Amikor Ferenc pápa szeptember közepén hazafelé tartott afrikai útjából, szokásos „légi sajtóértekezletén” egy amerikai újságíró azt kérdezte tőle, nem tart-e egyházszakadástól. Nem – válaszolta, de hozzátette, imádkozik azért, hogy ne is következzék be. Ami pedig az őt ért bírálatokat illeti, mint fogalmazott, ezek mindig hasznosak, még ha esetenként bosszantóak is. De legalább őszinték azok, akik nyíltan kimondják a bírálatokat – tette hozzá. Azt azonban nem szereti, ha valaki „mosolyog rád, majd hátba támad”. Mint mondta, az egyházban akadtak skizmák, az ókatolikusok az I. vatikáni zsinat ellen lázadtak, miközben ma már nőket szentelnek pappá, a Szent X. Piusz Testvériség pedig a II. vatikáni zsinat határozatait utasította el. A skizmatikusok „elszakadnak az emberektől, az Istenbe vetett hittől”, „elitistának” hiszik magukat. Úgy véli, igenis akad egy csoport, amelyik előidézhet egyházszakadást.
Sokat elmond a katolikus egyház jelenlegi állapotáról, a belső megosztottságról, hogy már a pápa is ilyen nyíltan beszél az a skizma lehetőségéről, s azokról, akik ezt előidézhetik. Andreas Englisch német vatikáni tudósító, 2015-ben megjelent, Ferenc pápáról szóló népszerű könyvében egy a Szentszéknél szolgáló főpappal beszélgetett, aki – név nélkül - azt közölte, tudomása van arról, hogy olyan erős ellenállásba ütközik a pápa, olyan ellenfelei vannak, akik az egyházszakadást is megkockáztatnák. Oly mértékű skizma lehetőségéről beszélt, mint amilyet Luther Márton idézett elő a reformációval. „A szakadás jobbról fenyeget”. Ezzel arra utalt, hogy a liberális, baloldali szárny sosem szakad el, csak a szélsőséges konzervatívok képesek arra, hogy veszélybe sodorják az egyház egységét, utalt Marcel Lefebvre-re, a Piusz testvériség egykori vezetőjére.
A főpappal készült beszélgetés négy évvel ezelőtti, azóta azonban csak gyarapodtak a pápával szembeni támadások. S tény, hogy leghevesebb bírálói most is jobboldaliak. Így az a Carlo Maria Vigano érsek, aki júniusban lemondásra szólította fel a pápát a papok által elkövetett szexuális visszaélések miatt, s aki a napokban azt állította, az egyházfő maga idézi elő a skizmát.
Ferenc afrikai útjának kezdetén szót ejtett konzervatív kritikusairól, elsősorban az amerikaiakról, mint fogalmazott, megtiszteltetés számára, hogy folyamatosan támadják. Mit vetnek a szemére? Ugyanazt, mint akár a konzervatív európaiak. Az ultrakonzervatívok mindmáig nem bocsátották meg neki a melegekkel kapcsolatos kijelentését. Még 2013-ban, néhány hónappal egyházfővé választása után így fogalmazott: "Ha valaki meleg és az Urat keresi, ki vagyok én ahhoz, hogy ítéletet mondjak róla? Mindannyian a testvéreink. Az elveszetteknek segíteni kell". Ez a véleménye gyökeresen eltér attól, amit előzőleg sok egyházi személyiség és magát katolikusnak nevező vagy befolyásos személy hangoztatott. Ferenc pápa rávilágított arra, hogy ennek az üzenete a diszkriminációra való ösztökélés helyett az elesettek, rászorulók társadalomba integrálásának elősegítése lenne, azaz szeretettel egyengetni mások útját.
Számos bírálat éri amiatt is, mert meg akarja könnyíteni a szentségek kiszolgáltatását az elváltak és újraházasodottak számára. Ferenc Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű 2016-es apostoli buzdításában nyitotta meg a lehetőséget arra, hogy ezen személyek részesülhessenek az oltári szentségben, áldozhassanak: a helyi papok mérlegelésére bízza a döntést a szentség kiszolgáltatásáról.
Az amerikai (és más) konzervatívoknak szálka a szemében az is, hogy az egyházfő fellép az elesettek, a társadalom kirekesztettjei, a menekültek védelmében. Sok európai pap bírálta a pápát amiatt, mert 2015-ben, amikor tetőfokára hágott a menekültválság, azt kérte a plébániáktól, fogadjanak be menekülteket.
