meghallgatás;Trócsányi;

2019-09-18 20:46:15

Megvan Trócsányi meghallgatásának időpontja

Elkészült az Európai Parlamentben a biztosjelöltek meghallgatásának menetrendje.

Ursula von der Leyen csapatának tagjait a szakterületükkel foglalkozó parlamenti bizottságok teszik majd próbára, és utólag véleményt is formálnak felkészültségükről - írja a Bruxinfo. Ezt a bizottság megválasztott elnöke ugyan nem köteles figyelembe venni, ám ebben az esetben azzal is számolnia kell, hogy az Európai Parlament az október 23-ra tervezett végszavazáson az egész testületet elutasítja.

A lap megtudta, hogy a képviselők szeptember 30-án elsőként a szlovák Maros Sefcovicot hallgatják meg, aki az intézményekkel fenntartott kapcsolatokért lesz felelős a testületben. Utána az ír Phil Hogan (kereskedelem) és a bolgár Mariya Gabriel (ifjúság, innováció, oktatás) következik.

Kedd és csütörtök között minden nap 6-6 meghallgatást tartanak. A hétvégi szünet után október 7-én és 8-án zárul le a folyamat az alelnökök kifaggatásával. Az utolsó előtti nap a jogállamért felelős cseh Vera Jourová és a spanyol kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Josep Borrell ad számot tudásáról.

A kiemelt, ún. ügyvezető alelnökök, a lett Valdis Dombrovskis, a dán Margrethe Vestager és a holland Frans Timmermans (ilyen sorrendben) zárják majd a sort.

A magyar biztosjelölt október 1-jén, kedden, az utolsó párban kerül sorra ciprusi kollégájával párhuzamosan, valószínűleg kora este. Trócsányi László a szomszédságpolitikai és bővítési biztos helyét kapná Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnökének jelölése alapján.