költészet;Géczi János;salvatore quasimodo;

2019-09-08 10:49:20

Géczi János kapta a Quasimodo költőverseny fődíját

Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című verséért érdemelte ki az elismerést a költő.

Az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíja mellett különdíjat is kiosztottak, amit megosztva kapott Fodor Balázs Kútásók című művéért és Aknai Tamás Sziget című alkotásáért.

Cserép László, a Salvatore Quasimodo Alapítvány titkára az MTI-nek elmondta, hogy százhatvankét pályázó több mint háromszáz verssel nevezett a versenyre. A 27. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen a Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a Salvatore Quasimodo-különdíj mellett a zsűri kilenc költőnek adományoz elismerő oklevelet.

A díjakat szombaton adták át a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében, ahol Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mondott köszöntőt, délután megemlékezést tartottak Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál, végül irodalmi estet rendeztek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével.

A nemzetközi költőversenyt Salvatore Quasimodo olasz költő emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.