Demokratikus félelem

Szintet lépett a Fidesz, írtuk tegnap, a párt a saját képére alakított jogrendben magasabb fordulatszámra kapcsolt. Természetesen a Pikó-ügyről van szó – már ez is milyen borzalmas: leegyszerűsítem a történteket Pikó-ügyre, ezzel is a Fidesz akaratát szolgálva -, arról a rendőrségi akcióról, amellyel lerohanták a VIII. kerületi ellenzéki polgármester-jelölt kampánystábját. 
A történet azonban nem itt kezdődött, ahogy ezt Pikó Andrástól hallhattuk: az ellenzéki csapatba jóval korábban beépült a Fidesz spionja, és a megbízói kívánságának eleget téve folyamatosan tette a dolgát: jelentett. Biztosak lehetünk benne, hogy nincs egyedül, hasonló „aktivisták” másutt is vannak, az egyszerűség kedvéért nevezzük őket a VIII/VIII-as ügyosztály tagjainak. Hogy ezek az emberek önként, szorgalomból, hazafias (nemzeti) elkötelezettségből vállalták-e a feladatot, vagy egyszerűen megzsarolták őket, nem tudhatjuk. Azt azonban igen: új hálózat épült ki a régi módszerekkel, vagy ha nem annyira régi módszerekkel – Facebook! -, mindenképp a régi célokkal. A rendszer bebetonozására minden módszer megengedett, előbb csak a törvények átírása, de ha az nem elegendő, akkor az állam védelmére berendezkedett szervezetek bevetése is. 
És igen, így van: elértünk a magasabb – ejnye, a szavak: az aljasabb – szinthez. Persze már ez is ki van azért próbálva. A civil szervezetek elleni támadások idején az Ökotárs már megtapasztalhatta, hogy mit jelent a rendfenntartó erők bevetése, mit jelent a demokratikus félelem beépítése a társadalomba. Mert ez még sem teljesen Oroszország vagy Törökország, itt adnak a demokratikus paraván meglétére, így aztán még nem teljesen épült be a tudatunkba a csengőfrász. De azért már tudjuk, a szabadságunknak erős korlátai vannak. Másként: a Fidesz erős korlátokat épített. 
(Csak zárójelben: nem tudhatjuk, hogy a VIII. kerületben lefoglalt laptopok adatait mire fogja használni a rendőrség, átadja-e azokat például a Fidesznek? Még mindig a zárójelen belül maradva: szerintem igen.) 
Ezek a korlátok, ebben a rendszerben nem pusztán fizikaiak és jogiak, lelkiek is. A Fidesz célja egyértelmű: kiépíteni a félelmet, a félelem okozta korlátokat. Nem véletlen, hogy Pikó azt nyilatkozta a Népszavának, megérti, ha munkatársai a történtek után kiszállnak a kampányból, joggal tartanak attól, hogy részvételük az ellenzék erősítésében gyengíti a család előrejutásának vagy megélhetésének lehetőségeit. 
Majtényi László fogalmazott úgy: a Kádár-rendszer puha diktatúrája, a keleti blokk országaiban élők teljes kiszolgáltatottsága kényelmessé tette a magyar embereket, az egyéni túlélési technikák váltak elsődlegessé, nem pedig a közösségi lét, az ellenállás együttes megszervezése. Majtényi szerint erre az attitűdre épít a Fidesz, és nem is alaptalanul. A társadalom hallgat, nem vonulnak spontán indíttatásból tömegek az utcára, a rezsimet nem fenyegeti lázadás, forradalom. 
A választások elcsalása már a szelíd megoldások közé tartozik.
Szerző
Németh Péter

