színház;Molnár Ferenc;

2019-09-16 09:00:00

Megszólaltak a Molnár-örökösök a letiltott darabról

Molnár Ferenc örökösei elmondták, miért nem engedélyezték a Delila című darab nyíregyházi bemutatóját.

A Mohácsi István–Mohácsi János alkotópáros által színpadra álmodott előadást az utolsó pillanatban tiltották le Molnár Ferenc örökösei, mert kizárólag „a darab legszigorúbb értelemben vett eredeti szövegét” engedték volna színpadra állítani. „Molnár Ferenc műveit 115 éve játsszák töretlen sikerrel Magyarországon, és vitathatatlanul ő a legismertebb magyar színpadi szerző a világban. Itthon csak az elmúlt öt évben 54 színház 21 írását tűzte műsorra és játszotta folyamatos sikerrel. Minden, a szerzőt és a művek eredeti szellemiségét tiszteletben tartó előadást engedélyezünk és a jövőben is engedélyezni fogunk. Molnár Ferenc szerzői jogainak törvényes örököseiként minden esetben élni kívánunk azon jogunkkal, hogy a védelmi időn belül a szerző eredeti szövegeit átírni, azokba beleírni kizárólag előzetes engedélyünkkel lehetséges” – áll a Fidelión közzétett közleményükben.

Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója a Népszavának korábban megerősítette, a próbák előtt aláírt szerződésük volt a jogtulajdonosokkal a darab játszására azzal a kitétellel, hogy a végső szövegkönyvet jóvá kell hagyniuk. Arról, hogy egy másik címmel a Mohácsi testvéreket szerzőként (Molnár nyomán) feltüntetve akarták bemutatni a darabot, azt mondta: ez egy lehetőség volt, ami nem járt sikerrel. Hozzátette: az ügy a színház számára számottevő anyagi veszteséggel jár.

Az előadás rendezője, Mohácsi János lapunknak adott interjújában elmondta, szerinte neki nem védeni kell a szerzőt, hanem kiteljesíteni. „A Delila nyelve rettenetesen poros, a benne levő szituációk nem elég bonyolultak. Kérték a szövegkönyvet, de jeleztük, csak a főpróbahéten lesz végleges példány, mert addig napról napra változik. Nem titok, mindig így dolgozunk. Megtartottuk a nyári színpadon az előbemutatót, egyetlen előadást, illetve előtte a nyilvános főpróbát. Nyár közepén visszaküldték az örökösök a példányt. Bejelöltek bizonyos szavakat, amelyek nem tetszettek nekik, ezeket mi javítottuk. Ezek után jelentették be, hogy az eredeti szövegből csak húzni lehet” – mesélte a konfliktusról.

Molnár műveinek a jogai 2022. december 31-én járnak le.