Betartás

Először is szögezzük le: arról nem kell, sőt nem is lehet vitatkozni, hogy a törvényt, a jogot egy színháznak is be kell tartani. A szerzőt halála után hetven évig jogvédelem illeti meg - erről szól a törvény. És amíg ez meg nem változik, addig ezt a regulát kell figyelembe venni.

A mostani nyíregyházi eset azonban több szempontból túlmutat önmagán. A színház egy Molnár Ferenc művet akart bemutatni, kértek is engedélyt a játszásra a jogörökösöktől, sőt meg is kapták - azzal a kitétellel, hogy a végső szövegváltozatot nekik jóvá kell hagyniuk. A probléma, ami nem elvi, hanem gyakorlati jellegű, itt kezdődik. Ki hagyja jóvá, mikor, milyen érvek alapján? Ki tárgyal kivel, ki dönt? A Molnár örökösök között tudomásom szerint bölcsész, újságíró, rendező is van, tehát ha épp ehhez van kedvük, elemezhetnek szöveget, bejelölhetnek színes tollal bizonyos részeket, és kérhetik, hogy ezeket húzzák ki, vagy változtassák meg.

De ezen a ponton már felvetődik a kérdés, hogy miből is áll a jogvédelem. Abból, hogy valaki valóban arra figyel, hogy a szerző szellemiségét, akaratát ne hamisítsák meg, vagy szövegelemezésből, esztétizálásból? Ráadásul itt egy olyan íróról van szó, akit a világon sok helyütt játszanak, nem csak Magyarországon. Nálunk is a nagyon gyakran műsorra tűzött szerzők között szerepel, hiszen vitathatatlanul remekek a dialógusai. Sokat tudott például a férfi-nő kapcsolatról - akárcsak Csehov.

Közismert ugyanakkor, hogy a Mohácsi testvérek régóta úgy dolgoznak: nem pusztán hozzányúlnak a szöveghez, hanem gyúrják, alakítgatják az utolsó pillanatig. Ezt már Molnárral is többször megtették. Akkor nem tört ki a botrány, most viszont letiltott előadás lett belőle. Ami senkinek se jó, színháznak, színésznek, rendezőnek, nézőnek, jogörökösnek sem.

A törvényt tehát úgy kellene betartani, hogy az alkotói szabadság és szerzők védelme se sérüljön. Meglehet, hogy immáron nemcsak a darabokhoz, hanem a törvényhez is hozzá kellene nyúlni. Úgy, hogy az a gyakorlatban is egyértelműen betartható legyen.