egészségügy;VDSZ;

2019-09-10 19:10:47

Vegyészek segítenek az ápolóknak

Az egészségügyi szakdolgozók ma egy fillérrel sem keresnek többet, mint a júliustól életbe lépett állítólagos béremelés előtt – állítja a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke hozzájuk is eljuttatott bérpapírok alapján.

Székely Tamás közleményben ajánlotta fel saját jogászaik segítségét azoknak, akiket hátrányosan érint a kormány és a Cser Ágnes EDDSZ elnök, Éger István orvoskamarai vezető, valamint Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke által aláírt bérmegállapodás. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnökeként is dolgozó vezető kijelentette: nincs valós érdekvédelem az egészségügyben.

A vegyészek segítsége nem példa nélküli az egészségügyben. Korábban az egri Markhot Ferenc Kórház majdnem 700 dolgozójának harcolták ki sikeresen az elmaradt cafetériapénzek kifizetését az érdekvédők által megfogalmazott egységes bírósági keresetekkel.