A skizma kérdése különösen időszerű lesz a következő hónapban. A Vatikánban október 6-27. között rendezik meg a pánamazóniai szinódust, amely két szempontból is komoly visszatetszést kelthet az igen konzervatív katolikusok körében. Egyrészt azért, mert már az eseményre készült munkadokumentum, az „instrumentum laboris” is kiáll a klíma védelme mellett. Másrészt a dokumentumban szerepel egy kitétel, ami – ha elfogadják – óriási ellenállást idézhet elő a konzervatívok körében. Bár a szöveg kiemeli, hogy a cölibátus, azaz a papi nőtlenség ajándék az egyház számára, ám – mint írja - tanulmányozni kell olyan újfajta lehetőségeket, amely lehetővé tenné az elszigetelt területeken élő katolikusok számára is, hogy ne maradjanak lelkipásztor nélkül. A javaslat pedig a következő: számba kell venni a helyi katolikus közösség által „tisztelt idős, lehetőleg őslakos férfiak pappá szentelésének lehetőségét a régió távoli pontjain, még ha már családjuk is van. A szövegben kiemelik, a cél ezzel az, hogy biztosítsák ezáltal a szentségek kiszolgáltatását, melyek „a keresztény élet támaszai”. Ez pedig egy első fontos lépés a cölibátus eltörlése felé vezető úton. Ugyanezen dokumentumban a nők egyházi szerepének felértékeléséről is szó van.
Eszerint meg kell határozni, hogy milyen hivatalos szolgálatot végezhetnek. „Biztosítani kell vezető szerepüket, és azt, hogy egyre növekvő teret kaphassanak a képzésben: a teológia, a katekézis, a liturgia, a hit és a politika oktatásában”. Szó sincs tehát a nők pappá szenteléséről, de arról igen, hogy jobban bevonják őket az egyház vérkeringésébe. Ez pedig szintén igen kényes kérdés a konzervatív katolikusok számára.
A nagy kérdés az, mi lesz ezután? Szakértők nem tartják kizártnak, hogy hasonló történik, mint a II. vatikáni zsinat után, s a legkonzervatívabb főpapok, lelkipásztorok saját közösséget hoznak létre. A konzervatívok különösen erősek az Egyesült Államokban, ahol jelentős médiahálózatra is támaszkodhatnak. Vezéralakjuk Raymond Burke, az Apostoli Szignatúra (az egyház legfelsőbb bírósága) egykori prefektusa, aki rendszeresen bírálja az egyházfőt. „A zavar és megosztottság az egyházban alapvető és fontos témákban - házasság és a család, a szentségek és a hozzáférésük helyes szabályozása, a belsőleg rossz cselekedetek, az örök élet és a lelkek végső sorsa - egyre jobban és jobban elterjedt. A pápa pedig nemcsak visszautasítja, hogy tisztázza a dolgokat az egyház állandó tanításának és józan gyakorlatának kinyilvánításával - ami olyan felelősség, ami Péter utódjaként a szolgálatának sajátossága -, de növeli is a zavart.” – fogalmazott egy tavalyi interjúban. A pápa legismertebb európai bírálója pedig Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció egykori prefektusa.
Az azonban látható, hogy a pápát nemigen hatják meg ezek a bírálatok, tovább halad útján, meggyőződése, hogy a Szentlélek segíti. Ám azt senki sem tudja megjósolni, mi várható az egyházban, lesz-e akár kisebb, akár nagyobb mértékű szakadás. Egyesek úgy vélik, talán nem is lenne olyan nagy baj a skizma, csak a megtisztulást segítené.
Élesedő vita a német püspökökkel
A világegyházban olyan vita kezd kibontakozni, ami idővel sokkal komolyabb kihívást jelenthet a pápa számára, mint a konzervatívokkal szembeni folyamatos küzdelme, s arra utal, akadnak olyan helyi egyházi vezetők, akik sokkal gyorsabb változásokat akarnak. A német katolikus egyház komoly reformfolyamatot kíván elindítani, amelyről Advent első hetében tanácskoznak. Olyan kérdések kerülnek elő majd, mint az egyházi személyiségek által elkövetett szexuális bűncselekmények feldolgozása, a papok hatalmukkal való visszaélése, a katolikus tanítás a szexualitásról és a nők szerepe. Ezt a párbeszédre épülő tervet „szinodális útnak” nevezik, amelyben nem csak egyházi személyiségek, hanem hívők is részt vesznek. A Szentszék azonban bírálta ezt az alulról építkező folyamatot, mondván, az egyház nem demokratikusan épül fel, s a döntéseket a püspököknek kell meghozniuk. A témaválasztást is bírálattal illették, mert a Vatikán szerint olyan kérdéseket vitatnak meg, amelyek a világegyházat is érintik. A német püspökök a levéllel kapcsolatban megjegyezték, hogy a Vatikán nem a „szinodális utat” bírálja, s szó sincs „német különutas egyházpolitikáról”.
A Vatikán levelét éles bírálatokkal fogadták. Az esseni egyházmegye általános helynöke (a püspök segítője) szerint Róma még mindig nem fogta fel, milyen súlyos válságba került az egyház. Mint írta, a reformpárbeszéd esetleges megakadályozása csak ahhoz vezet, hogy még többen fordítanak hátat a katolikus egyháznak. A német főpapok ki akarnak tartani eredeti terveik mellett, sőt a cölibátusról is vitát akarnak kezdeményezni. Ez is csak azt jelzi, milyen nagyok a különbségek a világegyházban a katolikus egyház jövőjének megítélését illetően. A Vatikánnak egyre nehezebb ellavírozni a különféle áramlatok forgatagában.
