Konrád György nem csupán a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja volt, akinek művei angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg. Megtestesítője és nemzetközileg elismert képviselője volt a szabad gondolkodó értelmiséginek, annak a szellemnek, amelyet ma a hatalom kitagad, és annak az embernek, a polgárnak, aki oly nagyon hiányzik nem csak a mából, de hiányzott szinte az egész magyar múltból.
1933-ban született Debrecenben. A budapesti egyetemen 1956-ban szerzett tanári oklevelet. Az 1956-os forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, a bukás után évekig állástalan. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelő volt Budapesten, ennek élményéből született első regénye A látogató, amely generációknak volt életre szóló meghatározó élménye. Ezután 1973-ig, városszociológusként dolgozott, több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal, közülük a legjelentősebb Az új lakótelepek szociológiai problémái címmel jelent meg. Második regényének, A városalapítónak kiadását 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították, végül 1977-ben erősen megcsonkítva jelentették meg. 1973-ban ügyészi figyelmeztetésben részesült, állását elvesztette. A következő nyáron Szelényi Ivánnal megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét, amelynek kéziratát a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárást kezdeményezett. Konrád a belső emigrációba vonult. 1973 és 1988 között csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, de külföldön valamennyi műve megjelent.
Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, majd 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja lett. 2009 nyarán kilépett a pártból.
A magyar irodalom egyik legmarkánsabb alakjától kell búcsúznunk és attól a politikus polgártól, aki minden megszólalásával, tartásával mintaként szolgálhatott egy olyan korban, amikor éppen a szabadság gondolata tűnik a legveszélyesebbnek.