Zöldség

Én nem értek a gazdasághoz. A gazdasági mutatókhoz meg pláne nem. Már csak azért sem, mert a mutatók sose arra mutatnak, amerre nézni szeretnék.
A minap kezembe akadt a KSH augusztusi „inflációs jelentése”. Eszerint augusztusban a hazai árukat átlag 3,1 százalékkal adták drágábban a 12 hónappal azelőtti állapothoz képest. Az embernek már erre a szabad szemmel alig látható értékre viszketni kezd a tenyere. Még tovább fokozódik a helyzet, ha elolvassuk, miből is jött ez ki. A krupli például 31 százalékkal drágult – írja a KSH. (Mondjuk nem tudom, ezt hol mérték, de amerre én járkálok – és higgyék el, az nem a Culinaris -, ott az alapélelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök ára legalábbis duplázódott.) De folytassuk: a friss zöldségekért 24, a dohányárukért 13, a sertéshúsért 12, a lisztért 11, a péksüteményekért és az albérletért 10, a szeszes italokért 9, a tűzifáért és a szénért pedig 8 százalékkal kell többet fizetni.
Ezek után, komoly önuralommal, sziszegve kérdezném: hogy a kutyaúristenben jött ki ebből 3,1 százalék?
Már érkezik is a válasz. A használt autók ára például 8 százalékkal esett. És ezen, valljuk be, sokat foghatnánk. Kérdés persze, az autóneppereken kívül ez kinek jó. Aztán: 5 százalékkal olcsóbbak a telefonok. Hát, ha ez igaz is, legfeljebb évi pár ezer forintot hoz. Az üzemanyagok és a fogyasztási cikkek ára pedig alig változott.
Ennyivel kell beérjük. Bevallom, a KSH-jelentéseket övező, szemléletemet lefurcsázó, maginflációról, nyugdíjas kosárról, elemzői várakozásokról, nemzetközi sztenderdekről magyarázó közgazdasági szemlélet inkább csak tovább bőszít.
Mert a napnál is világosabb, kiket sújt igazán a drágulás. Aki inkább krumplit, zöldséget, lisztet, kenyeret, húst, cigit és piát vesz, albérletben lakik, fával tüzel, semmint hogy nagyüzemben autót vagy telefont vásárolna. Ők a szegények. Ők azok, akiket az Orbán-kormány, ahelyett, hogy megvédene, a szabadárak prédájául dob.
Miközben szakmányban gyártják az újabb és újabb inflációs prognózisokat.
Szerző
Marnitz István

Üzenet a jövőnek

Amikor egy kormány a hatalmat gyakorolja, szükségképpen az utókorral is kommunikál, a saját emlékművét is építi. Ezért nem lesz Magyarországon soha becsülete – bárhogy ügyködjenek is Orbánék a történelem átírásán – a nemzetet a vesztes háborúba, közvetve a trianoni országcsonkításba belevivő Tisza István kormányának. És hiába tűnik ma még talán erőltetettnek vagy túlzónak a párhuzam, hasonló lenyomatot készít magáról az Orbán-kabinet is, amikor a jelenkor legfőbb sorskérdését a választott elődhöz hasonló vaksággal kezeli. 
A klímáról, a tágabban értelmezett fenntarthatóságról van szó – természetesen –, és arról, hogy a közelítő klímakatasztrófával kapcsolatos mai kormányzati döntéseket az akkorra már bekövetkező változások fényében ugyanúgy fogják majd meg- és elítélni a gyermekeink és unokáink, ahogyan mi is ítéletet mondunk (nem feltétlenül igazságosan, de az ok-okozati összefüggéseket azért látva) a száz évvel ezelőtti hibák és bűnök fölött. Az EU-t, az úgynevezett brüsszeli bürokráciát tényleg be lehet talán csapni ideig-óráig azzal az állítással, hogy a magyar kormány nem biztosít támogatásokat a fosszilis energiahordozók használatához. De egy ilyen könnyen cáfolható mondás biztosan nem fogja meggyőzni az utódokat arról, hogy amikor még lehetett volna mit tenni, a döntési helyzetben lévő hatalom helyesen cselekedett. 
A magyar állam – ahogyan azt egy nemzetközi szervezet nemrég publikálta – nagyjából négyszer annyit költ a szén-, az olaj- és a gázalapú energiatermelés megsegítésére, mint amennyit a megújulók használatának ösztönzésére juttat. Ez olyan fokú (európai összehasonlításban egészen kirívó) aránytalanság, amire később, amikor már mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy nyakunkon a baj, sem mentséget, sem magyarázatot nem lehet majd találni. 
2019-ben is tudjuk, hogy a Föld klimatikus egyensúlya felborulóban van az évmilliók alatt a talajban felhalmozódott szén- és szénhidrogén-készletek eltüzelése miatt, és azt is, hogy ebből a helyzetből csak úgy tudunk kikeveredni, ha a lehető leggyorsabban átállunk a minimális karbonlábnyomú nap- és szélenergiára, meg az energiafogyasztás mérséklésére. Nálunk ehelyett szélerőmű-tilalom, napelemadó és a lakásszektortól megvont energiahatékonysági támogatás van. Globálisan nyilván kevesebbet nyom a latban, mint a brazil esőerdők felégetése, de mindenkin a rá jutó felelősséget kérik számon. 
Az első világháborút is a gyarmatbirodalmak újraosztásáért indították, és mi úgy szálltunk bele önként, hogy még csak nem is akartunk elrabolni senkitől semmit - mégis rajtavesztettünk, enyhítő körülmények nélkül. Klíma-ügyben annyival rosszabb a helyzet, hogy itt a kormánypolitika ma is láthatóan árt mindenkinek – többek között az indokoltnál magasabb rezsivel és rozogább egészséggel fizetünk érte. (Csak egyetlen példa: mostanában Magyarországon a legolcsóbb áramot a 2010 óta építési tilalom alatt álló, azaz sajnálatos módon nem terjedő szélerőművek termelik.) A látható jövőben sincs semmi, ami ezt legalább utólag megindokolhatná.