Előfizetés

Apey and the Pea: „A legjobbak akartunk lenni”

Retkes Attila írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2019.09.17. 11:35

Fotó: Bodnár Dávid
„Az első perctől a legjobbak akartunk lenni, miközben volt íve az érdeklődésünknek, s ez egyre inkább a sötétebb, hidegebb, komorabb atmoszférák felé vezetett” – tekint vissza Áron András, azaz Apey. Ezek nem mindig tudatos döntések voltak: „nem ültünk le 2013-ban, a Devil’s Nectar című lemez megjelenése után, hogy oké, akkor most a következő legyen ilyen és ilyen...” Eddig megtett útjukat azért tartja érdekesnek, mert „nagy százalékban a metál- és rockzenekarok fordítva csinálják: kezdeti kemény hangvételüket egyre könnyedebb és befogadhatóbb irányba viszik el. Minket ez sosem érdekelt, ahogy az sem, hogy mennyire lesz rádióbarát vagy fogyasztható, amit csinálunk. Nem kötöttünk kompromisszumot. Hármunknak ez a tökéletes zenekar – zeneileg és emberileg is. Úgy látja, a Budapest Parkban rendezendő koncert „igen fontos mérföldkő, mivel itt kizárólag a nagy kártyások játszanak. Viszont szerencsére vannak még olyan emberek a szórakoztatóiparban, akik nagyvonalúak, hisznek abban, amit te csinálsz és támogatni szeretnének. Ezek az emberek, rajongók, és barátok óriási arányban adtak hozzá ahhoz a pozícióhoz, amit mára a zenekar elért.” Szerinte nemzetközi szinten az a stílus, amit játszanak, a sok-sok modern irányzat között már „papásnak” számít – vagyis a metálon belül is egy bizonyos rétegnek szóló szubkultúra. A hazai rajongótábor mellett eddig főleg Angliában, Lengyelországban és Horvátországban érezték, hogy a közönség vonzódik az általuk kínált kemény stílushoz. 
Áron Andrást a műfaj csaknem fél évszázados történetéről, irányzatairól és a hozzá kapcsolódó előítéletekről (drog, okkult és sátánista mozgalmak) is kérdeztem. „A kemény zene eredeti DNS-ére akkor döbbentem rá, amikor elmentünk az utolsó összekuporgatott zenekari pénzünkből megnézni a Black Sabbath-ot 2016-ban. Megkérdőjelezhetetlenül ők az eredeti afrikai ősapák” – mondja. Mára több száz, talán több ezer metálstílus alakult ki; sokan dallamosabb zenét játszanak, mások a fiatalok kedvéért új ritmusokkal (akár hiphoppal is) ötvözik a „fémzenét”. Apey úgy véli, a kemény zene iránti rajongás és lojalitás egész életre szól. „Lényegtelen, hogy honnan származol, milyen színű a bőröd, milyen vallást gyakorolsz, egy dolog miatt van mindenki a küzdőtéren: hogy megnézze a kedvencét. A néha agresszívnek tűnő, kemény külső valójában sokkal szebb értékeket képvisel, mint a kommersz könnyűzene, ami önismétlés és múlandó káprázat. Én biztosan nem szeretném, hogy a zenémre rappeljenek, nem izgatnak a szintetizátoros alapok és a popzenétől mindhármunk vérnyomása elkezd rohamosan csökkenni” – mondja végül némi iróniával. Infó: Apey & the Pea jubileumi koncert Vendég: Stubborn, Shell Beach Szeptember 19. (csütörtök), Budapest Park

A sztori

 Áron András (Apey), Makai László és Prepelicza Zoltán már 2009-ben együtt zenéltek egy Pantera tribute-zenekarban. Épp a zuglói alumíniumgyár melletti próbateremből indultak koncertezni, amikor Apey a buszban megmutatott társainak néhány otthon készített demófelvételt. Így indult a saját zenekar, amely az első években még az amerikai grunge stílusra (pl. Nirvana) emlékeztető, vagyis a metálhoz képest könnyebben fogyasztható zenét játszott. Első lemezük megjelenése után egyre keményebbek lettek. Vannak a műfajnak olyan szakértői, akik a 2010-es évek közepén már a világsikert elért amerikai trash metal-bandához, a HEXX-hez hasonlították őket.

