Felcsúton senki nem indul a fideszes jelölttel szemben a polgármesteri tisztségért

Publikálás dátuma
2019.09.10. 21:09

Fotó: Népszava / Népszava
Az aktuális kormánypárti polgármestert senki sem akarja legyőzni Orbán Viktor szülőfalujában.
Míg 2014-ben még kettő, tavaly már csak egy, idén pedig már egyetlen jelölt sem indul a polgármesteri székért a fideszes jelöltön kívül Felcsúton - írja az Azonnali.hu. A lap szerint az egyéni jelöltek számára az ajánlásgyűjtés időszaka hétfőn délután ért véget, ám addig csak és kizárólag Mészáros László István kormánypárti politikus, jelenlegi polgármester tűnt fel a jelöltek között a Valasztas.hu-n. Az Azonnali.hu emlékeztet: Mészáros László Istvánt azt követően választották polgármesterré Felcsúton – ahol Orbán Viktor miniszterelnök a gyermekkorát töltötte –, hogy az addigi településvezető, a gázszerelőből az ország leggazdagabb emberévé váló Mészáros Lőrinc lemondott a posztról 2018-ban.
Szerző

Szerda reggel az egész országot szikrázó napsütés ébreszti

Publikálás dátuma
2019.09.10. 20:36
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mérsékelt lesz a szél, és csak néhány felhő szédeleghet az égen.
Éjszakára a kevés gomoly- és fátyolfelhő nagy része is feloszlik, és a többnyire derült ég alatt helyenként pára-, illetve ködfolt képződik - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos területeken kissé hűvösebb is lehet. Reggel mindenütt kitisztul az idő, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás.  A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23 és 28 fok között alakul.
Szerző

Győzött a józan ész: mégsem lesznek futóútvonalak a Fiumei úti sírkertben

Publikálás dátuma
2019.09.10. 19:36
Séta a Fiumei úti sírkertben
Fotó: Fiuemi úti sírkert / Facebook
A témát végül annyira megosztónak találta a Nemzeti Örökség Intézete, hogy elállt eredeti tervétől.
"Nagy az igény olyan zöldfelületre Budapest szívében, ahol mozogni, kikapcsolódni lehet. A mozogni vágyók számára futóútvonalak megjelölésével és információs tábla kihelyezésével teszi kényelmesebbé a sportolást a NÖRI" - közölte még pénteken az intézet. A hír aztán természetesen bejárta a magyar világhálót, nagyon sokan háborodtak fel az ötleten, ami a NÖRI szerint egyébként nem kegyeletsértő. Tegnap, hétfőn aztán kiírták saját Facebook-oldalukra, hogy a tervnek lőttek, nem lesznek futókörök a Fiumei úti sírkertben: 
Szerző