Apey and the Pea: „A legjobbak akartunk lenni”

„Az első perctől a legjobbak akartunk lenni, miközben volt íve az érdeklődésünknek, s ez egyre inkább a sötétebb, hidegebb, komorabb atmoszférák felé vezetett” – tekint vissza Áron András, azaz Apey. Ezek nem mindig tudatos döntések voltak: „nem ültünk le 2013-ban, a Devil’s Nectar című lemez megjelenése után, hogy oké, akkor most a következő legyen ilyen és ilyen...” Eddig megtett útjukat azért tartja érdekesnek, mert „nagy százalékban a metál- és rockzenekarok fordítva csinálják: kezdeti kemény hangvételüket egyre könnyedebb és befogadhatóbb irányba viszik el. Minket ez sosem érdekelt, ahogy az sem, hogy mennyire lesz rádióbarát vagy fogyasztható, amit csinálunk. Nem kötöttünk kompromisszumot. Hármunknak ez a tökéletes zenekar – zeneileg és emberileg is.

Úgy látja, a Budapest Parkban rendezendő koncert „igen fontos mérföldkő, mivel itt kizárólag a nagy kártyások játszanak. Viszont szerencsére vannak még olyan emberek a szórakoztatóiparban, akik nagyvonalúak, hisznek abban, amit te csinálsz és támogatni szeretnének. Ezek az emberek, rajongók, és barátok óriási arányban adtak hozzá ahhoz a pozícióhoz, amit mára a zenekar elért.” Szerinte nemzetközi szinten az a stílus, amit játszanak, a sok-sok modern irányzat között már „papásnak” számít – vagyis a metálon belül is egy bizonyos rétegnek szóló szubkultúra. A hazai rajongótábor mellett eddig főleg Angliában, Lengyelországban és Horvátországban érezték, hogy a közönség vonzódik az általuk kínált kemény stílushoz.

Áron Andrást a műfaj csaknem fél évszázados történetéről, irányzatairól és a hozzá kapcsolódó előítéletekről (drog, okkult és sátánista mozgalmak) is kérdeztem. „A kemény zene eredeti DNS-ére akkor döbbentem rá, amikor elmentünk az utolsó összekuporgatott zenekari pénzünkből megnézni a Black Sabbath-ot 2016-ban. Megkérdőjelezhetetlenül ők az eredeti afrikai ősapák” – mondja. Mára több száz, talán több ezer metálstílus alakult ki; sokan dallamosabb zenét játszanak, mások a fiatalok kedvéért új ritmusokkal (akár hiphoppal is) ötvözik a „fémzenét”. Apey úgy véli, a kemény zene iránti rajongás és lojalitás egész életre szól. „Lényegtelen, hogy honnan származol, milyen színű a bőröd, milyen vallást gyakorolsz, egy dolog miatt van mindenki a küzdőtéren: hogy megnézze a kedvencét. A néha agresszívnek tűnő, kemény külső valójában sokkal szebb értékeket képvisel, mint a kommersz könnyűzene, ami önismétlés és múlandó káprázat. Én biztosan nem szeretném, hogy a zenémre rappeljenek, nem izgatnak a szintetizátoros alapok és a popzenétől mindhármunk vérnyomása elkezd rohamosan csökkenni” – mondja végül némi iróniával.

Infó:

Apey & the Pea jubileumi koncert

Vendég: Stubborn, Shell Beach

Szeptember 19. (csütörtök), Budapest Park