Kíméletlen tetemre hívás a Roma Hősök Fesztiválján

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2019.09.17. 10:00

Fotó: Tóth Emese
Romákkal foglalkozó témákat kínált a budapesti III. Roma Hősök Fesztivál. Az előadások az előítéletekkel és a sztereotípiákkal szembesítették a nézőt, miközben nem ítélkeztek.
Egy ősi kifejezési módhoz a meséhez nyúlt a cseh Ara Art társulat a Pindral című előadásban. A III. Roma Hősök Fesztiválon az Eötvös 10-ben műsorra tűzött produkcióban egy idős roma asszony mesélt az unokájának felidézve a romák sorozatos üldöztetését. A néhány szereplős kamaraprodukció jó arányokkal dolgozott. A cirkuszit, a harsányabb színeket vegyítette lírai, drámai és megrendítő elemekkel. A teremtés történettől egészen napjainkig utaztunk az időben. Az Úr megteremtette a romákat, aztán meg történt velük, ami. Arra persze nem kaphattunk választ, és nem is vállalkozott ilyenre az előadás, hogy megtudjuk, miért kényszerültek megbélyegzetten örök vándorlásra a romák. Etűdöket kaptunk, egyre komoruló hangulatokat. És a sztereotípiákat a beilleszkedni nem tudó, kitaszított népről, arról hogyha rájuk ragasztják, hogy ők csak jósolgatnak, lopnak és nem akarnak dolgozni, akkor ez az állandó üldöztetés nem is fog változni. A roma szerzők szövegeit felhasználó produkció olykor mélyebbre is ment, például az auschwitzi tábort felidéző jelenetnél, vagy a napjainkban játszódó résznél. Utóbbiban a nagymamához megérkezett a lánya a férjével, aki nem roma és arról beszélgettek, hogy a nagymama visszasírja a szocializmust, ahol még a romáknak is jobb volt. Erről aztán némi vita kerekedett, majd egy nagy váltással,a mely szerint mindenkinek a saját kezében van a jövője, befejeződött az előadás. Hogy ez mennyire hihető épp a látott előzmények ismeretében, az már más kérdés. A fesztivál záró előadása sokkal nyersebben fogalmazott az RS9 Színházban a tetemre hívás tematikát tekintve, amely a hétvégi két nap szlogenje volt. A bukaresti Giuvlipen társulat Ki ölte meg Szomna Grancsát? című saját adaptációja valós újsághír alapján született és egy fiatal roma lány halálával foglalkozik. Szomna Grancsa a hivatalos vizsgálat szerint öngyilkos lett, a halálért azonban többen is felelősek, ezt kutatja szerte ágazóan az előadás. A kis faluban játszódó történetben a lány tanulni akart, de a szülei nem tudták ezt finanszírozni, és az iskolát is támadások érték emiatt. Hiába volt tehetséges, hiába hittek benne többen, tragédia lett a vége. Az előadás erénye, hogy erős jelenetekkel vázolja fel a különböző nézőpontokat. Nagyon markánsak és életszerűek a jellemrajzok. A szálak aztán összeérnek, hiszen a szülők, a szomszédok, az iskola vezetői mind magukat mentegetik az ügyben, miközben a politikusok és a média képviselői saját hasznukra kívánják felhasználni a tragédiát. Az előadás kíméletlenül szembesít az előítéleteinkkel, a gyávaságunkkal. Sőt azzal, hogy miként képesek egyesek kisajátítani mások halálát, illetve eltolni maguktól, miközben a tragédia valódi okai egyre távolabb kerülnek és igazából soha nem mondódnak ki. A szereplők a végén akasztófás játékot játszanak, de a kérdés továbbra is megválaszolatlan marad: ki ölte meg Szomna Grancsát?   

Workshop és oktatási módszer

A Független Színház a Goethe Intézet támogatásával harmadszor rendezte meg a Roma Hősök Fesztivált. A sorozatban augusztus végén a Dübörgő ifjúság tematikában egy német és egy magyar előadás szerepelt, utóbbi a Független Színház saját produkciója, a Selejtesek. Balogh Rodrigó a Független Színház művészeti vezetője lapunknak úgy fogalmazott: „ a jó cigány színház többségi”. A fesztivált uniós forrásból és külföldi magánalapítványok támogatásaiból finanszírozzák. A művészeti vezető hozzátette, hogy Európában 16 országban van jelen roma színház, közülük több helyen – Ukrajnában, Moszkvában – már intézményesült szinten és ez várható Csehországban is. A Független Színház a fesztiválra beválogatott produkciókat több szinten felhasználja. Rendeznek workshopokat, illetve a fesztiválprodukciók az oktatásban, tanárok képzésénél is szerepet kapnak. Jövőre, a tervek szerint nyolc előadást hívnak meg a fesztiválra.  

