csúszást. Az értékeléssel megbízott három vezető politikus – a belga Herman van Rompuy, a német Hans-Gert Pöttering és az osztrák Wolfgang Schüssel  közeli munkatársai az ősz folyamán tényfeltáró látogatást terveznek Magyarországra. Úgy értesültünk, hogy nyáron utaztak volna Budapestre, de magyar kérésre elhalasztották a vizitet. Az egyeztetések hónapok óta munkacsoportokban folynak a Fidesz és a "bölcsek" stábja között, és brüsszeli forrásaink szerint nem adnak okot sok optimizmusra. Az EU székhelyén egyelőre mindenki a következő Európai Bizottságra vár, kevés figyelem jut Orbán Viktornak és a Fidesznek. Egy magasrangú néppárti tisztségviselő a napokban újságíróknak azt mondta: kedvező jelnek tekintik, hogy a magyar kormány visszavonta a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló jogszabályt, de továbbra is adós például a CEU ügyének rendezésével, amit az EPP a viszony rendezésének feltételéül szabott. Az Európai Néppárt még mindig megosztott, az északi államok kritikusak, a déliek megértőbbek Orbán Viktor rendszerével szemben. Az EPP európai parlamenti frakciójában sok új képviselő ül, aki nem csinálta végig az utóbbi évek brüsszeli harcait, és nem tulajdonít jelentőséget ennek a belső konfliktusnak. 
Frissítve: 2019.09.07. 10:32