Miközben ennek az írásnak végig arról kellene szólnia, hogy Marton László mennyire meghatározó alakja volt a magyar színházi életnek, és milyen előadások, fűződnek a nevéhez, nem lehet nem szóba hozni az utóbbi időszak vele kapcsolatos eseményeit. Persze arra azért figyelve, hogy nem lehet feladata egy nekrológnak a morális ítélkezés.
Két évvel ezelőtt a Pozsonyi Pikniken még együtt dedikáltunk. Barátian beszélgettünk, jól ismertük egymást, a Vígszínháznak éveken át a Népszava volt a médiatámogatója. Egyébként is láttam sok produkcióját, voltam próbáin is, és megannyi tanítványával beszélgettem róla. Igen a Vígszínház, illetve a színház kötött minket össze. Aztán a piknik után néhány nappal kitört a zaklatási botrány. Ő lemondott a pozícióiról, összeomlott, meg is betegedett. Az ügyről érdemben nem beszélt, hallgatott. Sokáig mi sem beszéltünk, aztán amikor Veszprémben rendezett újra, mielőtt megnéztem az előadást, hosszasan beszélgettünk telefonon. Kértem, hogy valamilyen formában mondja el mi történt. Azt mondta, nem teheti meg, neki családja, kisgyereke van, nem terheli őket ezzel. Ezen vitatkozni kezdtünk, azzal érveltem, tudva, hogy beteg, ha valami történik vele, akkor az ő verzióját sohasem tudjuk meg és az lesz az igazi teher. És most itt vagyunk ezzel a bizonyos teherrel.
Miközben Marton László szakmai pályafutása egyáltalán nem a magyar színházi élet terhe, épp az ellenkezője. A legendás „43-asok” egyike, volt idő a kilencvenes években, amikor majdnem minden pesti színházigazgató ezt a születési dátumot mondhatta magáénak. Marton huszonkét éven át igazgatta a Vígszínházat, legnagyobb sikerei is ide kötik. Már a rendezői diploma átvétele után a Szent István körúti teátrumba szerződött. Több legendás előadással, közöttük a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című zenés művel, vagy A padlással mindenképp beírta magát a Vígszínház nagy könyvébe. A Pál utcai fiúk most is a repertoár egyik oszlopa.
Marton László sokáig tanított is az egyetemen, sok színész neki köszönheti az indulását. Mint ahogy több színésznek Eszenyi Enikőnek, Rudolf Péternek, vagy Hegedűs D. Gézának ő adott lehetőséget a rendezésre a Vígben. Külföldön is sokat rendezett. Nem csak a színházhoz értett, hanem a szervezéshez, menedzseléshez is. Az ő igazgatása alatt újult meg a Vígszínház épülete, az építkezés idején pedig egy sátorban játszott a társulat.
Előttem egy könyv, Marton László - Összpróba címmel, ezt dedikálta két éve. A címlapon egy ballonkabátban ül feltételezhetően a Vígszínház színpadán. Előre dőlve, kezét az állára helyezve. Egy felvett rendezői póz, ami egyébként nem is annyira felvett, mert sokszor láttam hasonló helyzetben. Ül és figyel, nyitott, kíváncsi. Ezt a nyitott, kíváncsi figyelmet tépázták meg az utóbbi hónapok. És maradt a hallgatás, csend és a halál. És az a bizonyos teher, amely most már egy kor, sőt kicsit mindannyiunk terhe is.
