Magyar Honvédség;Honvédelmi Minisztérium;Benkő Tibor;

2019-09-17 20:27:43

Benkő nem tud róla, hogy minisztercserére készülne Orbán

Van igazság a Népszava értesüléseiben, de nem a teljes igazság - kommentálta a honvédelmi miniszter korábbi cikkünket.

Miközben a fórumon nyíltan megújulást sürgettek, lapunkhoz ismét olyan információk jutottak el, hogy még az idén változás várható a honvédelmi miniszteri poszton, mert Benkő Tibort nem feltétlenül tartják alkalmasnak a hadsereg teljes modernizációjának levezénylésére. Ezzel egy időben arról is kaptunk híreket, hogy több jelentős átalakítás jöhet a minisztériumban is.

- nyilatkozta Benkő Tibor az InfoRádiónak a Népszava értesüléséről. Arról is kaptunk híreket, hogy több jelentős átalakítás jöhet a minisztériumban, így a HM még az idén elveszítheti háttérintézményei nagy részét. Erről Benkő azt mondta, olyan gazdasági társaságokról van szó, amik korábban katonai szervezetek voltak, mielőtt háttérintézményekként kiváltak volna a honvédségből.

- fogalmazott a miniszter. Szerinte az átalakítások célja, hogy a mostanában beszerzett korszerű technikai eszközöket ne a 60-as és 70-es évek eszközeivel kelljen javítani. "Minden változás az előremutatás, az előre haladás érdekében történik. És ilyen értelemben akkor van valami igazság abban a cikkben, ami megjelent, de nem a teljes igazság" - fogalmazott, leépítés helyett korszerűsítést hangsúlyozva.

A Székesfehérvárra való költözés Benkő szerint nem a minisztérium egészére vonatkozik, hanem annak csak arra a részére, ami korábban a Magyar Honvédség vezérkara volt.