Infó

 III. Roma Hősök Fesztivál Pindral Ara Art, Prága Eötvös 10 Ki ölte meg Szomna Grancsát? Giuvlipen, Bukarest RS9 Színház Vallai kert    

Három magyar a Bartók Világverseny dobogóján

Varga Péter
Publikálás dátuma
2019.09.16. 12:43

Fotó: Valuska Gábor / Zeneakadémia
Két magyar és egy magyar származású amerikai zongoraművész végzett a dobogós helyeken. A győztesek vasárnap este léptek fel a Zeneakadémián egy gálakoncerten.
Szokolay Ádám kijött a Zeneakadémia színpadára és kirobbanó, valóban „barbár" módon támadta le a zongorát, azonban ez itt helyén volt, az ikonikus Allegro barbaro bőven elviseli ezt. Így vette kezdetét a harmadik Bartók Világverseny és Fesztivál díjkiosztója és gálaestje. A hegedűsök és zeneszerzők után most a zongoristák méretődtek meg, az elődöntőkre végül huszonnyolcan jöttek el. Bartók és Liszt alkotásai első helyen szerepeltek a kötelezően játszandó művek között, de olyanok, mint Haydn, Mozart, Beethoven sem hiányozhattak, a döntőben pedig egy jelentős romantikus dara mellé a huszadik század nagyjaitól kellett választaniuk a résztvevőknek Raveltől Sztravinszkijig. A kortárs zenét pedig Dobos Dániel és Stark János Mátyás, a tavalyi verseny első és egyik harmadik díjasának művei képviselték. Hatan jutottak a döntő szóló szakaszába, a zenekari döntőbe hárman kerültek, közöttük osztották ki díjakat. Szokolay Ádám lett az első, Balogh Ádám a második, Peter Klimo pedig a harmadik, aki mint a játék előtt levetített bemutatkozó kisfilmben elmondta, bár Los Angelesben született, mindkét szülője magyar. A negyedik-hatodik helyezettek is játszottak a gálán, bár őket nem rangsorolták. Kocsis Krisztián nem tudott eljönni, így az első részben Szokolay után Alberto Greer Menjon Bohanna spanyol művész előadásában Bartók Három burleszkjét precízen kidolgozott előadásban, és az ukrán Darya Dadykina félelmetesen virtuóz, ugyanakkor zeneileg és mélyen magalapozott olvasatában Sztravinszkij Tűzmadár-szvitjének zongorára átdolgozott részleteit hallhattuk még. A nyolctagú zsűri elnöke Kenji Watanabe japán zongoraművész volt, aki a hetvenes évek végén Budapesten tanult az Akadémián, mellette olyanok ítéltek, mint a zenetudós Talián Tibor vagy a karmesterként, zongoristaként is kiváló Vásáry Tamás, valamint egy sor kitűnő magyar és külföldi művész. Watanabe magyarul szólt a közönséghez, és bár udvariasan dicsérte az összes résztvevőt, megjegyezte, a gyors játék helyett az éneklő előadásmódot kell mindenek felé helyezni, a dalolás a zene alapja, abban rejtőzik a lélek. Felhívta a figyelmet arra is, Bartók műveinek játszásához elengedhetetlen fennmaradt felvételeinek tanulmányozása – úgy látszik ezen a téren találtak kritizálni valót az ítészek. Sokszor felmerülő kérdés, hogy kell-e magyarnak születni egy olyan zeneszerző értő játékához, mint Bartók. Nyilvánvalóan alapos tanulmányozása szükséges nem csak Bartók saját játékának, hanem a magyar népzenének is, ha valaki a szerzővel alaposan meg akar ismerkedni. Nehezen vitatható, hogy sokkal könnyebb magyarként közeledni hozzá. De a zeneszerző alkotásainak jó része a kor egyetemes nyelvén szól, amit sok művész beszél anyanyelvi szinten. Éppen két éve hallhattunk Pesten a Bécsi filharmonikusok és Zubin Mehta révén egy tökéletes Concertót. Ám talán mégsem véletlen, hogy most a hat döntős közül négyen is magyarok, magyar gyökerűek voltak. Szünet után hirdették ki a győztesek névsorát, Peter Klimo harmadikként a Harmadik zongoraverseny harmadik tételét játszotta, Balogh Ádám, a második helyezett pedig Liszt A-dúr zongoraversenyével remekelt. Szokolay Ádám, az első díjas - bizonyítván, hogy Allegro barbaro felfogása nagyon is tudatosan volt olyan, amilyen -, az Első zongoraverseny első tételében is azt fejezte ki, hogy pontosan érti, hova, milyen játékstílus való, és ezzel komoly művészi egyéniséget is felmutatott. A gálaesten hallott öt művész mindenesetre nem csak gyorsan, virtuózan tudott játszani, ha úgy kellett, de az éneklésről sem feledkezett meg.     

Infó

Bartók Világverseny és Fesztivál gálaest Bartók, Liszt, Sztravinszkij művei, Szokolay Ádám, Balogh Ádám, Peter Klimo, Alberto Greer Menjon Bohanna, Darya Dadykina előadásában Zeneakadémia, szeptember 15.